Mickey webnaplója

Kati és Robi Nagybörzsönyben jártak, ahová mi is másfél emberöltővel ezelőtt, egy-egy nyári hetet tölteni a hepehupás faluban annak a plébániáján, annak a plébánosa jóvoltából. A ház komfortját egy gyengén üzemelő fürdőszoba adta, de közösségünk változó hűséggel és létszámmal megszerette ezt a romantikus helyet. 
A Kati által Fb-ra feltett képek belőlem is előhoznak régi emlékeket.
Valaki megszámolta egyszer a csúcsra járó plébánián időzők létszámát. 72 fő zsongott ott, és próbált meg tisztálkodni, étkezni, aludni, beszélgetni, imádkozni, játszani és hasábfát aprítani. Elhíresült köztünk a mondás: „Pater kétszer örül nekünk: amikor megérkezünk, és amikor eltávozunk.” Távozásunk feletti örömét ugyan csökkentette, hogy összetakarítottunk az Úr napján. Mégis eltűrte, hiszen sok szorgalmas kéz egy óra alatt végzett azzal, ami neki távozásunk után napokba került volna.
Néhány apró emlék: Ketten a fiúk közül „ordítva” horkoltak. Elég gyorsan kikerültek a hálóból, hogy éjszakaborzoló szuszogásuk eloszoljon a falu főterére lejtő kertben.  (Egyikük a nem használt halottszállító kocsiban szunnyadt.)  
A budi előtt állandósult a sorbaállás. Csak a szörnyű sok pók nem állt sorba. Azok a sarkokat uralták a jó kapás reményében. Hej, sokat néztünk velük farkasszemet (könnyű volt nekik visszanézni nyolc szemmel).
A fiatalasszonyok kötöttek, keresztrejtvényt fejtettek, olvastak a kerítés betonján üldögélve, de közben és olykor helyette is beszélgettek. Sokat jelentett nekik, hogy csaknem azonos problémáik, örömeik vannak. A mellettük játszó kicsiknek folyamatosan rendelkezésükre álltak.
Mi, papák elég huzamosan fát vágtunk. Mégpedig két ütemben: a méteres farönköket szalagfűrésszel kandalló méretre aprítottuk, azután baltával felhasogattuk. Jó szórakozás volt ez, és nem tartott sokáig. A balta többnyire néhány óra alatt elhagyta a nyelét: beletörtük a vasába. Akkor a falu asztalosához került, s mi egy napot pihentünk. Az asztalos minden alkalommal megjegyezte paternek: „Látom, megjöttek a budapesti Herkulesek”.  Az idők múlásával egyre nehezebben mozdultunk a favágásra, utóbb el is maradt. (Mi is elmaradtunk.)
Kaják: A legkiválóbb az őzlábgombából készült pörkölt tojással dúsítva. A legemlékezetesebb a piszkeszósz, mely a kert évi egres termésének a felhasználásával készült, s melyet megannyi ember sem volt képes napok alatt sem elpusztítani.
A leginkább a hetvenes évek állapotára emlékeztető élelmiszerünk a tej volt. Ma tilos az EU-ban a tehenésztől tejet vásárolni. Akkor nem volt az. Zománcos vizesvödörrel mentünk a gyűjtőállomásra, a falusiakkal együtt. Ami a frissen fejt tejből helyben elfogyott, azt nem szállították tovább. Naponta egy-két-három vödörrel elfogyasztottunk.
Pater pedig a nap meghatározott idejében rendelkezésünkre állt. A gyerekek körbeülték a szőnyegen, s ő nagy beleérző képességgel és részletességgel mesélte el az ószövetségi József történetét. Utóbb készült is róla egy videó.
Persze kirándulni is jártunk, ha már a Börzsönyben időztünk. Fel az egykori aranybányákhoz, kisvasúttal, ameddig felvitt, a nagyobbak felmentek a Csóványosra, a kicsik pedig a templomfeletti Kopaszdombra.
Bevallom férfiasan, hogy a kezdeti lelkesedés után magam inkább a munkába járást választottam a nagybörzsönyi sokadalom helyett. Kicsit sok volt nekem a sok ember, akik között elvesztettem a saját családomat.
Zárásképpen: Három temploma volt a falunak. A rendbe hozott Bányász-templom (közvetlenül a plébánia mellett, ahová naponta feljártunk az esti misére fakultatíve); a község hatalmas temploma, mely ezer embert befogadott, amikor még virágzó bányásztelepülés volt Nagybörzsöny. Mivel fala hosszában végigrepedt, kilátásba helyezték lebontását. Nem tudom, végül mi lett a sorsa.  Az országút mentén, a dombtetőn áll máig a Szent István-templom.  Érdemes megnézni a tatárjárást megért műemléket.
A mellette lévő pályán még fociztam. Nem tudom, megvan-e még.