Mickey webnaplója

Beethoven hegedűversenye szól a belső hallásom által valahol bennem. Van abban egy szép négy soros periódus. Annak idején szolfézsórán zongorán eljátszották néhányszor, s hallás után le kellett kottáznunk. Lehet, hogy azért maradt meg olyan kutyahűséggel bennem?  
Egyáltalán mi szól, és hol, hiszen hang nem hallatszik, belső fülemben is csak a véráram zúgását észlelem, mégis még beljebb, lakik bennem valahol a felismerés, ami megképződik (már le sem merem írni, hogy amit hallok), és felidéződik – Isten tudja, hogy hogyan –, és szól és szól, és megismétlődik x-szer.
***
Órák múlva kerülök újra a gép elé. Fülemben egész más nóta cseng: „Kislány, add a kezed, jó erősen fogjad, el ne engedd” Ez meg ugye egy Illés-sláger tinikoromból.
Hogy mikor mi szól, nehéz kontrollálni, tán nem is lehet. Nincs értékrendhez kötve, ösztönösen megy végbe bennem valami, ami merít az általam korábban megismert zenékből.
***
Mindjárt szolgálatba helyezzük magunkat nagyszülőként. Ha olyan a helyzet, megteszik ezt a rendőrök is. Nekünk most olyan, és bírjuk egészséggel - egyelőre.
***
Valami eszembe jutott, amikor nem volt módom rögzíteni a gondolatot. Mivel eddig nem ugrott be, hogy mi volt az, későbbre vár feldolgozása, avagy a téma ugrik örökre. Biztosan nem volt fontos.
***
Azoknak, akik idáig elolvasták a posztot, még hozok egy faviccet.
A kínai betér a henteshez. Tyúkot akar venni, de nem tudja azt a szót, hogy „tyúk”. Ezért odavisz egy tojást az eladóhoz, és azt kérdezi: - Hol van az anyja?