Mickey webnaplója

„Az ég, a föld, a világ mind az ő szent kezén, ne félj, te kicsi nyáj, az Isten véd...
és kedves neki minden szegény, ne félj, te kicsi nyáj, az Isten véd.”
Valamiért ez a spirituálészöveg teszi helyre bennem a dolgokat.
Lehet könnyű és lehet nehéz az idősödés – jó kezekben vagyunk.
„Benne élünk, mozgunk és vagyunk” – megmondta már Pál.    
Az istenhívő és az ateista ellentétét a hit és a racionalitás közt feszülő különbség adja.
Hogy lehetne megérteni, hogy minden Eucharisztiában az Isten Fia van jelen.
Egy, aki sok, nagyon sok.
Egy, akit magához vesz az ember, s ettől fogva benne lakik a hívőben.
Hogy lehetne azt megérteni, hogy az emberben megjelenik az, aki az Alfa és az Ómega, aki a kezdet és a vég, akiért az egész univerzum teremtetett.
Szétfeszít ez minden emberi gondolatot, az ész határain túlmutat.
Csak a hit teszi lehetővé, hogy az elképzelhetetlent befogadja.
Befogadja az örök élet hitét, befogadja, hogy az Isten nem tartotta méltatlannak, hogy az ember legbensejében helyet foglaljon, s immár együtt nézzenek a világra – az Isten és az embere.
Ez mégsem tudathasadás, mert a hit embere nem akarja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, csupán elfogadja annak a tanúságételét, akit minden szempontból hitelesnek ismert meg.
Hiszen róla szóltak az ószövetségi próféciák, melyek rendre beteljesültek.
Hiszen annak az Istennek a megnyilvánulásai, akinek a parancsait nem lehet büntetlenül áthágni, mert hosszú távon rendre visszaütnek.
Nem is folytatom.
Misztérium ez, rációval követhetetlen.
Persze attól még szent igaz.