Mickey webnaplója

Pietrelcinai Szent Pio imája
Jézus szent szíve, minden jónak forrása,
imádlak téged,
hiszek benned,
szeretlek téged
és bánom minden bűnömet.
Neked ajándékozom az én szegény szívemet.
Tedd alázatossá, tisztává és minden kívánságodnak megfelelővé.
Add, jóságos Jézusom, hogy én benned és te énbennem élj.
Védj meg a veszedelmekben,
vigasztalj a szenvedésben,
őrizd meg testem egészségét,
add áldásodat minden művemre
és a szent halál kegyelmét add meg nekem.
Ámen.
Ez így rendben is volna. El lehet mondani a nap bármely órájában, percében, el bármely napszakban.
Öregedvén, elkopván, sejtjeink szereptévesztése idején különösen is aktuális. Nem beszélve arról, hogy olyan kánikula tört ránk, hogy még légkondi mellett is épp elég elviselni.
Mikszáthot olvasom. Sok-sok fordulattal ír, érdekesen ír és bele-beleszól a saját hangján a történésekbe, mintegy felnézve a papírról, hogy egy-egy gondolatát megossza velünk. Egyik kisregényében (A kis prímás) akadtam erre a fanyalgó megállapítására:    
„…Rossz a magyar nyelve, sohasem pihent, mindig a fényeset piszkolja.”
Nem új a dolog. Már Jakab apostol is foglalkozik a témával. Ezt írja levelében: „A nyelv tűz, a gonoszság világa. A nyelv az a tagunk, amely egész testünket beszennyezi… A nyelvet senki emberfia nem képes megszelídíteni: az nyugtalan, gonosz, tele van halálos méreggel. Vele áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlóságára vannak teremtve. Ugyanabból a szájból áldás és átok jön. Testvéreim, ennek nem volna szabad így lennie!” (Jak 3,6skk.)
Bizony, nem volna szabad ennek így lennie, de hát így van mind a mai napig.
Amit tehetek: befogom pörös számat.
Hátha akad követője.
***
Tegnap Antal-nap volt, Isten éltesse az öcsémet!
Ma Hedvig-nap van, Isten nyugosztalja anyai öreganyámat, és Isten éltesse unokanővéremet!