Mickey webnaplója

Eledelemet lenyelve kedvenc elememben leledzettem. Heveny szelek reptettek elfele. Kezemben „fegyverem”: melyet menetelve kedvemre csettegtettem. Eme jelenleg felvetteket rendben feltettem eleve egy ezeknek elrendezett helyre, mely mert ezek keletkeztek, egyre teljesebb lesz.
Magyarán egy szeles időben tett Duna-parti sétából hazajőve albumba raktam a ma készült fotókat. Megérkeztemkor Tücsi a napok óta letargiát mutató, „lelombozott,” lógó ágú Norman-fenyőnket leszerelte. A szokott rutinok: girlandok felspulnizva, díszek fajtánként bedobozolva, a betlehem figurái darabonként papírba göngyölve, majd dobozba rakva. Semmi új nincs a metódusban. Az évek óta használt spárga előkészítve. Egy masni a fenyő felső ágai alá, majd a szélesre tárt ablakon óvatosan leeresztettem a garázsok elé a mintegy kétemeletnyi magasságból. A fenyő rendben landolt, ami azt jelenti, hogy elég hosszú volt a spárga, és azt is, hogy nem szóródott szét vödörnyi tűlevél az érkezés alkalmával. Lent felnyaláboltam a fácskát, miután leoldoztam és feltekertem a madzagot. Majd elindultam vele a gyűjtőhelyre, a ház sarkához. Ez a rutin is kb. jó húsz éves. Minden évben hajszálra ismétlődik a karácsony záróaktusaként.
Vasárnap újra agapé.
Mi rendezzük Tücsivel.    
Próbáltam tisztázni magamban, hogy mit is szeretnénk voltaképpen. Emlékeim szerint jó öt éve indult ez a mise utáni együttlét. Akkor a Kőleves c. mesét mondtuk el, mely tudvalevően arról szól, hogy a vándor bekéredzkedik egy házba, hogy ott főzőcskézzen. Vizet forral, majd egy követ rak a vízbe. Kóstolgatja, és sót kér. Ettől jobb lett. Majd zöldségeket, miegymást. A falu érdeklődni kezd, milyen is az a kőleves. Mindenfélét hoznak hozzá, hogy jobb ízű legyen. Végül mindenki megelégedésére együtt fogyasztják el a finom ételt.
A mese azt célozza, hogy együtt megyünk valamire, álljunk szóba egymással, és ki-ki tehetsége szerint adjon a közösbe és fogadjon el ugyanonnan. Így válunk egymást becsülő közösséggé.
Évek múltak el. Egy évindító alkalmával megpróbáltam leírni, hogy minek a helye az agapé. A kölcsönös ismerkedésnek, egymás kínálásának, személyiségünk mások előtt való megnyitásának a lehetősége és helye ez a találkozás.
És most itt állok, és újra kezdjük a … mit is?
Agapé. Nekem a szó annyit jelent: szeretlek, mert szeretlek. Szeretlek, mert vagy.
De a források ettől némileg eltérően aposztrofálják. Agapé a szeretet megnyilatkozása. Az őskeresztények testvéries szeretetlakomája, amely a hívők egységét és a szegények megsegítését szolgálta. Az eucharisztikus áldozattal párhuzamosan tartották. Visszaélések miatt megszüntették, később újra szokásba jött. Eddig a leírás.
Sok mindent nem tudok hozzáfűzni az előzőekhez.
Korunk az elidegenedés kora. Nehéz áttörni az egymástól való elkülönülés falát, de nem lehetetlen.
Próbálkozunk. Annál is inkább, mert szoknunk kell(ene), hogy az üdvösség közepe alighanem valamiféle személyiségcsere lesz. Remélem, nem akar mindenki az örök életben szoliter-játékok előtt ülni, magába roskadni, maszekolni.
Gyakorolnunk kellene hát, hogy hogyan és miben lehetünk egymás hasznára, miféle tehetségek, karizmák rajzolódnak ki a megjelent élőkön.
Meg kellene tanulnunk egymás különbözőségében gyönyörködni.