Mickey webnaplója

Mi várható ma? Hidegfront-betörés, Levuskával átmeneti foglalkozás, egy korrektúra elkezdése. Mint már említettem, a korrektúrázás nekem a rejtvényfejtés módosított formája. Alapvető különbség a kettő között, hogy a rejtvényújságért én fizetek, a könyv-korrektúráért pedig nekem szoktak fizetni. ráadásul megismerem a szerző észjárását, egy téma kifejtésének a módját, gondolatgazdagságát (olykor hiányát), stílusát, de mit is írok: olvasok egy könyvet, megismerve ezzel tartalmát. Alapesetben az ember ingyen olvas, sőt, mi több fizet érte. Vagy könyvtárba iratkozik, vagy megveszi a kötetet. Itt fordítva van: pénzért olvasok. Vannak ilyen dolgok. Az az érdekes bennük, hogy van egy meglehetősen elmosódott határ, amikor a pénzkiadás bevételbe megy át.
Gondoljunk csak itt a profi zenészre, aki fizet, ameddig tanulja a hangszerét, majd fellépti díjhoz jut.
A jégtáncosra, akinek irdatlan pénzébe kerül, mire bemutatkozhat, aztán kamatoztathatja tudását.       
A tudósra, aki először végigkínlódja a tudáshoz vezető lépcsőket, majd a megszerzett tudás eltartja.
Egy szónoki képességgel megáldott politikus, aki idő múltán csak nagy összegért tart előadást.
Sok ilyen van. Mindegyikben az a közös, hogy a kétféle tevékenység, valaminek az elsajátítása és a megszerzett képesség kibontakoztatása között van egy elmosódott határ, aminek a siker vagy kudarc irányába való eldőléséhez köze van mind az illető magabiztosságának, mind a felvevő piac igényének.
Eljön az az idő (ha eljön), amikor az illetőt felkérik erre-arra, s megfogalmazhatja: „Ja, gyerekek, ez nekem is sokba volt”, s megindulhat az alku. Kell vagy sem, amivel szolgálhatok. Ennyi vagy annyi? Mennyi?
Zárásképpen egy népi táncostól hallott viccet írok ide. Ubul bácsi gazdatanfolyamon vesz részt. Nyelvtanóra folyik. A tanár felteszi a kérdést: Ki tudna mondatot mondani, amelyben ezek a névmások szerepelnek: ennyi, annyi, mennyi. Ubul jelentkezik: Én tudok. Mondatom így hangzik. „Amikor eejön az idő, mennyi kő a jószágnak ennyi annyi.” Mielőtt valaki sértésnek venné a tájnyelven hangzó viccet, sietek ismételten leszögezni, hogy igen kedvemre valók a különféle tájszólások (kifejezetten szeretem az ízes beszédet), de a jó poénok is.
Összefoglaló a Rut 3-hoz. Noémi rábeszéli menyét, hogy kösse életét az idős, de biztos megélhetést nyújtó Boászhoz. Kiokosítja arról is, hogyan tegye. „Mosdj meg, végy illatszert, öltözz fel, és menj le a szérűre. Amikor este a csépléstől fáradt Boász álomra tér, a sötétség leple alatt emeld fel a lábánál a takarót és feküdj oda. S ő majd megmondja, mit tegyél.” Így is lett. Boász felfedezte, hogy valaki takarója alá lopódzott. Rut felfedi kilétét, Boász örül az iránta tanúsított bizalomnak, s hajnalban hat mérő árpával bocsátja el anyósához, úgymond van valaki, aki közelebbi rokonságban áll veled, és csak akkor leszek gyámolítód, ha ő lemond eme jogáról. Közöm. Igazság szerint Noémit illette a testvérházasság intézménye, de hát ő kijelentette, hogy túlságosan idős. Boász úgy véli magáról, öregember, nem vénember. Abból, amit róla ír a szent író, azt látjuk, hogy igaz ember, a szó szent értelmében. Úgy gondolkodik, hogy gazdagságánál fogva tudja is, szeretné is, kívánatosnak tartja is, hogy feleségül vegye a szépséges Rutot. Kora reggel elindul intézkedni ez ügyben. Rut szempontjából nézve fiatal kora, rátermettsége, kitartása, munkás hozzáállása, tisztasága és az illatszerek meghozzák az óhajtott biztonságot. A „célegyenesben” van.