Mickey webnaplója

Lóg a cipőfűződ! – gyerekkoromból pimaszkodik ide a közhely, amelynek rendre bedőltünk. Ilyen és efféle más bolondozások fémjelezték április elsejét, amely bolondok napja volt. Az ugratáshoz okvetlenül hozzá kellett tenni: „Április bolondja, május szamara.” Boldog békeidők?!
Ma hajnali ötkor felébresztettem a feleségemet, hogy időben vegye be evés előtti gyógyszerét. Nem bolondozásnak szántam, de csaknem az lett belőle, hiszen korábban ő már bevette a pirulát.   
***
VD anyja naplóját idézi, aki pedig Szutrély doktor szavait idézi: „Tudja, vagy a nagyon buta vagy a nagyon intelligens emberek nem tudják más szövegét szó szerint magukévá tenni....” 
Ez a mondat rám is vonatkozik, mert sose tudtam tisztességesen megtanulni egy verset, csak nagy nehézségek árán. …Nem is vagyok gyenge legény. Utóbbit már Kabos Gyulától idéztem.
Azon járt az eszem, hogy a költő miért éppen azokat a szavakat használta, amiket.
Nehezen rögzült bennem az idegen szöveg.
***
Közeledik a választás. Még kettőt alszunk, aztán kiderül, hogy a rombolók vagy az építők kerülnek-e ki győztesen ebből a sorsdöntő megmérettetésből. Kiderül, hogy elég volt-e az ima és a böjt? Merthogy ez a fajta nem űzhető ki mással.
Gyanúsan sok államalakulatnak van útjában e tízmilliós kis ország kormánya. Sokkal többről van itt szó, mint pártok csetepatéjáról. Az értékőrzés eredményes megvédéséről, vagy értékeink elpusztításáról.
Már megint végvári harc a mi részünk.
A komfortos világ éppúgy nem képes megőrizni tartását, identitását, mint Tersánszky J. J. könyvében a kövér mókusok. A kérdés egyszerűen az, hogy képesek vagyunk-e ellenállni a gonosznak?
Reménykedem.       

Mint föld issza a csendes esőt – szól az egyik népének egyik sora.
Ma ez valósult meg. A föld issza a csendes esőt. A szöveg Ozeás próféta mondatára hajaz:
„Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az Urat! Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás, eljön hozzánk, mint az őszi eső, mint a tavaszi eső, mely megáztatja a földet.” (Oz 6,3)
Hosszú, nagyon hosszú kihagyás után jött az eső, hogy megáztassa tavasszal a földet. Már-már sivatagosra fordult a klíma, annyira nem esett se eső, se hó. (Hó egyszer esett kiadósabban, s az előző szezonhoz hasonlóan éppen P.csabán ért bennünket az egyszeri havazás, és éppúgy mint az előző évben, újra én vittem a gyerekeket iskolába, mert nekem volt téli gumi az autómon.)
Tehát idén az egy havazáson kívül nemigen látott nedvességet a talaj. Ennélfogva hatalmas értéke van a megöntözésnek.
Azért hangsúlyozom ezt, mert a  tömegtájékoztatás rendszerint forintosítja azokat a károkat, amelyeket a szélsőséges időjárás okoz a mezőgazdaságban, de még sose hallottam, hogy forintosítaná azt az áldást, amit a csendes eső jelent a gazdáknak, s végsősoron a gazdaságnak.
Valahogyan a hála elmarad, valahogyan csak a rossznak van hírértéke, a jónak alig.
Ozeás az Úr eljövetelét olyan biztosra veszi, mint az őszi, tavaszi esőkét.
Én megfordítom: Az esők eljövetele az Úr kegyelme, az Úr gondviselő jósága.
Kiérdemelhetetlen ajándék, mely az élet lehetőségét alapozza meg.
Mi lenne, ha egyszer megköszönnénk?
Mi lenne, ha közhírré tennénk, hogy a tavaszi eső a mezőgazdaságnak ingyen 50 milliárdos ajándékot adott?
Lehet, hogy rozsdásodnak a gépkocsik karosszériái és a vaskerítések, az eső haszna mérhetetlenül felülmúlja azokat a veszteségeket, amelyek hiányában előállnának.  
Szép mondatokat ír Izajás is az esőről, hóról. Zárásképpen őt is megidézem:
Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.
(Iz 55,10–11)
Ess, eső, ess!

Politikai plakátok, zöngicsék, pró és kontra nem befolyásolnak.
Évek óta tudom, hova teszem a voksomat. Irdatlan pénzt emészt fel a sok sületlenség, hőbörgés és magamutogatás.
Van Afrikában egy törzs, a bororo törzs, amelynek férfitagjai cicomázzák magukat, próbálgatják legszebb mosolyukat, próbálják ruháikat színessé érdekessé tenni. Díszítik magukat, napokat töltenek testük ápolásával, hogy vonzók legyenek, így kelletik magukat a lányok előtt, merthogy ott hölgyválasz dívik.
Óhatatlanul ez az afrikai öntetszelgő bájgúnár taktika jut eszembe a magamutogató politikai szerepre vágyók gesztusainak megnyilvánulásait látva. Épp csak a lényeggel, progamjukkal nem dicsekednek, nem hozakodnak elő. Sok az üres lózung, a majomfecsegés. Nem érdemes vele foglalkozni.
Csaknem eltűnik ilyen közegben a húsvétra való készülődés.
Pedig ilyenkor megélénkül a Ferenciek terének a forgalma. Az ünnep közeledtével egyre többen szeretnének megtisztulni lelkükben.
Csendes időszak ez. A befelé fordulásé.
Bent a városban ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalom.
Hatalmas forgalom, sebesen közlekedő autók, a buszsávban jobbra előző fegyelmezetlenek meglepő sűrű előfordulása.
Reklám- és plakátdzsungel. Mindenütt hirdeti magát valami vagy valaki.
Örülök, hogy külvárosban lakunk.
Nem is kívánkozom a belváros harsány forgatagába.
Néhány hangulatképet azért felteszek a FB-ra, hogy érzékeltessem, a nyüzsgést. Igyekeztem nem modern, nihilista tervezésű épületeket fotózni. Ha a régi, karakteres épületek beszélni tudnának, volna mit mesélniük elődeink nyugodt élettempójáról, s bizton állíthatom, hogy kritikával illetnék a mai dzsumbujt.
Hogy mit kellett megérniük!
    

Verba volant, scripta manent. A szó elszáll, az írás megmarad.
Verba movent, exempla trahunt. A szó megindít, a példa vonz.
Gimnazista koromban ezek, és ezekhez hasonló latin bölcsességek hamar felírattak a táblára, mi meg szorgalmasan másoltuk őket a füzetünkbe. Ezek a tömör megfogalmazások évezredeken keresztül hatottak. Ma viszont már aligha.
A szó elszáll, az írás megmarad.
Megmarad, ha megmarad. Megmarad, ha kinyomtatom, megmarad, ha külső tárhelyen is tárolom, megmarad, ha nem száll el a számítógép winchestere.
Vegyük a másikat.
A szó megindít, a példa vonz.
Ma már egyre kevésbé indít meg valakit a szó.
Miért?
Mert túl sok van belőlük, mert egymás hatását olykor – és elég gyakran – kioltják az egymásnak ellentmondó megfogalmazások. Elég csak a választási nekibuzdulásokra gondolni. Egyik mond eztet, a másik mond aztat. Esetleg olykor cserélnek. Lásd szélső bal, szélső jobb (nem keverendő össze a jobbszélsővel, ill. balszélsővel).    
Tehát nagyon sok írás születik. Az írást elolvassa a nagyérdemű, és vagy megsüvegeli, vagy ellenáll a tartalmának. Ha megsüvegeli, az még nem garancia arra, hogy értékként be is építi magába, hogy életvezetésében segítse őt alkalomadtával. Bár talán tudat alatt működik is olykor egy frappáns szöveg. A világhálón és a lapokban megjelenő hatalmas szómenés inkább teljes közönyt válthat ki az emberekből. A sok-sok polgár elcsigázott, enervált: Ami a hedonizálásnak része, az leköti, és fütyül minden másra.
Azt se gondoljuk, hogy a példák mindig vonzanak. Tán az első világháborúban történt, hogy a magukat lövészárokba ásó olasz katonák berendezkedtek az állásokba, és élték világukat. Ám ez nem tetszett a parancsnokuknak, aki hazafias szónoklatot tartott a bakáknak értésükre adva, hogy most jött el az attak, a hősiesség ideje. Majd példát mutatva nekik „avanti, avanti!” felkiáltással kiugrott a lövészteknőből. Ám a bakák nem követték vezetőjüket, hanem helyben maradva megtapsolták a parancsnok produkcióját, és harsány hangon kiáltották neki: „Bravo signore capitano”.  
A kérdés a levegőben marad tehát.
Érdemes-e vajon írni? A válasz meglehetősen bizonytalan.
Az első, ami eszembe jut: Az írás lövés a sötétben. „Nem tudom, hol áll meg. Nem tudom hol áll meg, s kit hogyan talál meg.”
A második gondolat hogy írni azért kell, mert lehet. Hasonlóan ahhoz, ahogy a sziklamászó definiálja hobbijának okát. Azért mászunk sziklára, mert van szikla. Azért mászunk magas csúcsokra, mert vannak magas csúcsok.      

Márc. 28. Tőlünk keletre gyilkos háború zajlik, itthon pedig a választási küzdelem finise. Tőlem akár két éve is lebonyolódhatott volna a választás, ugyanúgy szavaztam volna, mint hat nap múlva fogok. Utálom a nyomorult trükközéseket, és elegem van belőle. A balkonon élvezem a jó időt.
Hétágra süt a nap. Az égbolt kicsit opálos. Helyzetemnél fogva a (l)égi közlekedést tartom szem előtt. Tőlünk nagyjából délkeletre helyezkedik el a Ferihegyi repülőtér. Adódik, hogy oda tartanak a gépek, illetve onnan szállnak fel. A forgalom a jól látható légifolyosókon zajlik le. A képmezőben néhány, olykor öt-hat kondenzcsíkot húzó repülőgép is látható.
Madarak páros repüléséből sincs hiány. Az elöl repülő a nőstény, a hátsó a hím. Különféle madárfajok mutatkoznak be. Szépen repülnek és hangtalanul. Nem húznak kondenzcsíkot se. Dolmányos varjak szállnak  hozzám közel. A szemközti fa tornyán raktak fészket. Oda tartanak. Majd a mutatvány magasabbról megismétlődik, ezúttal galambpár repül északnak. A tőkésrécék jellegzetes suhanással szárnyalnak az Aranyhegyi-patak mentén. Mintha őrszemek volnának a patak biztonságára való felügyelettel megbízva. A rucapártól lemaradva, de kitartóan mögöttük igyekszik egy magányos réce is.
Tekintetemet egy bio-helikopter vonzza magához. Zengőlégy lehet. Csaknem egyhelyben táncol a levegőben. Nem úgy a kékdongó. Nagy gyorsasággal zúg át a balkon síkjában.
Van itt élet.
S ha mindez nem volna elég, az esztergomi vasúti töltésen hol jobbról, hol balról tűnik fel egy-egy szerelvény. Totózhatok, hogy emeletes kocsikkal vagy földszintesekkel közlekedő érkezik-e vajon. Nos, ezek nem csendesek. Az emelt szintű töltést egy vas áthidaló szakítja meg éppen az orrunk előtt. Ezen megsokasodik a vasút nesze. Nem húztak hangszigetelő falat a lakótelep irányába. Miért? Nem tudja valaki?
De mi is okozza a vasút zaját? Tavaly leírtam. Most csak néhány mondat erejéig idézem fel:
Nézzük meg a kereket! Lám köralakú! A kör területét úgy számítjuk ki, hogy r a négyzeten szorozva pi-vel. A képletből a pi=3,14, ami nem zakatol. Az r az a sugár, ami állandó, így megint csak nem zakatol. Mi maradt meg? Hát a NÉGYZET! És ahogy gördül ez a négyzet egyik oldaláról a másikra, na, attól zakatol a vonat kereke!                

Hány igaz kell ahhoz, hogy egy háború elkerülhető legyen? Az ószövetségben Ábrahám megpróbálja az Úrral diplomáciai úton tárgyalással rendezni Szodoma és Gomorra sorsát. A tárgyaló „felek” nem esnek egyenlő súllyal latba, az Úr mégis belemegy az alkuba. Igényeit leszállítja a lehetetlenség határáig, mégse hoz megbékélést a megegyezés. A romlottság mértéke minden mértéket meghalad. A büntetés nem marad el. Földrengés és lávazuhatag temeti be a két elkorcsosult települést, mert nem maradtak igazak a lakói, megmérettek, és könnyűeknek találtattak.
A világ politikusai vajon az igazság elkötelezettjei? Döntéseikben mennyit nyom a latban az igazak száma, mennyit az igazságosság, mint szempont. Mennyit a félelem a geopolitikai esendőségtől, a szomszéd államok sovinizmusától, a komisz érdekek eluralkodásától?
Emlékeztetőül a bibliai epizód a tárgyalás menetéről.
Ábrahám megszólalt: „Valóban el akarod pusztítani az igazakat is a gonoszokkal? Talán ötven igaz is akad a városban. Igazán a vesztüket akarod, nem kegyelmezel meg inkább a helységnek az ötven igazért, aki ott lakik? Távol legyen tőled, hogy az igazakat megöld a gonoszokkal együtt, s így egyenlő legyen a sorsuk az igazaknak meg a gonoszoknak. Távol legyen ez tőled. Az egész föld bírája nem járna el igazságosan.” Az Úr így válaszolt: „Ha ötven igazat találok Szodoma városában, értük megkegyelmezek az egész helységnek.” Ábrahám folytatta és így szólt: „Vettem magamnak a bátorságot, hogy beszéljek Urammal, pedig csak por és hamu vagyok. Lehet, hogy öt még hiányzik az ötven igazhoz. Az öt miatt elpusztítod az egész várost?” Így válaszolt: „Nem pusztítom el, ha csak negyvenöt igazat találok benne.” Erre ő folytatta beszédét: „De lehet, hogy csak negyven van.” Ezt felelte: „Negyven miatt sem fogom megtenni.” Ő újra szólt: „Ne haragudj, Uram, ha beszélek, de lehet, hogy csak harmincan lesznek.” Ezt válaszolta: „Ha harmincat találok, hát nem teszem meg.” Aztán újra szólt: „Nos, ha már egyszer bátorkodtam Urammal beszélni: lehet, hogy csak húszat találsz.” Így felelt: „Húsz miatt sem pusztítom el.” Ő folytatta: „Ne haragudj rám, Uram, ha még egyszer szólok: lehet, hogy csak tízen vannak.” Azt válaszolta: „Tíz miatt sem pusztítom el.” Ezután Isten eltávozott, miután befejezte beszédét Ábrahámmal (vö. Ter 18).

Nálunk volt négy unokánk mára.
Csinálnak ezt-azt, amit a lakás bősége megenged.
Reggel újabb szokásom szerint két tojásból rántottát készítettem magamnak. Kenyér nélkül ettem, hogy inkább fogyjak, mint nem.
Megorrontotta Levi unoka. Neki is készített hát a nagyi két tojásból rántottát, és mellé zsemlét, hogy roborálja.
Rita (4) elkérte a régebbi mobilomat. Készített néhány fotót. Vannak köztük jók. Ma már gyerekjáték a fotózás.
Levi már tévét nézne, Domi még leckét ír. Levi bekapcsolja a tévét, Domi felhagy a leckenézéssel. Otthon náluk nincs tévé. Milyen szerencsések. Viszont ki vannak rá éhezve. „
A tévézés kockázatairól és mellékhatásairól olvassa el a tájékoztatót, vagy beszélje meg pszichológusával, gyógyszerészével.”
Nálunk a nap jó részében háttértévéként működik ez az eszköz. Hol sorozatokra fókuszálva, hol focimeccsekre élesítve.
A nyári egy hetes nyaralás igazolja, hogy van élet tévé nélkül is.
A tavasz gőz erővel teljesít. Virágba borulnak az almafák, a föld tele vadvirágokkal, csak az eső késik. Aszály lesz idén?
A szép idő kikergetett bennünket a játszótérre. Az unokák pörögtek, libikókáztak, csúzdáztak, homokoztak, unatkoztak, hazajöttünk.
Mindent összevéve tartalmas napnak vagyunk utána. Bár nem okosodtam könyvek által, az unokákat sikerült megnevettetnem többször egy megtörtént eset felidézésével. Nevetősek. A legkisebb is szívből tud kacagni a maga egy évével.     

A tavasz is covidos! A meteorológusok szerint kb. 30 foknyi különbséget mértek helyenként hajnalban és koradélután. Azonkívül szokatlanul hideg volt eddig, viszont nem igazán esett az eső, amelynek késése egyre aggasztóbb. De nemcsak a tavasz kergült meg. Mindahányan megkergültünk a covidtól.
Kardiológusom megállapította: zörög a tüdőm. Oka covid-szövődmény. 
Magam megállapítottam, hogy izmaim erős izomláz-tüneteket produkálnak. Oka covid.
Nem múlik a náthám. Lehet, hogy van köze hozzá a virágporoknak, de lehet, hogy covid-utóhatás.
Nem is folytatom. A régi filmben minden mögött a lakájt kellett keresni: Hippodron. A mai valóságban minden mögött a coividra lehet gyanakodni.
De hát nem is voltam covidos. Nem is voltam? Hiába erőlködök, voltam. Többször is talán, csak nem tudtam, hogy ez az.
Az óráink szombat dél óta már a nyári időpontot mutatják. Most, amikor a gép előtt ülök, este féltizenegyet mutat mind a tizenöt átállított óra, hogy szokjuk az új rendet. Noha hivatalosan még csak fél tíz van.
Az autó óráját kell még megidomítani.
Érdekes változatosságot mutatnak az egyes órák.
A sütőét másképp kell előre lökni egy órával, mint a kisrádióét,
a nagy rádióét másképp, mint az ébresztős rádióét.
Az autóé megint másképp fogad szót.
Az időjelzővel kombináltról nem is beszélve.
A többit viszont azonos módon kell megpörgetni.
Remélem, az okos telefonok és a számítógép automatikusan rááll a nyári időszámításra.
A FB-on valaki megjegyezte, hogy az EU töketlensége, határozatképtelensége miatt kell tovább is játszani az amúgy értelmetlen és tök felesleges óraátállítással.
Igaza van.     

Mi még a Gutenberg-galaxis emberei vagyunk. Szeretjük az értékes irodalmat. Ha jó könyvre akadunk, késztetést érzünk arra, hogy megszerezzük. Ma ez elég könnyű, hiszen sokan szabadulnak az írott szövegektől, a helyigényes könyvektől. Inkább a kütyüjükhöz fordulnak minden ügyeikben.
Ma hozzánk csapódott egy Erich Kästner gyerekregény: A két Lotti. Mindig elcsodálkozom rajta, amikor egy-egy könyv kiadói adatait szemlélem.  Mekkorát fordult a világ. Ha ma egy könyv kétezer pld.-ban megjelenik, az már valami. Az említett kötet hetedik(!) kiadását tartottam a kezemben, amely 111 000 pld.-ban jelent meg. Jó eséllyel el is fogyott mind. Hol vagyunk már ettől?!
***   
Belebotlottam egy szép versbe is, amelynek néhány sora minden partecédulára felírható volna mottóként:
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma-két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
…
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
(Kosztolányi: Halotti beszéd részlet)
***
A nap krónikájához tartozik, hogy az ukrán-orosz háborúnak nem látszik a vége, és ez rendkívül szomorú.
Ha a földiek nem tudnak rendet teremteni, az égiek bizton megteszik a kegyelem erejével. Péntek este Ferenc pápa hosszas beszédben ismét Mária oltalmába ajánlotta a világot – benne nyomatékkal Oroszországot és Ukrajnát. A gesztus neve felajánlás, de valószínűsítem, hogy korrektebb megnevezés, hogy „oltalmába ajánlotta”. Minden nyelv más egy kicsit. Pl. az édesanya kategória fogalmilag hiányzik a legtöbb – vagy minden más – nyelvből. Csak az anya szó létezik. Következésképpen a műfordítók dolga nem könnyű. Lehetetlen 100%-os pontossággal visszaadni egy más nyelvű szöveget.
***
A szombat érdekes napnak ígérkezik. Valamennyi óránkat előre kell állítani egy órával. Úgy látszik, ez a bolondéria se akar megszűnni.
***
Pénteken hazament egy unokánk, szombaton jön négy másik. Ez így van jól.

- Szinte naponta vásárolunk az üzletközpontok valamelyikében. Mind azt harsogja, hogy nyerjen, akció, most kedvezmény a kártyásoknak… Nem is folytatom, hisz mindenki tudja, hogy az összes akció költségeit korábban tőlünk szedték be. Azt is tudja mindenki, hogy az akciós ár fölé írt ár az esetek legnagyobb részében hamis. Olyan árat írnak a termék fölé, amennyiért sose kínálták az illető kacatjukat.
És mégis lenyomják a nagyérdemű torkán.
Tovább megyek.
Nincs abban semmi új, ha megállapítom, hogy minden termék ára kilencre végződik, esetleg kilencvenkilencre netán kilencszázkilencvenkilencre. Az egyforma mindenit!
Mindenki tudja, hogy ez pszichénkre hatni akaró csalás, és nem értelmes átgondolt árkialakítás.
És mégis minden 999-re végződik.
Mintha hülyének néznék az összes vásárlót. Megjegyeztem, hogy ha egy marslakó idetévedne, látva az unalomig ismételt kilenceseket, biztosan megjegyezné: - Ezek bolondok, ezeknek mániájuk a kilences szám.      
***
A parkolás a bolt előtt két sorban történik. Direkt egy előttem álló mögé álltam be, arra gondolva, hogy mire bevásárolunk, az elmegy onnan, s kényelmesen kiállhatok az autómmal.
Nem úgy lett. Muszáj voltam tolatni, hogy kijussunk a parkolóhelyről. Eszembe jutott a régi adoma. Az egysávos földúton két szekér szemből közelít egymáshoz. Az egyik kocsis odakiált a másiknak:
- Térjen ki!
A másik visszaszól:
- Nem térek.
Az első újra:
- Térjen ki, mert ha nem…
A másik közbe vág:
- Nem térek ki.
Megint az első :
- Térjen ki, mert ha nem, úgy jár, mint a múltkor az a másik.
– Miért, az hogy járt?   
- Én tértem ki.
***
Ez az adoma többféle formában vándorol. Még Prohászkára is ráhúzták.
A püspök sáros úton közlekedik. Kerülgeti a pocsolyákat, a latyakot. Szembetalálja magát egy csavargóval, aki rámordul a püspökre:
- Hülyék előtt nem szoktam kitérni!!!
Mire Prohászka:
- Én viszont minden alkalommal kitérek előlük, s belelépett a dágványba.
Aztán vagy úgy volt, vagy másképpen.
Talán meg se történt.