Mickey webnaplója

Belekóstoltam Márquez Száz év magány c. regényébe. Meg kell vallanom, hogy hangvétele nem áll közel hozzám. Azt látom, hogy sokrétűen nyúl a valósághoz. Ide két dologért citálom. Az egyik: vagy világszerte (pl. Dél-Amerika) ismert a soha el nem mesélt mese, melynek idegesítően visszatérő kérdése: Meséljek a zölddisznóról?; vagy (nem néztem utána) a fordító kínjában a nálunk ismert fordulatokat idézi, hogy értsük a lényeget. Amiért belebújtam a képernyőbe (MEK pdf) egy kép, amelyet felidézek, s amely eleve ismertté tette a könyvet.
Viszonylag az elején olvasom: „Aureliano egy napon a kis üllőt kereste, amin a fémeket szokta kalapálni, és nem jutott eszébe a neve. Aureliano felírta egy kis papírdarabra, és gumiarábikummal a kis üllő aljára ragasztotta: üllő. Így aztán biztos volt benne, hogy nem fogja többé elfelejteni.”  (A településen titokzatos kór terjed, egyre többen emlékezetüket vesztik, s kiesnek az időből...) „Oda, ahol az út a faluba ért, táblákat állítottak ezzel a felirattal: Macondo. A falu főutcáján pedig egy nagyobbat: VAN ISTEN.”
Igen. Először a nevek esnek ki tudatunkból.  Azt hiszem, nemrég megírtam, mindenesetre feleségemnek elmondtam, hogy van egy tévéfigura, akinek a neve most nem ugrik be, de nagyon hasonlít egy másikra... akinek szintén nem jut eszembe a neve. A memóriazavarról sok vicc tanúskodik: A bor 3 dologra jó, emlékezet kihagyás ellen, a másik kettőt elfelejtettem. Vagy: Barátom, elmentem az orvoshoz, mert romlik a memóriám, s csodát tett velem. Mindjárt eszembe jut a neve. Illetve, majd segít az asszony. De mondd csak, mi is az a virág, ami lila és tavasszal nyílik. Az az ibolya. Igen, az. Ibolya, hogy is hívják az orvost, aki megjavította a memóriámat? Vagy A tanú c. filmben: „- Mióta van memóriazavara? - Mit mióta?” Vagy: János bácsi pontosan emlékezik rá, hogy 1918. jan. 8-án du. 2-kor mi történt. Csak arra nem, hogy ezelőtt 5 perccel mesélte el utoljára.
Sokat segít a google, mert utána lehet keresni mindenfélének, ami szöveg. Már a zenékkel, művészeti alkotásokkal nagyobb a gond. Sokukat ugyan utóbb megtaláltam, de nem mindet. Megtaláltam pl. azt az Elvis Presley-számot, amely szalagos magnónk első száma volt. Akiknek elég hosszú a szakálluk, azok emlékeznek rá, hogy egymástól vettünk át mindenféle számot, és többnyire nem mellékeltünk címlistát az egyes felvételekhez, annál is inkább, mivel számos esetben töröltük, hogy helyette más zenéket másoljunk magnóra. Amit megtaláltam – s valóban ezzel indult az első Presley-szalag – egy ritkábban hallott zene, melynek a címe: I Need Your Love Tonight. Most már azonnal megtalálom a youtube-on. Mambo-magnónk volt. A legeslegelső szalag legelső száma pedig, amelynek hallgatása évekig örömre hangolt: The Shadows, Apache.
Ám keresgethetek életem végéig, mindennek nem fogok a nyomára bukkanni. Pl. nincs totál-fotófelvétel a kelenföldi Albert u. 139-ről, melyet lebontottak a ltp. építésekor, s amelyről egy képről tudtam, de az elkallódott.
Memóriánk többféle okból lanyhulhat (baleset, Alzheimer-kór, demencia, vagy mert nem élesítjük mindenféle agytornákkal emlékezetünket).
Összefoglaló az 1Krón 22-höz. Olvastuk, itt is az áll, hogy Dávid a sok vérontás, harc miatt nem építhet templomot az Úrnak. De Fia, aki a béke embere lesz, Salamon (Vö. shalom = béke) tehát Dávidtól megörökli a tervet, 100 000 arany talentumot, 1mó ezüst talentumot, bronzot, köveket, fákat, ácsokat kőműveseket, művészeket, s rá hárul a templomépítés feladata. Közöm. Vérontásból ma sincs hiány, a XXI. század első évtizedeiben. Állandósult a konfliktus a Közel-Keleten Szíriában, Afganisztánban, Irakban, stb. Ferenc pápa végtelen egyszerű és talán ettől hatásos figyelmeztetése, amit a közeli napokban tett, így szól: Győzelem és vereség, mindkét szó rossz. A jó szó a béke. Ez pedig csak párbeszéd útján valósítható meg. Hozzáfűzöm: A győztesek lelkiismerete mocskos lehet, a vesztesek emberi méltósága pedig megtépázott. Kinek jó ez: Cui prodest? Kinek az érdeke? Minek szülni, ha a nők sokaságát megbecsetelenítik, a férfiak pedig egymást irtják? Normálisak vagyunk?