Mickey webnaplója

Valaha nagypénteken használták a kereplőt a csengő helyett. A ministránsok ezt a faeszközt szólaltatták meg csengő helyett. Ennek a speciális hangicsáló eszköznek kései utódját találtuk elő a nyaraló garázsában. Műanyagból készült, de hangereje méltó folytatása fából készített elődeinek. Emlékezetem szerint a Coca-Cola reklámja. Nos, nagy tetszést aratott az unokák körében, különösebb erőfeszítés nélkül lehetett segítségével magukra vonni a figyelmünket. (Vö. még: „Mikor én még legény[ke] voltam, a kapuba kiállottam, egyet-kettőt kurjantottam, mégis tudták, hogy én voltam. Népdal)
Amikor a gyerekcse hangicsál, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az óvoda teszi, ahol kénytelen egy kisebb tömeggel megbirkózni, hogy hallatsszék a szava. Lehet ebben valami, de csak valami. Nem kell ahhoz tömeg, hogy a kislegények kiabálásba kezdjenek. Élvezik hangos szopránjukat.
Történt egy reggeli órán, hogy seregélycsapat szállta meg a szomszéd kertjének hatalmas fenyőfáját. Ott zsinatoltak. Elég rendes hangerőt képviseltek.
Mondom Leventének: Itt a kereplő. Kergesd el őket! Ő tüstént hozzáfogott a zajongáshoz. Egy-két másodpercig nem történt semmi. Aztán nagy szárnysuhogással felszállt a zsinatoló társaság. Lehettek vagy ötszázan. Rajba rendeződtek, majd laza csapatban – talán a káoszelméletben meghatározott szisztéma szerint, mindenesetre – egymástól arányos távolságot tartva rajzottak egy hullámzó masszában, egyre halkulva egyre messzebbre szállva.        
Jeremiás 14. fejezet:
A nagy szárazság
Ezt mondta az Úr Jeremiásnak nagy szárazság alkalmával: Gyászba borult Júda, bánkódnak városai: leroskadnak a földre. Jeruzsálemből kiáltás hallatszik. A főemberek vízért küldik szolgáikat; de amikor odaérnek a ciszternákhoz, nem találnak vizet, így üres korsókkal térnek vissza. A mező nem hoz többé termést, mert nem esik eső a földre. Szégyenükben a szántóvetők befödik fejüket. Még a szarvasünő is, ha megellik, otthagyja borját a mezőn, mert nem talál füvet. A vadszamarak is ott állnak a kopár magaslatokon, és levegőért kapkodnak, mint a sakálok; szemük eleped, mert nincs mit legelniük. Ha vétkeink ellenünk tanúskodnak is, te azért, Uram, tégy jót velünk a nevedért! Bizony, hűtlenségünknek se szeri, se száma, vétkeztünk ellened. Uram, Izrael reménysége, és szabadítója a nyomorúság idején: Miért vagy olyan e földön, mint valami jövevény, mint az utas, aki csak éjjeli szállásra tér be? Miért vagy olyan, mint akit megbénít a félelem, és mint az olyan ember, aki nem tud segíteni? Hiszen itt élsz közöttünk, Uram, a te nevedet viseljük. Ne hagyj el hát minket! Ezt mondja az Úr erről a népről: Hogy szeretnek ezek ide-oda futkározni! Nem tudják visszafogni a lábukat. De nem is kedveli őket az Úr, sőt számon tartja gonoszságaikat és megtorolja vétkeiket. Azt is mondta nekem az Úr: „Ne könyörögj ezért a népért és jólétéért! Még ha böjtölnek is, nem hallgatom meg esdeklésüket; ha égő­ és ételáldozatokat mutatnak is be, nem szeretem ezt a népet. Inkább karddal, éhínséggel és dögvésszel pusztítom el őket.” „Ó, Uram, Istenem – válaszoltam –, hiszen maguk a próféták mondják nekik: Nem láttok kardot, sem éhínség nem jön rátok, sőt állandó békességet adok nektek ezen a helyen.” Erre az Úr így szólt hozzám: „Hazugságot prófétálnak nevemben a próféták, nem küldtem őket, nem adtam nekik parancsot, nem is szóltam hozzájuk. Hazug látomást, üres hiábavalóságot és maguk kitalálta csalárdságot jövendölnek nektek. Ezért azt mondja az Úr: Azok a próféták, akik az én nevemben prófétálnak, bár nem küldtem őket, és azt mondják, hogy kard és éhínség nem jön erre az országra, kard és éhínség által vesznek el az ilyen próféták. Azok meg, akiknek jövendöltek, ott hevernek majd szétszórva Jeruzsálem utcáin, az éhség és a kard áldozataiként. Nem lesz senki, aki eltemesse őket, sem feleségeiket, sem fiaikat és lányaikat. Így zúdítom rájuk gonoszságaikat.” Ezt a szózatot intézd hozzájuk: Szememből patakzik a könny, éjjel-nappal, folyton-folyvást. Mert nagy baj érte népem leányát, végzetes csapás. Ha kimegyek a mezőre, ott hevernek, akik a kard élén hulltak el; ha visszatérek a városba, azokat látom, akik az éhségtől epedtek el. Még a papok és a próféták is úgy bolyonganak az országban, mintha eszüket vesztették volna. Hát teljesen elvetetted Júdát, és a lelked egészen megutálta Siont? Miért vertél úgy meg minket, hogy számunkra már nincsen gyógyulás? Úgy vártuk a békét, s nem jött semmi jó; a gyógyulás idejét, s lám, itt a rettegés! Uram, elismerjük gonoszságainkat, és atyáink vétkeit is: Bizony, vétkeztünk ellened. De a nevedért ne vess el minket, s ne hagyd, hogy gyalázat érje dicsőséged trónját. Emlékezz meg rólunk, s ne bontsd fel velünk kötött szövetségedet. Van-e a pogányok bálványai közt, aki esőt ad? És az egek maguktól zúdíthatnak-e záport? Ugye, te viszed ezt, Uram, végbe mind? Istenünk, te vagy a reménységünk, mert csak te tehetsz ilyet. Közöm. Vannak válságos idők a békétlenség állandósulása miatt, a klímaváltozás miatt, a társadalmak lebomlása, elzüllése miatt. Korunk is ilyen. Nekem és sokaknak Krisztus az igaz modelljük, „szegletkő, amit az építők elvetettek”, de amely/aki ma is fix vonatkozási pontom és még sokaknak az általános bizonytalanság közepette egyetlen biztos pontjuk.