Mickey webnaplója

Képzeljétek, mi történt velem?
Nemsokára lemezjátszóm lesz.
Nem a legjobbat vettem, de megfizethető áron. Egy szabálytalan parkolás taksájába került (30 000 ft manapság).
Hogy miért tettem?
Történetesen lementem a garázsba, s három hatalmas terményes szatyrot találtam dugig tömve fiatalkorunk lemezeivel. Kb. 100 db -ot. Csak a műfajokat sorolom:  Sok-sok mese, jazz, pop, incl. Beatles lemezek is, népzenék, táncház, Komolyzenei művek, Keith Jarrett, Toldi Bástival s hasonlók.  Fama est, hogy a plasztiklemezeknek nagy divatja lett. Súlyos pénzeket fizetnek értük.
Belehallgatás a múltba, bennem szép emlékeket idéz. Ezért vállalom a recsegő, de valahogyan élőbb zene elővarázslását. Azt értem rajta, hogy a lemezjátszó korongján még forog a lemez, és ettől valahogyan emberközelibb lesz, mint a patikatisztaságú CD, amelynek kétségtelen előnyei is vannak. Pl. nem olyan sérülékeny, lett lévén a D-t zárt tér veszi körbe lejátszáskor. Lehet ugrálni a számok között, nem serceg-ropog, csak muzsikál.
Deviszont (sic!) a megrendelt lejátszó mellett szól, hogy van USB-csatlakozása, s a különféle technikák közötti átjárást teszi lehetővé.
Pendrive-ra vehetem a lemezeket, hallgathatok rádiót 40 programozható állomással, mutatja a pontos időt nagy digitális kijelzője.
Ébreszt, ha akarom, s nem ébreszt, ha azt akarom.
Lejátssza a CD-t, az LP-t, s ha jól sejtem, mindazt is, amit a pendrive-ra tettem.
***
     A csapos kontra pszichiáter balladája
Gyerekkorom óta tartok tőle, hogy  éjszaka valaki van az ágyam alatt. Így hát elmentem egy pszichiáterhez, és azt mondtam neki:
Problémám van. Valahányszor lefekszem, azt gondolom, hogy van valaki az ágyam alatt. Félek. Azt hiszem, előbb-utóbb megőrülök. 
- OK. Kezeltesd magadat nálam egy évig - mondta a pszichiáter. – Gyere hetente háromszor, és beszélgessünk. Meg kell tudnunk szabadulni ettől a félelmedtől.
- Mennyibe fog ez nekem kerülni?
– Nyolcvan dollár vizitenként – válaszolta a pszichiáter.
– Majd alszom rá – mondtam.
Hat hónappal később a pszichiáter találkozott velem az utcán. 
– Miért nem jöttél el hozzám a félelmeidet kezeltetni? – kérdezte.
- Nos, nyolcvan dollár egy látogatás, az heti három alkalommal egy éven keresztül 12 480 dollár. Egy csapos meggyógyított 10 dollárért. Hogy ennyi pénzt megspóroltam, annyira boldoggá tett, hogy vettem egy új csodaautót, egy Land Cruisert.
- Nahát! Megkérdezhetem, hogy hogyan gyógyított meg a csapos?
- Azt mondta, hogy vágjam le a lábakat az ágyról. Így most nincs alatta senki!"
***
Ps. Én nem lettem ennyire boldog a talált lemezek miatt, ezért csak egy rádiós lemezjátszót vettem.

1. (Az óraátállításról:) - Kétféle életöt élünk. Ezért is nem tudjuk soha mögérteni egymást: városi mög tanyai…
Már most ezek után fölösleges is a további beszéd. Az óramutatót előbbre lehet igazítani, de a nap ezentúl is csak akkor kel föl, amikor kedve tartja. A naptisztelő külső ember ezentúl is vele együtt kel, mondván, hogy itt az idő a felöltözködésre. Nyáridőben a felöltözködése abból áll, hogy a fejibe teszi a hétköznapi kalapot.  
2. (Az újságolvasóról)
- Ilyenkor látszik mög a tanult embör. Azt is tudja, ahun ott se vót.
(A fémszóróról. Fényszóróról, a katonaság révén)
- Hát az olyan, hogy az nagyon furfangos. Az olyan, hogy aki nem tud hozzá, az semmit se tud hozzá. Hanem aki tud hozzá, az csak fölizéli, aztán akkor izél.
Egyöreg ember elgondolkozva mondja:
- Csakugyan ilyesvalamiféle löhet. Mert a múltkor is egy katona éppen akkorátosan ilyennek mondta, mint a Pétör…
3. (Mikszáth felvetése)
A söröcske után az ebéd szokott következni. Az ebéd, amely Mikszáth Kálmán szerint csak egy kényelmetlen közdelem azért, hogy a feketekávéhoz eljuthasson az ember.
4. (A villamosról) Nagyszerű dolog ez a villamos, Thurzó Vendelnek például az a véleménye felőle, hogy az a mérnök bolond volt, aki hamarább ki nem találta.
5. (A piadohányról)
Ha Magyarországon ilyen dohány volna, mint ez, akkor én mindig csak pipáznék. Kóstolják csak meg kendtök, taták, ezt a dohánt, ilyent még nem szíttak, mióta az orruk kilikadt. Mert ez valóságos finum-fánum igazi francia dohány. (Nb. Tán Móricz írta: Ilyen sonkát nem ettem mióta az agyaram kicsírázott.)  Újra Tömörkény: a hadi medáliáról, ...ide nézzön kend, ha látni akar kend valamit, mert még ilyent nem látott, amióta közfal van az orrában…
6. Tömörkény önéletrajzából: …azután falura kerülök, de ott összedisputáltam a főnökkel az iránt, hogy miként kell csinálni az Opodeldoc-camphoratát. Régi ír volt ez, ma már alighanem híre-hamva sincsen a patikákban. A disputa vége az lett, hogy otthagytam a kondiciót, s kimentem a bátyámhoz, aki egy közeli pusztán gazdálkodott. (NB. Gyerekkoromban 50-60-as évek) még volt Opodeldok, reumára alkalmazott kenőcs. Hogy ma van-e vajon, nem tudom.
7. A csigán katonáról: „egészen röndös embör az urad, Mári.
- Az enyim ne lenne azs? Ehezs nincsen fogható, tudja azst a ténsúr? Azs én uram a világ legelsé katonája… Most van becsülete a csigánnak, tudja-e? Nézzse, mijen sép házsba lakik. Sohase lákott még ijen sép úri házsba csigán. Mári hirtelen mondja:
No, nézzse mán, megint ott van! Hát van ennél sebb ember a világon? Ó, esem azstat a sépséges fejedet, ugyan mikor boruls azs ölembe? Hogy elbirizsgálnék abba a sejem hajadba?”     

Három epizódot szeretnék ma megosztani.
A legcombosabb közülük egy FB-történet, mely arról szól, hogy egy bálna belegabalyodván a tengeri rákfogó hálóba, élet-halál küzdelmet folytatott a vízben. A vízből időről időre ki-kidugta busa fejét, amelyet sehogyan se tudta kiszabadítani a háló fogságából. Ezt meglátták halászok, akik elhatározták, megpróbálják megmenteni a hatalmas élőlényt. Mindenféle vágókészségekkel merültek alá a vízbe, s kezdték vagdosni a hálószemeket. Tudták, hogy a hatalmas állat egyetlen farokcsapással mindnyájukat megölheti. Ám a bálna nem mutatott ellenséges szándékot, hanem szinte odatartotta magát a rajta dolgozóknak. Summa summárum, sikerült teljesen kiszabadítani a háló szorításából. A cet virgoncan „ugrált”, úszkált a vízben, és körözött az őt kiszabadítók körül. Majd egyenként odasimult az emberek fejéhez, és mintegy megsimogatta őket, megköszönve a szabadítást.
Nekem a történet azt mondja, hogy a tudattal és önreflexióval nem rendelkező lény képes felvenni a kapcsolatot a nála határtalanul több élettel rendelkező emberrel. Képes kimutatni háláját, képes megköszönni jótevői ajándékát.
Vetítsük a képet egy dimenzióval feljebbre. Az ember képes felvenni a kapcsolatot a Teremtővel, képes meghálálni kapott ajándékait, képes megköszönni telentumait, képes örömének akár a mozdulataival is kifejezést adni.
***
Minden kávékedvelőnek megvannak a kávéivási szokásai. Ezek egy része változhat, más részük megmarad. Én naponta négy kávét iszom bögrényi tejjel, édeskével. Jó íze miatt vált szokásommá a kávé fogyasztása. Érdekes módon kórházba kerülve eltekintek e szenvedélytől. Különösebb elvonási tüneteket nem mutatok, vagy ha igen, nem törődöm velük.
Nem is erről kívántam írni, hanem az utolsó csepp kávéról. Hiszen óhatatlanul marad némi nedves matéria a bögre alján, amit nagy élvezettel kiparancsolok a bögre mélyéről, és jól eső érzéssel fogyasztok el. Olyan ez, mint az egy szem szőlő, olyan is, mint a tölcsérben még megbúvó fagylalt. Szimbolizálja és megismétli az egész előzetes élvezetet. Ki nem hagynám a világért sem az utolsó csepp elfogyasztását.
***
Megrendeltünk egy hagyományos (retro) lemezjátszót, hogy a garázsban őrzött kb. 150 LP-t újra lejátszhassuk, szükség esetén digitalizálhassuk. A cég emailben megküldte 16 oldalas magyarnyelvű műleírást. Számos nyomógomb található a CD-t, LP-t lejátszó, órafunkciós, távirányítós rádión.
Mivel sok mindent tud, sok manővert kell megismerni használatához.    
És mivel email szól a használatáról, feltűnt, milyen sokszor szerepel a „nyomja meg a gombot” kifejezés. Nosza, megnyomtam a Ctrl+F gombokat, s a PC megszámolta a kifejezések számát. 85-ször fordult elő a szövegben.  Gyanítom, hogy nem fogok megismerkedni a nekem felesleges funkciókkal.

    

Hónap óta veszem kezembe a piarista diákok által készített súlyos és fajsúlyos esszégyűjteményt (A bravúr kötelező), amelynek egy része – szakjellege folytán – elfütyül felettem. Más részük viszont a legkülönfélébb szakterületekről hoz változatos csemegét. Mivel magam is szeretek tájékozódni a nevek jelentését illetően, nem csoda, hogy belemerültem Mikesy Gábor, A magyar földrajzi nevek és  nemzeti kulturális örökség c. írásába.  
Néhány kuriózumot megosztok itt.
Azt írja többek között, hogy Salföld neve mögött a Saul nevet kell keresni, a még megtéretlen Paulét.
A vásári napokat őrzik e településnevek: Tardoskedd, Csíkszereda, Csallóköz csütörtök, Muraszombat, stb.
A marót név morva jelentésű, ugyanígy a nándor bolgár, az olasz vallon jelentésű: pl. Bodrogolasz; a tót szlovákot jelent, pl, Káptalantóti. A hagymás név húzódik meg a hajmás mögött, az apát szó az Apatin mögött. A keve az al-dunai Kevevárról a törökök által elüldözött szerbek lakóhelyére utal, akik végül Csepel-szigeten kötöttek ki: innen a Ráckeve név.
A Beregfogarasból hamis etimologizálással lett Zubika (zub a fog).
A knez, knyáz (főember) névből alakult Kenese, Kanizsa, sőt Kinizs is.
A személynevek igen gyakran váltak települések elnevezéseivé: Fajsz, Taksony, Tass, Gyula, Szabolcs, Üllő, Solt, Tétény, Aba, Bács, Bars, Csanád, Poson(y), Baté, Gencs, Gyán, Győ, Ibrány, Iklad, Pentele, Szakmár, Szomód, Szőny, Tápé, Tokod, Tököl, Tömörd, Valk, Zsidány, Zsurk, Alap, Bugyi, Buják, Füle. 
Az egy – szent jelentése lapul meg az Egykő (szentkő) név mögött.
Mesterségek nevét hordozzák: Halászi, Kovácsi, Méhész, Lovászi, Molnári, Őr, Szakácsi, Tárnok, Udvarnok, Vadász, Vámos, Hodász (hódvadász).
A tesér szlovák szó jelentése ács. Teszér és Taszár nevében tűnik fel.
A Csatár, a meciar is mesterség: utóbbi kardkovács jelentésű.
Ennyi érdekesség talán elég is egy posztba.
***
Megemlítem, hogy a László Gábor által írt szellemes anyagot (Szókratészi párbeszéd a modern pénzügyről) nem volt türelmem és figyelmem végigolvasni. Amikor agyam kibicsaklott a sokféle valószínűségi összetevőkön, akkor abbahagytam az olvasást, megelégedve azzal, hogy a bankok alkalmazzák a legjobb matematikusokat, és minden körülmények között jól járnak (a javunkat akarják, ha hagyjuk).    

Igen, az. Tegnap gyógyszerbeállítás miatt kénytelen voltam a holter általvetős automatáját és a tőle a mandzsettáig vezetett gumicsövet viselni. Elviselni, hogy félóránként le kell állítani magamat, tétlenségre ítélve, amíg a masina fel nem fújja magát, hogy majd aztán leeresszen. A kényszerűség, inkább talán kényelmetlenség, hogy akadályoz a szabad mozgásban, vigyázni kell az automatára (kb. 200 000 ft), hogy ne üssem bele semmibe, hogy éjjel ne feküdjek rá, hogy nappal kerüljem a szituációt, amikor is kényszerű megállásom miatt azt hihetik az idegenek, hogy rosszul lettem az utcán, a boltban stb.
Minden kényelmetlenségtől nem tudnám megóvni a kalandba bocsátkozókat, de újítani lehetne a ketyerén.
Mi lenne, ha
a mandzsettára applikálnák az automata kompresszort, és
mellőznék a derekam köré tekerést.
Mellőznék a méternél hosszabb gumicsövet.
Ehhez kis alkotó fantázia kellene, és az automata további könnyítése. Viseléskor megszabadulnánk a jobb csípőnkre való vigyázástól, maradna a mandzsetta környezetének a megóvása.
Ha ez még nem volna elég, szabadalmaztatnék egy fejfedőt is az infúziós állványok cipelésével megátkozott betegeknek, akik kénytelenek magukkal vonszolni az állványt a toilette-ig, és vissza az ágyukig.
Nem kellene mást csinálni, mint hogy egy fejfedővel lecserélni az állványt.
A sapkára, (kalapra) volna rögzítve az infúziós palack, és ezt helyeznék az állványra. Adott esetben csak le kellene emelni az állványról a fejfedőt, és így közlekedni a folyosókon. Egyébként ugyanez megvalósítható volna nyakba akasztható szalaggal is. Tán még elfogadhatóbb is volna.
Újításaimért csak a szokásos 1%-ot kérem az eladott termékek hasznából.
Akinek füle van, hallja meg.
Akinek fantáziája van, alkossa meg.                  
***
Szerettem Levi unoka (10) trombitáláshoz való affinitását. Meglestem, hogy mekkora hangterjedelmet képes megfújni. Majd hozzáláttam két dal lekottázáshoz. A Grace-t, ill. Il silenziót kottáztam le neki. Majd találtam még két zenét, amelyet elképzeltem neki megtanulásra: Charpentier: Te Deum, Preludium c.-t és Händel Győzelmi kórusát.
Két napja iskolai fúvóskoncertet adtak a legények. Nézem a műsort. Levi adja elő a győzelmi dalt, zongorakísérettel, társa a Te Deumot.
Levit meghallgattam.
Szépen fújja a magáét.         

Annak idején, amikor Varsóban jártamban, megtekintettük a régi piacteret és környékét, amely ugye a világháború áldozata lett, s amelyet szorgos kezek eredeti szépségében újraépítettek. Azonkívül, hogy turistalátványosság, mindenki élteti a épületcsoport helyreállítását, mely kitűnő példa a lengyelek élniakarására, hazaszeretetére. Hasonló törekvésekkel találkozhatunk Németországban s ég számos helyen, s mindenütt pozitív megítélést kap a helyreállítási törekvés.
Aztán ha hazai vizekre evezünk, a Duna fölé magasodó Vár helyreállításának alternatív a megítélése. A kormány – saját magunk megbecsülése okán, és/vagy a külföldi példák hatására – a lehető leghűségesebb formában akarja a háborúban elpusztított épületeket visszaállítani.
No, ez már más megítélés alá esik, legalábbis az ellenzék részéről.
Mit magyarkodunk, az idő elfütyült a régi stílus fölött, nem érdemes forint milliárdokat erre a célra elherdálni.
Az Internacionálé szövege szirénhangját vélem kicsengeni az ellenkezésből: „A múltat végképp eltörölni, rabszolgahad indulj velünk…”
Csakhogy a nemzeti érzelműek inkább Petőfire hallgatnak: „Mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot. A magyarok istenére esküszünk...”
Folytathatnám az Internacionálé szövegével, miszerint ez a harc lesz a végső.
Ám, gyanítom, hogy nem.
A kötélhúzás immár évszázad óta tart, s nem látszik a vége.
Ránk telepedett, mint a covid-19.
Egy biztos.
Valaha tudni lehetett egy-egy városképet megtekintvén, hogy a világnak melyik részén tartózkodunk. Ma a hatalmas nihilista üvegsíkok mögé rejtőzik az unalmas térképzés. Fogalmunk nem lehet arról, hogy Dél-Afrikában, avagy Angliában, esetleg a Távol-Keleten járunk.  
Kár. Varietas delectat.

Két humoros anyagot találtam, legyenek a hét kezdetén blogomban.
Egy fiatalember bement a könyvtárba, de a teremben nem volt szabad hely. Végül meglátott egyet, egy fiatal, csinos lány mellett. Odament és megkérdezte:
„Kérem, nem bánná, ha leülnék maga mellé?” A válasz megdöbbentette, mivel a lány kiabálni kezdett: 
„MIII…? NEM! SEMMIKÉPPEN NEM AKAROK VELED LEFEKÜDNI!” 
A könyvtárban mindenki megvetően nézte a férfit. A lánytól távolabb egy hely megürült, a férfi leült, és olvasni kezdett. Egy pillanattal később a lány odament hozzá, és azt mondta:
„Sajnálom, de pszichológiát tanulok, és ki kellett próbálnom. Annak köszönhetően, amit tanulok, pontosan tudom, hogy az emberek mit éreznek és mit gondolnak. Megszégyenítve érezte magát, nem? 
– A férfi válasza őt is megdöbbentette, mivel az felkiáltott: 
„MIII? KÉTSZÁZ EURÓ EGY ÉJSZAKÁÉRT? BOLOND VAGY?"
Így most a mindenki a lányra nézett undorodva, mire a férfi odasúgta neki: 
„Tudja, én meg jogot tanulok, és annak köszönhetően pontosan tudom, hogyan lehet egy ártatlan emberből bűnöst csinálni.”
***
Örkény I.:
...1957-tól 1962-ig írásaim nem láthattak napvilágot. A gyógyszeriparban helyezkedtem el, s néhányan tudtak írói mellékfoglalkozásomról. Így történt; hogy az egyik gyógynövénytermelő vállalat fölkért egy írói mű megírására, az alanti kikötésekkel:
- Ne legyen benne politika
- Legyen mese, mely felnőttekhez is szól
- Legyen happy endje
- Buzdítsa olvasóit hársfatea fogyasztására, mert ebből az áruféleségből a vállalatnak eladatlan készletei vannak...
- Nem csalódtak bennem...
IGYUNK TÖBB HÁRSFATEÁT!
***
Tegnap háromszor botlottam meg a templom lépcsőjén. Többen rémüldöztek, vajon összetöröm-e magamat. Nem történt semmi. Állva maradtam. Aztán az eset kapcsán egy fiatalkori kabaréjelenet párbeszéde elevenedett meg bennem:
- Né, noné, rumbacipőt vettél?
- Hogyhogy rumba...?
- Rumba-rumba otrumba.

  

Folytatom Ferenc pápa enciklikájának (Fratelli tutti) egy-egy érdekes gondolata megosztását.
A 134. p.-ban írja: A népeket ösztönözni kell, hogy a más valóságokkal találkozva engedjék megszületni magukban az újdonságot… de mindig fennáll a kulturális szklerózis kockázata…. Kölcsönösen türelmes és bizalomteljes párbeszédre van szükség… No, ezt a kölcsönösséget nem érzékelem a különféle kultúrák (civilizációk, szokásrendek, vallási előírások) között. Az nem megy, hogy értékeim feladásával egyoldalúan toleráljak mindent, ha értékes, ha értéktelen a szememben.
136. p.-ból: A kultúrák cseréje és párbeszéde által kölcsönösen gazdagodhatnak. Megint az alapfeltétel, a kölcsönösség az, amely meglehetős általánosságban hiányzik.
137. p. A segítségnyújtás végül is mindenki számára előnyös. …Vagy mindnyájan megmenekülünk, vagy nem menekül meg senki. Ez a felsőbb- és alsóbbrendűséget hangoztatók magnyilvánulásai miatt nem sok jót ígér.  
141. p. A bezárkózó nacionalizmus téved, amikor azt gondolja, hogy mások rovására fejlődhet,… és az elszigetelődéssel biztonságban élhet. A bevándorlót bitorlónak tekinti, aki semmit nem kínál cserébe. Értelme volna egy statisztikai elemzésnek: A bevándorlók miként vágynak a kölcsönös segítségre.
143. p. A megoldás nem a saját gazdagságát feladó nyitottság… A világ java is megköveteli, hogy óvjuk és szeressük szülőföldünket, ellenkező esetben egy ország katasztrófájának következményei az egész bolygót érintik. Mintha a Nyugat feladta volna szellemi kincseit, értékeit, s közönybe, nihilizmusba menekülne.
145. p. Létezik az egyetemes iránt egyfajta hamis nyitottság is, ami azok felszíneségéből fakad, akik képtelenek saját hazájuk jellegzetességeinek a mélyére hatolni, vagy feloldalan ellenérzéssel viseltetnek tulajdon népük iránt. Ismerős. Lásd K*rva ország. 
…Látókörünket ki kell tágítania a nagyobb jó felismerésére, … de nem menekülve és nem a gyökereket eltépve kell megtennünk. Nem is folytatom. Kétféle ember létezik az építő, illetve a romboló. Nagy kérdés, hogy időről időre melyik kerekedik felül, melyik irányzat dominál, érvényesül.
Nagyon nem mindegy az illető társadalom számára.
Összességében azt gondolom, hogy a jó ppának igaza van, és jól járna az emberiség, ha elfogadná az enciklika racionalitását. Azonban a különféle társadalmak tagjai a legkevésbé sem racionalisták. Ezért az egymástól erősen eltérő kultúrák között a kölcsönös előnyök megvalósulása, legalábbis gyors megjavulása nem várható.
***
Egy kis felüdülés. Ugyanis megint nyelvelek:
A lehetőségekkel élve, eszegetném, ha volna itthon halva.
De nincs most itthon ez a mézes, pirított búzadarás keleti csemege.
A halva szó eleve az arab édes jelentésű halava szó rövidített változata.

Ha … IF… de jó angol film volt annak idején. Amikor a gyerek hallgatja a lemezt, felkiált: Buxtehude (ahogy ejti: Baxthjud?)… Majd hozzáteszi: Fantastic…
Ha korosodván nem a nevek esnének ki először az emlékezetünkből, nem kellett volna egy percig azon gondolkozni, hogy hogy is hívták a filmben emlegetett német komponistát.
Ha nem lázasodott volna be korábban legkisebb unokánk, ma együtt töltenénk a hétvégét.
Ha nem kapta volna el SCh J. a covidot, a héten mindig misén vehettünk volna részt.
Ha nem mondtam volna még, gyönyörű napfelkeltére ébredtünk ma. Lefotóztam.
Ha nem jött volna az ötlet, hogy rakott krumpli legyen az ebéd, a kínaitól vettünk volna csirkét.
Ha nem volna ma szombat, ma nem porszívóztam volna. (Egy Pitkin-filmben a főhős tiltakozik a fürdés ellen, mondván, hogy „Nincs ma szombat, miért fürödjek”?)
Ha szorgalmasabb lettem volna, már reggel megírtam volna a posztomat.
Ha nem olvastam volna korábban, most az Ének a búzamezőkről c. kötet jönne sorra.   
Ha nem húzgáltam volna alá ceruzával az engem megfogó gondolatokat, akkor nem tudnám, hogy hol tartottam Ferenc pápa Fratelli tutti c. enciklikájában.
Ha már az enciklikát emlegettem, meg is idézem az általam aláhúzott néhány mondatát.
- A szolidaritás …szembefordulás a pénz birodalmának pusztító hatásaival… (116. p.)
- A fejlődés nem irányulhat egy kisebbség [pénzmágnások. Gy.M.] egyre növekvő vagyonfelhalmozására. (122. p.)
Nem számít, ki hol él. Nemzetem is felelős a fejlődésükért, bár ez a felelősség többféleképpen valósulhat meg: nagylelkű befogadással, javítva szülőföldjük életkörülményeit, [magyar modell], nem támogatva a természeti erőforrásaikat kiaknázó és egész népek méltó fejlődését akadályozó korrupt rendszereket. (125. p.)
- Az ideális kétségtelenül a szükségtelen migráció elkerülése lenne. Ez pedig úgy érhető el, hogy a származási országban teremtjük meg a méltó élet és növekedés lehetőségét. (129. p.) ,
Ha ez nem poszt volna, tovább is írhatnám, és akkor ilyenek jönnének:
Ha a nagymamámnak kerekei lennének, ő volna az omnibusz.
Ha csendben maradtál volna, bölcsebb maradtál volna.
Ha két kályhában tíz hasáb fa négy nap alatt ég el, akkor öt kályhában húsz hasáb fa hány nap alatt hamvad el?

   
   
   

Azok a könyvek állnak közel hozzám, amelyeknek írói észjárása hasonló az enyémhez. Írásaik olvasása megerősít benne, hogy más is tapasztal olyasmit, amiket én. Mindezt azért jegyzem meg, mert Móra efféle író számomra. Ír egy tárcát (Tudománynépszerűsítés) arról, hogy híres emberek, közéleti szereplők, magas rangú katonatisztek, főméltóságok megnyilvánulásai olykor a teljes tájékozatlanságról árulkodnak egy-egy adott témát illetően. Nagy magabiztossággal állítanak olyasmit, amik köszönő viszonyban sem állnak a valósággal. Viszont megkritizálhatatlanok, véleményük megfellebbezhetetlen.
Személyes tapasztalataim is vannak hasonlókról.
- A nagy zenei szaktekintélynek örvendő embertől kérdeztem, hogy az általam elővezetett zene vajon Mozartnak melyik darabja? Ő azt mondta, hogy egy zongoraverseny témája. Később szembesültem vele, hogy egy frászt. Az Esz-dúr szimfónia utolsó gyors tételének fő témája.
- Ugyanő kétségbe vonta, hogy a magyar himnusz dallamszerkezete, felépítése a Haydn-féle himnuszra hajaz. Érvelhettem volna, de nem tettem. Később egy zeneszerzővel készült interjú megerősített igazamban, mivel kétségtelen a hasonlóság. Haydn papa ihletése nyomán rajzolódott ki Erkel muzsikája.
- Egy másik szaktekintély nekem nem hitte el, hogy Brecht keresztneve nem Bertold, hanem valamiért Bertolt. Elment a könyvtárba, s megkereste a Berchmans lexikon szócikkét. Annak elhitte.
- Máskor ugyanígy jártam egy zeneszerző nemzetiségi hovatartozását illetően. Hiába volt igazam.
- Na és, amikor elmondtam főnökömnek, hogy kedvencem, a Pacsirta szerzője román, hevesen rendre utasított, mondván, hogy nem adjuk a románoknak. Az magyar szerzemény. Aha – gondoltam –, és úgy hívják, hogy Dinicu.
Ugyanazt éreztem, mint Móra: Hogy jövök én ahhoz, hogy kétségbe vonjam tekintélyes emberek határozott véleményét, vagy kifejtett álláspontját.
Az a szomorú, hogy alá-fölérendeltségi viszony esetén általában nem működik a logikus párbeszéd, csak ritka kivétellel. Így nehéz korrekt beszélgetést folytatni.
- Valaki azt mondta, és egyetértek vele, hogy választáskor a polgárok érzéseik alapján szavaznak. Nincs értelme észérvekkel győzködni a voksolókat se jobbra, se balra.