Ránéztem a Levente-albumra, 120 képnél tartunk. Ez stimmel is: 4 hónapos, ha egyenletes időközönként keletkeztek volna a fotók, minden napra jutott volna egy. Ez a tempó persze lanyhulni fog, tapasztalatom szerint az idő előrehaladtával, illetve a gyerekek számának gyarapodásával arányosan.
De ma még nincs így, több okból sem. Szépséges a téma és nem tiltakozik a fotózás ellen, több ráérős időm van, gyors sikert lehet elkönyvelni a digitális technikával. Ma mégsem Levente fotójával díszítem posztomat, hanem egy kacsacsaláddal, helyesebben egy cson- kacsa-láddal. Ugyanis éppen nincs „odahaza” a gácsér, csak a tojó vadruca a fészekaljjal. Máris sokat „beszéltem”.
Ránéztem a naptárra.
Angéla nap van.
Isten éltesse legkisebbik unokánkat!
És a családot is!
Ne kérdezd, hogy vagyok. Hatvanötön felül egy-egy nappal mindig odébb. Szorgalmasan szedegetem a maréknyi gyógyszert, kenegetem érzékeny bőrömet előírás szerint, s alig mozdul szokás szerint. A bőrömet, az idegrendszeremet, az étkezéseim összetevőit, a klímát kellene másra cserélni, a pollenkiszóródás megszűnését vagy a poratkák megsemmisülését kellene elérni.
Ám ezek állandók, melyekhez szoknom kell, melyekkel fel kell vennem a harcot, a kesztyűt, a krémeket. Utóbbiakat kenegetem magamra anélkül, hogy cifrálkodni szeretnék.
2012.05.31. 19:11 emmausz
Napok, képek, kenceficék
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr495169734
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek