Mickey webnaplója

Az osztálytalálkozó megvolt. Tizenketten jelentünk meg rajta, öten exkuzálták magukat, további három ember sose jön közénk vissza, tüntetőleg távbolmaradnak..
Szó szót követett, ital ételt követett, a hangulat fokozódott.
Gyermekek lettünk újra, így aztán a régi sztorikat újították meg a fiúk, és nem tartottak beszámolót, hogy az utóbbi évben miket éltek meg.
Kamilló pedig elsütötte vicceit. Kettőre emlékszem:
1. A matróz jelenti a kapitánynak: Egy kalózhajó a láthatáron.
A kapitány válasza: Hozd ide a kardomat.
A matróz újra jelent a kapitánynak: Két kalózhajó a láthatáron.
A kapitány válasza: Hozd ide a vörös ingemet.
A matróz harmadszor is jelent a kapitánynak: Öt kalózhajó a láthatáron.
A kapitány válasza: Hozd ide a barna nadrágomat!
***
2. Az öregfiúk megtárgyalják, hogy hol legyen a tízéves érettségi találkozó.
Úgy döntenek, hogy legyen az Arany Bikában.
Miért éppen az Arany Bikában?
Mert ott jó nők szolgálnak fel.
Az öregfiúk megtárgyalják, hogy hol legyen a húszéves érettségi találkozó.
Úgy döntenek, hogy legyen az Arany Bikában.
Miért éppen az Arany Bikában?
Mert ott finom a kaja.
Az öregfiúk megtárgyalják, hogy hol legyen a harmincéves érettségi találkozó.
Úgy döntenek, hogy legyen az Arany Bikában.
Miért éppen az Arany Bikában?
Mert ott finom a csapolt sör.
Az öregfiúk megtárgyalják, hogy hol legyen a negyvenéves érettségi találkozó.
Úgy döntenek, hogy legyen az Arany Bikában.
Miért éppen az Arany Bikában?
Mert ott jó a zene.
Az öregfiúk megtárgyalják, hogy hol legyen az ötvenéves érettségi találkozó.
Úgy döntenek, hogy legyen az Arany Bikában.
Miért éppen az Arany Bikában?
Mert oda be lehet menni kerekesszékkel is.
Az öregfiúk megtárgyalják, hogy hol legyen a hatvanéves érettségi találkozó.
Úgy döntenek, hogy legyen az Arany Bikában.
Miért éppen az Arany Bikában?
Mert - mint mondják - ott még sosem voltunk.

Derűs hideg reggel köszöntött ma bennünket. A nap érdekessége, hogy autónkat szerelőhöz vittük, mert a forgalmit meg kell újítani. (Az autót is, ha hibás.) Így nyerek egy évet, akkor jár le az én jogosítványom. Majd engem is meg kell újítani. A jogosítványomat lehetőség szerint szintén. És így fog menni ez a körforgás mindaddig, mígnem egyikünk ki nem esik.
Vagy az autó, vagy én.
Könnyű az autónak, még csak tizenhét éves, én meg 78.
Az ő neve Chevrolet Kalos
az én nevem Gyorgyovich Miklós.
***
Elolvastam az anekdotás kötetet. Új könyv után kell néznem.
Na, nem ma.
Ma osztálytalálkozó lesz.
Tanár úrnak jelentem, az osztály létszáma 33. Jelen van mindenki, aki eljött, 16 fő meg már elhunyt.  Nyugodjanak békében!
Kb. öt éve is részt vettem a találkozón. Hosszú asztal körül ültünk.
A velem szemben ülők közül ketten, akik egymás mellett ültek, elhunytak.    
Úgy élem meg a kaszás ólálkodását, mint egykor Münchenben a Foucault-inga látványát. A kilendített súlygolyó ötpercenként pöckölt ki egy-egy bábút. Kérlelhetetlen következetességgel, kiszámítható módon kerültek sorra.   
Még megjegyzem, hogy néhai osztályfőnökünk (Isten nyugosztalja) a legutolsó találkozónkon halókészülékkel a fülében jelent meg. (Mint mondta, már nem tanít, mert nem hallja meg a súgókat, és nem akar nevetségessé válni.)
Nem mondtam ki, de megjegyeztem magamban, hogy milyen öreg.
Csak készülékkel hall.
A mai alkalomra én is pótfülemmel megyek el.
Hátha hallok valami érdekeset.    

Sosztakovics másodikán adta oda nekem 1. gordonkaversenye kéziratát. Hatodikán háromszor eljátszottam fejből – így Rosztropovics. Az első után annyira izgult, hogy megittunk egy kis vodkát. Másodszorra már nem játszottam olyan jól, és utána még több vodkát ittunk. Harmadszorra szerintem a Saint-Saëns-versenyművet játszottam, de ő még mindig a sajátját kísérte. Iszonyú boldogok voltunk.
John Cage:
Felolvastam Előadás a semmiről c. tanulmányomat. …
Egyik tagoló elem az ismétlés volt, vagy tizennégyszeri ismétlése egy oldalnak, amelynek ez volt a refrénje: „Ha bárki álmos, hagyjuk aludni”…. Később, amikor kérdéseket lehetett feltenni, mind a hat előre elkészített válasz egyikét adtam meg, függetlenül attól, hogy mi volt a kérdés.
Messiaen: Nincs más nagy művész, csak a madarak.
Kritikus Schönberg zenéjéről: Schönberg festészete szemet szúr, a zenéje fület.
***
Tapasztalom, ahogyan a kütyük világa felszippantja a társadalom (társadalmak) tagjait. Szorításából vajmi nehéz menekülni.
Ki ne szeretne mindig valami érdekfeszítőt látni függetlenül attól, hogy van-e értelme vagy nincs, van-e köze az életéhez, vagy nincs, szükséges-e élete zavartalan folytatásához, vagy sem, gazdagítja-e valamivel, vagy csak az idejét rabolja. És még miféle meglepetéseket fog hozni a MI?
***
A Prédikátor azt mondta:
Eljönnek azok az évek, amelyekről azt mondod: „Ezek már nincsenek kedvem szerint!”:
- reszketnek testőreid (kezeid)
- és ingadoznak erős harcosaid (lábaid)
- elfogynak őrlő lányaid (fogaid)
- az ablakban leskelődőket (szemeid) pedig homály födi
- bezárulnak az utcára nyíló ajtóid (füleid)
- a malom zaja (beszéded) elcsendesül
- a madárfüttyre már ébren leszel (álmatlanság)
- amikor szédülsz a magasban (keringési zavar)
- amikor gyógyfüveid már mit sem érnek neked (csak életben tartanak a gyógyszerek).
Viszont a slágerszöveg szerint „sohase mondd, hogy mindennek vége!”
(Amikor mindennek vége, akkor már azt se tudod mondani, hogy félkalap.)

Szívesen olvasgatok az erkélyünkön, kiváltképpen akkor, ha nem pörköl a nap.
Mostanában kegyes hozzám az időjárás.
Néha csend vesz körül, néha a faaprítógép vagy a fűkasza terrorizáló sivítása.
Ha hallásomat megélesítem kütyümmel, akkor a falomb susogását is élvezhetem.
Jobban szeretem azt hallgatni, mint nonstop a fülzúgásomat.
Mint említem, van rásegítőm ahhoz, hogy jobban halljak, de van, amit csak szeretnék meghallani.
Ilyenkor már szokásosan ciripelni szoktak a tücskök. Idén még egyetlen muzsikájukat se hallottam.
Ami menetrendszerűen hallható, az a vonatok zajának jelentkezése a töltésen, és a repülők zúgása a légifolyosón.
Újabban megfigyeltem, hogy fölénk érve a gépek egy része már kiengedi a futóművét, mások meg nem.
Békaperspektívából szemlélve azon még nem kaptam rajta a repcsiket, hogy éppen felettünk változik a futóművek helyzete.    
A madarak csaknem folyamatosan hangicsálnak, kiváltképpen, ha jön egy macska.
Minap nagy szélvihar tépázta meg a halódó lombokat.
Már nem ugrottam a kameráért, hogy lefotózzam, amint „hull az elsárgult levél”.
Mindig ugyanúgy hullanak a levelek.
Leköti figyelmemet viszont, ahogy a hárs, és egyéb (tán nyírfa) termései lepilinckáznak, vagy mint a helikopterek őrült forgásba kezdenek földre szállásuk alkalmával.
A felhők viszont nem hagynak békén.
Változatos formájuk, változatos színük romantikus.
Úgy látszik, ezt közel áll hozzám.
Szívesen megörökítem őket.

 

Nem akartam, hogy posztjaim ezután idegen tollakkal ékeskedővé legyen, most mégis még néhány tanulságos anekdotát teszek fel a most olvasott könyvből. Előre is bocsánatot kérek miatta.
* Itt van pl. G. Mahler, akitől egy Natalie nevű hölgy azt kérdezi, hogyan kell zenét szerezni.
- Az Istenért, Natalie, hogy kérdezhetsz ilyet?! Tudod, hogy készül a trombita? Veszünk egy lyukat, és körbetekerjük rézzel. Nagyjából ilyen a komponálás is.  
* Beethoven az eredetiséget tartotta a zeneszerző fő céljának, mert egy hölgynek, aki megkérdezte tőle, vajon gyakran látogatja-e a Mozart-operákat, azt válaszolta, hogy nem ismeri őket, és nem akar mást hallani, mint a saját zenéjét, nehogy csorba essék az eredetiségén.
* C. M. Weber a műve főpróbáját karosszékből hallgatta. A szerző a legteljesebb mértékben meg volt elégedve vele egy apróságot kivéve. A kórus teljes hangerővel kezdte a kantáta imarészét. Weber azonnal leállította őket, és e szavakkal fordult hozzájuk:
Halkabban, könyörgöm! Hogy lehet Isten jelenlétében így ordítani?!
* Egy dobos találkozott Rossinival.
- Szíves engedelmével eldobolom a Tolvaj szarka nyitányát.
- Ó, mondta Rossini.
A fickó az indulót bevezető harsány dobpergés után diadalittasan nézett föl, hogy mekkora zajt csapott.
- Uram, szólalt meg, itt most hatvanütemnyi szünet jön, azt átugorjuk.
- Jaj, ne! Nagyon kérem, számolja végig őket! –mondta neki Rossini.
* Auber megkérdezte Rossinit:
Hogyan tetszett a Tannhäuser?
A mester mosolygott:
Ez olyan zene, amelyet többször kell meghallgatni. Én még egyszer nem megyek el. Wagner zenéjének szép pillanatai vannak, de rossz negyedórái.
* Nézd, kész csoda ez a kávédaráló! – magyarázta Schubert izgatottan. Dallamok, témák röppennek fel belőle. Figyeld ta-ra-ta, ez az! Napokig nincs ötleted, ez a kis szerkentyű meg egy pillanat alatt talál neked! Azzal énekelni kezdte a d-moll vonósnégyes témáit.
* F. Mendelssohn vezényelte először húszéves korában az általa újra felfedezett Bach-muzsikát, a Máté-passiót.
* Zeneszerzői módszere egyedi volt. Kottát írt, emlékezik vissza egyik látogatója. Vendégének azt mondta: Csak másolok. Beszélgetés közben is egyre írt. Nem másolt, mert nem volt előtte papír. A C-dúr nyitányon dolgozott.  A másolás abból állt, hogy lejegyezte a fejében az utolsó hangig végiggondolt és kidolgozott művet, mintha ott feküdt volna előtte.

Hogy igazak-e az anekdoták, nem szavatolja senki. Mindenesetre valamiféleképpen jellemzők azokra, akiknek a nevéhez kötik őket.
Jöjjenek most Mozart-anekdoták.
* Apja súlyos torokbetegsége miatt vidéki házat kellett bérelnünk Chelsea-ben, London külső részén – emlékezik vissza Maria Anna Mozart. Amíg életveszélyes állapotban volt, nem használhattuk a zongorát. Hogy addig is elfoglalja magát, az akkor nyolc éves Wolfgang megírta első szimfóniáját (K. 16) – fejben és teljes zenekarra.
* Pichler írónő írja:
Amikor a Figaro C-dúr áriáját zongoráztam az első felvonásból, a nálunk vendégeskedő Mozart mögém állt. Tetszhetett neki a játékom, mert énekelni kezdte a szöveget, és közben a vállamon ütötte a ritmust. Hirtelen fogott egy széket, mellém ült, és megkért, hogy játsszam tovább a basszus szólamot, ő pedig olyan gyönyörűséges változatokat rögtönzött a témára, hogy mindannyiunknak elállt a lélegzete. Aztán egyszer csak megunta, felpattant, és a szokott bolondos modorában asztalokat és székeket ugrott át, macskaként nyávogott, és mint egy neveletlen kölyök úgy hányta a bukfenceket.
*Beethoven és Cramer együtt sétált, és meghallotta, hogy a közelben valaki Mozart C-moll zongoraversenyét  (K.491) játssza. Beethoven megállt és társa figyelmét a mű végén elhangzó rendkívül egyszerű, de csodaszép dallamra irányítva felsóhajtott:
- Cramer, Cramer! Mi sose leszünk képesek ilyesmire!
* A haldokló Salieri kinyilvánította, hogy a híresztelések ellenére sem mérgezte meg Mozartot. Az viszont tagadhatatlan, hogy sokszor mondott elmarasztaló véleményt riválisáról.
Még megjegyzem, amit Kocsis Zoltán fejtett ki egy interjúban Mozart zongoradarabjainak előadásáról. Mint mondta, a pianisták nem szeretnek Mozartot játszani, mert darabjaiban minden a helyén van. Az interpretátor vagy hűségesen lejátssza a művet, s akkor az érdem Mozarté, vagy megpróbálkozik különféle manírokkal élni, s akkor az lesz a veszte.
A tökéletes művet csak elrontani lehet, érdemben semmit sem lehet hozzátenni.
 

Az anekdoták olyan rövid történetek, amelyeknek valamiféle csattanója illenék lenni. Sikerüket többnyire az adja meg (fokozza), hogy neves emberek szájába adják a sztorikat.
Kaptam egy vaskos kötetet szülinapom okán: A komolyzene anekdotakincse. Ebből szemezgetek, s bízvást még máskor is meg fogom tenni.
* G. Fauré tudatában volt beosztása méltóságának. Mindennap taxival érkezett a konzervatórium elé, melyet az előző metróállomáson fogadott fel.
Ez a megoldás ma is előfordul. Tipikus úrhatnám manőver. Vö. Fent az ernyő, nincsen kas (közmondás).
* Caruso a végletekig elnyújtotta áriáit: „Chgi son? Chi son?” [ki vagyok?] énekelte lassan. „Sei un imbecile!” [hülye vagy] vágta ré Puccini, általános derültség közepette. (Hogy szólna ez az anekdota Caruso és Puccini nélkül?)
* Geraldine Farrar – akivel szenvedélyes viszonya volt Toscanininek, egy Puccini-áriát nem egészen kotta szerint énekelt. Amikor Toscanini megállította és lehordta, a szoprán így védekezett:
- Maestro, én kérem, ne feledje, én az opera csillaga vagyok.
- Akkor az égben a helye – csattant fel Toscanini.
(Nem túlságos, csak meglehetős)
* Busoni találós kérdése:
Mi a különbség Godowski és a gépzongora között?
- Godowski tízszer gyorsabban, a pianola tízszer annyi érzéssel tud játszani. (Ez frappáns)
* Max Reger olyan ihletetten játszotta Schubert Pisztráng-ötösének  zongoraszólamát, hogy egyik hölgyrajongója hálából friss pisztrángot küldött neki. Reger köszönőlevelében tudatta vele a következő koncertje időpontját, és hogy a műsor: Haydn Ökör-menüettje lesz. (Na, ilyen egy tipikus anekdota.)
* Egy müncheni lap lesújtó kritikájára így válaszolt Reger a szerzőnek:
„Lakásom legkisebb helyiségében ülök. Előttem az ön kritiája. Még egy pillanat, és mögöttem lesz. (A vándoranekdoták gyöngyszeme: Én Karinthyval is olvastam már.)
* Amikor a szoprán Francesca Cuzzoni nem akarta elénekelni az Ottone Falsa imagine kezdetű áriáját, Händel ezt mondta neki:
Tisztában vagyok vele, hogy maga igazi női ördög, de meg fogja látni, hogy én meg Belzebub vagyok, a fő ördög.
Azzal a derekánál fogva felemelte, és közölte vele, hogy ha még egy szót szól, kihajítja az ablakon. [Valaha ez volt Németország egyes részeinek a bűnözők vallatásának az egyik módszere.] (Nekünk Tardy László karnagy mesélte anno.)
 

Hála Istennek, megértem a hetvennyolcadik életévemet. P. Nemeshegyi megfogalmazása szerint ez, ha nem is érdem, de teljesítmény.
Úgy kell hát elfogadni.
József Attila azt írta: harminckét évem elszelelt.
Mit írjak én? Jelentem, hetvennyolc évem – sutty – elszelelt…! Az ám, hazám. 
Akárhány évet él meg az ember, mind gyorsan elszelel.
Esküszöm, hogy nem régi prózáimat kerestem tegnap, hanem egy saját dizájnt.
Én alkottam: Az I betű kivételével a DACIA szó mindegyike egy-egy félkör. Le is fotóztam 2016-ban. Ma pedig egy Dacia-hirdetésen akadt meg a szemem, ami ugyanezen stílusjegyek mentén készült, csak szögletes kivitelben. A FB-ra felpakolom mindkettő képet.
***
De ha már régi kéziratokban turkáltam, örömmel állapítottam meg, hogy valamikor egészen jól írtam. Kicsit sajnálom, hogy a fiókomban maradtak ezek a hosszabb-rövidebb írások, kicsit meg örülök neki, hogy a kiadás és szerkesztés, továbbá az ezekkel járó anyagiak végül is nem rongáltak meg engem.
Egy gonddal kevesebb. Nem kívántam belebocsátkozni abba a hamis érzésbe, hogy tudniillik miért nem fogy gyorsabban a könyvem, miért vesznek az emberek egyáltalán olyan kötetet, amelyet nem én írtam.
23-án a prédikációban elhangzott, hogy semmiféle vacakot nem viszünk át a másvilágra. Hát persze, hogy nem. Itt marad minden ingó és ingatlan dolog, s az enyészeté lesz. Ezerszer különb világ fogad majd odaát, teljes szellemi gazdagsággal, sok-sok dimenzióval. Ami meg itt marad, azért nem olyan kár.
***
Még messze volt az idő, hogy belépjünk az EU-ba, amikor onnan előadók érkeztek, hogy ráhangoljanak bennünket a közösségben ránk váró szépségekre. Egy szó ragadt meg bennem, amit azóta is többnyire az EU vezetőinek a szájából hallok: eltökélt szándékunk. Nekem ez éppoly durva kijelentés, mint a magyar parlamentben elhangzó követeljük szó.
Mindkettő arra céloz, hogy a szónok nem tűr ellentmondást. Szerencse, hogy nem eszik olyan forrón a kását, ahogy tálalják. Azt mondanám az erőszakoskodóknak, hogy hátrább az agarakkal.
Nem csak egy út vezet a hegytetőre.
***
A nap szóvicce:
Vendég: A SZÁMLÁT!
Fő úr: Ügyes! Nekem csak a szemem.
***
Ma reggel a parkban nálunk láttam egy mókust. Gyorsabban kapaszkodott fölfelé, mint ahogy én futok vízszintes terepen.
***
Muszáj folytatnom. Egykori telefonközpontosunk rímfaragásából idézek:
„Ünnepi dalomat zengem, a jó Isten éltessen engem! … Ti pedig mondjátok: Ácsi! Éljen soká Jóska bácsi!

Reggel mise. Értem ajánlja fel egykori osztálytársam, aki pap. Nem kértük tőle, de ő emlékezett rá. Nem régen, csupán 78 éve születtem. No, nem ma. Holnap. A FB felöklendezi a különféle években, de a dátum szerint felpakolt képeimet. Talán nem mindet, de elég sokat. Látom ám, hogy az említett pap 8 éve egy bronzfeszületet adott nekem ajándékba, egy 9. sz.-i sírból előkerülő feszület másolatát. Falra tettem, lefotóztam. Hát persze, hogy 8 éve. Akkor voltam 70.
***
Ma Pio atya emléknapja van. Tőle ered, hogy a magyarok még valami nagyot tesznek, ami Európának hasznára lesz. Sokszor gondoltam rá, kiről beszél, mit fog tenni, akire büszkéknek kell lennünk. Úgy tudom, mások is találgatják.
***
Csurka novelláskötetét olvasom. Ilyet eddig soha nem tettem. Odaérek az olvasásban, hogy az öregasszony átszól a túloldalon söprögető utcaseprő kollégájának:
- Talált valamit?
- Ja.
- Mit?
- Egy öngyújtót.
- Ezt a piszok szerencsét!... Nekem nem tud ilyen piszok szerencsém lenni.
Mire ide érek, megelevenedik bennem egy kb. húsz éve látott tévéjáték azonos jelenete. A női utcaseprőt Gobbi Hilda alakította.
Nem tudtam, hogy amit látok a képernyőn, az egy Csurka-novella megelevenítése. (A járdaszegély mellett)
***
Annak idején apám megállapította, hogy sok mindent találok. Hogy van ez? – kérdezte. Én sose találok semmit, te meg…
Akkor nem válaszoltam neki, később rájöttem az okára. Lefelé lóg a fejem. Így mindent látok, ami az orrom elé kerül. Egyszer találtam 10 000 ft-ot a Pasaréti téren, máskor ugyanott 2000 ft-os bankót. Utóbbit odaadtam a Prohászka-alapítvány javára.  
Még érdekesebb történt velem a 70-es évek elején.
Szürkült.
A Duna-part felől indultam a Várba énekpróbára.
Fújt a szél a mellékutcában, ahol egy benzinkút is működött.
A szél a macskaköves úton pörgetett egy százforintost.
Nagyon megörültem neki.
Akkoriban baka voltam.
Sokat ért akkor a legnagyobb címlet.  
 

Tudjuk a régi kabaréból, hogy lassan „elmúla a húsvét, de nem múla el a bájgli”
Ennek mai változata: Lassan-lassan elmúla az árvíz, de nem múla el a milliónyi homokzsák.
Hogy mi lesz a sorsuk, T.-t napok óta foglalkoztatja.
Utánajártam a dolognak.
A Google jóvoltából megtudtam, hogy „a nedves, átázott homokzsákok szennyezettek, tartalmuk fertőzésforrást jelenthet, ezért szükséges a körültekintő kezelésük. A zsákokból a homokot száraz talajra ürítik ki, lehetőség szerint olyan területre, amit víz nem áztatott át. Az így összegyűjtött homok építkezésekhez felhasználható. A zsákokat szintén száraz helyre kell összehordani, a kiürített, száraz homokzsákok hulladék és építési törmelék gyűjtésére, illetve más hasonló célokra felhasználhatók. Ugyanakkor élelmiszerek (pl. burgonya, zöldség, alma) gyűjtésére, tárolására tilos alkalmazni a kiürített homokzsákokat.”
Csak remélni lehet, hogy az építkezések képesek felvenni a tömérdek használt zsákot.
Hajrá, építőipar!
***
Közös blogunk témája a lemondás.
Majd írok róla.
Addig csak a valaha bedobott szójátékomat húzom elő: 
Hogy Gyurcsány Ferenc lemond-e, nem tudja még a Le Monde.
Jut eszembe: a lemondás ellentéte a felmondás.
Ez szokott sűrűbben előfordulni.
Aktív koromban többféle módon szűnhetett meg az ember munkaviszonya egy cégnél. Áthelyezéssel, felmondással, azonnali elbocsátással, fegyelmivel, nyugdíjazással.
A sajtó ma közönségesebben fogalmaz. A valamirevaló dolgozókat nemes egyszerűséggel kirúgják, jobb esetben lapátra teszik.