Mickey webnaplója

Azt ígértem magamnak, hogy mindennap elolvasok egy évnyi visszaemlékezést a Váli Deske.hu2-ből. Ám mivel tagnap egész napunk szolgálatban telt, kimaradt a soron következő év. Persze ez egyáltalán nem baj, annál is inkább nem az, mivel naponta figyelemmel kísértem már akkor is a festőművész naplóját. Viszont a kezdeti időkben nem idéztem belőle semmit. Most kicsit pótolom, amikor néhány kitételére raflektálok.
2009. 7. 25. ezt írja: Jehiél Mikhál rabbi kezdetben nagy szegénységben élt. A derű mégsem hagyta el egyetlen percre sem. Egyszer megkérdezte tőle valaki: – Rabbi, hogy mondhatja az imában mindennap: „Áldott, aki mindent megad nekem, amire szükségem van!” – A rabbi így válaszolt: – „Bizonyára éppen a szegénység az, amire szükségem van, az pedig megadatott.”
Asszociációm: Szent Pál írja: szűkölködni és bővölködni is tudok.
2009. okt. 6. „Megnyílt a Virág Judit Galériában az aukció kiállítása… Pont szemben vagyok a lépcső-lejárattal. Ők meg miért nem az én képeimet nézik.”
Reflexió: Az emberek egy részének jellemzője az exhibicionizmus. A festő azt kérdezi, miért nem az ő képét nézik, (vásárolják). Az egykori pap szónok az sérelmezi, hogy miért a másikat dicsérik munkásságáért, miért nem őt. Az írót az bántja, hogy a bolt kirakatában nem az ő új könyve kapott fő helyet, és egyáltalán, miért tesznek ki érdektelen köteteket, mikor ő annyi értékeset írt. Miért nem az ő könyvei sorakoznak a vásárlók szeme előtt?
A karmester felveti: Miért a másik zenekar kap akkora anyagi támogatást, miért nem az, amelyet ő dirigál?
2009. dec. 18. „Súlyos tévedésben él az, aki azt mondja, hogy megbocsát, de nem felejt. Inkább ne bocsásson meg, de felejtsen, többre megy vele.” Érdekes megállapítás. Elgondolkoztat, és kétségeim támadnak igazságát illetően. Írva van: bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek…” Nem az van írva, hogy felejtsük el az ellenünk vétkezők vétkeit. Isten egyedül tökéletes. Ő a megbánt megbocsátott bűnökre „nem akar” emlékezni.
***
Immár…
Immár 56. okt. 23-ra emlékezem, aki már akkor is éltem.
Van mire emlékezni.
56-ot már nevezték ellenforradalomnak, forradalomnak, népfelkelésnek, szabadságharcnak, ellenünk folytatott háborúnak.
Eisenhover elnök már rég szabad kezet adott a SzU.-nak, amikor a SZER még harcra buzdította a magyarokat.
Gyönyörű időszakot éltünk meg november 4-ig. Aztán jött a kegyetlen megtorlás.
A halottakról, kivégzettekről, meghurcoltakról szóló statisztikák megbízhatók.
Ami a mai kaotikus, idegesítő korunkat illeti, eligazító lehet Emődi László megfogalmazása. „Minden jól van úgy, ahogy van, mert ha nem úgy volna jól, akkor másképpen volna.”
Mire alapozza?
Talán Pio atya mondására, aki ezt tanácsolja: „Járj az Úr útján egyszerűen, és ne gyötörd a lelkedet.”
Ps.: 1956-ban az oroszok egy része úgy tudta, hogy a Szuezi-csatornánál harcol.
2006-ban a fővárosba rendelt rendőrök egy része nem ismerte Budapestet. Valaki eligazítást kért egyiküktől, aki így horkant fel: Uram, én azt se tudom, hogy most hol vagyok!