Ma nász volt, azaz esküvő. Megvolt. Nem vittem magammal fényképezőgépet. Legalább öten fotóztak. Na, erre gondolva hagytam itthon a masinát. Ám rájöttem, hogy olyan vagyok, mint a lekötött kezű olasz, aki közismerten nem tud beszélni gúzsba kötött kézzel.
Hogy is tudna, ha nem kísérheti mondókáját széles taglejtésekkel, ha nem gesztikulálhat. Nekem ilyen a fotózás.
Hogyan is írhatnék posztot, ha nincs róla képes alátámasztás? Már egy ideje kiegészítik egymást: fotó és szöveg.
Ritkán járok a Tövis utcában. De működik a térképünk. Görbén odamentünk. (Egyenesen csak helikopterrel lehet, és mi autóval mentünk.) Ott volt mindenki, akinek kötelező volt megjelenni, s ott voltunk mi is, akiknek szabadon választott. Ott volt Félix atya is, aki, ha jobban meggondoljuk, perjel. Ugye egy X két félből áll, két rézsútos vonalból, amelyek közül az egyik fél-iksz ez: „/”: a per jel. De a tréfát félre téve a házasulandók szépek voltak, a vendégek is. A fotósok és a vőfély profik. Az ifiasszony ügyesen háta mögé vetette a csokrát, hogy egy másik hölgy ugyanilyen ügyesen elkapja. Mind a dobó, mind a kapó teljesítményét hangos éljenzéssel nyugtáztuk. Mi meg szórtuk az új házasokra a szirmokat, meg a rizsát. Bőven jutott belőlük mindkettejüknek.
Majd elfelejtem: négy kisgyerek szappanbuborékokkal kedveskedett az ünnepelteknek. Ilyet még nem tapasztaltam korábban.
Gratuláltunk, majd elhajtottunk. A Daubnernél nem fagyizni álltunk meg, hanem azért, mert pirosat mutatott a lámpa. Megelőzött bennünket egy állami kocsi. Úgy látszik rá nem vonatkozott a KRESZ. Simán bekanyarodott kis ívben pirosnál. Tekintélyt parancsoló BMW-ről beszélek. Igaz, idefelé meg parkolásból tolakodott elém egy Mercedes. Még fel is emelte a kezét, jelezve, hogy köszi. Én meg rádudáltam, jelezve, hogy manővere nem tetszett.  
Remélem, amit eddig írtam, követhető, mert képekkel nem tudom megerősíteni beszámolómat. Mondják, hogy a tévé azért rossz, mert képeivel lerontja az emberek képzelőtehetségét. Ugyanezt teszik a fotók is.
Ma segítek Nektek fantáziátokat felturbózni.
És még mindig ma. Az egyebekben általam kezdettől igen szimpatikusnak tartott Ferenc pápával tartottam és tartok  – felekezeti és rasszbeli megkülönböztetés nélkül – hátha imával és böjttel meg lehet állítani az önfelhatalmazással rendelkező „nagy fiúkat”, akik szívesen tesznek igazságot saját szempontjaik mérlegelésével. Lehet csatlakozni a székesegyházakban tartott imaórákhoz, vagy este héttől a Mária Rádió római adásához. Tücsivel ezt tesszük. Békét a világnak!
Tartozom magamnak és Nektek egy magyarázattal. Utálom a „faji megkülönböztetés” kategóriát, mert biológiaórán azt tanultam, hogy az emberiség egyetlen faj. (Tudom, a nyelv nem logikus. Mégis.) Mások szerint meg azért nem faj, mert az embert lelke határozza meg, és kinek-kinek egyedi struktúrájú és irányultságú lelke van. Azért vicces volna 7 milliárd fajról beszélni. Én volnék az id. Gyorgyovich Miklós faj egyetlen példánya.     
Tehát lélekben találkozunk 7 órakor azokkal, akikkel 7 órakor találkozunk lélekben.
Imához!