Nem tudom, miért szökkent a múltból fülembe Gara György: Ha volna valaki c. száma, annál is inkább, mert van valaki, több mint 40 éve. Mégis tetszik, mint ahogyan már akkor is tetszett, amikor még nem volt valaki. Talán éppen azért, meg mert a szövege olyannyira emberi. Akit érdekel, hallgassa meg itt.
https://www.youtube.com/watch?v=GnpviZipVB8&feature=player_embedded#!
Tegnapelőtt egy közeli kilakoltatás kapcsán eszembe jutottak Tiborc panaszai, és keserűségei. Kiírtam magamból, és mostanáig haboztam, hogy közzé tegyem-e. Némi keserű humor kíséretében meg merem tenni. Azért ne szontyolodjatok el.
Van remény. Mindig van remény!
A némi humort Karinthytól veszem, akinek Füst Milán paródiáját alkalmazom mottóul, hogy oldjam a kínos jelent:
Jaj, Uram, engem bántanak. / Nekem hideg nyállal kenik homlokom is. / És bizonyos tekintetben mindig rugnak hátulról. / Jaj, roppant hideg hagymákat eszek. / És nekem kezeim ragadnak. / Jaj, tele van a föld belülről kukacokkal. / És most jut eszembe, hogy az ember nem él örökké. / Jaj istenem, szerkesztő ur, mit tetszik szólni hozzá, hogy az ember meghal. / És fekete földben sötét homokot eszik ragadós gombócokba összeragadva. / Jaj, keserü így az élet, azér’ mondom, szerkesztő ur kérem, borzasztó nehéz az ember élete itt ezen a földön, bizony, bizony, s a sulyos angyal letorpad. / S fáklyáját lefelé forditja. /
Most jöhet a
Misery
Búza u. 12. Itt van egy HÉV-megállóra. Kilakoltatás. Rendőri segédlettel a hírek szerint. A hitelfelvevők 10 mós adósságából 30 mó lett. Egy eset a sokból. Azért rendít meg az eset, mert tegnap fejeztem be egy hiteles naplót, mely a brazil mélyszegénységről szól. Ott, Sao Paulo „barakkváros”-nak nevezett favellái egyikében írja a 60 évvel ezelőtti napi történéseket, a guberálók mindennapjait egy asszony, Karolina Maria de Jesus. Guberálók ezrei próbálkoznak megszerezni a napi betevőt náluk is, mostanság nálunk is. A különbség annyi, hogy nem alakultak ki összefüggő bádogvárosok. Mindenki egyénileg próbálja túlélni a napokat. (Óhatatlanul bevillan: a közösségi érzés, az individualizmus húzódik-e meg a ránk olyan jellemző szólózásokban?)
A mélyszegénység alsó bugyrairól ír a nő. Ahol megszokott a patkányok jelenléte, ahol a szúnyogot a bodega faláról fidibusszal pörkölik le, ha nem tudnak aludni (egyébként sem, mert vagy az éhség tartja ébren őket vagy a bolhák hada), és ahol hajnalok hajnalán sorok állnak a bádogváros egyetlen csapjánál, hogy a napra elégséges vízhez hozzájussanak. A guberálók világszerte papírt, üvegpalackot, vasat, kócot gyűjtenek, és az élelmiszergyártók környékén, a hulladéklerakóknál próbálkoznak még ehető ételeket felkutatni. Könyve azért kincs, mert szenvtelenül, egy szociográfus igényével leírja, kik hogyan élnek, hogyan viselkednek, milyen az erkölcsi tartásuk, stb.
S hogy el ne bízza magát az emberiség, Áder köztársasági elnök egy összpárti értekezleten ma azt vetíti előre, hogy 2025-ben 2 md ember fogja nélkülözni az egészséges édesvizet! Erre már az orosz is azt kérdezné: Kakíje perszpektyívi?
Nálunk még van mit lopni. Pl. kocsikat. A kerület külső fertályán térfigyelő kamerákat szereltek fel. Azóta a környékünkön megszaporodtak a kocsi-„elkötések”. Két-három napja vertek be egy kocsiablakot a házunk előtt. A tulaj felébredt, s mire kiért, már benn ültek a tolvajok, csakhogy nem tudták elindítani a verdát, mert nem találták a rejtett árammegszakító gombot. Persze ő maguk kereket oldottak az éjszaka leple alatt. Többnyire nem így végződnek ezek a kocsifeltörések.
A minap találtam egy fotót, mely brazil favellák és kőépületek határvonalán készült. Balra a bádogkunyhók, jobbra a rafinált vonalvezetésű virágos teraszok és a lakások láthatók. Ha megtalálom, utalok a lelőhelyére, hogy csakugyan képben legyen mindenki. (Nem találtam rá többé.) És mégis. Köszönöm Papp Bertának, aki átengedte felhasználásra posztomhoz. Szerintem szenzációs, ahogy a kontrasztot megragadja a fotós.
Utolsó kommentek