Mickey webnaplója

De hüüüje uicc vooot… – mondta a ló, aminek leharapták a fél pofáját.
Tegnap hajnalban történt, hogy bekapcsolom a számítógépet. Megjelenik a szokásos abrázolatok helyett egy Nagy piros A-betű, amely az American szót iniciálja, s mellé egy ismételten sípoló hang. Mindkettő vészjóslónak bizonyult. Kínált F1-et, F2-t, ezeket megnyomva bootolást így meg úgy, tápfeszültséget meg miegymást angolul vagy franciául, vagy németül, vagy kínaiul.  Egyiket se választottam, gyorsan kikapcsoltam a gépet. Az újabb próbálkozás ugyanerre az eredményre vezetett. Még néhány meddő kísérlet után felhagytam a további próbálkozásokkal.
Átcikáztak a fejemen a következők.
Nincstelenül jöttem a világra, úgy is fogok távozni. Ahogy kopok, kophat a számítógépem is.
Előbb-utóbb faképnél hagy ellopva felpakolt anyagaimat. Talán már el is következett a pillanat. Nézzük, mit kellene tennem?
Elvinni a gépet szervizbe,
felhívni fiunkat, hogy életet tudna-e lehelni a gépbe.
Ha eljön, a billentyűzetet fertőtleníteni kell, letakarni nylonfóliával, hogy azon át nyomogassa, amit kell. A művelet után kidobni a fóliát (koronavírus!).
Távolról is irányíthat elvileg, ha whatsapp-on mutatjuk neki a képernyő kijelzéseit.
Mi tagadás, ezek a megoldási meggondolások meglehetősen komplikáltaknak tűntek.
A hajnali óra csendjében az olvasót szoktam mondani különféle intenciókra. Ám az odafigyelésbe nagyon bezavar a számítógép ismertlen betegsége. Azért még is kitartok úgy, ahogy tőlem telik, majd felajánlom az égieknek, ha úgy tetszik, vége egy korszaknak az életemben (volt már ilyen), hiszen van élet a számítógépen kívül is.
Mindenesetre segítségüket is kérem.  
Aztán egy utolsó kísérletre visszatérek a géphez, hátha csak pillanatnyi rosszullét miatt nem indult el a masina.
De nem. Nem jobb a helyzet, hacsak nem az az izé…
Igen. Most állandóan azt írja, hogy nyomjon meg egy billentyűt. Hát nyomom én, de ahányszor nyomom, újra kiírja. Ekkor nyomok egy entert…
…és láss csodát.
A gép abbahagyja a cirkuszozást, igazodik a korábbi rutinokhoz. Engedelmesen jeleníti meg sorra a szokásos képernyőképeket, majd indulási helyzetbe teszi magát. 
Én meg élek az én rutinommal s felpakolom a napi elképzelt adagot.
Hátha segít valakinek valamiben.
***
Hallgatok egy missziós orvosnőt, aki Afrikába tér vissza rendszeresen dolgozni és az ottaniakkal feltöltődni. Érdekes gondolatokat oszt meg, amiből a nekem legtöbbet mondót ideírom. A fehér doktornőnek mondja az egyik helybeli: Nektek óráitok vannak, nekünk meg időnk.
***
Stílusos lesz ezek után, ha a Luba-mise (Kongói Dem. K.) Sanctusát szánom a mai nap szép zenéjeként.meghallgatni    
https://www.youtube.com/watch?v=xG4kcf_1DgE