Mickey webnaplója

Amikor a képzőművészek könyveket kezdenek írni, gyanítom, hogy egyik okuk az, hogy életművük néma. A festmények, szobrok sok mindent elmondanak szavak nélkül, de úgy látszik, hogy vannak dolgok, amiket viszont leginkább csak szavakkal lehet jól visszaadni. Néhány író magyar képzőművész nevét ide írom. Bernáth Aurél, Kassák Lajos, Borsos Miklós, Váli Dezső, s akinek a könyveit mostanában olvasom: Prokop Péter.
A Fügefám alól c. kötetéből szemezgetek. 
- Alkotásmódjáról azt írja, hogy jegyzeteit golyóstollal írja, majd begépeli. Módosítja, átböngészi a beírt anyagot. Újra olvassa, javítja a kefelevonatot, majd egy második korrektúrát is kap az anyag. Ezekhez képest könyve tele van pontatlanságokkal. Ezt azzal hárítja magától, hogy az írói szabadság feljogosítja a pongyolaságra. Vannak kétségeim.
Idézek:
-  „A betűözön korában miért s kinek írok? Nem a nagyközönségnek. Hisz már magam sem olvasok. Hetven után elmúlt annak az ideje is. A foglalkozásomat érdeklődőknek vesződöm, akik viszont falják a pörköltöm.” 
- Szereti a humort. „Két monsignore trécsel a Sixtus-kápolna mennyezete alatt. Az egyik meghatódva kérdezi:
Mit érzel e lenyűgöző pillanatban? „Vágja nyakamat a kollárém” - nyöszörög a másik.
- „Bár NF sokszor belém csíp: »Engedékenyebb vagy a karámon kívüliekhez, mint a veled azonos csoport tagjaihoz.«” (NF – gyanítom Nagy Ferenc, aki egy időben a vatikáni rádió munkatársa volt. Utóbb egy szerkesztőségben dolgoztunk. Hogy igazam van-e, ők ketten tudják csak tisztázni odaát.) 
- „A haldokló öreg érsek [Dankó László, teszem hozzá] így monologizált kezemet szorongatva: Mivel még mindig alám tartozol, mint munkaadód köteles volnék öregségedről gondoskodnom.” Alighanem ebben maradtak. (Utódja aztán bőségesen gondoskodott a hazatelepülő művészről.)
- „A hívságos emberviszonylatoktól undorodom. Szeretem a kényelmes rongyokat. Lila suhanók, díszparádék maradjanak a bohócoké. Rám kényszerített ruhadarabokat, amelyeket reggel csókkal öltöttek magukra, utam mentén valahol fára akasztottam, és ottfeledtem.” Prokop mester nem hagyta magát zabolázni. A maga teremtette szabadságban élte le életét.
- „Egye a manó, ha neki úgy tetszik, hogy a salakot tartja krémnek. Veszély csak akkor fenyeget, ha kényszeríteni akar rá a tévhitű, hogy nekünk is a salak legyen a krémje; mert, ha nem, igazi salakká pusztíthat.” Mi is tele vagyunk ideológiai salakokkal. Ezekről mondta Hofi, hogy addig nem érdekli, ameddig nem kötelezőek.
- „A fölöttem lévő székek egyikére sem vágyom, Nem adhatnának semmit, ami a szívem kívánsága. Magamban röhögve mit tehetek egyebet: sipkájukba egy nagy barnát teszek.” No comment.
- Ő is elírja a kanonok szót: „…aki a nyolc boldogságot vállalja, nem a lilák, prépostok, kanokok külsőségeiben fedezi fel életprogramját.” Miklós sógor mesélte, hogy a maszekcukrászda vezetője saját vendégének tekintette őt, a „kanok” urat. 
- Első freskótervét a hivatalosságok elutasítják. De mint írja: „az aulista építész, Thomas karonfogott, s hörögte svábos dialektusában nem szalonképes kritikáját. Ennek töke van. Őrzöm; avatatlanok szentek elől dugdosom a legnagyobb dicséretet, amit alkotó kaphat. A teremtőerő kifejezésének a legtöményebb telitalálata.” A sükösdi templomfreskóját dicsérte a hozzáértő kortárs.
- „Ellenséges érzülettel viseltettem egyházi s világi ügyvédek s akták cikkelyeivel szemben. Szabadon öltögettem rájuk a nyelvem.” A szeretet szabadságába menekült fitymálja a jogászokat megkötéseiket.
- Végül könyve végén hálát ad sok mindenért. Így összegez:
„Hálát mindenért: amit adtál, amit megakadályoztál, amit elvettél, amit megengedtél, amit megelőztél, amit megbocsátottál, amit nekem készítettél, még a halálért is, a helyért, amelyet nekem a mennyben készítettél.”