Mickey webnaplója

Tegnap amikor a 86-os buszról a Szt. Gellért téren leszálltam, azaz a Budafoki út elején nagyobbat kellett lépnem, mint szokásos. Oka alighanem a nekem szokatlanul alacsony járda volt. Mindenesetre kissé előbbre lódult mázsás enmagam, mint szerettem volna, s ütköztem egy hozzám képest nyüzüge férfival. Összekoccantunk, s automatikusan elnézést kértem tőle. Megyek három lépést, s hallom ám, hogy utánam ordít tele szájjal az ember, hogy meglátszik, hogy nem vagyok pesti, mert akkor elnézést kértem volna. Ránéztem vörös-mérges fejére, és megállapítottam, hogy reggele nem úgy sikerülhetett, ahogyan szerette volna. Megfordultam, s mentem folytattam tovább a magam útját. Ha süket volt is, igazat mondott. Tényleg nem vagyok pesti. Legalábbis az utóbbi 25 év óta. S életem első tíz évében se voltam pesti. Akkor budai voltam (éppen kelenföldi, ahol leszálltam a buszról), most meg óbudai vagyok.
***
Valaki egyszer kérdésre válaszolva azt mondta, még nem tudja, hogy kedvel-e engem. Egy más valaki pedig azt, hogy azért nem tegez, mert fél hozzám közeledni, mert szigorú vagyok.
Elgondolkoztattak ezek, vagy inkább elcsodálkoztam rajtuk. Igazuk volna, vagy csak hirtelen valamit ki kellett vágniuk az adott provokatív kérdésekre? Ezt se tudom. Nehezen élem bele magam a szigorú ember szerepébe.
***
Volt a seregben egy sötét képű öregkatona. Egy körletbe terelt sorsunk. Nos, történt, hogy ő néhány sör lenyelése után megszólított: „Professzor, én téged úgy megvernélek, ha tudnálak.” Mit tehettem? Széttártam a karomat. Ez van, Fekete honvéd.  Kicsi vagy és gyenge. Nem tudsz megverni.
Remélem, azóta letett 45 évvel korábbi terveiről.
Egy másik öreg katona, Tarró honvéd, mielőtt leszerelt, elmondta, hogy örült neki, hogy együtt szolgáltunk, mert sokat tanult tőlem, és sokfélét. Szabályosan megköszönte, hogy egy körletben lehetett velem. Az tény, hogy professzornak hívtak a bakatársaim. Öregebb voltam az öregeknél, mert 23 múltam, amikor behívtak bő két évre.
Mindegyik fenti történetke arról szól, hogy senki sem tud mindenkinek megfelelni, de talán nem is fontos. Éppen különbözőségünk teszi tarkává a világot. Egész életünkben tanuljuk a szocializálódást, egymás tűrését, elviselését, uram bocsá – megkedvelését. Tartunk, ahol tartunk, de oda kellene eljutnunk, hogy kedvünket leljük az emberi sokszínűségben.
Összefoglaló a 2Krón 32-höz. Asszíria királya Szancherib támadja Jeruzsálemet. Hiszkija a Gichon felső folyását és minden forrást időben elrejtet a betolakodók szeme elől. A föld alatt a városba vezeti a jó ivóvizet. Szancherib követei a megerősített és hajítófegyverekkel felszerelt várba be-bekiabáltak, s gúnyolták Hiszkiját, megjegyezve, hogy nincs az az Isten, aki megsegítené félelmetes seregétől a védőket. Hiszkija és Izajás próféta az Úr segítségéért esedeznek. A krónikás szerint az Úr angyala megsemmisítette az asszír sereget (úgy tudni, hogy pestis végzett velük), akik haza takarodtak, s a saját templomába menekülő királyukat megölték. Hiszkiját majd fia, Manassze követi az uralkodásban. Közöm. A történéseket olvasva az Egri csillagok c. Gárdonyi-regény képei idéződnek fel bennem. Dobó esküje, imádsága, előrelátó bölcsessége, a törökök bekiabálásai, s a magyarok válasza: „Nem kell nekünk a török szabadság, jó nekünk a magyar is!” A törökök eltakarodása, a pasák egymással folytatott verekedése, a csúfos megfutamodás.
A szentíró egyebekben megjegyzi, hogy az asszírok „úgy beszéltek Jeruzsálem Istene ellen, ahogyan a föld népeinek istenei ellen szoktak, amelyek csak emberi kezek alkotásai”. (19) Különbség van kitalált bálványok és a magáról kinyilatkoztatást adó Isten között. A bálványok csupán kitalációk és csak arra valók, hogy a lényeget eltakarják, Isten viszont az, AKI VAN. Nem mi találtuk ki őt, hanem ő teremtett minket.