Mickey webnaplója

„Az asszertivitás, vagyis az önérvényesítés képessége olyan tulajdonság, amely ma már szinte minden jelentősebb munkakörben elvárt és divatos is. Az asszertív egyén meggyőző, jó beszédű, céltudatos, határozott, elszánt, következetes, miközben tiszteletben tartja a másik egyén nézőpontjait és véleményét, annak személyiségét.” Ez található a kereső által előbányászott oldalon. Egy másik 13 pontban sorolja fel az asszertív jogokat. Roppant egyoldalúnak tűnik a lista, mert nincs vele szembe helyezve semmiféle kötelesség. Csak az elsőt idézem ide illusztrációképpen: Jogod van ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak veled. Ez szerintem így üres lufi. Az a legkevesebb, hogy normális emberek között a kölcsönösséget hangoztatva kell ennek megjelennie. Valahogy így, Jogod van ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak veled, egyben kötelességed az is, hogy te is tisztelettel légy mások iránt: (Levélben – tisztel, akit tisztelsz). Ez valahogy hiányzik nekem.
Saját megfigyeléssel is szolgálhatok. A buszon egyik oldal ülésénél a korlátba betámaszt egy kamaszlány, és a szemközti sárhányólemezre befeszít. Lélek se té, se tova. Ha közelítesz hozzá, és furcsán nézel, még ütközés előtt kiegyenesedik, hogy elférj. Kamasz fiú a buszon. Üres ülőhely nincs. Ő tesz is róla, hogy ne legyen. Egy ülés az övé, az ablak melletti a hátizsákjáé. Talán szeret kilátni a zsák az ablakon. Harmadik példa. Felnőtt méretű férfi. A kettős ülés közepén asszertül, egyik szemben lévő pad bőrülésébe egyik cowboy-csizmás lába, a másik betámaszt. Szerencse, hogy nincs nyolcüléses hely, mert akkor mind belakná – végigfeküdne rajta. Mert az asszertív viselkedés filozófiája alighanem ez: tiéd minden, míg ellenállásba nem ütközöl. Szerintem ez kereszténynek kevés, a tudatos önmérséklet szükséges, különben egyre „több földet használ” az individuum, s ezzel mások „földjét” bitorolja-birtokolja el vagy veszi kölcsön. Nekem legalábbis igen visszatetsző, akármekkora divattá lett, a közben, amíg nem figyeltem oda. Hogyan lehet valakinek bármire is joga kötelesség nélkül?
Két kép él bennem. Az egyik, az evangéliumi aranyszabály: Tedd azt másoknak, amit szeretnél, hogy mások tegyenek neked, veled. Nos, ezt a szabályt váltaná le az asszertivitás. Olyan ez, mint a mesebeli bugyuta ember cselekedetsora, aki a megtalált aranyrögöt egyre ócskább dolgokra cserélte.
A másik kép arról szól, hogy aki a mennyországot célozza meg, alkalmasint a purgatóriumban találja magát, de aki a purgatóriumba készül, előfordulhat, hogy a pokolban találja magát.  
Nem kérdés, hogy viszketni kezdek az asszertivitás erőltetése miatt.