Mickey webnaplója

A zene könnyen bűvkörébe fog, és ott is tart. Meglepő módon jobban szeretem az egyféle zenéket csokorban hallgatni, mint egy kor sokféle stílusát. Ha Elvist kezdem felidézni a youtube jóvoltából, akkor letapadok kedvenc számai hallgatásánál, és megkeresgetem az ezelőtt jó 50 évvel felfedezett dalokat. Egészen bele tudok feledkezni Presley orgánumába. máskor a Beatles temperamentumos és jó kórushangzású slágrereibe... De nem csak ez a két kedvencem van. Ugyanígy szeretem hallgatni a The Shadowst és még sok mást, aki egykor megérintett és meghódított engem zenéjével. Ilyen volt a Seekers is, akiket ma hallgattam. Néhány gitár, egy nagybőgő, három fickó és a szólót éneklő lány ma is elbűvöl dalaival. Máskor Suzy Quattro és a Middle of the Road, és még tényleg oly sokan. Miért? Mert nekem szerethető muzsikát játszottak, legalábbis többnyire.
Egyszer elcsíptem egy társaságban hangoztatott véleményt, miszerint aki letapad egy stílusnál, egy kor zenéjénél, az nem tud fiatal maradni. Azt hiszem, hogy rám ez nem áll, még akkor se, ha a korábbi idők zenészeinek a slágerei közelebb állnak hozzám, mint sok mai zene a könnyű műfajból. Nem igaz, hogy semmi sem tetszik abból, amit ma művelnek a zenészek. Az viszont igaz, hogy az érzékek tobzódása, a felpörgetett ritmus, a techno unalmas tuc-tuca alig férkőzhet hozzám. Mindennek a mértéke az ember. Ha embernek való zenével kísértenek meg, a maiakat éppen úgy kedvelem, mint a korábban írtakat. De ha nem ütik meg a mértéket, akkor kikapcs.
Ha csak a saját korom divatos muzsikái tetszenének, akkor visszafelé is igaz volna: a korábban írt zenék élvezetének a kizárása. Magyarán, hogy időben visszafelé haladva, a korábban írt zenék sem tetszenének. De ez nem áll. Tetszenek Strauss polkái, keringői, tetszenek Chopin noktürnjei, tetszenek Louis Armstrong szólói, Bartók hallatlanul robusztus zongoradarabjai, Rácz Aladár Rameau cimbalomra való feldolgozásai. És tetszenek Arvo Pärt napjainkban írt darabjai is.
Kodálynak van igaza. Van jó zene és van rossz zene. A jó zene nem függ attól, hogy mikor írták, miként a rossz se. De az biztos, hogy hullámzást mutatnak az egyes korszakok. Időnként sok jó zene születik, időnként kevesebb.
Kicsit elkalandoztam a témától. A lényeg: Hallgassatok jó zenét, mert elmélyít, mert éltet, mert feltölt és élményt ad. Hogy kinek mi az elég jó, és mi nem az, az persze már meglehetősen személyfüggő.       
Ízelítő a Jób 27-ből. Jób folytatja: „Amint igaz, hogy él az Isten, ki elvette igazam, s a Mindenható keserűvé tette a szívem, addig amíg csak lélegzet van bennem, s Isten lehelete van az orromban, ajkam álnokságot addig biztos nem szól, sem a nyelvem nem mond hazugságot. Távol legyen tőlem, hogy nektek helyeseljek, ártatlanságomat nem adom fel holtig. Igazamhoz ragaszkodom, nem mondok le róla. Egyetlen napomért sem szégyenkezik szívem. Ellenségeim jussanak a gonoszok sorsára, ellenfeleim meg a bűnösökére! Mit remél a bűnös, mikor imádkozik, mikor fölemeli lelkét az Istenhez? Talán meghallgatja kiáltását Isten, amikor majd balsors szakad a nyakába? Örömét leli-e a Mindenhatóban, és mindig segítségül hívhatja az Istent? Elétek tárom az Isten tetteit, a Mindenható terveit nem tartom titokban, hiszen magatok is mindnyájan láttátok. Miért tápláltok tovább is hiú reménységet?
Cofár szól: Ezt a sorsot szánta Isten a gonosznak, Ha sok is a fia, kard várja őket, és nem lakhatik jól kenyérrel a sarjuk. Maradékaikat pestis viszi sírba, és az özvegyeik nem tartanak gyászt. Ha ezüstöt halmoz fel, mintha csak por volna, a ruhát csak sárnak rakja csomóba. Ő csak gyűjtögeti, de fel a jámbor ölti, az ezüstjét meg a tiszta örökli. A gazdag felnyitja a szemét, és már semmi sincs meg ... mint az árvíz, bajok zúdulnak rá, elfújja éjszaka a viharnak szele... menekülnie kell Isten hatalma elől.” Közöm. Jób állhatatos bajában. Néven nevezi állapotát, s mintegy megesküszik rá, hogy tartja magát életelveihez, Isten parancsaihoz. Indulatosan jegyzi meg, hogy a bűnös nem remélheti jó sorsát. Cofár folytatja, amit Jób elkezdett. Süketek párbeszéde ez. Úgy véli, Jób megkapta a magáét: hadakozás, éhség, dögvész, utódai elhalása, bajok leselkedtek rá, és nem kerülheti el sorsát. Korunkban is így van ez. A figyelmes meghallgatás ritka, mint a fehér holló. Már egy egyszerű Hogy vagy? – kérdésre sem kíváncsi többnyire, aki kérdezi. Még a válasz fogalmazgatása közben tér át más témára, amelynek köze nincs korábbi kérdéséhez.