Mickey webnaplója

Sportbaki. Egykor lehozta a Zászlónk: „Oda rúgta a labdát, ahol ő szokott lenni. Most is odarúgta, de most ott nem volt senki, mert ő ott volt, ahonnan rúgta…”
***
T. jelenti a most hallott viccet, még friss, mint egy  gőzölgő tehénlepény:
- Hova ül a tehén a buszon?
- …?
- Legelőre.
***
Olvastam, múltkor le is írtam: Hülye vagy fiam, mint szódás a lovát. „Én nem hiszem, hogy normális vagyok”, mert mindannyiszor elnevetem magamat, ahányszor csak ez a sületlenség eszembe jut. (Lám, milyen fontos a mint szócska. Úgy köti össze a tagmondatokat, mint a zsanér az ajtót a keretével. Nem mindegy, hogy merre vesz irányt a következő tagmondat.)
Ugyanez a trükk lapul meg a következő közhelyben is: Mindenütt jó, de legfehérebb a konyhakredenc.
 ***
Egy gyerekszáj.
A dédi meghalt eltemették, ahogy illik. Telt-múlt az idő, a család temetőlátogatásra indult. Mint mondták: megyünk a dédihez. A kisebbik unoka a sírhoz érve megkérdezte:
- És hol a dédi? Mire a nagyobbik:
- Elástuk.
***
Egy másik gyerekszáj:
Anyjuk nőgyógyászhoz készül menni. A kisebbik fia megkérdezi:
- Mit csinálnak a nőgyógyászok?
Mire a nagyobbik fiú:
- Ezt se tudod? Hát ott gyógyásszák a nőket.
***
Egy harmadik gyerekszáj:
Anya fürdik. A gyerek ezt nem tudva benyit, és felkiált:
- Még szerencse, hogy nem az apa jött, hanem én. Meglátott volna!!!
***
Ennyi poént összegereblyézve arra gondoltam, hogy „én nem hiszem, hogy normális vagyok.”
Nb. Próbáltam a Kibédi-nóta szövegét megkeresni a neten. Nem sikerült.
 

   

Ha baráti találkozót szervezünk, a jelentkezők nemegyszer imigyen jelzik szándékukat: „Jövünk, ha Isten is úgy akarja.” Korunkban ez egyre nyilvánvalóbb.
Ma kiváltottam receptjeimet három hónapra. Be is szedem őket mind, ha Isten is úgy akarja. 
T. a városból hazafelé rám telefonált, menjek elé a kocsival a HÉV-megállóba, mert  megrakodva nehéz már neki a gyaloglás. Rendben, elindulok. S kocsival megyek elé, ha Isten is úgy akarja. Mert ha nem, rakoncátlan autónk el se indul. Megállás után meg pláne nem. Ám, ha Isten is úgy akarja, visszafelé is elindul. (Megtörtént.)
Ha Isten is úgy akarja, útközben sem áll le megpihenni. (Ez azért is ciki, mert valahová félre kell vonszolni az úttest szélén parkolóhelyet keresve. De ha nincs alapjáraton a motor, akkor nem működik a szervó-kormány. Anélkül meg igen keserves kanyarodni.
(Hazahozott az autó.)
Tegnap elintéztem a kasztni lemosását, az autóból kicuccolást a szükséges mértékig. Kicsit még takarítani kell belül. Elvégre ha az ember orvoshoz indul, magát is rendbe szedi. (Az autó javításra és megmérettetésre vár.) 
Ma felkerestem az Oney-t vásárlókártyám rendbeszedése végett, mert egy idő óta nem tudok vele fizetni. Átszervezték a bankot a Cetelem céghez. Onnan okvetetlenkednek, hogy így meg úgy, mit kell nekem tennem. Kérdezem: Mi közöm a sz*kodásukhoz? Nem én akartam változtatást. Ráadásul a jövőben drágábban mérik kegyeiket. Éppen ideje megszüntetni a kártyánkat.
Táncikáljanak nélkülünk!
Feszültséges az internet-használat is. Lépten-nyomon az általam használt program elé ugrik egy-egy szemtelen ajánlat, hogy most így, most továbbfejlesztett, most a hibakereső, most vegyek ilyet meg olyat, töltsem le az új… Zenehallgatás előtt élvezzem az akármilyen cég reklámját, majd esetleg még egy reklámot, s ha nem szeretném hogy a zenét reklámok félbeszakítsák, akkor fizessek. És hogy nem elég nekem a free, vegyem meg a pro változatot is. És így tovább, és így tovább.
Nesze neked fogyasztóbarát üzemmód.
Erre már az orosz illuzionista is azt mondta: „És el-szem-te-le-ne-dett a nyul” (sic!).            
Türelmem határos.
Lehet, hogy szakítok a virtuális világgal.
Játsszanak nélkülem!
***
„A borban bölcsesség van, a sörben szabadság, a vízben pedig baktériumok.” (B. Franklin) No, persze, hiszen akkor Unicum még nem volt. Mert lehet, hogy kissé cukros, kissé művi, de iható bááámikóóó! Hát báááámikóóó!

Kedd reggel Á. elvitt saját kocsiján misére. Majd később megreszkíroztuk az orvoshoz való látogatást Mitsubishivel. Simán odagördültünk a kilométerre levő rendelő elé. Leparkoltunk, végeztük a vizitálást, majd beültünk a Coltba, hátha.
De hát egy frászt.
Imádkozhattál, indítózhattál, de – ahogy mondani szokták – se kép, se hang. 
Egykor nagyapám lovaskocsit hajtott. Egy vak ló húzta a kocsit. Öregapám csak Villámszemű Jimnek hívta: „Gyia, Villámszemű Jim!” – morogta, és a kocsi megindult. De ez a büdös Colt nem tud magyarul.
Van is, meg nincs is autónk
Hazasétáltunk hát gyalog.
Később gondoltam egyet.
„Egyutas” autónk hátha pihent már eleget. Érte gyalogoltam, s tényleg…
Pöccre megindult, s hazatalált.
Mivel javításra szorul, elkezdtem kipakolni belőle.
Az üvegeket a visszaváltóba és a szelektívbe vittem, a könyveket meg a könyvmegállóba.
Gyalog.
Meg se mertem kísérelni, hogy újra indulásra nógassam hisztérikus autónkat. Még megbántódik.
A héten ki kell takarítani kívül és belül.
Eshetne egy kis eső, az segít lemosni a kasztnit.
Az eső estére megjött. Vajon kitart-e addig, amíg végig tisztítom az autót?
Szerda.  
Derült ég. Az autómosást nem könnyíti.
Azért meglesz az is.
***
A könyvmegállóból hazahoztam Sienkiewicz Tűzzel-vassal c. regénye két kötetét. Az 1980-ban negyedik kiadását megélt regény ára I.-II. kötet: 100 ft. Megjelent 61 000 pld.-ban. 
***
Eheu, fugaces Posthume, Posthume labuntur anni. Már február  van. Hihetetlen gyorsan leperegnek a napok, hetek, hónapok, évszakok évek, évtizedek, évszázadok, évezredek.

Gyermekkoromban olvastam J. Verne (Verne Gyula) könyvét: Utazás a föld központja felé.
Annak idején két idegen szót találtam benne, amelyeket nem tudtam sem megérteni, sem rájönni, miféle fogalmakat takarnak. Csak az egyikre emlékezem: festenysavanyos haméleg.
Hát az meg miféle valami?
Ma többoldalú próbálkozásaim sikerre vittek. Igénybe vettem a Czobor-Fogarasi szótárt, és az elektronikus könyvtár fenti című kötetét. Összeállt a kép.
A festenysavanyos haméleg elfogadott mai neve Káliumbikromát. K₂Cr₂O_7.
Hú, ez nem volt egyszerű. 
De ha már…
Verne könyvei fantasztikus mesék, a szerző fantazmagóriái.
Rég elhunyt osztálytársam szavait veszem kölcsön: egyféle „zuzmós felbizsergések”.
Avagy ép ésszel ki képzelheti el, hogy a derék kutatócsoport fatutajon evezget a lávafolyamon? (Idézem: valami erő megpörgette a tutajt. Imbolyogtunk a láva­hullámokon)
Summa summarum a föld alatt egy másik világra bukkanak, ahonnan épkézláb módon visszatérnek a valóságba, amikor is a Stromboli tűzhányó kiokádja őket. Természetesen nem égnek meg, és még nyakukat se törik ki e művelet folyamán. 
Ez esetben a Stromboli
a tudományba vetett hitemet otrombamód romboli –
– vagy tán nem is a Stromboli, hanem J. Verne.     

Tegnap felismertem, hogy a laboreredményeim között három olyan negatív eredmény található, amely nagyon is pozitív. Hála Istennek. Megjegyzem, hogy az orvoslás eléggé el nem ítélhető módon fordítva használja a + – elnevezéseket. Neki pozitív, ahol beavatkozásra van szükség, és negatív, ahol nincs tennivalója. A páciens szempontjából ez éppen fordítva van. Igen pozitív, ha nincs semmi baja, és igen negatív, ha orvoslásra szorul.
Egyebekben jó az átlagos vérképem. A + és  – értékek kiegyenlítik egymást. Vagy tévednék?
***    
Ha kinézek az ablakomon, gyakorta látok a rét túlfelén lévő Városfal utcán biciklizőket, rollerezőket, kocogókat. Leglassúbbak a kocogók. Ha egy kerékpáros gyorsan halad, akkor elektromos a kerékpárja. A bio-meghajtású canga általában lényegesen mérsékeltebb tempóban közlekedik. Leggyorsabbak az elektromos rollerek.
High tech, oh!!!
***
G. most jött haza Peruból, ahol polgárháború zajlik. A bandák kezében ropog a fegyver. Az utcán simán agyonlőnek egy gyereket, ha éppen olyanjuk van.
Az inkák lakta országban az utak vagy fölfelé, vagy lefelé vezetnek. Vízszintes út alig akad.
G. és családja 3000m magasságban lakott. Most, itthon átmenetileg nagyon sűrű neki a levegő.  
***
Kaptam egy viccválogatást, azokból szemezek.
Pszichológus:
– Írjon levelet annak, aki felidegesítette, aztán égesse el.
– Jó, de a levéllel mit csináljak?
***
– Vannak terveid a szabadságra?
– Nincsen szükségem rá. Az asszony megmondja, hogy hová menjünk, a főnök, hogy mikor, és a bank, hogy mennyi időre.
***
Ha a fű férfi lenne, nem volna semmi baj, de a fű nő!
(Reccs. A faviccenek szól.)

Egykor Jónás próféta – aki igen „rühellte a prófétaságot” – mégiscsak elment Ninivébe, a hatalmas városba, és hirdette, hogy negyven nap és Ninive elpusztul. Erre Ninive lakói király és alattvaló böjtöt hirdettek, nagyok és kicsik zsákruhába öltöztek. Mind. Még az állatokat is böjtre fogták. S lám, Ninive megmenekült. Igaz, hogy Jónás méltatlankodott rajta, hogy az Úr megkegyelmez Ninivének, ahol több mint 120 000 ember élt, „olyanok akik még nem tudnak különbséget tenni jobb és bal kezük között”. Meghallgatta könyörgésüket.
A 20. sz. elején Fatimában jelenés volt, napcsoda, amelyet hatalmas tömeg hitelesített jelenlétével és tapasztalásával. A három pásztorgyerek itt nem állt ellen küldetésének, és a rendőri agresszió ellenére beszámolt Mária szavairól. Mária előrevetítette egy borzalmas világégés bekövetkezését, s azt kérte, hogy imádkozzanak az emberek a háború elkerüléséért, hagyják el tévelygéseiket, Oroszországot ajánlják fel neki. Az emberek meghallgatták, viszont elvetették e kéréseket. Hatalmas és véres háború követte a mulasztást. Tízmilliók kínos halála, a koncentrációs- és fogolytáborok kínjai, gerjesztett éhanség, gyilkosságok tömkelege. Nem is sorolom tovább.
Telt-múlt az idő. Immár a 21. században vagyunk.
Mária most hat falusi gyereknek tolmácsolta hasonló kérését, történetesen Medjugorjéban. A gyerekek itt is kitartottak a jelenések mellett a rendőri zaklatások ellenére. Negyven év óta tolmácsolják Mária kérését: A népek változzanak meg, mert újabb háború van kibontakozóban, ha lehet, még félelmetesebb, mint az első kettő együttvéve. Ha az emberiség felhagyna gőgjével, ostobaságával, kivagyiságával, magába szállna, és békéért fohászkodna, megkapná a békét. De pillanatnyilag nem így áll a kérdéshez. Kardcsörtető, magában feltétlenül bízó, magát a világ urának képzelő hatalmak fenekednek egymás ellen.
Kell ez nekünk?
Nem lesz ennek jó vége, ha záros határidőn belül nem következik be világméretű pálfordulás. 
Adja Isten, hogy tévedjek!

Azt álmodtam, hogy azt álmodom, hogy I. kérdezi G.-tól: a Laptopnak mi a német neve. Mire ő: Alighanem ugyanaz. Laptop. Mire én: Nézzétek meg a fordítóprogramban! Felébredtem.
Megnéztem a fordítóprogramban. Angolul Laptop, németül meg Laptop. Erről ennyit.
Vannak egyszerűen megtalálható szavak, és vannak, amelyek meg nem. Nagyanyám Komárom szülötte, még emlékezem egyik visszatérő szófordulatára. Azt mondta: hexinz. Sehol nem találtam rá a jelentésére.
Unokáim már itt voltak, amikor a reggeli miséről megjöttem. Üdvözlés után nem sokkal bekuckóztak szögletes világukba, egy számítógépes játékba, ahol még a nap is szögletes. Mivel egyikük ült, ketten meg álltak, hoztam két széket, hogy letelepedhessenek ők is.  
Kellene szürke hullámpapír dobozokból jelmezt készítenem. Egyet-egyet a végtagjaimra, egyet a testemre, egyet a fejemre. Belesimulnék a programjukba.
Jut eszembe. Ez a program igen népszerű a gyerekek körében. Sikeres lenne, ha valaki a jelmezbálon így öltözne.   
Kis Marcsi (2) a kopasz mikulást nyújtotta, hogy börrintsem be. Van egy nehezen húzogatható kapcsoló rajta. Indítás után azonnal verklizni kezdi a „Jingle bell”-t. Marcsi megtanulta azt is, hogy a szekrény alá gurult tárgyakat hogyan lehet hosszú nyelű cipőkanállal kikotorni. Mivel a kanapé alja elnyelte a kis labdáját, hoztam a hosszú nyelű cipőkanalat. Marcsi azonnal hasra vágta magát, és munkához látott. Sikerült kipiszkálnia a labdát. Ez boldoggá tette, és ismételten begurította majd kikotorta a kislabdát a bútor alól. Kapott egy puszit a feje búbjára, amit két puszival viszonzott, egyet kaptam a jobb, egyet a bal orcámra, miközben megállapította, hogy szőrös vagyok. Ezt a tényt kiterjesztette bajuszomra és szakállamra is.
Csakugyan.
Ideje megborotválkoznom.     

- Ilyen is olvasható a páli levelek között:
„Ezentúl ne csak vizet igyál, hanem igyál egy kis bort is a  gyomrod és a gyakori betegséged miatt.” (1Tim 5,23) Lehet, hogy nekem éppen ez hinyzik? Egy kis bor? Édes, száraz vagy rozé, habzó vagy pezsgő, aszú vagy murci?
Ki tudja.
- Reggel mondom feleségnek: A legkülönfélébb stílusú és fajsúlyú zenék szólnak belső hallásom által bennem. Most pl. Mozart 550K. G-moll szimfónia. Ki tudja, miért?
Mise után a FB-on szörfölök. Az egyik bejegyzés W. A: Mozartról szól hangsúlyozva, hogy ezen a napon, 1657. január 27-én született. Nem gondolom, hogy minden általam hallott zenének van ilyen közvetlen vonatkozása, de ez most ilyen.
- Két napja Levi trombitaszólójáról kaptunk messengert, tegnap Flora hegedüléséről. Még kottát is küldtek fotón. Mégsem jöttem rá, hogy kinek a darabját, etűdjét játssza. A hegedűiskolák különféle sazerzők darabjait tartalmazzák, de mellettük szoktak egy szerzőtől származó kottákat is használni. Az én kamaszkori kottáim szerzői: Dancla – nagyon szerettem, Dont – néhány darabja máig kedves, Feigerl – nem emlékszem a nevén kívül semmire, Sevcsik – utáltam minden dolgát. (Érdekes, hogy a zongoristák hasonlóképpen tekintenek Czerny  ujjgyakorlataira.)
***
Humorok érkeztek
Bölcs nagyim szerint fiatalon az élvezetek hiánya fájdalmas, öregen a fájdalmak hiánya élvezetes.
***
Férfitársak! Megnősültem. Nem lehet inni, kártyázni, más nőkre nézni.
– Nagyon bánkódsz miatta? 
– Bánkódni se lehet.
***
– Kicsim! Mit szeretnél karácsonyra?
– Semmit csak szerelmet, ölelést, csókokat…
– Elkéstél, már megvettem a zoknikat.
***
Főnök mobilon hívja alkalmazottját: – Minden rendben az irodában?
– Igen, uram, Nagyon forgalmas napunk van ma, reggel óta meg sem álltam. És önnek hogy telt a szabadnapja?
– Rendben, de megtenne egy szívességet nekem?
– Hogyne, uram. Bármit.
– Nos, itt vagyok a strandon a büfé előtt a sor végén. Venne nekem egy lángost? Látom, maga mindjárt sorra kerül.  

Tegnap legalább négyféle öröm ért.
- Keresgélés nélkül előkerült az autó kesztyűtartójából a kocsi törzskönyve, amelyet korábban a lakás számos helyén kerestünk. Hála Istennek, nem kell tovább hajtóvadászatot tartani érte.
- Éva szerepelt a Mission c. francia lapban.
Szép mosolygós képet küldött messengerben.
Egyik képpen ő, a másikon a férjével együtt.
Jó volt legalább ilyen formában találkozni velük. És a cikk témája is megörvendeztetett.
Hála Istennek!
- Útjára indítottam egy elég kilátástalan hivatalos ügyet, amelyet egy idő óta hordoztam magamban.
Nagy kő esett le a szívemről.
Az ez ügyben megfogalmazott email Isten nevében útjára bocsáttatott.
- Este szintén messengeren zenei mellékletet kaptunk.
Levente unoka (11) a zeneiskolai közös órán hibátlanul eltrombitálta a Charpentier-Te Deumot.
Rendesen megtapsolták. Mi is együtt örültünk a szép zenélésnek.
Sokszor meghallgattuk (plébánosunkkal együtt is, aki szintén nagyon szereti ezt a zenét).
Csak érdekességként említem, hogy először tőlem kapott kottát Levi. Kértem, hogy tanulja meg, mert ez a Te Deum igazán trombitára termett. Az iskolában csak később kellett megtanulnia, immát teljesebb formájában (a köztes moll-jellegű melléktémákkal).
Jó ez így.
Miközben „háború van most a nagyvilágban”, tegnap valahogy vénkorom reneszánszát éltem.
Csak tartson huzamosabban ez a feldobottság.
*** 
PS.: A tegnapi látszólagos ellentmondásokhoz egy saját adalék. A könyvek olvasása által megismerem, megtanulom az életet. De ameddig olvasok, életem egyéb vonatkozásaiban beszűkül. Minél több időt fordítok olvasásra, annál kevesebb időt töltök az élet forgatagában. Azok a fránya arányok... 

Nem minden unokánk került egyforma közelségbe hozzánk. Egyikük, a ma 11 éves Levi ilyen közelkerülős. Itt cseperedett fel nullaéves korától, amíg el nem költöztek innen. Máig örömmel jön hozzánk: haza. Isten éltesse!
Reggel szédültem. Próbáltam vizet inni. Aztán később rájöttem, hogy a hidegfront hatása öregedő magamra. Olyan érzésem volt, mint amikor valaki „elaludta a nyakát”. Lassan múlik. A meleg jót tesz neki. Kabátom gallérja jótékonyan takarja nyakamat.
Madocsai Beát kitüntették, Váli Deskét pedig a helyi önkormányzat méltatta. Éljen és éljen!
Elolvastam egy kisebb terjedelmű könyvet (A Szentlélek iskolájában). A 76. lapon többek között ez áll: „Legfőbb gondunk nem annyira az kell, hogy legyen, hogy lelki könyveket olvassunk, hanem hogy nagy figyelmet szenteljünk az isteni sugallatoknak.” Értem én, bár kétségtelenül meglapul benne némi komikum.
Szent Pál is megírta 2000 éve, hogy a betű öl, a Lélek pedig éltet (2Kor 3,6) Igen, megírta. Az Újszövetség Pál tizenhárom levelét közli.
Vannak más hasonló paradoxonok.
Pl. amikor az interneten olvasok arról, hogy a szörfözés nemcsak felesleges, hanem egyenesen káros is.
Hogy az okostelefonozás hihetetlenül káros, amennyiben ellehetetleníti az emberi közösségeket, felcserélve azokat egy virtuális világgal.
Hogy erőfeszítés nélkül juttat a legkülönfélébb információkhoz.
Hogy ezeknek az információknak jelentős része hamisság, torzító trükközés, becsapás, megismerésük minimum felesleges időpocsékolás stb.
Igaz.
Mégsem vágyok a néprádióra, sem a sarki telefonra, vagy éppenséggel a még ezeket is nélkülöző régi világba.
***
Több mint ötven rigmust, mondókát és csúfolódót szedtem össze, amelyeket vagy hatvan-hetven éve mondogattunk. Még gondolkozom rajta, hogy közzétegyem-e a blogomban.
Kétségtelen tény, hogy néprajzi ismereteinket „gazdagíthatják”, de az is tény, hogy retrográdoknak minősíthetők.