Gyerekkoromban kapart a tollam. Most kapar a torkom, mert vattát köpnek a nyárfák, a szél pedig gondoskodik arról, hogy mindenhova jusson a mikroszálakból, s én is vattát köpjek.
Mondják, hogy „csípi a szemét”. Sok minden csípheti „a sok szemét”. Most a szememet a fent említett nyárfa megannyi vattaszálacskája csípi. Vörösre dörzsölöm a szememet, tudván tudva, hogy semmit sem ér. Még legjobb sűrűn kiöblíteni csapvízzel.
Így hát köszönöm, jól vagyok sok-sok aquincumi polgárral együtt, akiknek taknya-nyála éppúgy egybefolyik a nyárfákból zuhatagként leomló vattacsomók következtében. Eddig is így volt minden évben, de talán sose írtam róla.
Mindig van olyan dolog, ami először lép az ember életébe.
Tegnap hallottam Csiától először életemben, hogy annyira meglepő volt a dolog, hogy a „kopaszok haja is égnek állt tőle”.
Ma szintén hallottam valamit először – Dr. Kránitz M.-tól –, aki a mise során – tekintettel a fertőzésveszélyre – nem mondhatta, hogy fogjatok kezet, s „béküljetek ki szívből egymással”! Ehelyett igen helyesen azt mondta: „Hajoljatok meg egymás felé.”
Mi itt élünk a lakás négy fala között továbbra is.
Panaszra azonban nincs okunk. Mehetünk fürdőbe, tusolhatunk, amikor akarunk.
Napozhatunk az erkélyen, friss kenyeret ehetünk pékké avanzsált feleségem jóvoltából.
Városnézésen vehetünk részt, amennyiben szeretnénk megtekinteni a Városfal utcát, vagy a kies Lőpormalom utcát.
Ha kell, feltekinthetjük a nap felkeltét, és éjszakai kirándulást tehetünk a balkonra, most jó fényviszonyokat produkál hozzá a szuperhold.
Szörfölhetünk – no nem a Balatonon – hanem az interneten.
Ugyanott meglátogathatunk e-könyvtárakat vagy hangversenyekre kapcsolhatunk.
Újságért sem kell mennünk a sarokra, a FB megannyi politikai szólammal ellát bennünket, ha szeretnénk, ha nem.
A déli erkélyről szemünkkel elkalandozhatunk a Hármashatárhegyre.
Útközben szajkóval, szarkával, rigóval, verébbel, galambbal találkozhatunk a szomszéd kertjébe tekintve, a patak medre fölött pedig nemritkán vadkacsák (tőkésrécék) húznak a Duna felé.
Az erkélyen szorgos hangyákat leshetünk meg örökös tevékenységükben. Lábunkról apró pókot pöccinthetünk le, ha nem bírván magával megtelepszik rajtunk olvasás közben.
A balkon famellvédjét szépen tarkázott darazsak eszegetik. Azt hiszem, valahol sejteket építenek, s a korhadt farészecskéket ehhez használják fel.
Kell ennél több?
Napozunk … azaz szél támadt … s mindjárt esik.
Úgy kell annak, aki a Duna mellett lakik, éppen a fronthatárok környékén. Itt mire kimondom, hogy kánikula van, máris lenullázza egy hidegfront kijelentésem hitelét.
***
Olvasom szorgalmasan a Newman-breviáriumot. Ne kívánjátok, hogy idehozzam egyik mondatát. A jeles körmondat éppen másfél lapon át mondja barokkosan a magáét. A rá következő mondat csak szűk egy oldal.
***
Zene. Nem könnyű a választás, mert lelki szemeimmel látom, hogy aki a FB.-ra téved, az többnyire nem érdeklődik semmi iránt, ami egy percnél hosszabb vagy nem indul azonnal. Ezek után adódik, nem tehetek ki senkit Mozart G-moll szimfóniájának, mert hiába szép, nagyon hosszú. De még Beethoven 7. szimfóniájának gyönyörű második tételének se, a magyaros negyedik tételről nem is beszélve. Hát akkor mi legyen? Mivel napindítónak teszem, temperamentumosnak illik lennie. Mondjuk Zorba, aki odaszól társának: „Táncolni kell, uram. A zene majd csak megjön valahonnan!”
S lőn. https://www.youtube.com/watch?v=kG12C1oX5Eo
2020.05.11. 04:07 emmausz
Nyárfavatta
komment
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr615679366
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek