Mickey webnaplója

Tegnap befejeztem a Horthy Miklósné Napló 1944-45. c. kötetet. Férjét, a politikust kihallgatták az amerikaiak. Tudjuk, Horthy elvetélt kísérletet tett a háborúból való kiugrásra. Nem tehette meg, mert a mi sorsunk nem így volt megírva a – ki tudja, kik által összetákolt – nagykönyvben. Amin eltűnődtem: Az általam utóbbi időben elolvasott könyvek sorstragédiákról szóltak. A fenti is, de a korábban olvasott Ishi, az utolsó vadember is. Népét, az indián törzseket leöldösték. Ishi bujkált, ameddig tehette, majd feladta magát. Így lehetősége nyílt a fehéreknek, hogy megismerjék a kőkorszak utolsó emberének a tolmácsolásában mindazt, amivel az indiánok foglalatoskodtak. Sorsa a magános farkasé. Mit mondjak: Örkény István Lágerek népe c. kötet se vigasztalóbb, de a még korábban olvasott Déry T. könyv se, a Képzelt riport egy popfesztiválról. Most csak a feldolgozott témákról gondolkozom. A kötetek stílusával semmi bajom, csak a témák hervasztók. Nem is tudom, miféle könyvek váltak pozitív élménnyé bennem. Így hirtelenjében Szőnyi Zsuzsa néhány kedves hangvételű könyvéről merem mondani, hogy derűsek voltak, és a magyar szerzőknél maradva Karinthy Cini naplója, amit szívesen olvasott az ember napestig, mert K. Ferenc élte az életét, történtek vele az események, és örömmel emésztettem meg az általa írtakat. Hadd emlékeztessek arra a jelenetre, amikor elmegy szavazni a Hazafias Népfront képviselőjére. (A fiatalok kedvéért jegyzem meg: csak a népfrontra lehetett szavazni). Cini levoksol, s komoly képpel megkérdezi a szavazóbizottságtól: „És mondják, hogyan állunk?”
Kellenek a könyvek. Különösképpen is a humoros, az optimista hangvételű könyvek. Már Kölcsey megjegyzi: Régi kor árnya felé, visszamerengni mit ér? ... Hass, alkoss, gyarapíts” stb. stb. Persze a múlt elvarratlan szálait egyszer egybe kell ölteni, ám téves volna ebben megrekedni, és folyton folyvást sebeinket tépkedni.
Volt nekünk egy igen idős tanárunk. Amint elkezdett írni a táblára, repültek az almacsutkák, némelyikük a táblán landolt. Ez az aranyos úr méregbe gurult, s kiabálni kezdett: Fiúk! Ha óra alatt eldobtok egy almacsutkát, rendben van. DE NE EGÉSZ ÓRÁN!!!
Így van ez egy-egy korszak méltatlanságainak a felmérésével is. El kell egyszer mondani, hogy mi volt. De ne az egész életünkben!!!
A facebook anyagaival való találkozás olyasmi, mint a diákok sokaságának találkozása a kezdő német nyelvkönyvvel. Nekikezd egyszer, nekikezd kétszer, nekikezd, ki tudja, már hányszor, és nem tud továbblépni. A FB-on megosztok egy anyagot. Más is megosztja, a harmadik is megosztja.  A FB-on a megmondó ember megmondja. Aztán megint megmondja. Aztán a csapból is a megmondó ember csorog. A FB-on boldog új esztendőt kívánunk egymásnak. Aztán mások nekünk, aztán dalocskával együtt, aztán verssel együtt, aztán újra elmondjuk, hogy boldog új évet. Aztán egy másik csoportnak mondjuk meg. Aztán 100-szor megköszönjük, hogy nem feledkeztek meg születésnapunkról. Aztán belefulladunk az információáradatba. Béke porainkra!
Nem lehetne valahogyan rövidre zárni a szóömlést?
Kellene, mert lássuk be: a kevesebb a több.               
Ízelítő a Péld 19-ből: ... A gazdagság egyre több barátot szerez, a szegényt meg elhagyja barátja... a bőkezű embernek mindenki barátja. ... A férfit türelmessé teszi okossága, de a legszebb benne, ha elnézi a hibákat. A király rosszkedve oroszlán morgása, a jókedve meg harmat a növényen. ... az okos feleség az Úr ajándéka. ... Aki megszánja a szegényt, az Úrnak ad kölcsön, és ő megfizeti a jótéteményét. ... Mennyi terv van az embernek szívében! De (csak) az maradandó, amit az Úr határoz... A lusta a kezét bemártja a tálba, de a szájához már nem viszi vissza. Ha verik a gúnyolódót, a balga is okul, az okost csak intik, máris okosabb lesz. ... A semmirekellő tanú gúnyolja a törvényt, és a gonosz szája a gazságot falja. Közöm. Kiemelem a következő mondatot: a bőkezű embernek mindenki barátja. Legalábbis addig. ameddig fizet. Mert ugye aki fizet, annak van joga a zenészektől nótát rendelni. Ez minden időben így volt. Aki főnöknek tekintette magát, az mindig is tudta, hogy fizetnie kell az alárendelteknek (beosztottaknak). Még ide kívánkozik: Aki megszánja a szegényt, az Úrnak ad kölcsön, és ő megfizeti a jótéteményét. Mit is válaszol az, aki pénzt fogad el? Isten fizesse meg. És ő meg is fizet kinek-kinek tettei szerint.