Mickey webnaplója

Olvasnivaló után néztem a polcokon.
Kezembe akadt  Kodály–Bartók Népdalok c. reprint kötete. Az 1921-es kiadást 1987-ben ismételték meg, igényes formában. Vastag fűzfői vízjeles papírra készült a változatlan utánnyomás. A kötetben 150 régi típusú népdal kottája és szövege szerepel. (Ereszkedő dallamok, kvintváltás, pentaton jelleg.)
Ha már kézbe vettem, végigolvastam a kottákat és a szövegeket is.
A kötet dallamait úgy vetették papírra, hogy minden nóta utolsó hangja a violinkulcs G-hangjára essen. Ez a tudományos feldolgozás egyik általuk kidolgozott elve. Mert g-re végződik minden dallam, ebből következik, hogy különféle hangnemek tartoznak hozzájuk.
Hogy gyorsabban haladjak, a cifrákat, előkéket nem olvastam el. Így is elég sokáig tartott végig dúdolni fejben a kötet nótáit.
Kodályék még jelölik a négyféle e-hangot. Ma alig képzelhető, hogy annak idején mi volt a különbség köztük kiejtésben. Mindenesetre létezett, hiszen lejegyezték.
A dallamok hasonlítanak egymáshoz. Hogyne, hiszen a gyűjtések helye Erdély, s nemegyszer a különféle balladák, énekek egymás változatai.
Örömmel fedeztem fel néhány ismerős népdalt, mert annak idején énekeltük az iskolában, vagy Bartók feldolgozta gyermekeknek szóló zongorakottájában.
Érdekes volt szembesülni olyan szavakkal, amelyeket a mai magyar egyáltalán nem használ, vagy más értelemben használ. Még értjük, de másképpen mondjuk.
Ami meglep, csak kevés ma idegennek tűnő szót magyaráznak lábjegyzetben.
Ez azt jelenti, hogy 1921-ben még lehetett pontosan tudni az illető szavak jelentését?
Talán.
Közülük néhányat ideírtam.          
Értjük, de nem úgy használjuk:
laskanyújtó – sodrófa
burkozó – pólya
malota – moslék (ezt nem is értjük).