Elég sokat mérgelődtem azon, hogy a picasa programmal kezelt képeimet hiába változtatom kedvemre, azok megjelenítéskor nyers formájukban jönnek elő. Mintha hozzájuk se nyúltam volna. Pl. ma reggel fotóztam egy faácsolat keretezte, őszt idéző, lombja vesztett vadgesztenye-ágat, és szerettem volna a képkivágást módosítani. megtettem a szükséges lépéseket, rakom fel a FB-ra, és látom, hogy a képen rajta van újra a fél utca. Van, amit megőrzött a változtatások során. Pl. képeim szignóját. Másokat meg nem. Most mentettem az egész albumot, az összes benne szereplő kép változtatásait, és úgy látszik, a gép végre is hajtotta a parancsot. Most – újra feltéve a Fb-ra ugyanazt a képet – már csak az általam kívánt részletet mutatta meg a nagyérdeműnek.
Viszont a T.-től kapott levelemre válaszoltam, és válaszom megjelent egy közösségi lista teljes állományán. Nincsenek titkaim, mégis… Valami nem stimmel, valamelyik gépen valamiféle kapcsoló nem utal arra, hogy válaszomat minden listatag olvasni fogja (akár érdekli őket, akár nem).
Jobb híján – merthogy valamire nem jöttem rá – utoljára azt írtam T-nek, hogy ezután leveleire nem reagálok.
Jó lesz így? – fejeztem ki magam a PC-ken megszokott szófordulattal.
2012.11.06. 16:12 emmausz
Valamire rájöttem, valamire nem
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr225169914
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek