Tegnap késő este befejeztem Franz Werfel: Elsikkasztott Mennyország c. regényének olvasását. A történet a 30-as évek végén játszódik Ausztriában (egy mondatot ír az Anschlussról), Olaszországban (egy szót se ír a fasizmusról), és a végén Párizsban találkozik az író-narrátor és az egyik szereplő, egy katolikus pap. Párbeszédükből idézek erősen rövidítve.
Író: „Tudja, extra muros vagyok. De minden hithez szeretettel hajlok... Megvetem a mi modern világunknak a szellemi állapotát, ezt a vallási nihilizmust, amely három nemzedék óta a tömeg közkincse lett, ... ahol minden szabó, tanító és újságíró tudományos alapon álló ateista... Fiatalon úgy éreztem: Meg kell állítanom ezeket az eltompult arccal tovasiető embereket, hogy az arcukba kiálthassam: Álljatok meg hát és gondolkozzatok: – Honnan? – Hová? – Miért? ... Felismertem, hogy a metafizika elleni lázadás nyomorúságunk indítóoka. A protestáns népeknél kezdődött: az Idő – Munka – Pénz jelszavát állította az isteni Szentháromság helyére, s ezt a forradalmat ünneplik ma a mi hazánkban is. Itt a lélek pestiséről van szó. ... Az ellopott ég a mi korunk legnagyobb pénztárhiánya. Olyan, mint a perspektíva nélküli kép. Minden értelmetlen. A mi emberi jogaink is értelmetlenné válnak, még az a jog is, hogy ne öljenek meg bennünket. Csak egyetlen jog van, a dzsungel törvénye. Ha majd a technika, a sport, a valóságérzés már a könyökünkön nő ki, a felébredő vágy a tűz után egy vakmerő avantgarde leghaladóbb eszméje lesz... stb., stb.
Pap: Azt hiszem, hogy ezt a metafizika elleni lázadást éppen úgy a gondviselés rendelte, mint mindent, ami a világon történik; háborút, forradalmat, földrengést és járványokat. Ez nem más, mint erős orvosság, átkozottul erősebb az aszpirinnél, könyörtelen gyógykezelés, amely meg akarja segíteni lelki állásfoglalásunk szabadságát. ... Csak Isten áll szilárdan a helyén. A többi mind elsuhan mellette...”
Próbáltam úgy meghúzni az eredeti szöveget, hogy összefüggő és értelmes maradjon. Werfel részletezőbb. Ami a leginkább megdöbbentett, hogy az általa felvetettek mennyire időszerűek 80 év elteltével. Honnan tudta? S mennyi mindent meg se álmodhatott!!!
Összefoglaló a 2Kir 16-hoz. Júda királya Acház (736-716) nem szolgált az Úrnak. Bálványoknak áldozott, többek között a saját fiát tűzben elégette, feláldozta. Az arám Recin és az izraeli Pekach Jeruzsálem ellen fordul. Acház az asszír Tiglatpilezer beavatkozását kéri, súlyos ezüst- és aranyajándékok átnyújtásával. Az elfoglalja Damaszkuszt, megöli Recint. Acház Damaszkusz pogány oltáráról mintát vett és papját utasította, hogy a bronzoltár helyett Jeruzsálemben készítsenek egyet a minta szerint, s ezen áldozzanak. A király szétszedette a bronzoltárt Asszíria királya kedvéért. Közöm. Korunk is tele van bálványokkal. Talán saját gyermekünk feláldozását nem követelik meg, de a természet rendjét alaposan felforgatják. Gondolok a családok szétesésére, a párkapcsolatok rendezetlenségeire, a komfortra, amely rabszolgáivá tesz bennünket. Azért nem adjuk fel az ellenszélben való levírozást.
2015.01.15. 10:23 emmausz
Werfel könyvéből idézek
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr147075951
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek