Mickey webnaplója

Erzsébet. Ott áll az Újszövetség hajnalán Keresztelő Szent János anyjaként. 
Erzsébet nap van.
Igaz, hogy az Árpád-házi szent ünnepe, akit a németek Türingiainak, a világegyház Magyarországinak nevez. Mindegy is a minősítő jelző. Élete jó részét Németországban tölti. Ez a jó rész sem több húsz évnél, hiszen négyéves korában kerül ki az őrgrófságba, és 24, amikor elhunyt (már özvegyen és 3 gyermek anyjaként, a ferences rendhez kötötte életének utolsó rövidke szakaszát). Élete jól példázza, hogy a szentté levésnek nem kritériuma a hosszú élet (vö.pl.  Lisieux-i Szt. Teréz).
Miközben „Isten éltessen!”-t kívánok minden Erzsébet ismerősömnek (és szokásomhoz híven az ismeretleneknek is), szeretnék kitérni arra, hogy a keresztnevek divatja az idők során hogyan változott. Úgy, ahogyan az elvilágiasodás erőszakossága folytán már régen nem keresztnév a keresztnév, hanem utónév, sőt „második név”.
A keresztelés ellen felléptek a szocialisták, emlékezzünk csak a „névadó ünnepségek”-re. Meg is jegyezte hajdan a nyelvi fordulatokra érzékeny igazgatónk, hogy ugye van/volt a keresztszülő és a keresztgyereke. Most van a névadó szülő és … és a „névkapott” gyermeke? (Nem született rá kategória.)
Nem véletlenül hivatkoztam az elvilágiasodásra, divatos szóval a szekularizációra.
Az én gyerekkorom a Rákosi-rendszer nyomása (terrort akartam írni) ellenére vallásosabb volt. A gyerekek zöme ismert szentek nevét kapta. Tele voltunk Ilyenekkel: Pista Józsi, Jancsi, Mari, Erzsi, Margit... Nem sorolom.
Hol volt akkor a Klaudia, a Jennifer, a Jessica, Valentin stb. Ezeket se sorolom.
Két okot vélek a változás előidézőjének. Az egyik prózai. Vegyük csak a mai nap szentje nevét, az Erzsébetet. Hányféle becézése lehetséges. Az Utónévkönyv szerint a következők:   Béta, Betti, Bettus, Böbe, Böbécske, Bőce, Bőci, Börzse, Börzsi, Böske, Bözsi, Csöre, Csöri, Erzsa, Erzse, Erzsi(cske), Erzsó(k), Erzsóka, Erzsu(s), Eske, Irsa, Örsi, Örzse, Örzsi, Öske, Özse, Özsi, Pendzsi, Penzsi, Pere, Peri, Perka, Perke, Perzse, Perzsi, Peske, Pöndzsi, Pöre, Pöri, Pörke, Pörzse, Pörzsi, Pösze, Pöszi, Pöszke, Sebe, Véta, Vétácska, Zsébe, Zsébi, Zsizsi, Eliz, Eliza, Elza, Liza, Szavéta, Zsóka. (a legtöbbnek él a kicsinyítőképzős változata is.
Be kell látnunk, hogy akadnak közöttük igen különösek, jó és rossz hangzásúak vegyest, némelyek a fülnek igen különösek, s alig emlékeztetnek rá, mi is volt a név eredetije.  Ki szeretné, ha összevissza nevezhetnék Vétácskának vagy Perécskének azzal a felkiáltással, hogy teljesen szabályos és semmi tiszteletlen nincs benne. Ez az összevisszaság valószínűleg ellene dolgozik annak, hogy valakit Erzsébetnek kereszteljenek.      
A másik nyomós ok (valaha nyomosnak írták, joggal) az említett elvilágiasodás. Legfőbb ideológusunk a tévé, és újabban az internet. A celebek, a tévésorozatok „hősei” betörtek a névpiacra, és igen kapósak azok körében, akik olyanoknak szeretnék látni gyermekeiket, mint a tévében látottak. A legvadabb elképzelésekkel lepik meg az anyakönyvvezetőket a szülők. Tudomásom szerint katalógusba foglalták azt a több ezer lány- és fiúnevet, amelyek közül választhatnak a szülők. Ha benne van, OK, ha nincs, akkor nem adható. Megjegyzem még, hogy nem volt idő kialakítani azt a sok-sok torzítást, becenevet, mely a régieket jellemzi. A Jennifert legfeljebb Jenninek, a Jessicát, Jessinek becézik, és nincs tovább.
Ez is oka lehet annak, hogy könnyebben kedveltté válnak.