Mickey webnaplója

Nem gondolom, hogy posztjaimban politikával kívánok a jövőben foglalkozni. Szeretném ezt másoknak meghagyni. A címben Cohn-Bendit felhorkanását idézem. Kellemetlen hangja máig a fülemben cseng, s máig nem értem, hogy amikor a magyar kormány átvette félévre az EU irányítását, a házelnök miért nem állította le a fegyelmezetlen politikust, akinek mondandója köszönőviszonyban se állt a napirenddel. (Ami az EU-ban folyik, az több mint fegyelmezetlenség. Egy normális tanár iskolai órán nem tűrné az ott fel-felbukkanó méltánytalanságokat. Ajjaj, ebbe se kívánok belemenni!)
Életem viszont úgy hozta, hogy két könyv is a kezembe akadt OV-ról, melyeket párhuzamosan olvasok. Egy magyar, amely a politikai környezetet és a kormány viselkedését járja körbe elég nagy távolságtartással helyenként elég szubjektív (Rudas János: Orbán Viktor és te), és egy lengyelt, amely úgy leköt, mint annak idején M. Twain könyve, a Tom Sawyer kalandjai (Igor Janke: Az Orbán Viktor-sztori egy lengyel újságíró szemével (Hajrá, magyarok!). Olvasmányos, személyes, közelképekben mutatja be azt az embert, aki meglehetősen határozott. Azt hiszem, mindkét könyv hoz sokféle gondolkoznivalót. Az egészről azért teszek említést, mert tegnap figyelemre méltónak ítéltem egy tudósítást (lájkoltam), amely a miniszterelnök angliai beszédét kivonatolta.„Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország ma egy igazi laboratóriumként működik: a modern világ kihívásaira a hagyományos értékeken alapuló válaszokat próbál találni.”
Én itt önmérsékelem magamat, és befejezem posztomat. Pusztán tájékoztatni kívántam azokat, akik olvassák blogomat, hogy mi foglalkoztat ez idő szerint. Mindenkit ugyanerre kérek: Ne kommentálja,+- véleményével, hanem olvassa el a könyveket, ha kedve szottyanna hozzájuk. Ha nem, akkor meg ne.
Az én hozzáállásom talán érthető, ha azt mondom, hogy a hazai politikai közelmúlt részletes elemzését kapom a kötetekből. S ez még akkor is érdekes, ha vallom: Az „Orbán Viktor és te” relációból a TE a hangsúlyosabb. Mindnyájunkon múlik, hogy épül vagy romhalmazzá válik ez az ország. Másképpen: a kispolitika mindenki számára nyitott terület, ahol meghozhatja a jobb életlehetőség feltételeit saját döntéseivel. Véleményem szerint mindnyájunknak ez a fajta aktivitás meghatározóan fontosabb, mint a nagypolitika. Talán egy képpel támasztom alá érvelésemet.
Kétféle ember van.
Az egyik eldobálja a papírhulladékot, ahol éppen feleslegessé válik számára, a másik felszedi a szemetet és a szemétkosárba dobja. A szerepek persze nem ilyen egyszerű képletek mentén alakulnak.
Uff.