A bevezető mondatokat magamtól lopom. Négy éve billentyűztem be blogomba a következőket:
„Vásáry Tamás meséli Kodály tanár úrról: Kodály, aki a jazz-t nem tekintette jó zenének, és a tangóharmonikát sem tartotta igazi hangszernek, kivéve, ha Tabányi Mihály játszott rajta, egyszer megkérdezte a tanítványaitól, hogy szerintük mi a jó és a rossz zene, mitől jó a jó zene és mitől rossz a rossz zene. „Válasszanak két dalt – mondta –, az egyiket a jóra, másikat a rosszra példának!” A növendékek persze egy ócska slágert egy Schubert-dallal vetettek össze, de bárhogy is indokolták, minden érvet példával illusztrálva cáfolt Kodály: komolyzenei kompozíciókból vett rossz megoldásokkal illusztrálta mondandóját, és azt a következtetést vonta le, hogy így nem is lehet meghatározni a jót és a rosszat. Az ízlést kell magunkban fejleszteni, s az majd megmondja, hogy mi a jó és mi a rossz”.
Mindezt az azért idézem fel, mert a napokban a legkülönfélébb zenei műfajokat vonultattam fel a youtube segítségével. Zömmel a The Shadows kombó megszólaltatásával, de Beethovenre és Halmos Lászlóra is felhívva a figyelmet. Beethovent nem kell sem magasztalni, sem bemutatni, önmagáért felel klasszikus szépségű muzsikájával. Halmos László a maga korában fényes sikereket aratott igen egyszerű, mégis nagyszerű zenekompozícióival. Sorra nyerte a versenyeket és a nyugati kollégák csodálkozó elismerését.
Ami az angol együttest illeti, nekem maradandóan kedves muzsikusok. Amit Tabányi tudott a tangóharmonikán, a the Shadows tagjai tudják gitárjukon és a dobfelszerelésen.
A zenei példák azt igazolják: nem biztos, hogy a legújabb zenék a legszebbek. Érdemes a korábbi generációk zenéiben is megmártóznunk. Az esetek jó részében kellemes tapasztalatban, szép élményben lesz részünk.
Alighanem az egyes műfajoktól se kell távol tartani magunkat. Satchmo is tudta azt hangszerén, mint Tabányi a magáén, és kortársunk, Arvo Pärt is tud értékes zenét produkálni.
Ha valaki azt mondta volna, hogy megidézem a rasztás Bobby Mc Ferrint, rácsodálkoztam volna. Pedig amit a Műpában művelt, az zene és jó és szórakoztató egyszerre.
Ami külön érdeme, ahogy belesodorja az énekestársakat az előadásba, de olykor vele énekel az egész közönség. https://www.facebook.com/MupaBudapest/videos/1648269835675847
2023.08.04. 14:02 emmausz
Ízlésünket kell fejleszteni
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr2918186221
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek