Mickey webnaplója

„Ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel
Mélyen néz a kútba s benne vizet kémel:
Óriás szunyognak képzelné valaki,
Mely az öreg földnek vérit most szíja ki.
   Válunál az ökrök szomjasan delelnek,
Bőgölyök hadával háborúra kelnek:
De felült Lackó a béresek nyakára,
Nincs, ki vizet merjen hosszu csatornára.”
(Át)építik az Esztergomba vivő vasúti töltést. Éppen előttünk emelget valamit egy hosszú daru. Az emeletes magánházon túlnyúlik gémje. Lefotóztam, de amint megláttam a „gém”-et, tudtam, hogy párosítani fogom a képaláírásban Arany Toldijának első éneke második versszakával. Az idézet már megérte posztot írni, merthogy ez a tündökletes vers részleteiben is páratlan gyöngyszeme a világirodalomnak. Persze ezt a világ nem tudja, mert a „magyar nyelvet nem érti senki, s nem is akarja megtanulni” – tudatja velünk Bródy János. (Azért néhányan már akarták, s bármibe lefogadom, hogy nem bánták meg.) Nézzük csak. Az ösztövér szóval indul. Ha nem tudnám, hogy a kútágasról beszél, nehezemre esne kitalálni, hogy soványat jelent. Még valamennyire él passzív szókincsemben, de talán sose használtam. Pedig hajaz a kövérre annak ellenpólusaként.  A hórihorgas se közhasználatú jelző, a nagyon magas értelemmel. Most hagyjuk a megszemélyesítést (szúnyog) s inkább az allegóriába csapó kiterjedt hasonlatban gyönyörködjünk. Gémeskút, mint egy szúnyog, ami „kiszíja” a föld vérit. Érdekes a két elipszilonos szó egymásután. A válu szóból elmarad az ipszilon. Úgy látszik náluk így ejtették: Válu. Nem így a bőgölyöket: Ott már megjelenik az ipszilon is, sőt hab a tortán, hogy hosszú ö-vel illett mondani. Az ökrök majd megvesznek a szomjúságtól, de nincs, aki megitassa őket. Ehhez is helyi szólást használ a költő: „felült Lackó a béresek nyakára”. Aki „nyakiban” ül, az csakugyan nem tud vizet húzni a kútból. Más kérdés, hogy a dologkerülést jellemezték a környékbeliek ezzel a kifejezéssel.
Nem akarok magyar órát tartani, ezért már csak egy szépségre hívom fel a figyelmet. A magyaros verselésre, a „felező tizenkettes”-re.
„Nádorispán látja    Toldit a nagy fával,  
És elámul rajta       mind egész hadával.” Stb., stb…
Gyönyörű!