Mickey webnaplója

Többször elméláztam azon, hogy az ember – ha úgy tetszik – két félből áll. Van a feje, és van a többi része, amely a fej alatt leledzik: nyak, törzs, végtagok.
A fej a főnök, a többi a kiszolgáló személyzet.
A fejen van a legtöbb érzékszerv.
A fejen vannak az érzelmi állapotot híven kifejező gesztusok.
A fejben van a gondolkozásra alkalmas agy, a látásra alkalmas szem, a hallásra alkalmas fül, a beszédre, éneklésre, fájdalom esetén ordításra alkalmas száj, amely még nevetésre vagy sírásra is állhat.
A fejen található a lelkiállapot kifejezésére is alkalmas hajzat, amely lehet a jól fésülttől a teljesen ziláltig, a kopaszságtól a különféle színekre festettig sokféle.
A fej mozgósítja a testet: állásra, egyensúlyozásra, haladásra, mindenféle mozgásra.
A fej alapján mondunk véleményt a látott emberről. Mert fontos a fejforma, a kifejezés értelmessége, vonzó vagy taszító sugárzása. Sokat tudnának mesélni erről a festők, a szobrászok. Ha el van találva a fej, akkor megvan a lényeg. A test kevéssé változatos.
Persze van jó alakú, és előnytelen alkatú test, de a lényeg a tekintetben leledzik.
***
Nyelvelek.
Nem is tudtam, hogy a digó szó az olasz dico (mondom, ide figyelj) szóból ered.                  
Egy fotómat nemrégen így jellemezte egy 56-os disszidens: kassa.
Aki elhagyta a magyar nyelvterületet, annak a szavajárásából következtetni lehet a távozása előtti korra. Ki mondja ma már, hogy stöfe, klafa, stőr, skac, pofa, nuku, smafu, kiesek a csukámból, jampec, magyar pénzre átszámolva… és még igen sok retro szó és kifejezés.
Akik távoztak, az adott ország nyelvét ragozzák nem egyszer magyar toldalékkal. Ékes példája egy kanadai magyar szóhasználata, aki azt mondta: „ring a bellem”, azaz szól a csengőm.  
A tolvajnyelv folyton változik, a klasszikus pedig csak igen lassan.
***
Néhány unokánk fejlett mimikával rendelkezik. Csaknem predesztinálja őket a színészi pályára, noha nem tudok róla, hogy a felmenőink között lettek volna színészek.