Zsánerképpel indítok. A tegnapi télből mára virágzó tavasz lett. A hó alól újra kibújt a hóvirág. (Ne tépd le, védett!)
Újszülött Leventénket is megviselte a meleg front, és ugyanúgy fejezte ki, mint minden mást, ha baja van. Elég sokat sírt. Nagy baja bizonyosan nincs, mert jó leszik és nagyokat alszik, s egy kis hintáztatásért hajlandó elfeledkezni rosszkedvéről is.
Bontakozik benne az élet, erősödik a hangja, gyarapodik a súlya, ahogyan a nagykönyvben meg van írva.
Ma néhány percre megmutattuk neki az erkélyt, beleszippantott Aquincum levegőjébe, melyet átjárt egy kis északnyugati szél, no meg a napsugárzás hatására a semmi mással össze nem téveszthető föld párái.
Az életke indulása egyre zavartalanabbá lesz. Hála Istennek, és a ti közbenjáró fohászaitoknak. Az élet másik végéhez viszont közeledünk kortársainkkal egyetemben. (Az idő könyörtelen vonatán, fut minden tovább…, énekeli Koncz Zs., vagy egy kétezer évvel korábbi megfogalmazásban: labuntur anni [eliramlanak az évek], esetleg Petőfivel: eliramlik az élet).
Nincs egy hete, hogy korosztálycsapatunk (60-70 között) eü-leltárával fenyegető tükröt tartott elénk, aki közülünk emailjét megfogalmazta.
Rólam megjegyezte, hogy rosszalkodó szívem miatt imádkoztak értem januárban. Sajnos nem állok a beteglistán egymagamban. Név nélkül sorolom az előforduló kórokat:
gombásodás a tüdőn,
áttételes? rák,
súlyos tüdőelégtelenség,
erős influenza,
cukorbetegség (3 fő)
idegzsába,
porckopás…
Hodie mihi, cras tibi, hogy megint csak a rómaiakat idézzem. Ma nekem, holnap neked. Valójában ki tudja: Kinek? Mikor?
Oremus!
Utolsó kommentek