Két novellás könyvet fogok a hónom alá, hogy elvonuljak olvasni. Egy rövid krokit elolvasok, de a következőbe belealszom. Majd átnyergelek a Magyar szólások és közmondások könyvére. Ez meg ébren tart! Hát hogyne, hiszen mondatról mondatra tornásztatja agyamat: Melyik tetszik, melyik durva, melyik elavult, melyik hivatkozás homályos? Mai posztomat megint nekik szentelem. Szinte csak szólásokban utazom, közmondásokban alig:
Leesik az álla. Ma másképp mondják, de ugyanúgy meglepetés értelemben: A pofám leszakad. És még azt mondták: Hanyatt esik a meglepetéstől: Ma így mondják: Dobott egy hátast. Illetve: Lement hídba.
Ugorgyunk! – mondaná Pósalaky úr.
Nem esik messze az alma a fájától. (Közmondás) Néhai kollegám átköltötte saját gyerekeire alkalmazva: Nem esik messze a citrom a lótól.
Barom ember a maga almát piszkítja. (km.) De nem azt az almát, hanem fészkét, ágyát.
Egyes szólásokat ma egyáltalán nem ért az átlagember. (Én se) Egy ilyen: Kend az az Alvinczy? Te vagy az a híres? jelentésű volna.
Angyal volnál, ha nem sz*nál! – mondja a legény a lánynak enyelegve. Az biztos, hogy egy ilyen mondat lerángatja az embert a fellegekből.
Átesett az anyja kínján. Értelme: gyereket szült. Nem gondoltam, hogy az „anyád kínja” a szülés.
Nagyon él ez: Apja tűz, anyja puskapor, fia csupa láng, azaz lobbanékony a gyerekcse.
Nézzük tovább! Itt jön 3 közmondás:
Az aranyból sem lesz pénz, ha nem verik. Felhívás a szigorú nevelésre.
Hallgatni arany (beszélni ezüst, teszik hozzá újabban) Én meg legújabban kiegészítem: Írni bronz?
Aranykereken forog a törvény. Mindig így volt. (Olvasom, hogy fr. bíróság a hírhedt-híres pénzembert kétévi börtönre ítélte valamikor. Csak éppen szabadlábon van azóta is.)
Ott is arat, ahol nem vetett. (rég.) jegyzi meg a könyv. Biblia, mondom én.
Ha egyik arcát megütöd, a másikat is odatartja (rég.) jegyzi meg a könyv. Biblia, mondom én.
A bolond is ott ugrik, ahol árok nincsen. (km) Örkény I. megírta: A tábornok a fák árnyékát véli ároknak, s ugrál keresztül rajtuk.
Hogy ász makk ász? – mondták valaha, ma ezt hallom: Mi a hányás, öreg? És még: Mi a répa van veled?
Keresztülesett rajta, mint az egyszeri asszony a lakodalmon. Sokszor elég nehéz ez a keresztülesés.
Asszonyból mindig jobb a kisebb. (rég.) – jegyzi meg a könyv. Morus Tamás, mondom én.
A könyvben feltűnően sok szólás szól az asszonyokról (90 db), nemritkán verésre utalva. A szerzőnek legyen mondva, hogy minden esetben megjegyzi: „elavult felfogás szerint”.
Delibaratum (Sic!) Átányon, hogy a diák gyalog járjon. (Az elhatározták értelmű szó helyesen deliberatum). A magyar szereti az idegent keverni a magyarral, és szereti a versformát is. Pl. Alea iacta est, igyunk egy kanna szeszt, vagy: Nekem mondod, apádnak, hogy füle van a szamárnak.
Azt hiszi magáról, hogy ő az Atyaisten?! Utóbbi változatok: Azt hiszi, hogy ő fújta a passzátszelet. És még: Azt hiszi, hogy ő nyalta kerekre a holdat.
Én nem hiszem magamról ezeket, ezért itt most abbahagyom.
2019.01.30. 15:10 emmausz
Nem én fújom a passzátszelet
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr2614598704
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek