Ha Isten is úgy akarja, posztom befejeztével még ma elkezdem a korrekcióra kapott anyag kijavítását.
Most írom napi blogbejegyzésemet, mert már elolvastam a szokásos bloggerek írásait.
Megvacsoráztam, előtte hazamentek a fiatalok, akik itt jártak, vettek egy porszívót, korábban beszélgettünk velük, és játszottunk Leventével olyanféle dolgokat, amiket itt játszani szoktunk akkor, amikor még itt laktak.
Előtte megfürödtem, mert büdös voltam, és tudtam, hogy idejönnek a fiatalok.
Ezért összeszerelős játékunkat abbahagytuk. (Tücsi komódját majd holnap rakjuk össze.)
Fürdés előtt összeraktunk egy lapra (majdnem azt írtam, lepra) szerelt ágyneműtartót, mert addigra már végeztünk a lapra szerelt komódom összepofozásával.
Előtte sebtében bekaptuk a tegnapról marad káposztás cvekedlit. (Valamikor a káposztás tészta mintájára mákosztás tésztának hívtam a mákos laskát.) Tehettük, mert megérkeztünk az IKEÁ-ból, ahova két egyforma, háromfiókos komódért indultunk, s ahol körbenézve Tücsire ragadt egy öt fiókos komód, egy ágyneműtartó, egy ernyőlámpa, egy mágneses tartó, amiről itthon kiderült, hogy nem az aminek gondoltuk, két színes vödör növényeknek, egy fiókelosztó, két üveg lekvár.
Nem hagytam ki valamit?
Tudtam, hogy nem szeretek az IKEÁba menni. Nekem minden jó, ami itthon használtatik, asszonyomnak pedig feltűnnek az újabb, jobb, praktikusabb, vagy előnyösebb áron kínált portékák. (Én fiúból vagyok, ő nőből van.)
Miután a két komódot megvettük, egyre azt vártam, hogy mikor ér véget áruházi tartózkodásunk. Egy órára volt szükség hozzá, mert Tücsi alig nézett körbe. Nekem magyarázta, hogy mi miért érdekes, és mit tud, de a színe, de a formája, de az ára, de a meglévő bútoraink… Mondom neki, ne azt mutasd meg, hogy mi tetszik, hanem azt, ami nem, akkor hamarabb végzünk. Ezt viccnek szántam, de nem biztos, hogy jól sült el. Mert az IKEA olyan, mint Jézus megkísértése, Akit az ördög felvitt a templom párkányára. Nekünk meg fel kellett mennünk az első emeletre, ahonnan egy hívogatóan elrendezett, rafináltan kialakított labirintusban kellett végigmustrálni a szirénénekeket zümmögő berendezési tárgyakat: a még letisztultabb formájú asztalokat, még meglepőbb mintájú szőnyegeket, stb. Én le voltam kötözve, hogy el ne csábuljak valahogyan, Tücsi pedig megvette a hasznosságokat. Bevallom nektek, én is hatalmas kísértést éltem meg, amikor a pénztárnál megláttam a fegyelmezett sorokban álló, három LED-égővel ellátott, kurblis, pirosra festett és leginkább nagyra nőtt borsdarálóra emlékeztető elemlámpákat – csak 195 forintért. Itt értettem meg, hogy milyen érzés szépen formált termékek hatásának kitéve lenni. Ott hagytam a lámpát. Van itthon bőven lámpából, közöttük LED-es is két darab.
Persze, hogy az IKEÁban eltölthessünk egy órát, egy másikat (vásárlás előtt és után) a kocsiban töltöttünk, mert Colttal indultunk.
Reggelim fonott kalácska volt mézzel, s a szokásos tejeskávéval. A méz olyannyira édes, hogy csak nagyon kevés is elég a kalács mellé. Minősége pedig, remélem, jobb, mint a gyümölcsöknek épp csak megmutatott áruházi lekvár.
Reggeli előtt meggratuláltuk a mise végén Gyurit neve napja alkalmából.
Mise előtt kijött Tücsi, és megjegyezte, hogy a másik szobából hallotta, ahogyan horkolok. Én azt hittem (álmodtam), hogy végigmondtam a szentolvasót, hiszen fél hatkor kidobott az ágy.
Akik megismertétek napunk közszemlére kitett szeletét, drukkoljatok, hogy ne rakjuk tele pillanatnyilag levegős fészkünket mindenféle korszerű és praktikus, formatervezett akármikkel.
Mert nem is olyan biztos, hogy kéne még egy kis hogyhíjják.