Mickey webnaplója

Ma egyetlen fotót se készítettem.
Ma elaludtam a korrigálás alatt álló könyvön munka közben.
Elaludtam könyv nélkül is.
Posztot írni? Bambán meredtem a képernyőre. Mintha neki kellene tudnia, hogy miről kívánok értekezni.
Pedig jól indult a nap. Ketten megnéztük Mica fiúval az immár rendelkezésükre álló lakásukat.
Tágas, világos és üres. Elég jó állapotban van.
Mivel semmit nem kellett cipelnünk, csak saját súlyunkat, tűrhetős volt a három emelet magasságában lévő második emelet.
Trükkös egy építmény: A ház rézsűre épülhetett, mert majdnem egyemeletnyit kell gyalogolni a földszintig.  Azután már csak a hiányzó kettőt kell leküzdeni, és kész.
Tehát tetszik az elrendezés, az a kép, amely látható az erkélyről, s az ablakokból. Van egy szép nagy jegenyefa is előttük a sudár magas fajtából. A szélirány jó, amennyiben ki akarna szakadni tövestül. Mivel keleti tájolású a lakás, és a jellemző szélirány nyugati, várhatóan tőlük elfelé fog eldőlni, ha megunta magányos álldogálását.
Apropó, álldogálás.
Levente megfeledkezett róla, hogy semmibe se kapaszkodik, csupán saját könyvébe, melyet nézegetett, és így elfelejtett vagy tíz-tizenöt másodpercig eldőlni. Állt és állt.
Aztán felborult.
Délután a fiatalok Leventével együtt tekintették meg birodalmukat. Nagyon örült a látogatásnak a kis lurkó. Belakta a szobát, merthogy megevett egy banánt ott helyben.
Ígérem, hogy holnap komplett posztot írok (ha betartom ígéretemet).
Ma ennyi telt.
Hiszen dolgoztam:
levittem két habszivacsot a pincébe,
levittem a szemetet a szelektív és nem szelektív kukákba,
bevittük a méretes járókát a sarokszobába,
levittük a babakocsit a gyermekcsével együtt, sőt
még egy zseblámpát is a szokott fémfalra ragasztottam, mert mágneses.
A lépésszámlálót elfelejtettem bekapcsolni, de alighanem jobb is.
Ma nem volt meg a 10 000 lépés.