Mickey webnaplója

Déltájban Jézus a kilenc apostollal Bethániából Jeruzsálembe indult. Elkísérte hét tanítvány is… azt mondta az apostoloknak, hogy eddig kenyerét és borát adta nekik, ma pedig testét és vérét fogja adni nekik; mindenét odaadja és rájuk hagyja, amije csak van.
Jeruzsálemben nagy hőség volt. Jézus bevonulása órák hosszat tartott. Ennek során igen szomjazott, de inni nem kapott. Voltak, akik gondoskodtak róla, hogy ne juthasson vízhez, italhoz.
Tanítványainak emlegette, hogy akik saját ruhájukat terítik elé, azok hívei lesznek, de akik a másokét terítik elé, azok nem. A tömeg éltette, hozsannázott neki, majd utóbb keresztre feszítését kívánta. Jézus sorsát előre látta. A tömeg éljenzett, Jézus pedig szomorúan tekintett erre a hamisságra, emberi gyarlóságra, amely hol elismeri, hol pedig vérét kívánja.
 Karinthy Barabbás c. művében jól érzékelteti, hogy hiába akarták Jézust kiszabadítani az emberek, valahogyan Barabbásnak hangzott a zúgásuk.
Félelmetes az egyes emberi törekvések megbicsaklása. Nem az ő akaratuk teljesül, hanem az Isten előre elhatározott terve. A megváltás.
Jézus halála és a természet ébredése hatalmas kontrasztban állnak egymással. Sarjadnak a füvek, illatoznak a virágok, fészket raknak a madarak, Jézus pedig önfeláldozására készül. Nem veszik el tőle, maga adja oda az emberért.
Pribékjeiért is imádkozik: Atyám, ne ródd fel bűnükként. Nem tudják, mit cselekednek.
Jó volna, ha mi tudnánk, hogy mit cselekszünk, és az igaz értékek tudásának a birtokában felelősen cselekednénk. Nagy szerencsénk, hogy létezik az irgalom kategóriája.
A Schütz Máté-passiójában hangzik el a zárókórusában a megváltás felismeréseként:
„Téged áldunk Krisztus, aki érettünk fenn a kereszt fáján kínhalált szenvedtél. Ott ülsz az Isten trónja jobbján, Krisztusunk. Szánj meg minden bűnöst most és örökké. Kyrie eleison, Christe eleison, Kyrie eleison. Amen.”  

A Mosonmagyaróvárra utazás mindig érdekes, mert a vonat 160 km/h-val száguld, közbe-közbe felvillannak az ismerős tájak fotótémaként is. Szeretem a vágtatást, a sebességet fotózni.
Tücsi megjegyezte, hogy változott a Rail-Jet utasállománya. Korábban kevesebb utas volt, s többnyire németül folyt a társalgás, most sok utas van, s többnyire ukránul beszélnek. Hogy a menekültek Bécsig kívánnak-e utazni vagy Münchenig, a csuda tudja.
A zsufiban arra lettünk figyelmesek, hogy négy ülésen két személy foglal helyet, egy fiú bedugott füllel; a maga melletti ülést a hátizsákja foglalta el. Vele szemben egy lány ült. Ő mobiljával szórakoztatta magát, mellette a cókmókja „ült”. Az egyik álló nő – egy ukrán – szemezett a fiú melletti hellyel. Némi biztatásra kihasználta, hogy a hátizsák előtt van annyi szabad felület az ülésből, hogy letelepedjen. Erre a fiú bezzeg azonnal reagált. Kirántotta a batyuját a nő mögül és maga elé tette. Az ukrán barátnője megkérte a szemközt ülő lányt, hogy tegye szabaddá az ülőhelyet, mert ő is le szeretne ülni. Mondom Tücsinek: Íme, az asszertív magatartás bemutatása. Láttam ennél rosszabbat is. A fickó egyik széken ült, a mellette lévőn a táskája, a szemközti kettőt cipős lábainak tartotta fenn. Semmi és senki nem érdekelte. Ha nem szólsz hozzá, éhen is halhatsz mellette.
Az ukrán nő cselekedetén sokan elmosolyodtunk a fiú kárára.
Miért is lettünk ilyen közönyösek, önzők?
Érdekérvényesítés?  Talán.         
***
Az úton nem találkoztunk legelésző őzzel, de még egy nyúllal sem, viszont oda-vissza rám köszöntek Révkomárom zsiráfjai. Így hívom a kikötő daruit, mert nem darura, hanem zsiráfra emlékeztetnek.
Móvári unokáink egyebekben köszönik, jól vannak. Kamaszodnak, tavaszodnak. Ahogy kell. Megköszöntöttük a 10 évest és anyját, aki egy emberöltővel több. Ők meg gratuláltak 50. házassági évfordulónk alkalmából.
***
Mosonmagyaróvár mellett fekszik Jánossomorja. Mosonszentjános és Pusztasomorja egyesüléséből alkotott falunév. A község temploma Keresztelő Szent Jánosnak van szentelve, Somorjáé pedig Sancta Maria, Sankt Marien tiszteletére. Innen a szláv (Smarje)  szó hatására lett Somorja. 

Van nekem egy színes grafikám, témája szerint kb. Krisztus keresztről való levétele. Alatta szöveg: Tűz Tamásnak szeretettel: 1981. Roma
A Tűz Tamás neve alatti szöveget nem sikerült megfejtenem. Hátha valaki felismeri, vagy grafológiai ismeretei okán sikerül megoldania a feladványt. Felpakolom a FB-ra a képet.
***
Van a világméretű harc az értékek, illetve az érdekek mentén, és van az ukrán-orosz háború, mint felszíni jelenség a maga brutalitásával.
S közeleg a húsvét.
Teréz anya házának feszülete mellett egy szó állt: Szomjazom.
A keresztre feszített üzen ezzel az egyetlen szóval.
Ám némaságával is üzen. Krisztus világmegváltó, aki meghirdette az Isten országát. Aki kinyilatkoztatta: a betegekért, a bűnösökért jött, mert „Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen”.
Aki a kereszten függött, szenvedését kiterjesztette minden bűnösre, aki hajlandó megtérni, merthogy valamennyi embert a saját képmására és hasonlatosságára teremtette az Isten. Ahogy mondják: az ember capax Dei, Istenre képes lény.
Következésképpen: aki a bűnösöket kárpálja, bántja, az Isten Fiát bántja, mert Jézus mindenkit szeret és hív, hogy az örök boldogság részese legyen.
Ezt azért írom, mert a való életben és az interneten is felerősödtek az alpári megnyilvánulások. Ezek címzettjei az emberek, akik ilyenek vagy olyanok, de mindenképpen olyanok, akik személyükben hordozzák az istenarcot. Akik tehát egymást bántják, Krisztus szenvedéseit fokozzák. Ettől óva intenék mindenkit.
Amit ígérhetek, hogy az egymással acsarkodó kommenteket nem fogom elolvasni. Ha beléjük botlok (sajnos nem nehéz), ott hagyom őket, bojkottálom őket a magam részéről.
***
Nem tudom, milyen hatású volna, ha a parlament jobb érzésű tagjai válasz nélkül hagynák a becsmérlő fröcsögéseket, mintha el se hangzottak volna. Folytatnák az ország érdekében megvitatandó kérdések tárgyalását. Az üres fecsegők tán ráunnának, vagy észbe kapnának, hogy süket fülekre talál, és ennél fogva teljesen érdektelen az ocsmányságokkal való vagdalkozás.

Ismételten foglalkoztat az a gondolat, hogy nyelveken kommunikálunk egymással. Ugye adva van egy hangképző berendezésünk hangszalaggal, szájüreggel, benne nyelvünkkel, ajkunkkal, és ez arra képesít bennünket, hogy longitudinális rezgéseket hozzunk létre, amelyeket fülünk – dobhártyánk – érzékel, agyunk rendszerez információkká. Hangokká, szavakká, mondatokká. A hangképző szerveink által a levegőáramlásba dobott akadályok illetve zöngék adott frekvenciákon szólalnak meg, és ezek értelmes tartalmakat hordoznak. Nem is olyan magától értetődő dolog ez. A beszéd alkalmas az önreflexióra. Tudatos gondolatcserére, érzelmek kifejezésére. Az önreflexió csak miránk, emberekre nézve igaz.
Gondolok itt a papagájra, amely állatka teljesen más hangadási szervei ellenére képes utánozni az emberi beszédet, noha jottányit se ért mindabból, amit eldarál.
Micsoda különbség!       
Ugyenez a csodálat tölt el a zenehallgatás okán.
Adott frekvenciájú hangok ismétlődnek, méghozzá többnyire ritmusokba rendezve. Akár több hangszer szól egyszerre mást és mást játszva, s értelmes tarka mondandót megjelenítve.     
Az együtt hangzás ráadásul többlettartalmat hordoz annál, mint a szólamok összessége külön-külön. Fülünk mindezt átadja belső hallásunknak, és érzelmeket vált ki belőlünk.
Amit nem lehet elmondani szavakkal még a költőknek se, azt képes elmondani a zene nyelvén az ember.
Az infrahangok félelmet keltenek bennünk. A tigris alkalmazza is vadászata alkalmával.
Egyes dallamok melegséget, megelégedettséget, méltóságot, diadalt, örömöt, sziporkázást, mások melankóliát, gondokat, felindultságot, stb. hordoznak.
Egyes dallamok feldobják a hallgatót, mások elgondolkoztatják, esetleg deprimálják azt, aki hallgatja.
Isteni szikrák ezek. A beszédkészség és a zene egyaránt.   
***
Már egy napja szól bennem a Beatles-szám: Fixing a Hole.
Nem is rossz.  

Orbán Viktor április 6.-i nemzetközi sajtótájékoztatója kb. 1 óra 40’-ig tartott.
Sok minden érdekesség hangzott el, itt most csak néhány idézetet kívánok sorolni, amely azt igazolja, hogy OV csakugyan örök diák, aki örül, ha tanulhat, és nem örök tanító, aki annak örül, ha taníthat.
Buzánszky Jenőtől tanulta, hogy „a győztes azt mond, amit akar, a vesztes meg mondhat, amit akar”.
OV: A sikernek sok anyja van, a kudarc mindig árva.
Hemingway: „Ha hálát akarsz, akkor tarts kutyát.”
OV: Az elmúlt tizenkét évben nem csaptuk be az oroszokat, és az oroszok se csaptak be minket.
OV: Ez a legjobb hely Európában.
OV. A békés egyet nem értés kultúrája fontos lenne.
OV: Ha nincs siker, nem élsz túl.
Matolcsy: „A pénzügyi stabilitás nem zárja ki a gazdasági növekedést, sőt…”
Churchill: Amikor a 2. vh-ban vissza akarták vágni a kulturális költségvetés számait, Ch. megjegyezte: „Na jó, de akkor miért harcolunk?”
Churchill: „Egyetlen győzelem se végleges, és egyetlen veszteség sem végzetes.”
A fentiek csupán a kérdésekre adott válaszokat fűszerezték.
***
Mást is érdemes idézni: Nevezetesen Schiffer Andrást, aki a választásokat így summázta:
„Nem arról van szó, hogy az emberek szeretik a narancsot, hanem arról, hogy utálják a moslékot.” 
***
Hazai. Mi április 4-én Zs. lányunk születésnapját ünnepeljük, április hatodikán kislánya (10) szül. napját.
Isten éltesse őket!

„- Bornemissza Gergely! Te király hadnagya! Hallod-e? Nálad van egy török gyűrű. Énnálam van egy magyar gyermek. Az a gyűrű az enyém. Ez a gyermek a tied… Ha a szavamnak nem hiszel, majd hiszel akkor, ha a gyermeked fejét a várba dobatom... Hallod-e Bornemissza!”
Hogy kerül most ide ez a szemtelen fenyegetés?
Úgy, hogy olvastam Volodimir Zelenszkij alpári hangvételű felhorkanását, aki Jumurdsákéval azonos stílusban üzent OV-nak:
„Magyarországra térve, itt meg kell állnom, őszintének kell lennem (Miért? Idáig hazudtál?) Egyszer s mindenkorra el kell döntenetek, hogy kinek az oldalán álltok… Ide figyelj, Viktor, tudod te, mi történik Mariupolban? Ha megteheted, kérlek, menj le a folyópartra...” És így tovább, és így tovább.
Egyes kommentelőknek feltűnt, hogy Orbán milyen visszafogott hangnemben válaszolt - bár határozott elutasító módon - erre a szemtelenségre. Milyen alapon csinál ez az alak programot egy független állam miniszterelnökének?
Kedves VZ, azt szokták mondani az ilyesmire, hogy „nono, nem őriztünk együtt disznót”.   
Lám, nincs semmi új a nap alatt.
Ami most van volt az régen is. Régen is, most is mindig akadnak olyanok, akik lemennek kutyába, és meg vannak sértődve, hogy nem kapnak fenyegetésükre behódoló választ.
Az is eszembe jut, ahogyan Morus Szent Tamás üzent az őt fenyegető VIII. Henriknek:
„A gyerekeket szokták ijesztgetni.”
***
Az orosz és az ukrán vezető politikus keresztneve Vlagyimir, ill. Volodimir. Egyaránt hatalom és béke a jelentésük. Vajon melyikük hatalma és békéje fog érvényesülni a harcok után? Melyik hatalom békéje?
***
Meghalt Pákozdi István pap, aki 1955-ben született. Nyugodjék békében! 
***
Vettünk két képet Roznik Bálinttól.
Szépek.
Mutatom a FB-on.

Lassan lecseng a parlamenti választás felfűtöttsége, a propagandaeszközök hangossága, a kialakult eredmény okán azonban nagy-nagy felháborodások, keserű visszhangok is megjelennek a posztokban, a kommentekben. Néhány gondolatomat ez ügyben vázolom.
Az első az a kormánypárti vélemény, hogy ha marad az Orbán-kormány a baloldaliaknak is megéri azok miatt a szociális intézkedések miatt, amelyek minden állampolgárra vonatkoznak. Továbbá amiatt, hogy OV és kabinetje minden módon törekedik arra, hogy a háborúból kimaradjunk, s az ottani csetepaté ne kerüljön magyar emberéletbe, se jobboldaliéba, se baloldaliéba. A nyomott áron forgalmazott termékek és az adókedvezmények szintén minden embert érintenek politikai hovatartozástól függetlenül.
A második gondolatom: Úgy vélem, hogy OV szívesen átadná a kormánypálcát bárkinek, ha  egy értelmes utód megjelenne a láthatáron, aki szívügyének tekinti e nemzet sorsát. Addig pedig szívesen kormányoz, s szeretné az ellenzéket nem ellenségként látni. Megnyilatkozásai arra mutatnak, hogy nyitott ez irányban, de nem talál fogadókészségre.
Sajnálom azokat, akik a vesztes félre szavazván deprimáltakká váltak. Nem tudom, hogy lehet segíteni rajtuk, próbálom megérteni őket (nem nagyon megy), mindenesetre empátiával gondolok rájuk.
***
Szívesebben írok arról, hogy unokáink mennyire különbözőképpen reagálnak a meseolvasásra.
A legviccesebb a francia unokák magatartása, amikor megpróbálunk nekik rossz kiejtéssel francia meséket felolvasni. Dőlnek a nevetéstől. Cserébe a kette foiszért (cette fois) ők meg a magyar termékeket ejtik franciául: Így lesz pl. a sajtból szazst.
A magyar unokák egy része korától függetlenül körbeveszi a mesemondót és tátott szájjal hallgatja, míg el nem unja a történetet.
Más unokák pedig minden mondatnál megálljt parancsolnak, mert rákérdeznek az előttük korábban ismeretlen fogalmakra. Mit is jelentenek ilyenek, mint pl. vasorrú bába, táltos ló, kik a tündérek, stb.
Nem vagyunk egyformák. Unokáink sem azok. Hála Istennek!  
***
Tegnap  gyönyörű okker és narancssárga színben pompázott a naplemente. Tökéletes fotóstéma. A Petőfi-hídon láttam is egy embert, akit elvarázsolt a tündökletes látvány, és fényképezte e természeti szépséget. Nagyon sajnáltam, hogy nem adatott meg a lehetőség megörökíteni a múló pillanat szépségét. Autót vezettem.         

Négyévenként a grund mindenese, Janó hangja motoz bennem, aki Molnár Ferenc Pál utcai fiúk c. regényéből ismerős. „Janó, mikor Bokát meglátta, vigyorogva intett feléje. - Megvertung őket! Boka szomorú mosollyal felelt. De Janó tűzbe jött: - Megvertung!... Kidobtung... Kikergetung... - Igen - mondta csöndesen a tábornok. - … Janó benézett. - Ez a mérnök úré. - Milyen mérnök úré? - Építészmérnök úré… - Építeni fognak… Hétfőn gyünnek munkások, felássák grundot... csinálnak pince... fundamentum...” Nem mondom, hogy pirruszi győzelem a jobboldal győzelme. Mert győzelem ez, az ország irányításának a lehetőségét újra megkapta a Fidesz-KDNP-koalíció. Megvertung, kidobtunk, kikergetung. A már bevált és működő gazdasági mechanizmusok folytatódhatnak tovább.
Igen is, meg nem is.
Akkorát fordult a történelem kereke, hogy normális kerékvágásról aligha beszélhetünk. A kerékvágás nem normális, és lehet, hogy maga a keréktávolság sem azonos a korábbi időszakéval. Törheti a fejét az újraválasztandó kormány a Hogyan tovább?-ot illetően.
Reményeim szerint meg fog birkózni az újabb kihívásokkal is. (Bár emeletes házat tervez a grundra a „mérnök úr”, birodalmit).
Ugye volt itt már ciánszennyezés, vörösiszap-betörés, hatalmas árvízfenyegetés, covid-pandémia, háború a szomszédban, háború itthon az ellenzékkel, és a Gyuri bácsi kalapjából előhúzott alakokkal, a nyugati politikusokkal és mérget köpködő sajtójukkal.
Távol álljon tőlem, hogy bombasztokkal operáljak, közhelyekkel éljek. Mégis Kisfaludy Károly verssorait kell idéznem: „Él magyar, áll Buda még! / A mult csak példa legyen most / S égve honért bizton nézzen előre szemünk… /”
Isten, haza, család – nagyon pozitív hívószavak. E hármast a szeretet köteléke tartja össze, teszi életképessé.
És most még egy idézet álljon itt – a Szózatból:
„/ És annyi balszerencse közt, / Oly sok viszály után, / Megfogyva bár, de törve nem, / Él nemzet e hazán. /”
Éljen! Éljen! Éljen!
Legyen végre béke!!!

Okos gondolat VD-nél. „…megnéz egy padon magányosan üldögélő öregembert. A kép megmerevedik. A fiú ebben a pillanatban válik orvossá… Neked van ilyen emléked?” VD-nek volt. Egy Paul Klee-kép: a Seefahrer.
És nekem?
Két elvetélt jelzés. 1. Gimnázium. Órai dolgozat. Egyedül az enyém fogja a várt lényeget. Arany: hová lettél, hová levél ó lelkem ifjúsága.
2. Másodjára érettségi utáni bankett. Magyartanárom odaül mellém az asztalhoz, és elmondja, hogy az évfolyam legjobb érettségi dolgozatát írtam meg.
Ezekkel a megnyilvánulásokkal nem igazán törődtem. Piaristáktól a 3T idején milyen reményekkel indulhattam volna el?
Egy siófoki nyaralás megerősítő megfogalmazása. Azt már én jelentettem ki az ÉS-t olvasva: Ilyen cikkeket bármikor írnék magam is.
Aztán húsz év szünet.
Felkérések, indíttatások, sodródok a publicisztika felé, ahol aztán ki is kötök.
***
Elvetettem kiköpött naspolyamagokat. Nem tudom, kikel-e belőlük egy is. És ha igen, hová ültetem? És ha igen, mikor fordul termőre? És ha termőre fordul, ki fog enni belőle.
Olvasom: A naspolya magjából leveléből tea készíthető. Vitaminbomba. Tele C- és különféle B-vitaminokkal. A teát főzni szokták. A C-vitamin ekkor elpusztul. Hát akkor?
***
1957-ben három hónapot töltöttem az NDK-ban, a Keleti-tenger mellett,  Heringsdorfban. Arra is figyeltek a németek, hogy hegedülni tanulok. Kaptam hegedűt, kottát, tanárt. Többek között egy német népdalt játszottam a kottából. A szobaasszonyok meghallották, és énekelték szöveggel. Máig emlékszem a négysoros dallamra. Tegnap lekottáztam. Kinek? Minek?
***
Jut eszembe egy szójáték: Bulváros Belváros
***
A vasárnap mise-intenciója a hálás aranylakodalmas pár.    
***
Válasz egy kommentre:
Az 50-es években törölték a karácsonyt, fenyőünnepnek nevezték, törölték a mikulást, télapónak nevezték. A szülőket pedig nyomatékkal kérték, hogy kerüljék a kettős nevelést.
A 70-es évektől előszeretettel névadót rendeztek keresztelő helyett.
Ma tilos módon érzékenyítenek.
Holnap majd sokkolják a népeket, hogy jó helyre x-eljenek?
Bravó szép, új világ!
  

Ötven éve házasodtunk össze. Két nagyon különböző természetű ember. Egy lány és egy fiú, egy fiatal nő és egy férfi. Semmiféle rokonsági kapcsolat nem volt köztünk. Ez persze jó degeneráltság ellen. Utólag visszagondolva nagy merészség volt részünkről. Mert…
Egy konyha elkerített részéből indult közös életünk.
Aztán fokról fokra összeszoktunk.
Aztán fokról fokra javult a helyzetünk.
Aztán egymás után négy gyerekünk született.    
Aztán kirepült mind a négy. 
Aztán mind megházasodott.
Aztán lett tizenegy unokánk.
Aztán megöregedtünk, lettünk Tücsi nagyi meg nagypapa.
Aztán megszoktuk új nevünket.
Aztán?
Most itt állunk azzal, hogy ez az év a mi ünnepünk.
Konyakkal vagy pezsgővel emlékezzünk?
Misével és ajándékokkal?
Nyáron a gyerekekkel is.
Ugyanaz áll-e kettőnkre, mint a koros emberekre?
„Nem érdem, de teljesítmény.”
Tücsi kedvenc nótája lánykora óta a Tavaszi szél vizet áraszt c.
Nekem sok van. Nehéz volna egyet kiemelni közülük.  
Az ezüstlakodalmat Chukéékkal együtt tartottuk.
Az aranyat előre láthatólag már külön.
Hála Istennek mindenért!