Ha baráti találkozót szervezünk, a jelentkezők nemegyszer imigyen jelzik szándékukat: „Jövünk, ha Isten is úgy akarja.” Korunkban ez egyre nyilvánvalóbb.
Ma kiváltottam receptjeimet három hónapra. Be is szedem őket mind, ha Isten is úgy akarja.
T. a városból hazafelé rám telefonált, menjek elé a kocsival a HÉV-megállóba, mert megrakodva nehéz már neki a gyaloglás. Rendben, elindulok. S kocsival megyek elé, ha Isten is úgy akarja. Mert ha nem, rakoncátlan autónk el se indul. Megállás után meg pláne nem. Ám, ha Isten is úgy akarja, visszafelé is elindul. (Megtörtént.)
Ha Isten is úgy akarja, útközben sem áll le megpihenni. (Ez azért is ciki, mert valahová félre kell vonszolni az úttest szélén parkolóhelyet keresve. De ha nincs alapjáraton a motor, akkor nem működik a szervó-kormány. Anélkül meg igen keserves kanyarodni.
(Hazahozott az autó.)
Tegnap elintéztem a kasztni lemosását, az autóból kicuccolást a szükséges mértékig. Kicsit még takarítani kell belül. Elvégre ha az ember orvoshoz indul, magát is rendbe szedi. (Az autó javításra és megmérettetésre vár.)
Ma felkerestem az Oney-t vásárlókártyám rendbeszedése végett, mert egy idő óta nem tudok vele fizetni. Átszervezték a bankot a Cetelem céghez. Onnan okvetetlenkednek, hogy így meg úgy, mit kell nekem tennem. Kérdezem: Mi közöm a sz*kodásukhoz? Nem én akartam változtatást. Ráadásul a jövőben drágábban mérik kegyeiket. Éppen ideje megszüntetni a kártyánkat.
Táncikáljanak nélkülünk!
Feszültséges az internet-használat is. Lépten-nyomon az általam használt program elé ugrik egy-egy szemtelen ajánlat, hogy most így, most továbbfejlesztett, most a hibakereső, most vegyek ilyet meg olyat, töltsem le az új… Zenehallgatás előtt élvezzem az akármilyen cég reklámját, majd esetleg még egy reklámot, s ha nem szeretném hogy a zenét reklámok félbeszakítsák, akkor fizessek. És hogy nem elég nekem a free, vegyem meg a pro változatot is. És így tovább, és így tovább.
Nesze neked fogyasztóbarát üzemmód.
Erre már az orosz illuzionista is azt mondta: „És el-szem-te-le-ne-dett a nyul” (sic!).
Türelmem határos.
Lehet, hogy szakítok a virtuális világgal.
Játsszanak nélkülem!
***
„A borban bölcsesség van, a sörben szabadság, a vízben pedig baktériumok.” (B. Franklin) No, persze, hiszen akkor Unicum még nem volt. Mert lehet, hogy kissé cukros, kissé művi, de iható bááámikóóó! Hát báááámikóóó!
2023.02.02. 14:56 emmausz
Ha Isten is úgy akarja
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr6018039732
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek