– Mintha a bloggereknek üzenné Hafner Zoltán: Hacsak nem akarsz titkos író lenni, nincs más választásod, mint kiadni a kezedből, kiszolgáltatni azt embereknek.
Kertész: Egyfelől tudnod kell, hogy maradéktalanul kiszolgáltatod magad, másfelől hogy éppen erre törekszel. Ironikus helyzetbe kerülsz tehát. Az óvatosságra pedig azért van szükséged, mert sohasem közelíthetsz másvalaki szemével a művedhez...
Ez mindenfajta nyilvánosságra igaz. Még az írássivatagba (internet fb stb.) dobott homokszemedre (blogod) vonatkozóan is. Vagy olvasnak, vagy nem. Vagy véleményeznek, vagy nem. Vagy jót írnak munkádról, vagy nem. Ezen vagy megsértődsz, vagy nem.
– Kertész saját bevallása szerint a Sorstalanságot a 60-as években írta és 75-ben jelent meg. Közben próbálkozott kiadóknál. Eredménytelenül. Így kritizál: Teljesen nyilvánvaló, hogy a kiadó levele marhaságokat tartalmaz, s hogy az egész förmedvény csak a visszautasítás ürügyéül szolgál. A Kéziratot betettem az iratszekrény egyik fiókjába.
HZ: Beletörődtél, hogy a könyved nem fog megjelenni?
Válasz: Úgy emlékszem, hogy idáig nem is jutottam el.
HZ: Olvastam, hogy Joyce több mint száz visszautasító levéllel dicsekedhetett... Proust Swannját egy André Gide nevű szerkesztő utasította vissza a Gallimard Kiadónál...
Kertész: Engem... egy kiadónak álcázott cenzurális hivatal, amelyet a katonai titkosszolgálat egyik volt tisztje vezetett...
Egy krisztusi kép villan be: A Beteszda-fürdőnél toporognak a betegek arra várva, hogy valaki levigye őket a vízhez, amikor az felkavarodik. „Volt ott egy ember, aki 38 éve szenvedett ... [Krisztus kérdésére így válaszolt]: Uram, nincs emberem, aki bevinne a tóba.” (Jn 5,5-7)
A kiadók joggal válogatnak a kéziratok között, mert az a dolguk, hogy a könyvkiadást fenntartható módon menedzseljék. Az író viszont választhat. Vagy megalkuszik, és a kiadó szájízének megfelelő művel rukkol elő, vagy vállalja saját magát, és számol vele, hogy esetleg az életben nem jelenik meg tőle semmi, mert önmagát kívánja adni kendőzetlen őszinteséggel, és nem kíván kompromisszumokba belemenni. A kapcsolati tőke oldhatja a merevséget és patthelyzetet – ha van. A szabadság meg sokba kerül, de lehet, hogy így is megéri.
Összefoglaló az Eszt 4-hez. Mardokeus Eszter tudomására hozza, hogy ki akarják irtani népüket. Maga is böjtöl és vezekel, Esztert is erre kéri, s még arra is, hogy kérjen ügyükben kihallgatást a királytól. Mindketten imába merülnek egymástól függetlenül: egyik a palotán kívül, másik a háremben. Eszter elhatározza, hogy bemegy a királyhoz, aki a hívatlan vendéget agyonütheti, vagy fogadja. Imája teljesen korához, az ószövetséghez hű, fogat fogért, szemet szemért: „Isten, amikor a király színe elé járulok, szívében kelts gyűlöletet ellenségeink ellen, hogy [Ámán] elpusztuljon azokkal, akik egyetértenek vele... Szabadíts ki a gonoszok kezéből!” Közöm. Az ellenségszeretet későbbi. A Mester: „Ne álljatok ellen a gonosznak... Aki elveszi köntösödet, annak add oda ruhádat is.” Nehéz jót akarnunk azoknak, akik szemben állnak velünk. Még sincs más út. Vagy 30 éves rádióhír. Az angol betörő akciója során üveget tör. A rendőr utána veti magát, de úgy elvágja magát az üvegcseréppel, hogy ömlik belőle a vér. A betörő látja, hogy a rendőr halálos sebet kapott. Visszaszalad, és elköti a vérzést. Ott marad a mentők érkezéséig. Letartóztatják, majd felmentik. Ilyesvalami lehet a megvalósult ellenségszeretet.
Utolsó kommentek