Mickey webnaplója

- Mit akar maga? Fizetett valaha is nekem egy korsó sört? – mondja a kocsmatöltelék kötekedően.  
- Az olvasott könyv  írójának (Konok Tamás festő) egyfajta értékelése valamilyen formában vissza-visszatér: …és vett néhány képet. Vett számos képet tőlem.
Az emberben önkéntelen felmerül: Tőlem vett-e már valaki valamit? Akár ingyen is? 
- Még mindig az Emlékkövek c. könyv.
Epizódok röviden.
- Kodály üldözte a „szóval” nevű nyelvi slendriánságot. (Ismerem. A Visszaemlékezésekben olvasható cikke, a Szóval? Nem tettel c.)
Nos, vizsgázik nála HA. Feleletét azzal kezdte, hogy szóval… Kodály erre felkapta a fejét, de tanítványa kivágta magát. Szóval…kezdődik a Hegyen, völgyön keresztül... népdal. Csakugyan az alaphangtól számított ötödik fokon, a dominánson, szó szolmizációs hangon indul.
- Érdekes epizódja a kötetnek az, amikor Amerikában lovaglás közben lezuhan a festő egy árokba. Bokáját összetöri, s biztosítás híján magánúton végzik el műtétjét. Tekintélyes összeget kérnek tőle a végén, még a felszolgált tortát is felszámolják szemtelenül magas árat szabva neki. A meghirdetett tárlatán a megvásárolt képek hasznát elvitte a több ezer dolláros operáció.
- Még megjegyzem, kicsi a világ. Említi a városmajori lakásában fogadó dr. Tompa Kálmánt, aki szerette a művészeteket. Ha emlékezetem nem csal, keresztanyám, Bözsi néni egy alkalommal magával cipelt ehhez a Tompa-doktorhoz. A váró fala tele volt népművészeti színes tányérokkal.
- Említi a szerző, hogy az aranycsapat focistái Franciaországban tizenkét Picasso-képet kaptak ajándékba, melyeket az osztrák hegyek között a vágtató vonatból a sziklákhoz dobtak. Fogalmuk nem lehetett azok értékéről.
- Ezzel kapcsolatban idézi Kodályt: Kórustagokból  nem lesznek futballhuligánok. Hasonló mondást Bárdos Lajosnak tulajdonítanak: Akik kórusban énekelnek, azok köréből nem kerül senki börtönbe.
***
Reggel a szentlecke a Jelenések könyvéből vétetett. Így kezdődött: „Én, János, látomásban láttam…”
Mivel papunk neve János, még a leghitelesebb lett volna, ha ő olvassa fel. Persze ezt nem a pap szokta olvasni, hanem más. Ma én olvastam, aki nem vagyok János, de ezt mindenki tudja. Még komikusabb, amikor egy nő olvassa fel az „Én, János”-szakaszt. Ő jó esetben Johanna.
***
Kis kutatást végeztem a frissen kapott új könyvekben. Majd mindegyikben szerepel a másolás jogának a tilalma. Közülük egy engedő, amennyiben rövid idézetek másolását nem tiltja. Jó lesz résen lenni a könyvismertetéseket illetően.
Nincs kedvem engedélyeztetés ügyében levelezni a kiadókkal.          

Születésnapomra kaptam egy órát, amely számon kéri, mennyit sétáltam, mennyit mutat a pulzusom, és napjában többször figyelmeztet, hogy már megint ülök. (Éjszaka is felébresztett: Már megint ülsz! Pedig feküdtem.) Ám születésnapomra kaptam számos jó könyvet is, és ugye, meglehetősen furcsa dolog állva olvasgatni… Még ha pulpitusom volna …, de így…
Most pl. Konok Tamás Emlékkövek c. önéletrajzi munkáját falom. Úgy kellett felállnom, amikor a kötet felén túljutottam. Az idős festőművész oly korban élt, amikor én is, meg felmenőim is. Jókora részt szentel az ötvenes éveknek, amikor is olyan hírességekkel hozta össze sorsa, akiket ismerek, szeretek, némelyikükkel találkoztam is. Csak sorolok neveket: Kodály, Weöres és Károlyi Amy, Vujicsics, Bernáth Aurél, Kokas Ignác, Pernye András, Lipták Gábor és Paula, a felesége, Domanovszky, Füst Milán, Weiner Leó, Bálint Endre, Borsos Miklós, Szabó Lőrinc, és így tovább.
Különös érzékenységgel ábrázolja azokat a malőröket, amelyek nemhogy hátráltatták kibontakozásában, hanem előmozdították karrierjét.
Konok T. jó elbeszélőképességgel és kitűnő humorral, valamint kiváló emlékezőtehetséggel megáldott szerző, aki részletes leírásokkal örvendezteti meg olvasóit, láttatja a régi történéseket. Időről időre bedob egy-egy poént, ami még érdekesebbé teszi mondókáját.
Ezekből idézek néhányat:  
Egy krémesboltba betér Würtz Ádám és Csohány Kálmán. Kérnek 40 krémest. Majd egyre sokasodó érdeklődő tekintetek előtt hozzálátnak a betermelésükhöz. Csohány győz 21:19-re, bár elszédülve hagyja el a csatateret.
***
Idéz egy lengyel előadót, aki azzal aratott sikert, hogy megjegyezte: Minden európai kultúrnyelven a papír neve – papír, kivéve az oroszt. Náluk bumága.
***
Az ötvenes években politikai viccekért öt évet lehetett kapni. Mégis terjedtek széltében-hosszában. Ilyen: Az angol alkotmány neve: Magna Charta, a szovjeté Hanta Charta, a magyaré meg…?
A franc akarta. (Ez volt az a sztálini alkotmány, amelyet felváltott az ellenzék által annyit kifogásolt Alaptörvény.)
Még sokáig folytathatnám a derűs megjegyzéseket, de az eddig leírtak egyikét sem mertem szó szerint megidézni, mert úgy látszik szigorodott a copyright. Ebbe a könyvbe is beleírták (immár a végére): Engedély nélkül semmilyen formában nem másolható!                      
Ez a kitétel kétélű fegyver. Vagy megveszed a könyvet, mert van rá 3900 Ft-od, vagy nem, mert nincs, és mert reklámja sincs. Ha idézhetem szabadon, esélyt kap a kötet, hogy sokan vágyódjanak megismerésére.
A kérdés nyitott: Mi jobb, ha megidézheti bárki, vagy ha nem?
Hadd emlékeztessek arra, hogy könyvkereskedők engedményeket kínálnak azoknak, akik az általuk olvasott kötetet ismertetik.
***
Elgondolkoztatott egy pszichológus, aki a vele készített rádióinterjúban felvetette, hogy aki napi két órát okostelefonjának nézegetésével tölt, az a sírkövére ráírathatja: „Hat évet töltöttem el életemben azzal, hogy a telefonomat nézegettem.” Mindjárt ajánl is egy egyszerű trükköt, amely a telefoninformációk nézésének a kísértését redukálja. Azt ajánlja, hogy váltsunk fekete-fehér képernyőre, a színhiány csökkenteni fogja érdeklődésünket.
- Van már okos telefon, okos óra, csak még okos nagypapa is kellene – jegyeztem meg unokáimnak.

I. Csaba jelentkezett vasárnap de. a templomban, hogy keresztelési időpontot egyeztessen Sch J-sal, aki osztálytársam volt. 
Gy. I. mögöttem ült a padban. Egyszer csak előrehajol, hogy gratuláljon 75 éves nekem. Majd hozzáteszi, ő januárban nyolcvan lesz. 
Kezdődik a mise, melyet papunk a 90 éves KK-nak címez, ma ez a miseintenció.
Isi sógor közli., hogy Bermuda a százéveseiről tablót készít. Még 25 évet kellene élve kibírnom ahhoz, hogy egy hasonló témájú tablón szerepeljek.
Ennyire optimista nem vagyok, de a hatóság igen, amikor SZIG-emet 2065. lejáratra datálja. Akkor leszek/lennék 119.
***
Márfi Gyula: „A kereszténység akkor durva, ha eltér Krisztustól, az iszlám pedig akkor, ha követi Mohamedet.” Szellemes.
***
Vasárnap folytatódott a családi találka a p.csabaiakkal. Jót játszottak, majd lesétáltak a Duna-partra. Mentem is volna velük, meg nem is. Az ő sétájuk nekem staféta, mellé 27 fok van árnyékban. Mivel feleség se kívánt jönni, magam se mentem. Viszont kaptam születésnapomra egy olyan karórát, amelyik figyelmeztet rá, ha túl sokat ülök egyfolytában. Az óra kérlelhetetlen. Estig háromszor dörömbölt a csuklómon. 
Kérdezem: kell ez nekem?
Abba is hagyom a poszt írását, mielőtt megint rám szól. 
Heuréka!!!
Mivel két cikket kell megírnom a napi posztokat nem számítva, nem érzem magamat bűnösnek, ha leveszem az órát, engem ne fenyegessen, mint a keljfeljancsi Tömörkény emberét. Ülőmunkát vajmi nehéz állva végezni.
Még megjegyzem, hogy az éjjel nem keltett fel, hogy túl sokat alszom. Ez szép volt tőle.

Olyannyira, hogy beléptem a hetvenhatodik évembe. Ha pap volnék, most kapnám felmentésemet a szolgálat alól (nyugállomány). 
Abba is hagyom az élet jelenlegi szakaszáról szól gondolatokat, mert az élet eleje is foglalkoztat, lévén egy csecsemő unokánk. Arra gondolok, hogy a nemzeti nyelveken kívül létezik egy csecsemőnyelv is, melynek a szótára meglehet, hogy csak mássalhangzóval kezdődő szavakat tartalmaz. A teljesség igénye nélkül elkezdem számba venni a babanyelv szókincsét.   

a
baba, bébé, bibi,
cica, cici, cumi
csecse, csicsí-csicsí, csacsi, csüccs 
dada, dádá, didi, Dodó, duci
e
Fifi, füfü (forró),
Gigi, Gaga, gágá,
Gyagya,
haha, hehe, hihi, hohó, huhhuhu (kutya)
i
jojó,
kaka, Kokó, kuka,
Lala, Lili, Lulu
mama, maci, Mimi, Momo,
Nana, nini, nono, nünüke
nyanya, nyam-nyam, Nyónyi, nyunyuka
o
ö
papa, pancsi, pápá, paci, papi, Pepe, pipi, poci, popó,
r
süsü
Sziszi, Szoszó, szisza (cica)
tata, tente, Titi, Totó, tötö (kalapács), tütű (autó, nem ital)
u
ü
vau-vau,
Zizi,
Zsazsa, Zsizsi, zsozsó,    
Kész a szókészlet, de igen hiányos.
Ötlet, javaslat?

Mindenki az év valamelyik napján született, ugyanakkor, amikor egyes hírességek (+ hírtelenségek is).
Párhuzamosságok szeptember 24-én.
Valaha Fogolykiváltó Boldogasszony napja volt, majd
Szent Gellért ünnepnapja,
szerénységem születésnapja, de ami érdekes: Isten vagány szentjének, a jezsuita
Godó Mihálynak is a születésnapja.
Ő korábban született nálam 33 évvel, és ötven éves voltam, amikor elhunyt. Ugyanúgy karácsonyi ihletés, mint én és még nagyon sokan mások.
Persze mindenki valamelyik napon született, másokkal együtt ugyanabban az évben, vagy akármelyikben. S ha nem születtek, akkor meghaltak a kérdéses napon. Mivel az évnek 365 napja van, ennyiféle változatban fordulnak elő ezek az események.
Godó Mihály különösen is kedves nekem, mert mindig humoránál maradt. Kemény mezőségi ember volt. Kisiratoson született (anyám Dombiratoson). Csaknem két évtizedet töltött a román börtönökben, embertelen kínokat állt ki, s rablógyilkosok közé vetették, remélve, hogy köztük megsemmisül. Nem ez történt. Közülük sokakat megtérített, s nem is akarta a börtönt elhagyni, mert közöttük jobban érezte magát, mint a képmutató kintiek között. 
***
A NEK-ről sok érdekes kép és videó született. Ezek közül egyik a Hősök terén készült. A magas oszlop tetején álló Gábriel anagyalt mutatja, amint egyik kezében a magyar koronát tartja. Jó ez a képkivágás, de még érdekesebb a videó, ugyanezzel a részlettel. Egy alsókar az ég kékjében, mely az arany színű koronát tartja. A koronáról lógó láncokat fújja a szél. Ez a mozgás normál körülmények között – szabad szemmel – egyáltalán nem látszik.
Olyan ez a videó, mint az a másik, amely megmutatja, ahogy a Marson a szél fúj. Az ember rádöbben, hogy az ottani porvihar attól függetlenül létezik, hogy eme videó előtt emberfia még nem látta soha. Mire utal ez? Arra, hogy nemcsak a földünknek vannak jelenségei, hanem az egyéb égitesteknek is. Függetlenül attól, hogy érzékeljük-e, vagy sem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy minden mindennel összefügg. A látható és a láthatatlana valóságok egyetlen ÉLET részei, s valamiképpen hozzájárulnak a teljességhez, valamiképpen hatnak egymásra.
Vagy említhetném az emberi tekintettől elzárt – fel nem fedezett – állat- és növényfajokat, gomba- és kaktuszfajokat. Lehet, hogy egyszer megismerjük őket, de az is lehet, hogy tönkretettük jó részüket, mielőtt kilétük kitudódott volna.
Ide kellene még sorolni azokat a civilizációkat, kultúrákat, amelyek azelőtt kipusztultak, hogy a tudomány feldolgozta volna őket. Elvesztek örökre történetestül, világnézetestül, dallamkincsestül, mindenestül. Kihalt a nyelvük, melyen egykor kifejezték magukat.
Nagy veszteségek ezek. 
Az újak felfedezése pedig mindig ünnep, mindig gazdagodás. Varietas delectat.  

Eltelt megint egy nap, és én nem kerültem a PC elé estig. Láttuk két legkisebb unokánkat P.csabán, szórakoztattuk őket, majd du hazatértek az iskolások is. Autóval mentünk, s jöttünk. Egy darabig utoljára, mert lejárt a jogosítványom. Azt csak a jó Isten tudja, hogy mikor lesz érvényes folytatása lévén, hogy ide-oda küldözget a háziorvos szakvélemények beszerzése ügyében, és az eü fogadókészsége kissé lassú. M.-éknál szerelő dolgozott, az alsó szinten alkalmi ruhaturi működött az egyház jóvoltából ingyenesen. Ez bonyolította meg a fiatalok életét. Hoztak-vittek s délutánra felszámolták a kirakodó vásárt. Azért írom le ennyire részletesen az eseményt, mert segít a családosokon, akik a gyerekek folyamatos növekedése miatt állandóan ruhacserére kényszerülnek. Másrészt láttam a textilpiac egy szeletét, és csak erősödött bennem az a felismerés, hogy mérhetetlenül több textília forog a világban, mint amennyire szükség van. Mindössze elosztási anomáliák lehetnek ez ügyben, illetve a legújabb divat utáni lihegés, s a nincs egy rongyom állandó jelenléte.
Bizony, hogy a világ tele van rongyokkal. Csak éppen pazarló módon történik felhasználása, kizsákmányolva mind a természetet, mind a harmadik világban csaknem rabszolgamunkát végző dolgozókat.
***
Szívós erős és kitartó Levi unoka, aki most 30 kilós, és aki a földszintről felvonszolta az emeletre a 24 kilós boksz-zsákot. Nemcsak fölcipelte, hanem a bordásfalra fel is rögzítette. Ehhez meg kellett emelnie a zsákot, amit úgy oldott meg, hogy picit megemelte a zsákot, s újabb és újabb könyveket csúsztatott alá, mígnem elérte a kívánt magasságot.
Illő a gratuláció.
***
Én is kaptam egy előzetes gratulációt csüt. reggel, bár csak 24-én dukál nekem. Akkor leszek 75. Elég kerek szám, bár inkább lennék 57, amely nem kerek, de még kevés kopást hoz elő az az életkor.
Magamra is érvényes, hogy ezt megérni nem érdem, de teljesítmény.
***
Anyánktól kérdezte valamelyikünk, amikor 75 volt, hogy milyen érzés 75 évesnek lenni. Ő azt mondta: Majd ha odaérsz, megtudod. Jelentem odaértem. Megtudtam. Az a tapasztalatom, hogy mindenki másképpen kopik.
***
Volt nekünk egy agglegény telefonközpontosunk a Sodrás utcában – Isten nyugosztalja –, aki annyira szeretett rímeket faragni, hogy neve napjára helyettünk megírta saját felköszöntőjét. Emlékének adózom, amikor megidézem opusát:
// Ünnepi dalomat zengem: / a Jóisten éltessen engem! / Nem vagyok se pap, se kántor, / Csak Kékes Jóska és Sándor. //
/ Híres utca ez a Sodrás, /Itt vagyok nyugdíjas portás. / Nem mindig jár itt az eszem, / Aki nem szól, „HOLD”-ra teszem. //
/Beosztásom mégis rangos, / Itt egy soproni kékfrankos. / Kiáltunk, hát mind, hogy: Ácsi, / Éljen soká Jóska bácsi! //

Immár az örökkévalóságban él, kimondhatatlanul soká.
Ami pedig engem illet ezen a napon. Te Deum, laudo…!

Ősz van már / Füstöt kerget szét a szél / Ősz van már / Száraz levelet küld felém / Itt ülök a szobám ablakában / És figyelem, hogy múlik az élet / Á...... / Ősz van már / - énekli Szörényi.
Szerettem ezt a számot az Utazás c. lemez egyik dalát, mert jó kis melankolikus hangulatot áraszt. Az évszakok váltása témaként alighanem közhely, írásainknak mégis visszatérő tárgya. Ez tán azért van, mert az idő múlása fölött nem tudunk napirendre térni. Berezsenyitől Petőfiig mindenkit megihletett az idő múlása. Némi megdöbbenéssel nézünk az idő múlására.
Idén – mondják, akik értenek a meteorológiához – az egyik legmelegebb nyár után vagyunk. Nos, ennek e legmelegebb nyárnak az utolsó hajnalán fagyott egy magyar falucskában.
A vadgesztenyék kopognak a parkoló autók tetején, a parlament őszi acsarkodása elkezdődött tegnap. A gyerekek iskolába járnak, az óvodások óvodába, a beszoktatás alatt lévők fele pedig otthon, mert azonnal elfertőződnek egymástól.    
Emlékezetem szerint minden évszak 21-én indul a napéjegyenlőség okán, de a téli nyári napfordulók alkalmával is. Most a google közli, hogy ma (09, 22.) van az ősz első napja. Volt, amikor 23-n indult az őszi szezon. Mindegy is. Érezzük, látjuk, tapasztaljuk a változásokat. A fűtés szerencsére elindult a lakótelepen. Legalábbis a házunkban.
***
Ott sokasodnak az új könyvszerzemények az asztalomon kiterítve. Mivel együtt sokak és témáik eléggé szórtak ma úgy határoztam, hogy több könyvbe is beleolvasok, hogy a témák keveredjenek, és ne keveredjek az egysíkúság unalmába. A Hyppolit, a lakáj főszereplőjének, Schneider úrnak a kijelentése lett szlogenemmé, aki ugye azt mondta: „Ebbül is egy kicsit, abbul is egy kicsit.” Így hát kezembe vettem újra a #jó éjtpuszit,  de megmerítkeztem egy Herman Ottó-válogatásban is, mely Lackfi folyamatos nyelvújító hajlandóságával szemben éppen a ma már kikopott, veretes szóhasználatával lopta be szívembe magát. Egy kiragadott mondatát idehozom: „A magyarhoni síkokon, hol a madár kivált őszkor szokott számosan előjönni, sokszor volt alkalmam körülte vizsgálódni.” …és így tovább.  Mellévettem még egy szemlélődős könyvet, melyet P. Dr. Aczél László Zsongor írt, s megmerültem Mikszáth novelláiban is.
Hab a tortán a NEK videóinak folyamatos élvezete. Ma a kárpátaljai görögkatolikus lét közelmúltjába vezetett be egy onnan jött, sokat tapasztalt atya. Mint véltem is, igen sokat szenvedtek a SZU nyomulása miatt.     
***
Szembesültem Karácsony G. választási reklámjával: aki szerényen megállapítja, hogy ő fogja legyőzni OV-t. „Szavazzon rám!” Nem volt módom odaírni, hogy ahhoz előbb meg kellene bolondulnom.
***
Megtekintettem Áder János államelnök kongresszusi előadását. Korábban is tiszteletre méltónak ismertem, mégis nagyot nőtt a szememben mind kulturáltságát, mind élő hitét illetően – ha lehet ilyet mondani.

Nekiveselkedtem elolvasni Lackfi János #jóéjtpuszi kötetét. Ceruzával megjelöltem azokat a nyelvi leleményeket, amelyek olyan egyedülállóvá teszik a költő opuszát. Elhatároztam, hogy a számomra legérdekesebbeket megosztom egy posztban.
„Ja, nem”.
Amikor a
Ja, nem
c. fejezet végére értem, előrelapoztam, és megakadt a szemem egy rigorózus kitételen:
„E kiadvány a kiadó írásos engedélye nélkül sem részben, sem egészben nem másolható, nem sokszorosítható, nem tárolható visszakereshető rendszerben, nem tehető közzé sem elektronikus, sem más formában.”
(Csak remélem, hogy ez a megidézett közleményre nem vonatkozik, mert íme, nincs írásos engedélyem a kiadótól, és posztom elektronikus formában jelenik meg.) Pedig milyen érdekes lett volna, ha közzéteszem szókincse sajátos képviselőit, nemde?
Ja, nem.
Vagyis… egyetlen szót nem értettem. Egyik költeményében ez szerepelt: pölö. Ilyen szó nincs is a magyarban (A szóvégi ó, ő mindig hosszú – szól a szabály).
Kérdem feleségtől:
- Mi az, hogy pölö?
- Nem érted? – így ő. – A pölö a például rövidítése.
- Ahá!!!  
*
Azért mégis érdekelne, hogy hány recenzió fog készülni a Szent István Társulat publicisták számára összeállított könyvcsomagjának e jeles darabjáról, azaz hány újságíró veszi a fáradságot, hogy írásos engedélyt kérjen a kiadótól a kötet megidézésére.
Magam – törvénytisztelő ember lévén – leteszek a szavakban-kifejezésekben való mazsolázásról.
Különben is: Jó bornak nem kell cégér. Mindenki vegye csak meg a könyvet.
Nem drága: 3500 Ft.
***
A mmóvári látogatásunk utóhangja: „Jöhettek báárrmikorr!!!! Mi is nagyon jól éreztük magunkat. Még egy napig tartott utána az öröm, amikor egymásnak beszámoltunk róla, hogy ki kivel miről beszélgetett M. unoka! Szóval duplán jó volt.”

Aki korunkbeli, és panaszkodik, annak megpróbálom értésére adni, hogy kopik a testünk, és ez természetes. Deskénél olvasom ezt a mondatot: „A magam gyöngeségét pedig próbálom úgy fogadni, ahogyan Jézus az első elesést. Türelmesen, fölháborodás nélkül, szinte derűsen.” Lám, így is lehet. Az idősödés kopásainak okai végül is a misztikába tartanak. A végső kérdésekre nincs jó magyarázat, csak a bizalom és a remény elfogadása.
Ma is mi van velem? Alapból izomlázam van, mert három napja jó tempóban sétáltunk MMóváron kilométereket. Ehhez jött hozzá átmenetileg a szemkáprázás, amely harminc éve jelentkezett először. Időről időre utolér, és kb. negyed óráig tart. Gondolkodom rajta, hogy mi okozza. Talán az édességek egy határon túl. De nem igazolt ez se, hiszen sok alkalommal kerülök ilyesmi közelébe anélkül, hogy káprázna a szemem. Mindegy is. Múló valami. Söprögetek a szobában. Egyszer csak a fülzúgásom felerősödik. Hidegfront? Na, nem. Kinézek az ablakon, s látom, hogy a söprőgép közeledik. Vele együtt a zúgás is.
Megkönnyebbültem. Azért jobb, ha csak halkan zúg a fülem.
***
Tegnap óta keresem a hírt Tardy karnagy jubileumáról. Egyet találtam, amely utal a 80. életévére. Eszerint júl. 22-én volt a születésnapja. A várbeli ünneplést talán az indokolja, hogy csak mostanra lett készen a neki szánt Festschrift. Végül nem jutottam el a Mátyás –templomba. Érdekelt volna Laci, ő maga, és az egybegyűltek. Kiket ismerek meg a hosszas elmaradásom után, és érdekelt volna az ünnepi kötet kinézete – és tartalma – is.
Mindegy, ez a hajó elment.
***
A NEK anyagai, videói hozzáférhetők. A nyitó miséjé 4 órás,  másfelet megnéztem, meghallgattam belőle. Nem bántam meg. Folyt. köv.
Farkas atya rész vett az 1938-as bp.-i kongresszuson is.
Apám 27 évesen volt jelen ott.
Mi T.-vel két rendezvényre mentünk ki, meg a zárómisére.
M. pedig a csütörtöki laudest énekelte társaival együtt.
T. említi, hogy vaskos kötetet szerkesztenek az összes elhangzott anyagból.
Érdemes lesz megvenni, mert korunknak fogalmaz meg a ma nyelvén sok minden értékes tartalmat.            

Az ember nem érti magát. Felhalmoz egy csomó könyvet olvasásra előkészülve, majd egy olyat folytat, amit már egy hónapja elkezdett. Ez a kötet jelesül Mikszáth-novellákat tartalmaz. Legutoljára Lapaj, a híres dudás történetét elevenítettem fel újraolvasásával.
A balladaszerű szomorútörténetben olyanokat olvasok, mint amit Emődi L. bácsi is mondott (Minden úgy van jól, ahogy van, mert ha nem úgy volna jól, akkor másképpen lenne). Nézzük most Mikszáth megformálásában: „Minden úgy van jól, ahogy van. Az ember a halina, a kunyhó, a pipa, sőt még a duda is ki van téve a mulandóságnak, az enyészetnek, hanem a határ – az örökkévaló. Itt volt mindig, és itt lesz mindig a maga helyén. Ámbár a folyóvíz olyan nagy potentát, hogy még abból is elvisz egy darabot, ha tavaszi áradáskor nekirugaszkodik.” Megjegyzem, hogy némileg hasonló a gusztusom Theodore Roosevelt amerikai elnökéhez, aki a világszerte népszerű Mikszáth-regényt, a Szent Péter esernyője c.-t olvasta és szerette.
Bár Esterházy emlékezetem szerint fitymálta, én úgy vélem, hogy a magyar szerző kvalitásánál fogva bízvást mellé állítható pl. a lengyel Sienkiewicznek.
Most otthagyom a könyvet, mert meg akarok emlékezni Tardy Lászlóról, aki 80 éves.
19-én, vasárnap este a Mátyás-templomban ünneplik szentmise keretében s azt követően. A tiszteletére írt kötetkében írásommal részt vettem, s arra készültünk, hogy T.-vel együtt felmegyünk a Várba az ünnepségre. De ugyanaz történt, mint p. Somogyi jubileumi miséjén. Akkor magam mentem Budakalászra. Most ha egyedül mennék, nem volna senki, aki T.-t este misére vigye. (Matyi unoka itt köhög a mellettem lévő szobában, erősen megfázott. Hagyományos módon teákkal kezeli magát, kezeljük őt, de kap gyógyszert is meg vitaminokat is.)
Visszatérve az ünnepelthez, jó okom van róla megemlékezni, mert sok szépséges művet tanított be a kórusnak, mert el-eljárt velünk gyalogtúrákra, templomokba spontán énekelni (esztergomi bazilika és Ócsa, Mélykút, egyesekkel kölni dóm is). Tanította a serdülő ifjúságot szolfézsra, elénk élte Magdival a házasságot, megismertetett pl. Bárdos Lajossal, ismertté tette a kórust a BM és a bp-i fiatalok előtt a beatmisékkel, és az abonyi misével. Rávezetett a klasszikusokra, a Schütz-passióra, a Luba misére, a Dufay-misére, egy Caldara misére gondolok, vagy a hazaiak közül, Scheiber M, Sáry László, Sáry József, Halmos László, Ottó Ferenc stb. miséire gondolok. Számos szép motettát fújtunk el sok alkalommal, pl. egy Prohászka-Dienes Valéria orkesztika-bemutatón.
Aztán, aztán úgy adódott, hogy négy gyermekünk született, s autó híján - plusz utóbb behajtási engedély híján - egyre messzebb került tőlünk a Mátyás-templom. Szép volt, felemelő volt, izgalmas volt, életszerű volt, életigenlő és vidám volt, forradalmi tett is olykor ez a kóruséneklés.
Hányszor énekeltük több szólamban:
„Ez jó, ez nagyon jóóóóóóóóóó!”
Mit is írhatnék?
Köszönöm – köszönjük.
És még:
Kedves Laci: Ad multos annos!!!