Mickey webnaplója

A kezembe került egy évkönyv, melyben újabb Prohászkának tulajdonított verset találok.
Prohászka Ottokár költői képeket alkalmazott prózájában, de verset írni nem szándékozott. Nem tudok ilyenről.
A kő az úton c.-t szokták neki tulajdonítani, noha a verset Marie Feesche német költőnő írta és Túrmezei Erzsébet fordította magyarra.
A ma olvasott vers sem Prohászka alkotása, hanem Komjáthy Jenő igen hosszú A hipokritákhoz c. verséből van összeollózva, kivéve az utolsó két sort, amelynek eredete előttem nem ismert
[„Küzd (Sic!) s ne féld az enyészetet, hogy megtaláld az életet örökre”.]
Komjáthy 1895-ben hunyt el, tehát Prohászkának kortársa.
Egy Révai nevű piarista azt írta, hogy a vers PO-é. Csaknem teljesen kizárom.
Meglepő, hogy egyesek híresebb emberekhez próbálják kötni az alkotásokat.
Így pl. sokan – tévesen – II. János Páltól eredeztették a Szeressétek az öregeket. c. verset, amelyet valójában Óbecsei István írt.
Gyakoribb ez a pontatlanság, mint gondolnánk.
A Weöres Sándor versét dalban dolgozta fel  †Benkó Tibor pap (alias Cipó), s olvastam, hogy valaki Sillye Jenőnek tulajdonítja a dalt.
Gyerekkoromban zenekarunk előadta Haydn Gyermek-szimfóniáját, majd felnőtt fejjel megvettem lemezen mint Leopold Mozart szerzeményét.
Arany figyelmeztet: Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak.
Érdemes pontosítani a tévedéseket, mert könnyen elharapódznak, és utólag körülményesebb kideríteni az igazságot.
***
Gyerekkoromban, ha forró volt az étel, arra buzdítottak a szüleim, hogy a tányér széléről kanalazgassak, mert ott hamarabb hűl. Mára némileg módosult a dolog. Ha mikróban melegítem a tál ételt, és túl forróra sikerül, belülről érdemes eszegetni, mert valamiért a szélén a legforróbb, középen kevéssé.