Tavalyról egy tartozásom maradt. Ígértem, hogy Avilai Szent Teréz Belső várkastély c. munkájának kilencoldalas recenziójából készítek egy tömöret, és megosztom veletek. Legyen akkor idén ez az első poszt. Isten nevében!
Teréz hét lakásra osztja fel a várat. A kapcsolat első lépése – az első lakás –, hogy az ember a keresztség által bekerüljön a megszentelő kegyelem állapotába, vagy a bűnbocsánat által visszaszerezze. Ez a kegyelem teszi lehetővé az ember számára, hogy válaszolni tudjon Isten szeretetére, ...azzal a döntéssel, hogy az ember Istent helyezi az életében az első helyre, megkezdődik egy mélyebb és bensőségesebb élet, a tisztulás.
Aki kitart mindebben, máris belépett a második lakásba. Itt Isten természetes közvetítőkön keresztül szólítja meg az embert: a jó emberek szava, vagy prédikációk, vagy amit jó könyvekben olvasunk, betegségek, szenvedések, és azok az igazságok, amelyeket olyan pillanatokban tanít, amikor imádság közepette vagyunk.
A harmadik lakás tagjai nagyon kívánják, hogy ne bántsák meg Ő Felségét, és még a bocsánatos bűnöktől is őrizkednek. A harmadik lakásban bár lehet egy jól felépített és minden szempontból jónak hitt keresztény élet, keretei között mégis ellenállnak Isten akaratának.
A negyedik lakásban kezd el Teréz Istennek azokról a kegyelmeiről beszélni, amelyek közvetlenül átalakítják az értelmet és az akaratot. Az Istennel való közösség nem abban áll, hogy valakinek szüntelenül nagy érzelmei vagy emelkedett gondolatai vannak, hogy inspirációkat, útmutatásokat, üzeneteket, látomásokat és hallomásokat vél kapni. inkább abban, hogy nagyobb elszántságban mindenben Istent kívánjuk elégedetté tenni, és amennyire csak tudjuk, igyekezzünk nem megbántani Őt…”
Az ötödik lakásban az ember már nemcsak Isten szeretetét, hanem magát Istent is megtapasztalhatja. Teréz a következőképen írja ezt le:„ahogy mikor ketten összeházasodni szándékoznak, meg kell nézni, összeillők-e, és szeretik-e egymást, és jól kijönnek-e egymással, hogy minél több örömet szerezzenek egymásnak, úgy van itt is.
Miután az az ötödik lakásban megtörtént az első közvetlen kapcsolatfelvétel Isten és a lélek között, a hatodik lakásban Isten újra és újra egyre mélyebben közli Magát a lélek centrumával és egyre mélyebben, új minőségben kapcsolja Magához a lelket. A kapcsolatnak ezt az új formáját elragadtatásnak nevezik és azt a kegyelmet, amelyet ezen keresztül ad Isten, misztikus eljegyzésnek. A hatodik lakásban Isten nemcsak rendkívüli dolgokat mutat meg a léleknek, hanem rendkívüli mértékben át is alakítja az embert. Ezek az emberek már régen mentesek nemcsak a súlyos bűnöktől, de a bocsánatosak jelentős részétől is. Nem ezektől kell megtisztulniuk, hanem mindattól az Istennel szembeni ellenállástól, amely meggátolná a személyt a teljes önátadásban. Ezt a tisztulást mindenki rettenetesnek írja le. A szerző félelmetesen megmutatja, milyen szörnyű ellenállás van az ember lelkében Istennel szemben, ha a legnagyobb szentek is csak ilyen szenvedéseken keresztül tudnak megszabadulni tőle.
Ennek a folyamatnak a különös kettősségéről – egyszerre rendkívül fájdalmas és mégis elmondhatatlanul örömteli –, amely a lélek tisztulásának egész folyamatát jellemzi, de a hatodik lakásban különösen intenzív, így ír Teréz: „…ahogy jobban és jobban megismeri az ő Istene nagyságát, és látja, milyen távol van Tőle, és milyen szakadék választja el attól, hogy élvezze Őt, egyre nagyobbra nő a vágya. És növekszik benne a szeretet is, ahogy egyre jobban felfedezi, mennyire szeretetre méltó ez a nagy Isten és Úr (…), mindezzel a szenvedéssel és gyötrelemmel együtt – amelynél, úgy hiszem, semmilyen földi szenvedés sem lehet nagyobb, mert ez a személy ugyan sokat elszenvedett, úgy testit mint szellemit, de mind semminek tűnik neki ezzel összehasonlítva – érzi a lélek, hogy ez a fájdalom mennyire értékes, és érzi jól, hogy nem lenne képes kiérdemelni.” S aki végigment ezen a tisztuláson, az eléri a hetedik lakást és megkapja a szellemi házasság kegyelmét. eggyé válik Istennel, Aki szintén szellem …” Teréz hasonlatokkal érzékelteti, hogy mennyire mélységes ez az egyesülés: „…olyan, mintha két viaszgyertyát annyira szorosan egymás mellé helyeznének, hogy teljes lángjuk egyesülne; vagy mintha a kanóc, a fény és a gyertya is egy lenne, de utána jól szét lehetne választani az egyik gyertyát a másiktól...
A hetedik lakásban az embereket rendkívüli megpróbáltatások és szenvedések érik, és ezért a képességek, az érzékek és a szenvedélyek egyáltalán nincsenek mindig békében, de a lélek centruma mindig össze van kapcsolódva Istennel. „A lélek (…) nem mozdul onnan a központból, és békéjét sem veszíti el, mert Az, Aki megadta a békét az apostoloknak, amikor együtt voltak, neki is meg tudja azt adni. (…) Istennek e templomában, ebben a lakásában (…) csak Ő és a lélek örvendeznek nagyon nagy csenddel.”
Ez a két dolog egyáltalán nincs ellentmondásban: „…ne gondolja senki, csak azért van, hogy ezeket a lelkeket megajándékozza – ami nagy tévedés volna –, hanem mert Ő Felsége nem tud nagyobbat adni nekünk, mint hogy olyan életet ad, amely az Ő annyira szeretett Fiának életét utánozza. És így biztosra veszem, hogy ezek a kegyelmek arra valók, hogy megerősítsék gyengeségünket (…), s hogy képesek legyünk utánozni Őt abban is, hogy sokat szenvedünk.”
A lélek elérte a legtöbbet, amit ezen a földön el lehet érni: „…élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.” S erre nemcsak a misztikusokat hívja meg Isten, hanem mindenkit. A kegyelmet mindenkinek megadja, ezt a belső átalakulást mindenkiben véghezviszi – aki átadja Neki az életét. Reginald Garrigou Lagrange: „Ha a Szentháromság valóban jelen van bennünk, ha az Ige ténylegesen testet öltött, meghalt értünk és valóban jelen van az Oltáriszentségben, ha a misében minden nap szentségileg felajánlja Magát értünk, ha Önmagát mint ételt adja nekünk – ha mindez igaz, akkor csak a szentek azok, akik teljesen rendben vannak, minthogy az élet sötétségei és nehézségei közepette gyakori, mintegy tapasztalati tudáson és az állandóan növekvő szereteten keresztül felfogott isteni jelenlét által élnek. S az Istennel szorosan egyesült élet lényegi minőségében messze nem tűnik valami alapvetően rendkívülinek, hanem egyedül ez látszik teljesen normálisnak. Mielőtt elérnénk ezt az egységet, olyanok vagyunk, mint egy még félálomban lévő ember, aki nem tud valóban és eléggé élni a nekünk adott hatalmas kinccsel és az egyre újabb kegyelmekkel, amelyeket azok kapnak, akik nagylelkűen akarják követni a mi Urunkat.”
Megerősíti bennem ezeket a Világmegváltó Jézus k. népének.
Világmegváltó Jézus, keresztre felfeszítteték,
Isten Báránya, Jézus, érettünk megtöretteték.
Ó testem, sírnak étke, maholnap földbe szállandó,
benned a bűnnek mérge, már-már halálra válandó.
Föl, föl már, ébredj szívem én lelkem már erősödjél,
hogy innen égbe jussunk, már mindig jól és szentül élj!
Utolsó kommentek