Csúnyákat mondanak a légszennyeződésről,
csúnyákat az ilyen szempontból rossz, mert viszonylag szélmentes helyen lévő Kárpát-medencéről,
csúnyákat a levegő mikrorészecskéinek az állapotáról,
arról, hogy a rossz levegő miatti tüdőrák nálunk számosabb, mint másutt,
csúnyákat az én autómról, amely egy tapodtat se mehet, mert eggyel alacsonyabb környezetszennyezési besorolása, mint amelyet még utcára engednek ilyen körülmények között. 04-es fokozatú.
Ezért előre láthatóan legalább csütörtökig vesztegzár alatt van nagy összegű bírságolás fenyegetése mellett. Pedig szívesen megígérném, hogy csak minimálisan használnám, mondjuk, kivitetném vele magamat a Duna-partra fotózni a nagy fene-ködet. Cserébe ennyivel kevesebbet autóznék akkor, amikor egyébként már nyugodtan töföghetnék vele.
De nem.
Maradna még az, hogy gyalog mászkáljak a bús magyar légben.
De ez sem ajánlatos sem az első, sem a második gyermekkorban. Sajnos már utóbbiba kell számítanom magamat.
Marad az egy helyben topogás, a szobafogság.
Lesz ez máshogyan is, lesz ez még jobb is.
Ízelítő a Máté 9. f.-ből. 1. rész:
A béna meggyógyítása
...egy hordágyon fekvő bénát hoztak hozzá. Hitüket látva Jézus e szavakkal fordult a bénához: „Bízzál, fiam, bocsánatot nyernek bűneid!” Néhány írástudó erre... Jézus belelátott gondolataikba, ezért megkérdezte: „...Mi könnyebb? Azt mondani, hogy bocsánatot nyernek bűneid, vagy azt, hogy kelj föl és járj? Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel a bénához fordult: „Kelj föl, fogd ágyadat és menj haza!” Az fölkelt és hazament. Ennek láttán ... a nép dicsőítette az Istent...
Máté meghívása
Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, amint ott ült a vámnál. Szólt neki: „Kövess engem!” Az felállt és követte. Amikor később vendégül látta házában, ... a farizeusok megkérdezték tanítványaitól: „Miért eszik mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus ... így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek... tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
A böjt
...„Miért van az, hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid ellenben nem böjtölnek?” Jézus így felelt: „Hát búsulhat a násznép, míg vele a vőlegény? Eljön a nap, amikor elviszik a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Senki sem tesz ócska ruhára új szövetből foltot, mert a folt továbbszakítja a ruhát, s a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe. De ha mégis, kiszakadnak a tömlők, a bor kiömlik, s a tömlők tönkremennek. Az új bort új tömlőbe öntik, így ez is, az is megmarad.” Közöm: Jézus szakadatlanul teszi és tanítja a jót, az értékeket (messiási tettek): gyógyítja a bénát, meghívja a bűnösöket, tud vigadni és tud szűkölködni egyaránt. Bizonyítja, hogy Isten Fia (bűnök megbocsátása), idéz közmondásokat, avagy tőle származnak ezek és szállóigék (folt a ruhára, régi és új tömlők a régi és új borokhoz. Ki tudja?). És a tekintete: Mátét meghívja, aki otthagyja megélhetését, a pénzváltó asztalát (bank) és feltételek nélkül követi. A regnumi atyák egyik tétele volt ez: A jobbért a jót azonnal ott kell hagyni.
2017.01.24. 10:19 emmausz
Szmog-kor
4 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr7212149971
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
flora/ro 2017.01.24. 16:20:38
S mivelhogy a szakértők ritkán értenek egyet, egyesek azt mondják, hogy a benti levegő szennyezettebb, mint a kinti... Ki vagyunk a vízből! - mondaná nagyanyám...
emmausz 2017.01.24. 17:04:27
Ajjaj. Ezzel nem számoltam. Olyan ez, mint a szúnyogháló. Ha bejött a szúnyog, nem tud kimenni.
exbikfic · exbikfic.blog.hu 2017.01.24. 21:19:17
Még egy megoldás: se kint, se bent nem veszünk levegőt. De, mint tudjuk, a hosszú élet titka, hogy a lélegzést nem szabad abbahagyni, úgyhogy ez se az igazi! :)
Utolsó kommentek