F. idézi Mark Twaint. Többek között ezt: „Időnként elmegyek az orvoshoz, és megvizsgáltatom vele magam, mert az orvos is élni akar. Aztán elmegyek a gyógyszertárba, és kiváltom az orvosságot, mert a patikus is élni akar. Aztán a gyógyszert a csatornába öntöm, mert én is élni akarok!” Az emberben óhatatlanul felmerül: Már kétszáz évvel korábban sem hittek a patikaszerekben? A paleo-ketogén módszer alkalmazását szorgalmazó csoport is ilyen. Majdnem belehaltam az általuk diktált gyógyszerredukcióba. De még a kórházakban sem mindenki híve a piruláknak. Egyszer megértem kórházi tartózkodásaim során, hogy az éjszakás nővér ezt morogta magában: „Megyek, kiosztom az esti gyógyszarokat”. Lefogadom, hogy ő maga alig-alig élt pirulákkal. Egy másik meg megjegyezte: „Nekem is magas a vérnyomásom. De sebaj: Csalánba nem csap a mennykő.” Neki is volt némi igaza. Ameddig a mennykő máshova csap, addig nincs vész. De bizony, olykor a csalánra is lecsap.
Mi hát az igazság?    
Se vele, se nélküle?
Talán éppen ellenkezőleg: Vele is, meg nélküle is ugyanott végezzük, csakhogy nem mindegy, mennyi idő múlva.
Akik úgy rettegnek az agyonhangsúlyozott kockázatoktól és mellékhatásoktól, azoknak azt üzenem, hogy magam is közéjük tartoztam. Ma már kevéssé érdekel. A mellékhatás ezer ember közül egynél jelentkezik, száz közül egynél, tíz közül egynél. Na és? A teáknak nincsenek mellékhatásaik? Az összes élelmiszernek nincsenek mellékhatásai? Dehogynem. Csak éppen senkinek nem jutott még eszébe, hogy óva intse az embereket az étkezésektől, a teázástól. A gyógyszeripar viszont menekül a perekkel való fenyegetésektől. Ennek tudom be, hogy olyannyira betegesen és makacsul emlegeti a mellékhatásokat.
Visszatérve M. Twain-re csak azt akarom mondani, hogy egy jó poénért én is elmegyek a világ végére. A poénok természetükből fakadóan szellemesek, csattanósak, de nem feltétlenül igazak.            
Ízelítő a Zakariás 13. f.-ből:
Azon a napon forrás fakad Dávid háza és Jeruzsálem lakói számára, ...
Azon a napon ... kiirtom a bálványok nevét az országból, ...
Kiirtom az országból a [hamis] prófétákat és a tisztátalanság lelkét is. ...
A megszemélyesített kard: az új nép
Kelj fel, kard, pásztorom és társam ellen... Lesújtok a pásztorra, és szétszélednek a juhok: kezem a gyöngék ellen fordul. Ezen az egész földön ... két rész elpusztul, a harmadik rész megmarad. Ezt ... tűzbe vetem, és kiégetem,... megtisztítom, amint az aranyat is. Segítségül hívja nevemet, én pedig meghallgatom, és azt mondom: „Ez az én népem!” Ő meg azt mondja: „Az Úr az én Istenem!” Közöm.
A hamisság és az igaz mivolt egymást kizáró valóságok. A végső időkben csak a megtisztított életakarás megy keresztül a vizsgán. Írhatnék helyette ilyesmit: A szeretet marad meg, és az, ami kapcsolódni tud hozzá. Csak értékek tudnak a Teremtőhöz kapcsolódni.