Mickey webnaplója

R.J-tól kaptam a góbévicceket: 
Jő haza Mári nén' a bótbó' s mondja:
 – Hallod-e, Pista, megdrágult az ital. Mi lesz most?
– Semmi. Kevesebbet eszünk.
***
Mondja mérgesen az orvos Pista bá'-nak:
– Minden pohár pálinka, amit megiszik, egy héttel megrövidíti az életét!
– A' nem lehet, doktor úr. Akko' én má' tíz éve e'lennék temetve.
***
Pista bá' összeveszett az asszonnyal. Kiment, s bévágta maga mögött az ajtót. 17 esztendő múlva hazajött, letette a kalapot, s a lájbit és leült a padra. Kérdi a felesége:
– Hol vót?
– Künn.
***
Pista bá’ bemegy a kocsmába. Leül, kér egy deci szilvapálinkát, és fejét csóválva motyog, hogy vannak megmagyarázhatatlan dolgok. Megint kér egyet, aztán megint, s mondogatja tovább. Kérdi a kocsmáros:
– Mit nem lehet megmagyarázni?
– Úgy jártam, hogy kimentem tehenet fejni. Felrúgta a vedret. Megpróbáltam túlról, de ott es felrúgta. Mondom, megpróbálom hátulról, de úgy es felrúgta. Erre a két hátsó lábát kiköttem a pajta oldalához, leültem fejni, erre elkezdett csapkodni a farkával. Gondoltam, felkötöm a farkát a gerendához. Felálltam a fejőszékre, s mivel hirtelen nem kaptam kötelet, megódtam a nadrágszíjat, felemeltem a tehén farkát, erre szíj nélkül leesett a nadrágom. Béjött az asszon. A tehén lába kikötve, a farka felkötve, én állok a fejőszéken kiódott szíjval, a bokámnál a gatyám. Na, erre mondom, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni...
***
Pista bá' hangosan és igencsak hamisan énekel a lakodalomban. Mondja neki többi vendég:
– Eisze inkább táncoljon, Pista bácsi!
– Mé', fiaim?
– Me' a port jobban bírjuk!
***
Új lakó költözik Pista bá' szomszédságába. Este – fél szemmel a szomszédot lesve – kiment a kertbe. Az öreg, ásott egy gödröt, és beletett egy bödönt. Másnap reggel jöttek a milicisták:
– Mit dugdos maga, fegyvert, milyen tiltott dolgot? Feltúrtak mindent, végül a kertben megtalálták a bödönt. Nagy diadallal kiásták, s hát nincs benne semmi.
– Mit járatja velünk a bolondját?
– Nem én hívtam magukot.
– Miért ásta el ezt az üres bödönt?
– Csak azért, hogy megtudjam, milyen ember az új szomszédom.
***
Mondja Pista bá’ Mózsi bá’-nak:
– Figyeljen ide, szomszéd! Mikor  van a születésnapja?
– Osztán métt es érdekli?
– Há’, vennék egy setétítőfüggönyt magának az ablakra...
– Minek?
– Hogy ne lássam örökké, amit a feleségivel művel, azétt.
– S a maga születésnapja mikor van? Én es megajándékoznám.
– Mivel?
– Egy szemüveggel, hogy lássa kié es az a feleség...
***
Turisták érkeznek az esztenához, nézik a juhokat. Kérdezik a pakulártól:
– Egész nap esznek?
– Ez a dóguk.
– És mondja, sokat esznek?
– Nem egyformán.
– Hogy-hogy?
– A fehérek kétszer annyit, mint a feketék.
– Hát az hogy lehet?
– Kétszer annyian vannak...
***
Halálos ágyán kérdezi Pista bá' az asszont:
– Véri, velem vótál-e, miko' a komonisták elvették a tehenyünköt?
– Veled vótam.
– Velem vótál-e, miko' elvittek engemet a Duna-csatornához?
– Veled vótam.
– Velem vótál-e, miko' elvették a második tehenyünköt es?
– Akkor es veled vótam.
– S most es velem vagy-e halálos ágyomnál.
– Most es itt vagyok.
– Véri, te egyfolytába' csak a bajt hozod reám.

Szoktam poénkodni. Pl. Reggel T. előbb kiszállt a minket hazahozó autóból, mert a zöldségest akarta felkeresni. Én a ház előtt búcsúztam. Á.-tól. Ő megkérdezte, ne várja meg T.-t a zöldségesnél?
Mire én: Nincs messze, hazajön gyalog, de ha délig nem érkezne meg, telefonálok.
Na, szóval szoktam poénkodni.
Egy másik, rendszeresen visszatérő morgolódásomat akkor szoktam elsütni, amikor üresen találom a postaszekrényt. Imigyen: Késik a Nobel-díjam.
Mától érvényét vesztette a morgás. Történt ugyanis, hogy doyen unokatestvérünk, az amerikás Ivan Nobel-díjban részesített. Ugyan svéd korona nem jár mellé, azért mégis valami a kitüntetés. Mondjuk amolyan tiszteletbeli Nobel-díjas lettem.
Mit is ír?       
- You deserve a Nobel for your photography. Make sure you save all your images. “Everyone can look, but not everyone can see.” Magyarul kb. így hangzik: Megérdemelsz egy Nobel-t a fényképészetedért. Győződj meg róla, hogy minden képed el van-e mentve. "Mindenki néz, de nem mindenki lát."
Lám-lám.
***
Ivan tehetségesen rajzolt, és odakint művészeti vezető volt huzamos ideig. 1956-ban mentek ki. Egyik kb. 1960-küldött leveléből idézek. Kamaszosan így ír: „Levelet írt hegedűtanárnőm, benne ilyesmiket: Sevcik kottákat nem kapni, azt mondják, nem is lesz sokáig, mert Nyugatról nem jön be. Húrokat, tollakat, selymet nem kapni. Jó gyapjú holmikról ne is beszéljünk. Ez tudod mit jelent? [– kérdi a levélíró kamasz, s válaszol is rá.] Küldjük el ezeket a dolgokat a banyának, aki elkezdett szidni, hogy nem tudom a hegedűleckét. Különben nem szeretem, amikor így kérnek az embertől csomagot. Ott van a Th. Sári – ő is megírta: Küldjetek 10 pár cipőt, egy 10 és felest, egy 32, 35, 40, 37 stb. egy házat, két lepedőt, és még amit a nyomorultaknak szántak…”
Hát igen. Évtizedek múlva beszélgettem egy másik unokatestvéremmel, aki elmondta, hogy az átállás elég keserves volt. Meg kellett tanulniuk angolul, s olyan ruhákban jártak iskolába, amelyeket az ottaniak dobtak össze nekik. Aztán ujjal mutogattak, ez tőlünk van. Mivel nem tudtak angolul, a helyi diákok azzal intézték el: ezek együgyűek, még beszélni se tudnak. Szóval nem volt kolbászból a kerítésük. Ilyen körülmények közepette bombázták őket néhányan itthonról kéréseikkel.  
 

A török-szíriai földrengés során eddig több mint 23 000 halottat azonosítottak (mire leírom, már sajnos nem igaz). A sebesültek száma százezer is lehet. Közel ötven ország küldött mentőalakulatokat a helyszínekre.
Az elhunytak számához képest elenyésző a megmentettek számaránya. Mégis hatalmas jelentősége van annak, hogy sikerül egy-egy újabb embert megmenteni. Ebből következik, hogy az emberéletnek milyen nagy értéke van.
Ehhez képest megdöbbentő szembesülni azzal a ténnyel, hogy az orosz-ukrán háborúnak eddig mindkét fél részéről legalább száz-százezer halottja van.
Emitt hallatlan erőfeszítéssel próbálkoznak nemzetközi szinten segíteni a bajbajutottakon, amott pedig csillapodni nem akaró elszánással próbálják egymást likvidálni az ellenfelek.
Hozzáteszek rögtön egy olvasott megállapítást.
Egymást nem ismerő, egymásra nem haragvó hadra fogott férfiak lövik halomra egymást, mert néhány egymást ismerő és utáló ember erre kötelezi őket, miközben ezeknek az utálkozó embereknek a haja szála se görbül.
Ha párhuzamosan él bennünk az egymással szöges ellentétben álló kétféle emberi magatartás, a mentés, illetve az irtás, meg kell döbbennünk az emberi szeretet és aljasság homlokegyenest ellenkező magatartását érzékelve.
***
A török-szíriai földrengéssel kapcsolatban óhatatlanul a krisztusi tanítás képe bontakozik ki bennünk. Ő a siloámi balesetet értékelve azt mondta: „…az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony, és agyonzúzta őket, azt hiszitek, hogy bűnösebbek voltak, mint Jeruzsálem lakói közül bárki? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” (Lk 13,4,5)
Meglehet, hogy ez a hatalmas pusztítást végző földrengés egyben figyelmeztetés azt célozva, hogy változzék meg az ember, nézzen magába és hagyjon fel aljasságával, mohóságával, kapzsiságával, szenvtelenségével, antipátiájával és közönyével, mert éppúgy elveszhetünk mindnyájan, mint a mostani szerencsétlenség áldozatai. 
Meddig kell még vajúdnia az emberiségnek?

Tamko blogjában olvasom: Az ilyen beszélgetések mindig ráébresztenek a könyörtelen valóságra, amelyet két pontban és három alpontban lehet összefoglalni: 1) a legtöbb ember imád a) saját magáról b) a gyerekeiről és c) az egészségéről beszélni, és 2) egyáltalán nem érdeklődik a beszélgetőtársa iránt. Figyelemre méltó megállapítások ezek. De még mennyire így van ez! 
***
„Fene egye meg, ez azért nagyon szép. Szőnyi grafika 28e HUF Műgyűjtők aukción” – írja Váli Deske eNaplójában, s mutatja is a szépséges grafikát.
Jót nevettem rajta. A hatvanas években láttam a Szőnyi grafikákat az akkori Nemzeti Galériában (Kúria épülete) sok másik gyönyörű rézkarcával együtt. A kép a Tél címet viseli, s egyike Szőnyi István művészi munkáinak.
Nekem is tetszik.
Immár hatvan év óta.
***
Kb. a 60-as évek első felében írt levélből idézem a legérdekesebb mondatát (56-os amerikás unokatestvérünk írta): Ili néni (M.országról látogató) azt mondja, hogy nagyon fölényesek lettünk és nagyhangúak. Hát erről nem nagyon sokat tehetünk, csak felvettük – anélkül hogy akartuk volna – az itteni zsánert…. Ma még rengeteg munka vár rám, és attól félek, hogy éjfél előtt nem fog engem látni az ágy.
Ami igaz, igaz, pozitívabban látták a jelent, a jövőt, és rengeteget kellett dolgozniuk.
***
Talán Radnóti mosolygott azon, hogy Ádámnak, Évának olykor köldököt formáznak a festők, szobrászok. Noha a teremtés velük indulván nem lehetett nekik ilyen.
Mivel a minap a Teremtés könyvéből olvastunk részleteket, még egy érdekesség tűnt fel. Pusztán ezért teszem az előző mellé. „Az Úristen megteremtette még a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Azt lett a nevük, amit az embere adott nekik ... De a maga számára nem talált az ember segítőtársat, aki hasonló volna hozzá. …Ezért az Úristen megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette.”
Ami érdekes: Ádám előbb kezdett beszélni, mint hogy felsége lett volna. Néven nevezte az állatokat, s a leírás szerint ezt követte Éva megteremtése.
Igaz, Ádámmal szemben Éva azonnal két féltekével kommunikált.  

Törökország és Szíria erős földrengést szenvedett, amelyben az eddigi adatok szerint 16 000 ember vesztette életét. A szám alkalmasint még emelkedni fog.
Egy ember halálos kimenetelű balesete is elég szörnyű.
A most zajló proxy háború elesettjeinek több százezres száma is szörnyű.
A Feketekönyv tanúsította százmillió megölt ember halála is szörnyű.
...és a gyakran ismétlődő népirtások?.  
Nem is sorolom tovább.
Csak p. Nemeshegyi SJ szavait ismételhetem. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy van-e válasza az egyháznak az ártatlanok szenvedésére? Ő azt felelte, hogy igen, van: Az ártatlanok halála a szeretet ára. A bűntelen Jézust is megölték. A kérdésre adott válasz nehezen értelmezhető, de többet tényleg nem tudunk mondani róla.
A többi néma csend.
A természeti csapásokat tapasztalva, a hívő ember elnémul, mert felőlünk nézve nem látszik annak a szükségszerűsége, ami velünk történik.
Elnémul az ember, és jól teszi, ha nem akarja megmagyarázni azt, amit nem lehet megmagyarázni.
Ugyancsak ez említett páter intett kellő óvatosságra. Azt mondta: Ha valamit nem tudunk, ne okoskodjunk. Mondjuk meg, hogy nem ismerjük a kérdésre a választ.
Mindezt nem rónám ide, ha nem olvastam volna a FB-on, hogy most egy mentőkutya többet ér, mint egymillió elmondott ima.
Kár volt ezt az ostobaságot feltenni a kibertérbe.    

Á. naponta elszállít minket misére. Mondom feleségnek: Ha a Colt visszakerül, felajánljuk Á.-nak, hogy most mi megyünk érte naponta?
Á. egyébként megkérdezte, hogy milyen volt a találkozás közösségünkkel?
Mondom neki, hogy kb. negyedéve találkoztunk utoljára, s azóta sokan megvénültek közülünk. Az én szemszögemből nézve ez látszott. És vajon az ő aspektusukból tekintve én milyennek látszhattam? Költői a kérdés.
Mindenesetre elég bőven esett szó betegségekről, gyógyszerekről. Korábban ezeket a témákat nem érintettük.
Egy körkérdésre nem válaszoltam a közösség körében. Igaz, hogy a tegnapi posztom tartalmazta. Csakugyan éltet: Ne félj, csak higgy!
Most egy spirituáléra asszociálok: Mit ér a jómód? és a balsors mit árt? Csakugyan. Áldottak vagyunk. Visszatér az alapkinyilatkoztatás:
Ne félj csak higgy!
Nem félek.
Élek.    
***
Tegnap a FB-on valaki feltette a kvízkérdést: Ókori görög szembenálló hősök neveit viseli két komponista. Kik ők, s merre van hazájuk?
Nem vagyok akkora zeneszakértő, de elég rutinos rejtvényfejtő. Arra emlékeztem, hogy Berlioz keresztneve Hector. Hector ellenlábasa Achilles. Innen jött a megoldás, Debussy egyik keresztneve is Achille. Hazájuk, mondanom se kell, Franciaország.     
***
A végére egy poén. G. küldte tegnap:
A kalóz és a csapos beszélget a bárban. A csapos megkérdi:
- Miért van falába?
- A tengeren hajóztunk, úsztam egyet, és jött egy nagy cápa, az harapta le a lábam.
- És hogy szerezte a kampót a karja helyén?
- Csatába keveredtünk, és levágták a karom.
- És mi történt a jobb szemével, hogy kendő borítja?
- Álltam a kikötőben, bámultam a sirályokat, és az egyik belepottyantott a szemembe.
- És ettől vakult meg?
- Nem. Aznap kezdtem el hordani a kampót.

A minap megragadott egy rövid jézusi kijelentés: „Ne félj, csak higgy!” – biztatja Jairust, akinek a lányát feltámasztja (Talita kum= gidácska kelj fel!).
Tehát ne félj, csak higgy!
Miért is?
Mert minden szál hajatok számon van tartva, s nem esik le a fejetekről az Atya tudta nélkül.
Meg még: többet értek ti a verebeknél.       
Meg, mert az Isten szeretet.
Meg: Mit féltek, kicsinyhitűek? – kérdi a vihar lecsendesítése alkalmával.  
Meg: mert Jézus a szegletkő. Tőle indulhatunk, s hozzá térhetünk vissza.
Mert mindnyájunkat meghívott a vele való életközösségre, együttműködésre.
Meg: mert irgalmas szeretettel viseltetik irántunk.
Minden okunk megvan tehát az optimizmusra életünk felén túl is.
Gondolatsoromat az egyik spirituáléból kiemelt szöveggel zárom:
Az ég, a föld, a világ mind az ő szent kezén,
és kedves neki minden szegény,
ne félj, te kicsi nyáj az Isten véd.

Ilyen is van.
Hónapokkal ezelőtt  történt ugyanis, hogy egyik reggel rátolatott autónkra egy kisteherautó behorpasztva a motorháztetőt, kiszakítva az egyik zsanérját. Egy cetlit találtunk az autó szélvédőjén, amelyen ez a szöveg volt olvasható: „Legyen szíves felhívni, cím, telefonszám. Okozó.”
Gesztusa valóságos fehérholló. Meg is lepett bennünket.
***
Tegnap nászuram és felesége eljött ütött-kopott rakoncátlan autónkért, hogy megreparálják, s megpróbálják levizsgáztatni. Már az indulás előtti az első viziten lebukott a Colt. Olajszintje nem volt kimutatható.
Pótoltuk.
Azt gondoltam, hogy megvan a rendszertelen leállás oka. De nem.
Útközben referáltak a durcás kocsi indulatai felől. Budaörsnél megmakacsolta megát, s csak a kábelek alapos megmozgatása után volt hajlandó elindulni.
Neki legyen mondva, ettől kezdve 130 km/h-val söpört Szombathelyig.
Tehát beigazolódott, hogy továbbra is kontakthibás valamelyik kábel.
De hogy melyik a kötegeltek közül vagy a facérok közül – egyelőre megfejtetlen rejtély.
Viszont hála Istennek, végre jó kezekben van a veterán autó!
***
Ma nálunk találkozik kisközösségünk. Leszünk vagy tizenöten. Máris készülnek a szendvicsalapok, s mindenféle jó falat. Nemcsak beszélgetünk. Testünket, lelkünket jól tartjuk.
***
A február tele ünnepekkel:
3. T. 24 éves volt,
8. R. öt éves,
10. É. 50 éves, Elvira-nap,
19-én Zsuzsa-nap,
24-én Mátyás-nap.

Van remény, mert autónk szakember kezébe került. Szombathelyre viszi valahogyan. Telefonált, hogy egy idő után megállt a nyavalyás. Némi kábelmozgatások után viszont elindult. Autópályán haladnak a műhely felé. Talán nem szorul vontatásra. Kevés volt a motorolaj az autóban (?, nem szokott kevés lenni, csak cserélni szokták), most megitta valamiért. A kontakthiba is valós. Lesz dolga a szerelőnek.
Mindenesetre nem éktelenkedik itt azzal, hogy van is, meg nincs is. Megy is, meg áll is. Az ember nem vezet szívesen olyan autót, amelyik vagy odaér, ahová indult, vagy sem.
Mindegy. Nyugdíjas szokás szerint várunk. Aztán majd csak lesz valami. Csodálom nászom vállalkozókedvét, konfliktuskezelését, beleállását a kihívásokba. (Sikerorientáltság kontra kudarckerülő típus).
M. kérdezte, hogy miben segíthet az autónál. Mondom, imádkozhatsz, hogy jól végződjön a leutaztatási kísérlet.
***
Reggel misén azt próbáltam átélni, hogy ha Isten felől nézek a világra, akkor nem félig telt vagy félig üres a pohár, hanem egészen tele van, abszolút tele, mert minden Isten kifürkészhetetlen terve szerint történik benne.
A tegnapi fa kidőlésének, egykor a Szent Lajos király-hídján haladók életvesztésének, stb, stb. Nincsenek véletlenek.
Minden a maga útján halad a végső beteljesedés felé. Ez bizalommal és végtelen nyugalommal tölthet el. Mint már idéztem: „Minden úgy van jól, ahogy van, mert ha nem úgy volna jól, másképpen volna.” Jó ezt belátni és az ősjóságba vetett hit biztonságában élni.
Igaza volt a Prédikátornak.  Most hosszan idézem könyvének 3. fejezetét. „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének. Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak. Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek. Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak. Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának. Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek. Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az eldobásnak. Megvan az ideje az eltépésnek, és megvan az ideje a megvarrásnak. Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek. Megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek. Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének. Mi haszna van a munkásnak abból, amiért fáradozik? Láttam azokat a bajokat, amelyeket Isten azért adott az embereknek, hogy bajlódjanak velük. Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől végig, amelyeket megalkotott. Rájöttem, hogy nincs jobb dolog, mint ha örül az ember, és a maga javára törekszik egész életében.”
Igaza van.

Van remény, vagy nincs remény? – teszi fel a kérdést az, aki egy bimbózó hóvirágtelep fotóját közli. Van remény, mondanám, hiszen az élet élni akar, és erről bizonyságot is tesz. Nincs remény, ha a tél helyett már most tavasz van. Tavasz helyett nyár lesz? Kánikula helyett kiaszott természet lesz hatalmas, elviselhetetlen forrósággal?
Ki tudja.
***
Heinrich Böll Örök karácsony c. novellája arról szól, hogy a háború után egy öregasszony nem tud elszakadni a karácsony ünneplésétől, a kalapácsoló törpécskéktől, sem szerettei társaságától. Gyerekei egy idő után maguk helyett másokat bérelnek fel, hogy meneküljenek a mániákus ünnepléstől, szertartástól. Mert ez a karácsony nem az, ami, hanem valami lélektelen pótlék.
Ez ötlött eszembe, amikor az egyik rádióadó „élő” adását hallgatva hosszas csendet észleltem, majd a néma csend után folytatódott az elkezdett mondat. Ebből az derült ki, hogy az adás nem élő volt, hanem „konzerv”. Más alkalommal olyan hivatkozást sütöttek el, amelyek jóval korábbi eseményekhez fűződtek. Kár, mert így veszítik hitelüket a szavak. Már a rádió is…
***
Tegnap Márk-evangéliumnak az az elbeszélése következett soron, amely azon a nyomon indul el, hogy mit gondol Heródes Antipász Jézusról. (Úgy vélte, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, akit lefejeztetett.) Aztán a szerző felhagy ennek a gondolatnak a kibontásával.
A történet fordulatot vet – mint az ajtó nyitáskor – és egész más irányt vesz. A fordulatot ez a mondat hozza: „Mert Heródes volt az, aki embereivel elfogatta Jánost, és megkötözve börtönbe vetette testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás miatt, akit feleségül vett. János tudniillik figyelmeztette Heródest: »Nem szabad testvéred feleségével élned.«”
Ettől kezdve János sorsának beteljesedéséről, Salome táncáról, a király felelőtlen ítéletéről, János lefejezésének elmeséléséről szól a történet.
Elég furcsa.
***
Ma majdnem lefújt a szél bennünket az aquincumi vasúti megálló peronjáról, de nem hagytuk magunkat. A dolog nem várt felkészületlenül. Mise közben megremegett alattunk a pad, a padló is, mert az orkánerejű szél az utcában egy fa egyik felét, egy hatalmas, combvastagságú főágat leszakította, mely aztán a flaszteren végezte. Szerencsére sem a parkoló autókban nem keletkezett kár, sem a járókelők, sem kerékpárosok, sem másféle utcán tartózkodó figurák nem szenvedtek balesetet.