Mickey webnaplója

A globalizáció során a piacok, a nyelvek kontaktusba kerülnek, változásokat idéznek elő. 
A Spar-üzletlánc boltjai használják a BUDGET-márkajelet.
(Már a Spar szó is a megtakarítás igével tart kapcsolatot.)
A német szótár ismeri a Budget szót (költségvetés) és két kiejtési módot javasol: a franciát - büdzsé és az angolt - badzsit). Gyanítom, hogy hozzánk a franciából került, elég csak arra gondolni, hogy a magyar szófordulat így szól: Belefér még a büdzsébe? De meglehet, hogy némi idő elteltével azt fogják kérdezni: belefér-e a badzsitba?
Hasonlóan sokan az Auchan (fr. vörösbegy) szót osan helyett az angol óceán mintájára ósnnek ejtik.
Lévén francia az üzletlánc, itt csak az osan ejtés helyes.
Megjegyzem szélsőséges esetként hallottam már madaras Tesconak is titulálni.
A Tescot Szeged térségében néhányan töszkónak mondják.
***
Karinthy Cini írja, s én mélységesen egyet értek vele:
„Kialakulóban van nálunk egy esztétikai tolvajnyelv, kritikai zsargon, melyen a beavatottak társalognak egymással, de az olvasó nem érti. Keresett, bonyolult, nyakatekert stílus, rengeteg előkelően hangzó műszóval, a műveltség, kaszthoz tartozás fitogtatása, ám a mélyén nincs semmi; halandzsa, szürke, unalmas hülyeség az egész, az ötlettelenség, szellemi impotencia elkendőzése, félelem a világos beszédtől, nehogy valami ideológiai hiba csússzon a szövegbe… elharapódzott nálunk ez  dagályos, nagyképű, az igazi problémákat megkerülő semmitmondás, s milyen szerepe van a tiszta elvek és gondolatok elködösítésében…”
Tavaly hoztam rá példákat, mert ma is terjeng széltében-hosszában:
diskurzus, narratíva, konnotáció, paradigma, konfrontáció stb. 

Többször elméláztam azon, hogy az ember – ha úgy tetszik – két félből áll. Van a feje, és van a többi része, amely a fej alatt leledzik: nyak, törzs, végtagok.
A fej a főnök, a többi a kiszolgáló személyzet.
A fejen van a legtöbb érzékszerv.
A fejen vannak az érzelmi állapotot híven kifejező gesztusok.
A fejben van a gondolkozásra alkalmas agy, a látásra alkalmas szem, a hallásra alkalmas fül, a beszédre, éneklésre, fájdalom esetén ordításra alkalmas száj, amely még nevetésre vagy sírásra is állhat.
A fejen található a lelkiállapot kifejezésére is alkalmas hajzat, amely lehet a jól fésülttől a teljesen ziláltig, a kopaszságtól a különféle színekre festettig sokféle.
A fej mozgósítja a testet: állásra, egyensúlyozásra, haladásra, mindenféle mozgásra.
A fej alapján mondunk véleményt a látott emberről. Mert fontos a fejforma, a kifejezés értelmessége, vonzó vagy taszító sugárzása. Sokat tudnának mesélni erről a festők, a szobrászok. Ha el van találva a fej, akkor megvan a lényeg. A test kevéssé változatos.
Persze van jó alakú, és előnytelen alkatú test, de a lényeg a tekintetben leledzik.
***
Nyelvelek.
Nem is tudtam, hogy a digó szó az olasz dico (mondom, ide figyelj) szóból ered.                  
Egy fotómat nemrégen így jellemezte egy 56-os disszidens: kassa.
Aki elhagyta a magyar nyelvterületet, annak a szavajárásából következtetni lehet a távozása előtti korra. Ki mondja ma már, hogy stöfe, klafa, stőr, skac, pofa, nuku, smafu, kiesek a csukámból, jampec, magyar pénzre átszámolva… és még igen sok retro szó és kifejezés.
Akik távoztak, az adott ország nyelvét ragozzák nem egyszer magyar toldalékkal. Ékes példája egy kanadai magyar szóhasználata, aki azt mondta: „ring a bellem”, azaz szól a csengőm.  
A tolvajnyelv folyton változik, a klasszikus pedig csak igen lassan.
***
Néhány unokánk fejlett mimikával rendelkezik. Csaknem predesztinálja őket a színészi pályára, noha nem tudok róla, hogy a felmenőink között lettek volna színészek.  

Karinthy Ferenc leírja, hogy az iskolába látogató szakfelügyelő az érettségi előtt álló diákokat megkérdezte, hogy ki mi akar lenni. Amikor egy túlkoros gyerektől kérdezte, hogy mit akar csinálni érettségi után, a gyerek azt mondta: török követ.
- Hogy érti ezt, fiam? 
- Úgy hogy kőtörő leszek, és török követ.
Az én történetem hasonló: arról szól, hogy egyik társunk Bécsben megműttette magát, és egy üvegcsében hazahozta méretes epekövét. Mikor együtt volt a társaság, így szóltam: - Mutasd már!!!
- Kit? Mit?
- …a bécsi nagykövet.
***
É. tegnap kiállt beszélni egy hatalmas tömeg elé. Úgy kommentálta, hogy jól sikerült az előadás, de előtte majdnem kiugrott a szíve. Igazán neki szerettem volna elküldeni KF rövid krokiját (Egy kis lámpaláz), de ha már le kell másolnom, akkor ide írom:
„Palotai Erzsi betámolyog a Művész eszpresszóba… Ajka reszket, arca a púder alatt is lila, haja dúlt, hosszú ujjai görcsösen kapaszkodnak a széktámlába. Ma lesz a szavalóestje; három napja nem alszik, nem eszik, most jön a főpróbáról, rohan a fodrászhoz. A színház szervezője is itt feketézik, eléje siet.
- Művésznő, ilyen még nem volt! A jegyek rég elfogytak, a pénztár ostrom alatt, pofozkodás, verekedés, rendőrt kellett hívni. Már arra gondoltunk, kinyittatjuk a tetőt, akkor az udvari körfolyosóról is nézhetnék. Szünet nélkül cseng a telefon, én már nem bírom, megszöktem, hiszen a Erkel Színház is kicsi volna, ha maga szaval, esküszöm, nekem sincs helyem, majd beállok az ügyelő mellé…
Erzsi kezében remeg a csésze, hozzá-hozzákoccan a fogához, szeme rebbenve néz el a szervező mellett.
- És mondja, drágám, van valami érdeklődés?  

Hatvan éve a gimnáziumba igyekezvén egy zöldséges előtt vitt el az utam. Nem tudtam, a Szentkirályi u.-i házszámot (20.), csak azt, hogy a Bródy F. u. sarkán állt az áruda. Most Karinthy Cini kötetét olvasom, aki felhívja rá figyelmemet. A zöldséges-fűzfapoétát, mint írja Schwartznak hívták, és ontotta magából a csasztuskákat. Az üzlet falai és a gyümölcsös rekeszekre applikált feliratok népszerűsítették a kereskedő kecskerímeit. Én nem kérdeztem, de KF igen, hogy hogyan keletkeznek ezek a néhánysoros bökversek. Schwartz úr lakonikus válasza: Írom vers, ahogy jön.
Ilyenekbe botlottam bele:
Ha jó forintját megbecsüli,
úgy árainkat megfigyeli.
***
Vétkezik, aki
ebből nem étkezik.
***
Öröme lesz,
ha ebből vesz.
***
Sütni való tök
Édes mint a méz, A szem csak idenéz
Még ma vegyen s ebből egyen
***
Karinthy tovább részletezi:
A retek finom és guszta
Étvágyát olcsón, jól megússza.
***
Ha friss lencsét a tűzhelyre tesz,
Pompás ebédje percek alatt meglesz.
***
Jobban teljesíti a normát,
Ha fogyaszt sok csemegetormát.
***
A királyok megszöktek,
A császárkörték megjöttek.
***
Fogadjunk mindenkit szeretettel
Segítsük is egymást tisztelettel
Átlag minden ember érzékeny
Azért is legyen előzékeny.
***
Ha vérkeringése nem elég pontos
Úgy a fokhagyma fogyasztása fontos.
***
Ha reggel emésztése nem elég pontos
Úgy az aszaltszilva fogyasztása fontos.
***
A dohányzás az állam részéről nagyon jó bolt
Ha abba bírja hagyni, a tüdején nem lesz majd folt.
***
Ha utazol, s átadod helyed az öregnek,
Ne gondolj, fiam, hogy kinevetnek.
Igen nagyon megtisztelnek,
Megdicsérnek, megszeretnek.
***
Ha igazságtalanságot lát, szóljon,
A becsületért igenis hódoljon.
***
Hitelt szívesen nyújtok, ha jó információt kapok
és kamatot nem számítok, boldog vagyok, ha adhatok.
Remélem, sikerült maradéktalanul összegereblyézni a Schwartz-összest.

Képek
Vannak elkészült képek, és vannak fotós tervek. Az elkészült fotók közül a legtöbbnek még emlékezem a helyszínére, arra a történésre, amely felvételt kívánt, azokra a körülményekre, amelyek között készült a fotó. Különösen is felejthetetlen az a kép, amelyet hat éve vettem fel, és amelyet ma felkérődzött a FB.
A kép az Újpesti-szigeten készült, ott, ahol az a sok kecske legel, de a képen nem ezek, hanem egy nyűtt katángkóró látszik, amelyre felcipelte jó néhány csiga a házát.
A történet arra a szitura megy vissza, amikor egy évtizede a francia unokákkal sétáltunk, és megláttuk a csigákat. Titi unoka figyelmeztetett, hogy kerüljem ki a kórót, mert élnek a csigák.
- Dehogy élnek – mondtam én –, és egy kaszáló mozdulatot tettem a forróságban mozdulatlan csigaházak felé.
– Látod? – mondtam volna, de én tévedtem. Csak úgy fröcsögött kaszáló mozdulatomra a sok élő csiga. Titi meg is jegyezte: 
- Ugye, mondtam, hogy élnek.
Nagy égés volt részemről.       
***
Ahhoz, hogy tervezni lehessen képek felvételére, jobbára ki kell mozdulni itthonról. Bp. tele van szépen helyreállított épületekkel. És egyáltalán. A mozgás hozza elém a témákat. Persze nem mindig. Hajnalonként kiülök az erkélyre. Itt is találkozom lekattintható témákkal. Ha nem is olyan sűrűn.
Napok óta valamivel napfelkelte előtt bámulom az eget a balkon kényelmes karosszékéből. Még csak készülődik a nap, de odafent már nagy fényesség támad, kiváltképp, amikor a hajnalban induló repülőgépek megjelennek a magasban, és megcsillan ezüstszínű fényük. Olyanok, mint egy-egy fénylő rövid vonalka.  Néha négy-öt is látható egyszerre, ahogy a különféle légi folyosókon közlekednek.
Hat óra előtt néhány perccel pedig előbukkan egy alacsonyan szálló piroshasú gép. Mivel landolni készül, elég lassan halad légi útján ahhoz, hogy éles képet készítsek róla alulról.
Már háromszor láttam ezt az égi tüneményt. Addig kell megörökítenem, ameddig a nap csak a gépet világítja meg, én meg még napárnyékból lőhetek rá.         

Az embert élete során különféle kihívások érik. Ezek egy része életteli, mások életrombolók. Az idősödő ember tapasztalja az utóbbit. Egykori főnöklöm hetven éves korában három félére panaszkodott az orvosnak, aki így riposztozott: Jegyezze meg, és nyolcvan éves korában emlékezzen rá, hogy csak három féle kellemetlenséggel kellett megküzdenie.
Mit is akarok mondani?
A kihívások egy szintig nemhogy elviselhetők, hanem edzik is az embert. megtanulja kezelni a stresszhelyzeteket. (Jut eszembe unokánk, akivel a nappaliban körbe-körbe kergettük egymást. Egy darabig...Aztán nekem, a felnőttnek elegem lett a futkosásból. Unokánk kacagva bizonykodott: Én még bírom, én még bírom ... és futkosott tovább.)
Nos, van egy határ (kinek-kinek más a tűrőképessége), amelyet már nem képes tolerálni. Elég, ha csak az őt támadó betegségekre gondolok. Egy darabig ellenáll a tüneteknek, kezeli őket és megpróbálja lerázni magáról. De eljöhet az a pont, amikor nagyobb számban támadják a kopások, mint amennyit elviselni képesi. Ez hanyatlást hoz. Szerencsés esetben visszafordítható hanyatlást, ellenkező esetben végzeteset.
Ez történik kicsiben.
És nagyban…?
Nagyban pedig össztársadalmi szinten béke van, ameddig béke van.
Aztán jön egy árvíz. Leküzdve.
Jön egy földrengés. Leküzdve.
Jön egy világjárvány. Leküzdve.
Jön az aszály. Leküzdve.
Jön egy háború. Leküzdve.
Jön az energiaválság. Leküzdve?
Jön a klímaválság. Leküzdve?
Jön a nem kívánt migráció. Leküzdve?
Jön a belső ellenségeskedés. Leküzdve?
Jönnek hamis tanítások. Leküzdve?
Jön a kirekesztés. Leküzdve?
Jön az infláció. Leküzdve?
Jön a mammon gőzhengere különféle formákban. Leküzdve?
Jönnek az erdőtüzek. Leküzdve?
Nem is sorolom tovább. A kihívások hol erősödnek, hol lanyhulnak. Egy ideig kezelhetők, egy ideig képes egy-egy kormány megküzdeni velük (tán nincs is más választása). A kérdés csupán az, hogy hol az a határ, amely még visszafordítható, és hol az, amikor már nem tud eredményes lenni a küzdelem?
Marad a remény a reménytelenségben.
Cromwell Olivér így biztat: Bízzál Istenben, de tartsd szárazon a puskaport! (Put your trust in God; but be sure to keep your powder dry.)
Illetve a zseni Madách, aki drámáját így fejezi be: „Mondottam, ember, küzdj, és bízva bízzál.”

A természeti népek történetei, dalai, vadászati módszerei apáról fiúra szálltak. A növények és a tücskök-bogarak gyűjtögetésének módja, a szűkebb élettérben való eligazodás, az otthonteremtés mikéntje pedig anyáról leányra szállt. Mindig is így volt ez.
Az öregek igyekeztek utódaiknak minden tudásukat áthagyományozni, mielőtt kiszálltak volna ebből az árnyékvilágból. Minden időben elhangzott a fiataloknak szóló figyelmeztetés és fegyelmezés: -…BEZZEG AZ ÉN IDŐMBEN!     
Bezzeg a mostani időben mintha bizonyos tekintetben megfordult volna a helyzet.
Amikor az első számítógépet vettem, és az eladó elkezdett az installálásról beszélni, én eléggé értelmetlenül néztem rá. Ő megoldotta a kérdést. Azzal fordult hozzám:
- Van magának gyereke?
- Van. Nem is egy - mondtam.
-  Akkor nem fárasztom tovább magát. Adja a kezükbe, ők majd tudják, hogyan kell beüzemelni a gépet.
Mindez kb. harminc évvel ezelőtt történt. Azóta szélesebbre nyílt az olló az idősebb generáció és a fiatalság informatikai ismerete között. Sok tekintetben leverték a tekintélyt jelentő kalapot az idős generáció fejéről. A számítástechnika sokszerű felhasználásában élen járnak a fiatalok. Egy telepített szoftver sokszorosát tudja annak, mint amennyit használunk a lehetőségekből. Aki alaposan ismeri a gépét, minden előnyét kihasználhatja azokkal szemben, akik csak a legszükségesebbeket értik, használják. Ezzel a többlettudással igen sok időt lehet megtakarítani. Az idősek rugalmatlansága akadályozza meg, hogy az újabbnál újabb PC-generációk tudását magukévá tegyék.
Forradalmi változást hozott az okostelefonok világa is. A fiatalok majd mindegyike rendelkezik okos telefonnal. Önállóságuk még tovább fokozódott. A legtöbb problémájukra választ kapnak az interneten, a google-n és társain. Ez az információszerzés lehet, hogy kissé bizonytalanabb, de rendkívül gyors. Gyors és személytelen.
Amiben nem versenyezhet az ifjúság az idősekkel, az a tapasztalatok világa. Életéveik különbözősége folytán a fiataloknak sok dologra nem lehet elégséges rálátásuk elégséges tapasztalatok híján. Erről sem ők, sem az öregek nem tehetnek. Ez adottság. Szerencsés esetben az idősebbek bölcsességeként könyvelhetik el.  
Összegezve az előzőekben részletezett gondolatsort, mégis azt fogalmazhatom meg, hogy bizonyos tekintetben megfordult a bezzegezés érvényessége. A fiatal több információhoz jut a gépek és saját korosztálya révén, mint az idősebbek. Innen nézve ők szavalhatják, hogy bezzeg a mi időnkben a mi képességeink többek lettek elődeinkénél.
Ez nem is volna baj. Csakhogy a hallatlanul időrabló kütyüzés (kockolás) tönkretette az emberi kapcsolatokat.
Hamarabb talál megértésre az ember, ha mobilon keresi a kapcsolatot övéivel. Mert mint megjegyeztem, egyre több időt töltenek az emberek az okosteló piszkálásával. Ha pedig ebben megzavarják őket, nem mindig mutatkoznak barátságosnak, de ha telefonon érdeklődsz bármi iránt, tapasztalatom szerint hamar választ kapsz felvetésedre.
Ilyen világot élünk.
BEZZEG AZ ÉN IDŐMBEN…!       

Nem tudom eldönteni, hogy azért mosolygok Karinthy Cini könyvén (Leányfalu és vidéke), mert a neve erre serkent, vagy azért nevetek olvastán, mert jó humorú írásokat tartalmaz. Már a Naplója is megfogott annak idején. Cini és a lábtengó, cini és a Lukács-fürdő, stb, stb. kedves régi ismerőseim.
Szereti apját idézni, aki pl. egy biológusról megállapította, hogy kitűnő. Cini így bakafántoskodott: Honnan tudod, nem értesz a biológiához.
„- A biológiához nem, de a stílushoz igen… Idenézz! - bökött a biológus szövegére – milyen világosan ír, ennek igaza van. A szemfényvesztőt, a svindlert, mellébeszélőt már a stílusán is rajta lehet érni. Aki biztosan tud valamit, többnyire világos és áttetsző.”
Elgondolkoztat K. Frigyes megfogalmazása. Kitétele igaz a bloggerekre is. Aki biztosan tud valamit, annak a kifejezésmódja többnyire világos és áttetsző.
Már a könyv eleje is tele van azokkal a kópéságokkal, amelyeket K. Ferenc elkövetett:
Egerben a helyi előkelőség fogadta a kéttucat írót. Sorbaálltak egy kézfogásra.
Cini Hubay Miklós elé állt, és kezet adva a polgármesternek Hubay Miklósként mutatkozott be. Persze az utána következő író is e néven. Lett is elképedés.
Vagy Halasy Olivér olimpikon vízipólóssal történt esete, aki így szólítja meg:
- Mi van, kis Kosztolányi? Tiltakozására csak legyintett:
- Mindegy, az is egy író. 
Legközelebb jött Cini tromfja:
- Tiszteletem, Homonnai úr.
Mire Halasy:
- Nem tudod, hogy Halasynak hívnak?
- Az is egy vízipólózó.
És így tovább, és így tovább.

Hajnalban
a láthatatlan világból nem láttam semmit.
A látható világ kezdett fölsejleni.
Láttam egy villámot. Az lehetett, mert utóbb hallottam a mennydörgést is.
Fél órával később még egy villámot, de mennydörgés nélkül. Távolodhatott a zuhé.
Láttam egy vadászó bőregeret.
Láttam egy sötét zivatarcellát közeledni.
Láttam két emeletes vonatot kivilágítva, és egy földszinteset is.
Láttam, hogy miért szűk rajtam a hosszúujjú kabátka (mert a feleségemé.) Átcseréltem.
Láttam a gázgyári tornyokat is. 4.45kor felkapcsolt a toronyóra világítása. 5,10-kor lefotóztam.
Jó reggelt, mindenkinek!
Reggelre
kiderült, hogy beborult, majd a délelőtt folyamán mégiscsak inkább kiderült. Van, aki ettől kiborult, de nem kellene.
Hangulatunk, mint az időjárás, hol derűs, hol borús.
Alighanem az egyhangúság az, ami untatja a népeket.
Amikor már nagyon régóta pörkölő napfény uralja az országot, minden felhőcskét örömmel üdvözölünk.
De nem tudom feledni azt sem, hogy olykor ólmos szürke lencseként fedett az égbolt, és előbb-utóbb szmogossá válik a levegő. Hogy várjuk, hogy egy jó szél elfújja a pocsék ájert.  
Nos, ez az!
Mindig is a szél barátja voltam.
Az hoz fényt, az hoz árnyékot, az tisztítja ki a levegőt.
Így ma jó napom van. Enyhe szellő fúj észak felől.
Ez segít élni.
***
Újra és újra azon gondolkozom, hogy hogyan lehet átkattintani világlátásomat eredendően pozitívra. 
Hogy félig tele lássam a poharat vízzel, és ne félig üresnek.
Rajtam múlik.
Rajtam múlik?
***
A reggeli perikópa része: Kafarnaumban odamentek Péterhez az adószedők és megkérdezték: „Mesteretek nem fizet templomadót?” „De igen” – felelte. Jézus megkérdezte: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot és adót, a fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – válaszolta. Jézus így folytatta: „A fiak tehát mentesek alóla. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amely ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját, találsz benne egy sztatért. Vedd ki és add nekik oda értem és érted!”
Adódik a kérdés. A mai politikusok kiktől szednek vámot és adót? A saját népüktől, vagy az idegenektől? Kiknek az érdekeit támogatják? A sajátjaikét, vagy az idegenekét? 
Ki-ki elgondolkozhat a helyes válaszon.

 

1. Volt, aki csak a misére jött, agapéra nem.
Volt, akit felismertem, volt, akit nem.
Volt, aki felismert, volt, aki nem.
Volt, akikkel beszélgettem, s sokkal többen azok, akikkel nem.
Voltak felolvasók, s voltak, akik tapsoltak.
Volt, aki lecövekelt az italok, ételek előtt, volt, aki türelmesen várt.
Volt, aki megette, amit választott, s volt, aki a tálcán hagyta.
2. Volt, aki korán jött, volt, aki későn.
Volt, aki autón érkezett, volt, aki gyalog.
Volt, aki levette szandálját, s volt, aki nem.
Volt, aki tudott angolul, volt, aki nem. (Ez mindig nehéz. Mert feszélyező csendekhez vezet.)
Volt, aki vegán, s többségben azok, akik nem.
Volt, aki sokféle gyümölcsöt hozott, volt, aki nem.
Volt, aki nagyothalló köztünk, én is, s csendben maradt, félreült, s volt, aki fesztelen társalkodott.
Volt, aki büszkén mondogatta, immár magyarul, hogy egészségedre, meg viszontlátásra.
Volt, aki próbálkozott a feleség és egészség párhuzamot kibontani, kevés sikerrel.
***
Érdekes kérdés, hogy mikor fordul meg a sorrend: a helyesírás élvez-e elsőbbséget vagy a régmúlt tisztelete. A Mária utcai templom mennyezete alatti félkörben jól olvasható mondat található, mely a mai helyesírást figyelembe véve négy ékezethibát tartalmaz:  „Tanuljatok tölem, mert szelid vagyok és alázatos szivü” (sic!). Felújításkor nem foglalkoztak vele érdemben.    
Lám, még mindig feltör bennem a korrektor hibavadász megrögzöttsége.
Érvelni lehet pró és kontra. Szerintem érdemes tökéletességre törekedni, teljességgel úgysem sikerül.