Mickey webnaplója

Még mindig olvasgatom, amikor kedvet érzek rá, a magyar novellisták remekeit. A remekeit idézőjelbe is tehetném. Tegnap ugyanis egymás után két „remek” követte egymást. Az első – meglehetősen hosszú – Gergely Sándor „remeke”: Vitézek és hősök. A vitéz egy tanácsos úr, aki beismerésével felesége „vörös” fivérét kivégezteti a Horthy rendőrséggel, jóllehet anyósa is velük lakik. A hős a kommunista öcs, aki a legváltozatosabb kínzásokat viseli el, mert nem akarja bajba keverni anyját, húgát és annak családját. A sztori elég abszurd és lélektanilag is kétséges.
A másik novellát Lengyel József jegyzi (Kicsi, mérges öregúr). Andrián fizikus, akit elkap a cseka. Együtt gyötrődik sokadmagával, akiktől beismerő vallomásokat akarnak kicsikarni, meg azt, hogy társai is voltak az államellenes összeesküvésben. Időnként kihallgatják az öreg professzort, aki a kihallgatók félig se elszívott cigarettáit kicsempészi fogolytársainak. Az öreg a szent, kihallgatói az ördögök (romantika). Végül az utolsó megveretése után nem tér vissza fogvatartott társaihoz. Alighanem végeznek vele.
Valóságos felüdülés a Kossuth Rádiószínház c. műsora. Tíz részben hallgatható Varga Domokos nagyon emberi, humorosra vett családtörténete, a Kutyafülűek. A még két napig tartó darab minden adása azzal kezdődik, hogy Varga Domokos az alig elkezdett művet zömmel az 56-os szerepléséért kirótt börtönbüntetése alatt véste papírra. (Ennyiben hajaz az előzőekre.) Őt nem ítélték el nagyon sok évre, de reggelente hallotta az akasztásra vitt emberek jajszavát.
Persze a regényes történet nem erről szól, hanem róluk, a hatgyermekes házaspár hétköznapjainak a szépségeiről, megpróbáltatásairól.
Valóságos felüdülés szembesülni azokkal az eseményekkel (gyermek elvesztése, kalandok az úttörővasúton, nélkülözések, fára mászás kritikus magasságba, szülés nehéz körülményekkel övezve, lakástűz, tetőn mászkálás stb, stb) és mindezek ellenére a túláradó öröm.
Élvezettel hallgatom.
Az archívum lehetővé teszi a teljes sorozat visszahallgatását.  
Érdemes.

Ugye a tizenkétfokú skála szolmizációs nevei a következők:
do di re ri(má) mi fá fi szó szi lá tá ti dó 
Hát ezzel a néhány szótaggal nem könnyű értelmes szöveget összehozni.
A kabarészerzőknek sikerült. A tilos pénzváltó ezt szolmizálja az utcasarkon:
„Do-(l)lá-re-la-dó!
Nem rossz. Szó, mi szó.
Én meg ezt kérdezem: Di-ri,mi-ti-szó???
Szo-szó, ez se rossz.
Egyik lányunk beceneve La-la volt.
Egyik unokánk Do-mi,
egy másik neve Má-ri,
egy harmadiké Ri-ta.
A do-mi nagyterc.
A má-ri enharmonikus hangok, azaz ugyanazt a hangot jelölik más módon, mint pl. fisz és gesz, mint pl. La-la.
A ri-ta tiszta kvint.
Valami arra int,
hogy hagyjam abba itt.
***
A közelmúltban játszottam a Szózat játékot, amikor is az ötbetűs megfejtés a VURST szó volt.
A szót értjük, de nem magyar, hanem német szó.
Legközelebbi ajánlatom megfejtésre: DURÁK.
Az se magyar, de jól hangzik.
Azt jelenti, hogy HÜLYE.

 

Tegnap M. lakásszentelőjén vettünk részt. A szertartást L. végezte. Szép számmal összejöttünk, szép számú évet megélt veteránok. A beszélgetés hangereje a piák fogytával egyenes arányban növekedett. Kellett is a hangerő, mert bevallottan vagy bevallatlanul haladunk a nagyothallás, a süketülés felé.
Láthatóan nagy életet élnek kortársaink, akiknek a futóművei még rendesen működnek. Kirándulnak, utaznak a nagyvilágba szerteszóródott utódaik felkeresése okán.
Ez alól mi sem voltunk kivételek, még ha a múlté is a francia utunk.
Egyebekben a megtekintett lakás mind elrendezésében, mind szerkezetében kedves.
Nekem azért is, mert keresztutcája a Lőcsei út.  
Valaha zuglói lakosok voltunk.
Ami még érdekes, hogy társaink leplezetlenül beszélnek kopásaikról, akár lappangó végzetes betegségeikről is.
***
Rövid az idei farsang. 
Ez a hét, és még néhány nap.
Szombaton este kvízjáték a templomi közösségben,.
. Igyekezniük kell a ropni vágyóknak is a hangos mulatozással.
Jövő héten már hamvazószerda.
Korai az időpont, de korai a tavaszi időjárás is.
Plusz 11 fokot mutat a hőmérő nálunk.

Ideje van az életnek, és ideje van a halálnak
Ideje van a gyerekkornak, és ideje az öregségnek
Ideje van a pénzszerzésnek, és ideje a pénz elverésének
Ideje van a munkának, és ideje van a szórakozásnak
Ideje van a tévézésnek, és ideje a tévé kikapcsolásának
Ideje van a neten való szörfözésnek, és ideje van a tőle való tartózkodásnak
Ideje van a kütyüzésnek, és ideje a kütyüzés abbahagyásának
Ideje van az olvasásnak, és ideje a szemlélődésnek
Ideje van a rejtvényfejtésnek, és ideje a rejtvényújság kidobásának
Ideje van a test épségének, és ideje az elkopásának
Ideje van az elhízásnak, és ideje a koplalásnak
Ideje van a betegségeknek, és ideje a gyógyulásnak
Ideje van a rossz hírnek, és ideje a jónak
Ideje van az ízléses művészeteknek, és ideje a giccsnek
Ideje van az értelem virágzásának, és az értelem hanyatlásának
Ideje van az információdömpingnek, és  ideje a tőlük való menekülésnek  
Ideje van a poszt megírásának és ideje az írás abbahagyásának.
***
Résen vagyok. A fb felszólított, hogy köszöntsem fel születésnapján Szabó Ferencet.
Nem teszem, mert elhunyt a jezsuita költő és író.
Isten nyugosztalja!
Ma lenne 93 éves.

Tegnap az után kutattam, hogy vajon a növényevő, a ragadozó vagy a vegyes táplálékon élő állatok élete a hosszabb.
Nem találtam értékelhető adatot arra, hogy a táplálkozás és a várható élettartam között összefüggés volna. Viszont találkoztam egy érdekes megállapítással. Azok számíthatnak hosszabb életre, akiknek a szervezetében működnek a javító gének. Ezek helyreállítják a DNS-eket, és ezáltal hozzájárulnak az élettartam meghosszabbodásához.
***
A vicc szerint az orvos így szól a 75 éves Józsi bácsihoz: Józsi bácsi, ha nem dohányozna, már 85 éves lehetne.
***
A témához illik az időskor és az edzettség viszonya.
Azért kell a komfort az idős embereknek, hogy megóvják őket a fárasztó fizikai munkától. A panellakóknak nem kell aprófát vágni, szenet felhordani, lift viszi fel őket az emeletre, házhoz szállítják élelmiszereit, ebédjét. Ez a komfort megóvja őket a terheléstől, joggal, hiszen megkoptak már az ízületeik. Nincs szaladgálás, ugrabugrálás.  Ez az óvatosság lelassíthatja a további kopások tempóját, viszont a tétlenség, a fizikai munkák elmaradása, az edzettség hiánya és általában a mozgáshiány satnyít, nem segíti élni.
Van ebben valami.
A komfortnélküliség fárasztó, de edzésben tartja az öreg szervezetet. A mozgás, bár meglehet, nehezére esik az időskorúnak, edzésben tartja kopott ízületeit. Életkedvet kölcsönöz neki az a tudat, hogy lám, még képes vagyok gondoskodni magamról. Baj csak akkor van, ha már mégsem képes erre.
Van ebben is valami.
***
Ha az ember beül egy operába, egy komolyzeni koncertre, akkor csendben van. Nem zörög zacskóval, hangoskodásra való gerjedelmét elfojtja: cukrot szopogat, csak a szünetben köhög, krákog, tüsszög ... vagy nem megy ilyen rendezvényre. Az etikett így kívánja.
Ha az ember egy prédikációt, egy misét, egy előadást meghallgat, számára nem ír elő semmit az etikett, de az emberi jóérzés tőle is megkívánja (megkívánná), hogy ne köhögjön az égzengést utánozva, ne harákoljon, ne tüsszenten ordítva, mintegy azt deklarálva, ide figyeljetek emberek! Rám figyeljetek, ne az előadóra, ne a prédikáló papra!
Nemde igazam van?
Dede.

Ki tudja, miért az orvosok szeretnek zenélni, a festők meg írni.
Bernáth Aurél sok könyvet írt.
Az írás helyszíne a Balaton északi partvidéke.
Megfogott a most olvasott novellájának (Koós-Krennerék egy napja) néhány mondata.
- Íme, előtte terül el a nagy víz, a dombok változatos fordulatai és az arányos formájú kis présházak százai, kötelező diófáikkal. Mily tarka és mégis mily egységes kép! A Badacsony alakja pedig innen magasról jut igazán érvényre! Lent a vasút és az országút szalad, autók és lovaskocsik rajta. És a szőlőkben a tőkék közt bujkáló dolgozó emberek.… Erős lejtő horhosban ereszkedik le a festő az országút felé.
Az emberben szépen felidézi a badacsonyi emlékeket.
- [a festő] irigységet érez a köznapi munka iránt, melyet minden különösebb átváltódás nélkül el lehet kezdeni. Neki valamiféle gátat kell áttörnie, melynek néha erősebb a fala, mint amilyet legyőzhet.
Minden festő munkájának – így az övének is – van bizonyos fajtájú menete. Ki tudja, hogyan – de a kép egyszer csak előáll. Rejtélyes dolog ez.
Az alkotó munka velejárója – úgy látszik – valamiféle gát áttörése, legyőzése.
Aztán elkészül a mű és önálló életet kezd.
- A feltálalt ebéd ecetes salátából, citromos mézbe pácolt sárgarépából és vajas kenyérből állt és dióból.
Igazi vegetariánus ebéd.
A sárgarépás mixet mi is esszük néha-néha, bár nem vegizünk.
- Értés és tetszés nem azonos fogalmak, … a festészet inkább a tetszést igényli.
Nos, igen.
Érezni kell a képet, a szépet.
Hiába az értés, ha nem szép a kép.

A napokban történt, hogy később indultunk a boltba, ahol már elfogyott az olcsóbb fajta tej.
No milk today – mondom a feleségemnek. Nincs ma tej, legalábbis az olcsóbb nincs.
Az angol szöveget nem véletlenül idéztem fel.
A hatvanas évek második felében jártam főiskolába. Abban az időben, amikor a Herman’s Hermits angol banda énekelte az azóta örökzölddé lett slágerét, a No Milk Today-t.
Most is bennem szól ez a fülbemászó zene.
Felidézi
azt a légkört,
azt a hangulatot,
azt a látszólagos biztonságérzetet,
azt a könnyed stílust, a
mely körbevett bennünket az iskola falai között. S. barátom fordította lelkesen a nóta szövegét magyarra.
Mélyebb barátságok nem szövődtek közöttünk, de barátságban elvoltunk egymás között.
Hol sakkoztunk,
hol amőbáztunk,
hol kedélyesen beszélgettünk,
hol zenét hallgattunk,
hol síkirándultunk,
hol vizsgáztunk,
hol drukkoltunk egymásnak.
A felhőtlen szabadság idejeként éltem meg.
Laza kapcsolatban álltunk egymással.
Még nem köteleződtünk el – néhány kivételtől eltekintve.  
Ma már mindezt pusztán emlék, szép emlék.
Akikről szól, azoknak a fele még él, a másik fele már nem.
Rég volt, szép volt.
Élvezet volt élni, találkozni egymással, és nem foglalkozni egészségi állapotunkkal.
Éltünk, mint hal a vízben.  
Hol van már mindez?

Az idő mindig szép, minden más felér egy istenkáromlással.
Emlékszem régi telekre, amikor a szürkeség hetekig tán egy hónapig is kitartott. A levegőromlás közben fokozódott. Mint egy szennyes lencse, úgy terpeszkedett a főváros fölé a felhőzet. A szmog kézzel fogható és tüdőbe hatoló volt (széntüzelés, kétütemű motorok kipufogó szennye). Ólomterhelés. Együtt.
Néhány nap óta kicsit hasonló a helyzet.   
Reggelre kelve az autókon vastag jég terpeszkedik, a hőmérő némi mínuszt mutat, többé-kevésbé köd üli meg a tájat. A ködöt fotózni érdekes valami.
Egy darabig.
Aztán az ember ráun arra, hogy a szürke semmire fókuszáljon.
Nincs kép.
Nincs, mert mindig ugyanaz, vagy majdnem ugyanaz.
Nos, délelőttönként kisüt a nap. Most is ezt teszi, és leolvad a jég a szélvédőkről. Szerencsés az a sofőr, aki csak délután ül az autójába. Nincs dolga a jéggel, nem kell vakargatnia semmit.
***
Jelentem, az első hónap letelt.     
Szörnyülködhetünk az idő rohanása miatt, de akár vidámíthat is az a tudat, hogy a kikelet hamarosan megérkezik. Valamit éreznek a környék madarai is, mert „be nem áll a csőrük”.
Visszanézve az évekkel korábban fotózott képeket, hol vastag hó állt január végén az utakon, hol barkát hánytak a mogyoróbokrok a szomszédban. Most nincsen hó, de zord idő igen.   
***
Egyik helyi ismerősünk ma 82 éves. Küldtem neki gratulációt.
Óvatosan kell bánni a szépkorúak köszöntésével. Hányszor késztet a fb arra, hogy köszöntsük fel olyan kedves ismerősünket, aki tán már nem is él.
Azt mégsem lehet, hogy rákérdezzünk: Élsz még? Akkor Isten éltessen!

Böjte Csaba ferences idézi Assisi Szent Ferencet, aki szerint a pénz az ördög ganaja.
A nem túlságosan szelíd megfogalmazásánál is keményebb hasonlat jutott eszembe.
A pénz az ördög taknya.
Mint nyúlós, ragacs megfertőzi az embereket, mégpedig igen sokakat. Kis embereket, közéleti szereplőket, mindazokat, akiket meg lehet venni kilóra.
A zsarolásának alapja is az átkozott pénz, amelyet a pénzmágnások hódolói kapnak, hogy elősegítsék a leggazdagabbaknak a még nagyobb profitok lehalászását.
Minden jogot felrúgva megjelenik a pénz nevű ragacs a magasabb fórumokon, és bazsalyogva szedi áldozatait, a neki behódoló potentátokat, s rajtuk keresztül a neki áldozatul odadobott nemzeteket.
Hogy mi lesz ebből, csak a jó Isten tudja.
Meddig mehet az alamuszin kúszó zsarnokság, meddig a senki által meg nem választott pénzarisztokrácia nyomulása, a fehérgalléros gazemberség?
Ez a kérdés nyugtalanítja a kontinensünket is.  
Meddig mehet az importált káosz, amely a gazdákat az utakra viszi, az olimpia lebonyolítását veszélyezteti.
Elgondolni se jó, mi jöhet még.
Tömegméretű fordulat kellene ahhoz, hogy a nemtelen támadásokat kivédje az emberiség.
Kívánom, hogy így legyen.
Kívánom, hogy rázza meg magát az ember, és szabaduljon a ragacsból.    

Tél van már. Reggel a jégből kellett kivakarni a kocsit, s a központi zár is ellenkezett egy rövid ideig.
Tél van még. Még nincs dél, de íróasztalom oldala meleg. Van vagy 40 fok. Megsüti az oldalazó nap.
***
Azt gondoltam, hogy írnom kellene azokról a dolgokról, amelyeket saját magam, tanáraim, elöljáróim egykor oly fontosnak találtak.
Pl. fiatalkoromban rendületlenül tudományos igényű munkákat olvastam, s próbáltam megérteni őket. Jobbára nihilista szövegek voltak, amelyek igényes alapossággal írták le, hogy a kutya ugat, s melyek elolvasása után se egészen értettem, hogy mi az, ami mit csinál. Persze már tudom, hogy okosnak álcázott halandzsákkal volt dolgom.
Lehet, hogy szerzői azt hitték, a Kölcseytől ismert „fentebb nemben” írnak.
Hát nem. Az ilyen parasztvakítás a javából.
Azt hittem, hogy fontos megjegyezni
a másodfokú egyenlet megoldóképletét,
a Héron-tételt,
a kábító hatású lizergsavasdietiléter nevét,
a formaldehidnátriumszulfoxilát mibenlétét,
a latin 32 féle igeragozást,
a Csebisev-tételt,
a Szovjetunió és az Egyesült Államok tagköztársaságainak a neveit
és még kismillió egyéb információt.
Azt gondoltam: előfordulhat az életem során, hogy írásban gyököt kell vonnom egy számból.  
Azt gondoltam, hogy leszakad az ég, ha elkések a munkakezdésről, lekésem a vonatot. Pedig…
Azt gondoltam, hogy nagy jelentősége van annak, hogy milyen jegyek kerültek különféle indexeimbe. És azt gondoltam, hogy fontos megőriznem katonakönyvemet, hogy leszereléskor fontos a kieg. par.-on fontos elmondani, hogy a beírtakkal ellentétben nem kaptam műszaki kiképzést.   
Hát nem.   
Ó, hány órát ültem megbeszéléseken, értekezleteken, amelyeknek nem igazán volt értelmük.
Ó, mennyi fölösleges dologgal tömtem szegény fejemet feleslegesen.
Mindezek ellenére kevés a bennem felgyülemlett információtömeg. Pl. csak tegnap óta tudom, hogy a németeknél 1941-ben az oktatás minden szintjét megléphették a két nem képviselői, kivéve a „gimnáziumot”. Ezt csak a fiúk végezhették el.
Most már ezt is tudom.
Na és…?
***
Csiripelnek a cinkék.