Mickey webnaplója

A 20. sz.-i magyar elbeszélők kötete olvasását folytatom. Dióhéjban reflektálok íróink témaválasztására egy-egy mondatban rögzítve, miről is szólnak az elolvasott novellák.
Kolozsvári Grandpierre Emil: Győzelem és kudarc. A jogászprofesszor megszívatja a „fontos ember” fiát, és szinte rosszul lesz, amikor rájön melléfogására.
Ugyanő: Éjjeli beszélgetés. Az elvált nő beszélgetésre hívja exét, majd lerészegedik. Muszáj ideírni a novella utolsó mondatát: „Rút állati igyekvéssel, patkány szaladt a csatorna felé.”
Palotai Erzsi: „Érzelmes utazás” Buli. István és Tibor másképpen szeretik Ildikót, akivel éreztetik, hogy zsidó.
Szentkuthy Miklós: Gigi megdicsőülése. Sándor festőnek az agresszív Gigi évek óta szeretője, a nő a gyűlölködésig féltékeny Bébire, Sándor feleségére.
Sellyei József: Jegenyesor a határon. Rudko „botolni” megy társaival, s a legmagasabb jegenyét veszi célba, ahonnan leesik halálra zúzva magát.
Radnóti Miklós: Ikrek hava. Álom és valóság naplószerű feldolgozásban.
Asztalos István. A tejesember. A mélyszegénységben élő családot a csángó tejes szállította tej tartja életben; fizetni nem tudnak: a csángó mégis segíti sorstársait.
Herceg Ferenc: Némajáték. Valahol Erdélyben a vonatról egy szimpatikus fiatalembert (lengyel menekült zsidó) leszállít a csendőr, mert nincs igazolványa.
Tatay Sándor: Ház a sziklák alatt. (Láttam már tévéjátékot róla) A púpos lány, a háborúból megtért és egy új feleség szerelmi háromszöge oda tendál, hogy a púpost megölik, a veteránt letartóztatják, az új feleség összeszűri a levet az erdőőrrel.
Kovács György: Záporeső. Valahol Erdélyben a csöves férfi és egykori menyasszonya az eső elől fedél alá menekülve szóba elegyedik egymással, melynek során a jól férjhez menő menyecske letolja volt szertőjét, amiért az olyan nyomorúságosan néz ki.
Darvas József. Gyermekéveimből. A szerző gyermekkori élményeiből szemezgetve többek között elmondja, hogy béresnek szerződött bátyát a gazda egy ügyetlenség miatt ostorral veri, aki aztán otthagyja a gazdát megfenyegetve tettéért.
(NB. Darvas nem ismeri a keresztény vallást. Az írja: nagypénteken látogatja meg bátyját a fiú, majd egy másik mondatban: „A falu felől templomi harangok zúgása jött utánam. ” Biztos hogy nem. A harangok nagycsütörtök este Romába mennek, és nagyszombat estig vissza se jönnek.)
Mindent összevéve: A tétel igaznak bizonyul: A magyar novellisták témái csaknem mind kizárólag hervasztók, önmarcangolók, pesszimisták.

Az az igazság, hogy elszoktunk a komoly téltől, el a havazástól.
Úgy látszik, én még a meteorológiai előrejelzés figyelésétől is elszoktam, mert újabban mindenben rémeket lát ez a szolgálat. Nem akar felelőtlennek mutatkozni: úgy véli, jobb félni, mint megijedni. Én meg általában kételkedem a goromba időjárás bekövetkeztében. Évek óta alig esett a télen hó.
Most meg…
Már misére menet gyanús volt az út.
Kevés darával volt meghintve az úttest. Nem is ízlett nyárigumis autónknak. Baj azért nem történt. Sőt 19 nap múlva létre is jön a gumicsere. (Ez volt az első szabad időpont a házunk előtti gumisnál.) Ekkora várólista az egészségügyben megszokott.
Csak remélhetjük, hogy közben megenyhül az idő.
Központi zárral felszerelt autónknak is kedvezne.
Alaposan meglepett a reggeli sűrű hóesés.
Oly váratlanul ért, mint egy nem várt orrba vágás.
Alighanem közhely a havazást fényképezni. Én mégis megtettem.
Ennek van itt a szezonja, mint tavasszal a piros reteknek.
A képkivágásai lehetőségek száma végtelen, az alig valaminek látszó témáké ugyancsak az.
Alig tudom visszafogni magamat, hogy minden tücsköt-bogarat meg ne örökítsek.
Azért tíz-húsz kép után abbahagyom, akármilyen megkapó is a fehérbe öltözött környezetünk.
A fehér az fehér.
A szűz hó fehér.
Hófehér.
Na és?

a címe Henri Boulad sj könyvének.
Értelmezéséhez a 91. zsoltárt hívja segítségül. Íme:
Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él, az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom! Ő szabadít ki az életedre törő vadász csapdájából. Szárnyaival oltalmaz, tollai alatt menedékre lelsz, hűsége a védőpajzsod. Nem kell félned az éji kísértettől, sem a nappal repülő nyilaktól; sem a sötétben terjedő ragálytól, sem a fényes nappal kitörő dögvésztől. S ha ezren esnek is el oldaladon, a jobbod felől tízezren, téged nem találnak el. Saját szemeddel láthatod majd, látni fogod a bosszút a bűnösökön. Te, aki így beszélsz: az Úr a menedékem, te, aki a Fölségest hívtad oltalmadra. Így nem ér semmi baj, csapás nem közelít sátradhoz. Mert elküldi angyalait hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon. A kezükön hordoznak majd téged, nehogy kőbe botoljék a lábad. Oroszlánok és kígyók között lépdelsz, oroszlánkölyköt és sárkányt tiporsz el. „Hű volt hozzám, azért megmentem, védelmezem, mert ismeri nevemet. Ha hozzám fordul, meghallgatom, minden szükségben közel vagyok hozzá, megszabadítom és dicsőséget szerzek neki. Napok teljességével áldom meg és megmutatom neki üdvösségemet.”
Henri Boulad SJ tehát a fenti zsoltárt hívja segítségül, hogy megértesse minden olvasójával, hogy – mint írja: „az Isten »őrülten« szeret engem. Megértettem, hogy »nevemet tenyerére írta«, hogy arcomat éjjel-nappal felidézi lelkében, hogy számára minden vagyok…
Ha valaki féltékeny akar lenni, hát legyen. De az kizárólag tőle függ, hogy ugyanezt a felfedezést megtegye. Nem tudom helyette megtenni, mert ha e tapasztalatot többes számba teszem, elferdül és elveszíti valódi jelentését. Ez teljességgel »egyes számú« tapasztalat, amelyet csak személytől Személyig lehet megélni.”
A jezsuita nem mást mond, minthogy Isten mindenkit a „legjobban” szeret. Hogy ez hogyan lehetséges, ahhoz a szavak erőtlenek, az észérvek erőtlenek, a teológia kibicsaklik rajta, tudásunk megtorpan.
Ez a paradoxon csak a hit fényével fogadható be, de ettől még igaz.
Isten mindenkit egyedülállóan értékesnek lát.

Késő este jött az ötlet, hogy bár jelenleg hárman lakjuk a lakást, naponta csak két adag ételt kellene készíteni ebédre. Unokánk legalább fele részben a hideg kajákat részesíti előnyben, én meg egyre dagadtabb leszek az ilyenformán megmaradt meleg ételektől.
Az eszem tudja, hogy pusztulni kell hagyni a fölösleges kajákat, de a lelkiismeretem berzenkedik bármiféle étel szemétbe dobása ellen, ami még emberi fogyasztásra alkalmas.
Nyilvánvaló, hogy a két elvnek egyszerre nem lehet megfelelni, de talán járható út a kisebb mennyiség főzése. Én a hideg ételt és a meleget egyformán szeretem.
***
Hétfőn vérvétel.
Egy éve vénámat keresgélve négyszer szúrtak meg,.
Féléve ötször.
Most majd hatodjára találják meg a megfelelő pontot?
(Nem az írói vénámmal van baj, hanem a kemó által tönkre tettel.)
Netán változik a trend?  
***
Valami nem stimmel a PC-mel.
Mobilról csak akkor fogad el bemásolást, ha először végigfuttatom a javítóprogramot. Egyre „felhasználóbarátabb” a masina.
Már nagyon unom.
***
Lehet, hogy a közeljövőben felhagyok a reklámokba fulladó eszközök (pc, mobil) további használatával.
***
Ma még lefotóztam az esős reggelt.

Ülök az első padban. Nem egészen igaz. Olyan első pad, amelyik előtt térdeplő van. A térdeplő másik odalán olyan pad van – a legelső –, amely előtt nincs térdeplő. Pedig lehetne, és akkor oda tehetné a sapkáját, sálját, újságját, aki oda ül. Tehát kellene elé térdeplő. De milyen hülyeség volna a térdeplőt nem kiegészíteni egy paddal, hiszen a hátsó támlája már megvan. Oda ülhetne még egy sor ember.
S hogy komfortos legyen, elé kellene egy térdeplő lerakó polccal, hogy oda tehesse a …  stb, stb.
***
Tréfás labirintus
A labirintusból bizton kitalál a betévedő, ha a bejárattól kezdve folyamatosan súrolja egyik kezével a falat. Egyszer csak a kijáratnál találja magát. De ha a kijáratot észrevétlenül eltorlaszoljuk egy labirintus-elemmel, akkor a módszer meghiúsul. A megtévesztett ember körbe-körbe jár anélkül, hogy kiszabadulna. Esélye nincs rá, csak ha oldjuk a torlaszt.
***
Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?
A tyúk volt előbb, mert a tojást valaminek ki kellett tojnia, hogy csirkévé fejlődhessen.
A tojás volt előbb, mert ugyan mi másból kelt volna ki a tyúk, ha nem a tojásból.  
A kerge okoskodás megfejthetetlen, és önmagában egyik változat se állja meg a helyét. Mert nemcsak tyúk kell ahhoz, hogy új élet keletkezzen, hanem kakas is. Nélküle a tyúk az idő végezetéig ülhetett volna a tojásokon, sose fejlődött volna ki belőle a csirke.
Persze az egész csak humbug.
Mivel ember soha nem tudott élettelenből élőt varázsolni, Isten kell ez élő teremtéséhez, és ettől kezdve teljesen mindegy, hogy milyen sorrendben követte egymást a tyúk, a kakas és a tojás.
Ráadásul más élők teremtésének meg kellett előznie ezt a hármast. Ha nem így lett volna, éhen döglött volna a baromfi, megzápult volna a tojás.
***
A racsnis forgóajtó ezt ismételgeti számtalanszor: sze-re-tet-sze-re-tet-sze-re-tet-sze-re-tet…  

Ma a következő párhuzamra akadtam.
Pilinszky hatalmas versének a vége: resurrexit in tertia die! (feltámadt a harmadik napon!) mármint Krisztus.
E latin ujjongásra felel a mai nap latinja.
Ma Krisztus Király ünnepe van, az egyházi év vége.
A mise végén nagy erővel szólalt meg az orgonán és a hívek ajkán:
Christus vincit, Christus regnat, Christus, Christus imperat!  
Azaz
Krisztus győz, Krisztus uralkodik, Krisztus parancsol!
Rendben van, győz, uralkodik… de hogy parancsol???
Pedig de.
Parancsol.
Egyetlen parancsa van, a szolgáló szeretet parancsa.
Uramfia!
Ha körülnézünk a világban, mit látunk: Szereti-e a társait az emberiség?
Érvényesül-e az Isten parancsolta szeretet, avagy egészen más tendenciák kezdenek körvonalazódni?
Akárhogy van is, a mi dolgunk – az én dolgom is – fittyet hányni a szeretetlenség sokféle megnyilvánulásra, s töretlen akarással dolgozni a figyelmes szolgálaton, a szolgáló szereteten, és akkor köztünk van az Isten országa. S meglássa akárki:
Krisztus győz és uralkodik.
Hát hogyne, hiszen ő a szegletkő.
Megkerülhetlenül az.

Tovább olvasom a novellás kötetet.
Török Sándor Cristos a inviat. Besszarábiában egy szekta és az ortodoxia magáénak akarja húsvétot. A katonaság dönti el a kérdést.
Palotai Boris: Öröklakás. A professzor titkon öröklakást vesz szeretőjének, a titkárnőjének, de felesége költözik bele mindhármuk meglepetésére.
Gelléri Andor Endre: A szállítóknál. Egy mackót visznek az emeletre, s majd beleszakadnak.
                                     A vén Panna tükre: Egy agg hímzőnő megfagy saját lakásában.
                                    Ház a telepen. Egy csőlakó kunyhót épít a más telkén, de elkergeti a rendőr.
                                    Ukránok kivégzése. Varsóban sokak tiltakozása ellenére apró dolgokért felakaszttat két ukránt a rögtön ítélő bíróság.
                                     Villám és esti tűz. A suszterlegények szorgoskodásáért járó vacsora meghiúsul, mert villám csap a házba, és tönkre megy minden.
***
Jár az idő. Komolyan mondom, nem viccelek. Szikrázó napsütésre félhomály következik. felhők okozzák. Még nem esik, de bármikor megteheti. Talán azért nem sieti el, mert tudván tudja, hogy pillanatok alatt elolvadna, az 5 fokos melegben.
Amikor elkezdtem porszívózni, minden porszem külön életet élt, fürdött a szikrázó napsütésben. Mire befejeztem, a csillár hervadt fényénél nemigen látszott, hol van a por, a piszok.   
***
Fontolgatom, hogy felhagyok a FB-on való jelenléttel. Nem fizetek azért, hogy mentesítsenek a reklámok szemérmetlen mennyiségben való előtolakodásáért. Továbbá felháborít az a mohóság, amely ki akarja venni zsebünkből a pénzt. Nem vagyok egyedül a gondolattal. Kiss Gyöngyi írásából idézek: A világháló erőszakossága … fokozódott az elmúlt hónapokban, úgy érzem: szintet léptünk. Vibráló reklám reklám hátán, nemes célja a zavarkeltés, a káosz, a kiegyensúlyozott emberi létezés aláaknázása. Olvassunk bármit, tudományos cikket, helyszíni tudósítást, vagy elmélyült fejtegetést az élet fontos kérdéseiről, megállás nélkül tolják a képünkbe a virtuális, fröccsöntött műanyag világot. Lelki értelemben is. De van rá arcpirító megoldás: előfizethetünk arra, hogy a Hírlevélben, újságcikkben ne legyen hirdetés.
Lefizetem, hogy nem fizetek elő rá, törlöm magamat, ha az őrület nem változik.  

Nehéz megmagyarázni, hogy miért szól bennem Kacsóh Pongrác nótája, az erősen mélabús dal a János vitézből: …nyugszik a csendes temetőben, szemét lezárta a halál”. Majd vigasztalásul a remény dala: „Kék tó, tiszta tó, melyből az élet vize támad, Add vissza nékem, óh, szép szerelmes Iluskámat”.  Annyi biztos, hogy elhaladtunk busszal Mártáék háza előtt, ahol Isi játszott a gyerekekkel. S most nevezettek immár nyugszanak a csendes temetőben. Ma lesz évfordulós gyászmise. Tudatalattimból egyszer csak felmerült a két rokon sorsa.
Alighanem.
***
Egyebek.
A buszon egy irgalmatlanul elhájasodott nő ült velem srégen szemben. Meglepő módon a visszaúton is, immár egy másik szörnyen súlyos nő állt. Persze nem szabad észrevenni, pláne szembesíteni őket vastagságukkal. Tehetnek róla? Talán nem. Olvastam, hogy az állapotszerűen hendikeppel élők lelkiállapotán ront, ha szembesítik őket betegségükkel.
Más. Megyünk kontrollra T.-vel. A kórház ajtaján felirat: Bejárat betegeknek. Lám, az élő példa: Aki itt bemegy az beteg. Én csak kísértem, én is beteg vagyok? Ha eddig nem éreztem volna magamat betegnek, a felirat negatívan hat rám.  Az írásos beutaló mindenkit betegnek tekint. Pedig akit vérvételre küldenek, még egyáltalán nem biztos, hogy beteg. A levelezés is így indul az orvos részéről: Kedves Betegünk!
Biztos, hogy mindenki beteg?     
Ha korábban nem volt is az, egy-egy ilyen megszólítás akár meg is betegítheti azt, aki egészségesnek gondolta magát.
Buszból kinézve a Lajos utcán látom a hirdetőtáblán: Dr. Szabó Géza fogorvos.
Gimnáziumi osztálytársam volt. Rézsút a hátam mögött ült. Vajon rendel-e még? – vagy csak elfelejtették lehámozni a házfalról a hirdetést.
***
A magyar novelláskötet további témái:
Illyés Gyula: Ebéd a kastélyban. Az író osztja az észt egy grófnak, hogy miért üres és hazug a létük, szemben a dolgozó parasztokéval. (Kisregénnyi vita, ami azon a délelőttön ebédig nem mondható végig. Ez árt a hitelességének.)
Sándor Kálmán: Éjszaka Európában. Leírja, hogy a rabok hogy élik meg 1944. szilveszterét a dachaui koncentrációs táborban.
Kemény János: Ítéletidő. Erdőtűz a havasokban, ahonnan az ott élők hallatlan erőfeszítések árán élve jutnak le egy patakban gázolva maguk mögött hagyva a katasztrófa területét.
Rideg Sándor: A tükrös szívű huszár. Szabályos mese arról, hogy a pénz nem boldogít, az igazi szerető igen.
Nagy István: A csomag. Börtönélet Romániában. Elég letargikus.

Régen (10 éve) készítettem egy fotót Leviről, aki egy colstokot tart jobb kezében és egy játék csavarozógépet bal kezében.
Előfordul a fotótörténelemben, hogy egy adott pózt hosszú idő elteltével megismételnek egy újabb fotón.
Akkor azt a címet kapta a kép, hogy „kis segítség apának”. Most, hogy a serdülőkor határán áll L., valódi segítség lehet apjának colstokkal, fúróval. De vajon készül-e ilyen kép?
***
Régen ettünk kocsonyát.
Most is megtehetjük, mert egy nagy csomag körmöt, bőrt készített el feleség kocsonyának. Alig győzzük megenni.
A kocsonya négy napja készült el.
Első napon T. megjegyezte, hogy citromot kellene venni mellé.
A második nap vehettem volna, de elfelejtettem. Ma ketten vásároltunk, és … együtt is elfelejtettünk citromot venni.
Talán holnap.
***
Á. unoka épp csak megtanult beszélni, máris ízlelgette a szavakat. Többek között elmélázott a szomszéd település nevén: Jánossomorja. Ugye, milyen érdekes, János és somorja.
Én meg vén fejjel azon mélázok el, hogy miféle szó a kocsonya.
Ismeretlen eredetűnek véli az értelmező szótár.
Ám a Czuczor-Fogarasi nem hagyja annyiban: Úgy véli, hogy a kacs, a kocsány a szó gyöke. Ezek az összefogódzást, egymásba ragadást jelenítik meg.
Innen lehet eredeztetni a kocsonya szót.
Előfordulnak hasonló fura szavak nyelvünkben: pl. pocsolya, korcsolya, topolya, pipogya, kalangya (boglya), saroglya, kuruglya (szénvonó), turbolya, koponya, mácsonya, tarhonya, cikornya, dagonya, és még sorolhatnám. De nem teszem.
Viszont nem lehetetlen, hogy a kabarészerzőt is megihlette a kocsonya szó, aki Kaponya névre keresztelte egyik „hősét”.

Van, aki hisz az örök életben, és van, aki nem hisz benne.
Attól válik érdekessé a dolog, hogy egy valaminek a léte vagy nem élte nem attól függ, hogy hiszünk-e benne vagy éppen ellenkezőleg.
Ha létezik a dolog – hiába a kételkedés, attól még van.
Ha nincs – hiába a hit, mert a tárgya nem létezik.
Ilyen a világunk.
A zsoltáros szavai jutnak eszembe:
Hogyha az Úr nem építi a házat,
hasztalan fárad, ki építi azt.
Hogyha az Úr nem őrzi a várost,
az őr hiába őrködik fölötte.
Hasztalan nektek hajnalban kelni,
s fáradozni késő éjszakáig.
                      (in: 126. zs.)
Hogyha a könyvemet nem találom, hiába keresem a lakásban a legnagyobb alapossággal, ha az az autóban maradt.
De hiába teszem tűvé az utasteret, ha a lakásban tűnt el.
***
Eleddig kétféle okmányomat hagytam el.  
Először 2009-ben a TAJ-kártyámat. Akkor hipertóniával kerültem a Margit-kórházba, és a nővérpulton felejtettem a nevezett okmányt. Igazából azt felejtettem el, hogy hol is hagytam el.
Idő elteltével borítékolta a kórház, és elküldte a címemre.   
Más alkalommal a SZIG-em, a személyi igazolványom (kártyám) lett hűtlen hozzám.
Kerestem itt-ott, lakásban, kocsiban – minden eredmény nélkül.
Majd legyintettem: Ha nincs, hát nincs.
Egyszer csak levelet hozott a postás Piliscsaba önkormányzatától.
Mi mást is tartalmazott a boríték, mintsem a megkergült SZIG-emet (amely immár megkerült).
Nem tartom magamat flegma típusnak, de ezek az esetek arra utalnak, mintha volna bennem egy bizonyos (lesz, ami lesz) nemtörődömség.
Megeshet.