Mickey webnaplója

No, igen. Elég nyugtalan éjszakám volt. Azért aludtam is. Fogjuk az időjárásra. Reggel jókor ébredtem, hogy összerántsam magamat vérvételre. Nincs kaja, nincs ital, csak víz és a szokásos gyógyszerek. Aztán csendben le az autóhoz. A fagy ellenére nyílik az ajtaja, indul a kocsi. Minden rendben. Jó időben érek a rendelőhöz. Teszek egy kört a helyi könyvmegállóban. Szeretek böngészni, mint aktív koromban az antikváriumokban. Most elhoztam Swift könyvét: Gulliver Lilliputban. Társadalomkritikát tartalmazó mesekönyv ez. Arra gondolok, hogy a mai közállapotokról simán meg lehetne írni egy aktuális Gulliver-sztorit. Esetleg a Kazohiniához hasonlót is akár.
Bementem a rendelőbe a kötelező fertőtlenítés után. Soromra várakozva kinézek az ablakon: egy varjúcsapatot látok, a közeli kopasz fa ágain ülnek. Előkaptam a mobilomat, hogy lekapjam őket, de ó, jaj, lemerült az akksi. Így el kell hinnetek, hogy látványos lett volna a róluk készült kép.
Aztán?
Aztán sorra kerültem. Beültem az üres székbe, nyújtom mindkét csupasz karomat, de nem tetszik egyik se a nővérnek. Nem találta a vénámat. Úgy döntött, hogy inkább a kézfejemből vesz vért. Majd úgy, hogy akkor a másik kézfejemből, merthogy nem sikerült az egyik. Miután a másikból se tudott vért venni, rám mosolygott és azt mondta, hogy ő nem szúr meg többet engem. Nem tudtam zavartalanul örülni kijelentésének, merthogy ő nem szúr meg, az nem azt jelenti, hogy elállnak a további macerálásomtól. Így is lett. Szólt idős kolleginájának, aki az adatfelvételen dolgozott. Az bejött, kitapintotta könyökhajlatomban a vénámat, s levette a szükséges vért. Így lettem akaratomon kívül stigmatizált mindkét kezemen s a karomon. Átéreztem a gyermekdal egyféle megfordítását:
„Bújj, bújj, itt megyek: / Tüzes lapátot viszek; / Egyet szúrok, kettőt szúrok, / Harmadikra rátalálok. /
Ami pedig a rendelő székében való üldögélés és várakozás közben felmerült bennem, az a hogyan tovább kérdése volt. Mi van, ha a behívott nővér se találja meg a vénámat? Meddig szurkálnak, meddig kísérleteznek velem, honnan fognak vért venni, ha a szokásos helyekről nem tudnak.
Van már ugyanis tapasztalatom a vénakeresés, a branül helyének kitapogatására tett kísérleteket illetően. A csúcsot évekkel ezelőtt a kemó-kezelés során érte el az a nővér, aki háromszor szúrt fölöslegesen, hogy negyedszerre tapasztaltabb kolleginája adja meg a kegyelemdöfést.
Mondtam is neki, ki kellene már találni azt a műszert, ami megmutatja, hogy hol lehet eredményesen szúrni. Mire ő: Ki van ez már találva, csak hozzánk még nem hozták be külföldről.
Vajon megérem-e, hogy behozzák?