Mickey webnaplója

Levente megtanulta a falikar madzagjának a húzogatásával fel- és lekapcsolni a villanyt. Ő hol be-, hol kikapcsolja a villanyt ugyanazzal a mozdulattal. Húzza, kapcsol, húzza, megint kapcsol. Hol be, hol ki.
Ám felkapcsoljuk a villanyt, amikor a billenő kapcsoló felső részét nyomjuk meg. Esetleg akkor, ha éppen az alsó fertályát nyomjuk meg a kapcsolónak. A franciáknál járva éppen fordítva kötik be a kapcsolókat. Alul kell nyomni, hogy felgyulladjon a lámpafény. Nálunk csak szórványosan és kivételesen fordul elő.  Apropó: Gyújtsd fel a villanyt! – mondták szüleim. Mi pedig felkattintottuk a kapcsolót. Akkoriban olyan kattintós formák járták. De emlékszem egy korábbi típusra. A porcelán kapcsolóra. Porcelán fogantyút kellett elfordítani 90 fokos szögben, akkor váltott. Anyámék még megkértek arra, hogy csavard fel a lámpát. Ez ugyanazt jelentette, mint az újabb megfogalmazások. Akkoriban csakugyan el kellett csavarni a kapcsológombot, hogy fény áradjon a lakásba. Nagyanyám egy még korábbi szót használt erre: Srófold föl a villanyt. Srófold le a rádiót! Ugyanazt jelentette, mint az előző. Csavard fel, csavard le!
A legérdekesebb azonban mégis a gyújtsd meg, oltsd el a villanyt. Szó se volt itt gyújtásról, na hiszen, leégett volna a lámpaernyő! Oltásról se, hiszen nem vízzel oltottuk ki az égőt, hanem kattintással. A gyújtás és oltás a mécsesek, gyertyák és a gázlámpák, a petróleumlámpák korába visz vissza. Utóbbi esetben csakugyan a felcsavart kanócot kellett meggyújtani gyufával, ha világosságot kívántunk teremteni hajlékunkban. S el kellett fújni a letekert kanócot, hogy kialudjon a láng, amikor elkövetkezett az alvás ideje. Érdekes ez az olt ige. Aki reménységet olt valakibe, az valami léttöbblethez juttatja az illetőt. Aki tüzet, lámpát olt, az megszüntetni kívánja a fényt, az égést. Aki fát, meszet, tejet olt, vagy valakit beolt, az valamiképpen meg akarja változtatni az illető létállapotát. Gazdagítani, megóvni, nemesíteni kívánja. Ilyen gazdag jelentésárnyalatú ez az oltás s persze a gyújtás szó is.
Fiunktól kérdem: ismeri a vánkos szót? Igen, mondja. De nem használod – folyatatom. – Nem, csak tudom a jelentését: párna.
Érdekes, mélázom el, gyerekkoromban aktív szókincsem része volt még a vánkos. Ma már én is csak a párna szót használom. Nem is emlékszem rá, mikor felejtettem a vánkos szó használatát. Apai nagyanyám még csaknem kizárólagosan ezt a szót használta. Ő komáromi kisleány volt, amikor még komáromi kisleány volt. Nosza, előkapom a szlovák szótárt. Igaz-e, hogy a Felvidéken ez a szó dívott? Lám, igaz. A szó létezik. A szlovákok vankúš-nak ismerik, és vánkos, párna a jelentése.
* * *
További váltások. Tegnap unokaöcsém névnapja, András. Isten éltesse! Ma Blanka-nap van, lányunokánk neve napja. Isten éltesse őt is!
Tegnap lett vége az egyházi évnek nálunk a katolikus egyházban. Ma már az ádventtel új egyházi év kezdődik.
Reggel kinézek az ablakon, mondom az asszonynak: Te, viszket a kocsink ablaka, megyek, megvakarom. Eddig még a szezonban nem kellett jeget vakarni a kocsiról. Ma igen. Végül is érthető: december elseje van.