Mickey webnaplója

Véleményem a valóságról, annak egy-egy kiragadott darabkájáról. Főleg irodalomszeretetem, vallásom, kedvelt zenéim, saját élettapasztalataim lenyomatai ezek a rövid írások, amelyeket naponként megfogalmazok. Tehát egyfajta napló, füves könyv, önéletírás, (családi) eseménytár, benyomásaim laza szövésű összegzése mindarról, ami körülvesz. Reményeim szerint fotóimmal tarkítva.

Friss topikok

Utolsó kommentek

  • emmausz: Köszönöm. Remélem. (2019.09.18. 14:13) Kontrollon
  • Tiborné Kaposi: A google maps-szal körbejártam a János Kórház területét. Patinás épületek. Kívánom, hogy minél ritkábban kelljen látogatnod, lehetőleg félévente se! (2019.09.18. 11:48) Kontrollon
  • emmausz: Jogos. Kiegészítem a posztot. (2019.08.20. 14:35) „Miért mindig a rosszat?”
  • exbikfic: Azért szerintem a gyászos öltözet és a hétköznapi viselet közt még van néhány fokozat, és az ünnepi(bb) viselet sem azonos a gyászos öltözettel. Persze ne sírjunk és búsongjunk egy ünnepnapon, ezzel... (2019.08.20. 12:35) „Miért mindig a rosszat?”
  • emmausz: Nem tudtam. Kedves vagy, köszönöm. Megnézem. (2019.08.02. 19:26) Egy perc bürokrácia
  • Utolsó 20

2019.09.09. 06:38 emmausz

Szeptember elején

Az éjszaka folytatásokban még villámlott meg dörgött néhányat, és néhány csepp eső is esett.
Nyári záporként akart még mutatkozni?
De már nem hitte el neki senki.
Erőtlen, utolsó próbálkozása lehetett a nyári zivatarnak.
Mindenesetre kellemes klímát teremtett.
Nincs se hideg, se meleg.
Az iskolaév elkezdődött. 
Egy tévéműsorban szülők szólaltak meg ennek kapcsán.
Az egyik apuka elmondta, hogy gyereke fantasztikus élményekkel jött haza első nap.
Szerette az iskolába menést még a második napon is.
A harmadik nap is elindult az iskolába, ha nem is mutatta a rajongás jeleit.  
Egyelőre Levi is állja a sarat.
Jókat mesél az iskoláról, lehet, hogy cserkész lesz.
Unokatestvére, Bl., lánycserkész lett. Talán ez is lelkesíti.
Azt láttam tegnap, hogy új helyre költözésük nagyon jót tesz a gyerekeknek.
Önként és dalolva részt vesznek az őszi kerti munkákban, szívesen tartózkodnak a kertben, jól érzik magukat a rendelkezésükre álló megnagyobbodott térben.
Hazaindulva megkérdeztem őket, hogy velünk jönnek-e a Lőpormalom utcába?
Domi mosolyogva azt válaszolta, hogy neeeeeeeeeeeeeeeem.
Levi pedig igen diplomatikusan, hogy ő szeretne, de nem lehet.
Ebben maradtunk.
***
Veni Sancte a plébániánkon. A tanév hittanév is egyben.
Plébánosunk évek óta valamiféle lózungot köt a lelkünkre, valami fontosat, amin érdemes dolgozni az év folyamán.
Idén a felfakadó örömöt helyezte érdeklődésünk középpontjába.
Pál leveléből idézte:
„Vigasztalás tölt el, és minden bajom közepette túlárad bennem az öröm.” (2Kor 7,4b)
Óhatatlanul a régi gyerekszáj munkál bennem. Az egyik tesó a másikhoz: „Ha nem tudsz örülni a fagyinak, legalább löhögjél!”      

Szólj hozzá!


2019.09.08. 19:18 emmausz

Elválik, hogy elválik-e?

Egy percben az el (nem) váló igekötőkről. Van ige, amelyik elválik, és van, amelyik nem.
Az egyszeri gyenge magyarságú levélkihordó megjegyzéssel küldte a központba az egyik levelet. Azt írta a borítékra, hogy
„téves a cím, nem síthető kézbe”.
A postatiszt nem fogadta el kifogását.
Visszaküldte a levélkihordónak ezzel:
„Ha téves is, intézkedjen: „hatolja ki pu”, hogy mi a helyes cím.
***
Az erdélyi szász atyafi úgy gondolta, hogy már elég jól tud magyarul.
Egy igaztalan vád miatt felfortyanva így fakadt ki:
„Na, ne galmazz rá meg engem!!!”
***
A lengyel előadó pedig így fordult hallgatóságához hibáikról szólva:
„Süljetek már velük szembe!”  
***
Sajnos a fellebbezés (feljebbezés) szóból lett a fellebbezni ige. Éppen emiatt fülsértő a lebbezzetek fel kitétel. Nem lehet jebbezni fel, ha ránézek a szó eredeti alakjára, csak fellebbezni lehet, és kész.  
***
Így érkezek el VD blogjához, ahol ez áll:
Forgattam a kislányt, alighanem lábánál fogva, magam körül.
- Abbahagyom kiskutyám, szédülök.
- Nem dülsz szét! – jött a válasz.
Nincsenek könnyű nyelvek.
 A magyar se az.
Naná, hogy nem.

Szólj hozzá!


2019.09.07. 12:23 emmausz

A 29-es járat (nosztalgia-poszt 2008-ból)

Na jó, az Ikarus-modell kedvéért idemásolom a 11 éve feltett posztomat. 

 29-es járat
Kolosy tér

Ha a járat társasjáték volna, akkor ez a tér volna a Starttal jelölt mező. Tíz évvel ezelőtt koptattam először nagy kockaköveit. Ezt ma nem tehetném meg, mert leöntötték flaszterrel. Itt találkoztam Janó barátommal, aki az előre megbeszélt időpontban hozta a kért 100 000 forintot, hogy megvehessem a lakásunkhoz közeli garázst is. Máig hálás szívvel emlékezem Janó természetesen egyszerű gesztusára.
Egyebekben ez az a tér, amelyhez két verekedés fűződik. Valamikor a nyolcvanas évek második felében egy zöld érzelmű és következetes gondolkodású vállalkozó tüzeléstechnikust, Vasuta Gábort verték meg a buszsofőrök, amikor ikszedszer kérte, hogy ne eregessék a térre kipufogógázukat, ne túráztassák alapjáraton a motort, hanem kapcsolják ki. Hát ez nagyon nem tetszett a sofőröknek. Talán azért nem, mert ócska buszok közlekedtek, s ha egyszer leállt volna a motor, többé nem tudtak volna életet lehelni bele.
A másik eset is meglehetősen prózai volt. A Szépvölgyi út forgalmát leküzdve nagy ívben állnak be a 29-esek a végállomásra. Örülnek, ha kapnak egy slisszanásnyi időt a szemből jövő autósoktól. Azon a nyári délutánon is így történt. Ám a busznak is igyekeznie illik, így köszönve meg az elsőségéről lemondó autósnak jóindulatát. Nos ebbeli igyekezete közben a vezető egy keresztben átballagó fiatalembernek szorosan a nyomában haladt, látszólag már-már elütéssel fenyegetve őt. Több se kellett a gyalogosnak. A beálló buszra fölpattant, felrántotta a vezetőfülke ajtaját, és nagy komótosan és kitartóan öklözte a sofőrt, amiért az kocsijával belépett az ő aurájába, és igyekvésre nógatta. Egy darabig folyt az egyenlőtlen küzdelem, mikor az indítóházból erősítés érkezett. További két sofőr – no meg a sértett – immár egyesült erővel kezdett hozzá a kiskakas kikészítéséhez. Megvallom, nem vártam meg az ügy végződését. Mindenesetre azt gondolom, hogy a delikvens megfontoltabban fog hozzá legközelebb a lincseléshez, ha ugyan lesz még egyszer mersze hozzá.
Maga a tér sokat változott: az indulásra váró buszról viszonylag messze el lehetett látni. Reggel már gyülekeztek a helyi ásatáshoz a munkások, amikor az Új Udvar üzletközpont alapozása még nem kezdődött el.
Közvetlenül a megállóban egy igen öreg, vélhetően jobb napokat megért öregember egy zárható vasasztalból és egy faviskóból-bodegából álló alkalmi elárusítóhelyből álló valamiből kínálta könyveit! Többször végignéztem a kínálatát, de sohasem vettem tőle semmit. Csövesek hozták a kikukázott újabb szerzeményeket. Ma a felújított, kékre festett műemlék kereskedőház földszintjén, a megállóban egy árkádos üzlet üzemel, a virágos Alex. Elcsodálkozom: miért hagyja ki ezt a poénos szlogent, mely olyannyira kínálkozik nevére: Alexebb rózsa Alextől. Az Öné is lehet!
Egyebekben rútabb lett a tér és a Szépvölgyi út felfelé menő szakasza is, mert óriásplakátok rongálják a tájat, a természetet, a kilátást. Álljon itt a számomra leghülyébb két plakát. Az egyik az említett út mentén állt. Bombázó szőke – ahogy mondják – meglehetősen kacéran egy szál alsóban, pusztán kacsói takarják kebleit. A szöveg szörnyű hozzá: A jövő héten leveszem. Nem akarok fantáziálni, de addig mit csinál, amikor „szükség”-es. Egy hét elteltével még nyomasztóbbá vált a szöveg: Majd bolond leszek levenni. Hát!???
A másik plakát a buszok farán-oldalán virított. Szintén egy szöveg: „Egyen teát!” Nekem ez jutott eszembe: Menjetek a fenébe! – így, tegezve.

Egy idő múltán itt találtam az egyik legszellemesebb plakátot is: A szövege jó: MOST INGYEN KAPHAT AJÁNDÉKBA EGY NIKONT. (majd alatta)
A SZERETTEITŐL.
Utasok, potyautasok. Felszáll itt tanuló és tanár, közöttük egy középkorú pohos és rendetlen agglegény küllemű ember. Na, és a stüszikalapos jó közepes nő. Neki törzshelye van. Az első ajtón száll fel, és a legközelebbi – érdekes módon a menetiránnyal szembeni – egyes ülésre tottyan le. Bifokális szemüvege alól figyeli a többieket, miközben szája úgy csücsörít, mint a kicsavart citrom. Ajkait sugarasan beráncolta az idő. Trottőr sarkú cipőt visel és néhány nőies aranygyűrűt.
Egyébként nagyon vegyes a népség. Többen reggeliznek. Na, nem úgy, mint otthon. A lila-sárga joggingos anya nyers sárgarépát rágcsál, és azzal kínálja süldő lányát is. Némelyikük a péktől hozott finomsüteménynek nem tudván többé ellenállni – összemorzsázva saját fészkét – kajál. De a bigmek büdös vöröshagymája sem hiányzik az illatválasztékból.
Hogy indulásig ne unatkozzunk, elszórakoztat a buszban kifüggesztett automata információstábla monoton percegése. Hol azt jelzi, hogy a Kelemen László utca következik, hol azt, hogy déli tizenkettő óra van. Kissé bizarr mindez reggel a Kolosy téren. Volt rá példa, hogy mikorra szépen elrendeződtünk volna, közölték velünk, hogy aki siet, szálljon csak át a mellénk bejövő buszra, mert az indul hamarabb. Hálásak lennének a filmesek, ha egyszer lekaphatnák a XXI. századi új honfoglalást, amikor is az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők lesznek. Ha azután a hűtővíz se folyik a farmotor felől, és a vezető is újabb ajtónyitással felvette a még futva érkező versenyzőket tetszése szerint, akkor csakugyan elindulunk.
Az első megálló az
Ürömi utca.
Csaknem mindig akad olyan utas, aki ezért az egy megállóért száll fel. Talán igaza is van, emelkedőn kellene megtennie odáig az utat. Így ezek leszállnak. Bár még nem nyit ilyenkor a szemközti cukrászda, ahol igen jó fagylaltok és torták kaphatók. Az Ürömi utcánál egy nő szokott felszállni, aki mindig hangosan köszön a sofőrnek. Korábban egy másik nő szállt itt fel, egy hatalmas kalapot viselő feltűnő jó közepes. Szertelen viseletével és egzaltált viselkedésével tartotta magán a többiek figyelmét. Egy ideje nem látom. Talán elköltözött. Indulás után rákanyarodunk az Pusztaszeri útra. Ahol egy jobbról beszájadzó, igen erős lejtésű utca (Alsózöldmáli utca) forgalmát jobbra haladást előíró tábla irányítja. Egyik nyáron egy teherautó robogott le ezen az utcán, és rohant bele a szemközti ház kőkerítésébe, s csapódott is bele a házba. Állítólag elromlott a féke. Szerencsétlen vezetője ottveszett. Sokáig koszorú jelezte halálának a helyét. Nos az innen kijövő autók közül a szemesek (szemtelenek) időről időre mégis megpróbálnak bevágni balra, hogy kocsisort előzzenek meg a Szépvölgyi útra való mentükben. Jött többek között egyik reggel a magyar úrvezető a pajerójával a busszal szemben. A busz tülkölt, a terepjárós is mondta a magáét, de tudta, hogy vesztésre van ítélve. Meg kellett hátrálnia a busz elől. Szégyenszemre legyőzetett a busz utasai és az ő kocsijában ülő hölgy szeme láttára. Amint megtisztult hát ez a terep, tovább csoszog a busz felfelé, és odaér ahhoz a palavetődést mutató kőfalhoz, mely egyre kopik, mállik. Szép fényképe volt gyerekkori földrajzkönyvünkben a ferde vetődés bemutatására. Mikor a 29-es vonalon utazni kezdtem, az egyik nagy kőtábla látható módon kilazult a többi közül, és elkezdett lejjebb és lejjebb ereszkedni kellő alátámasztás híján. Két három éven át követtem lassú mozgását. Egyszer aztán valóban megpecsételődött a sorsa. Néhány méternyi zuhanás után a porban kötött ki.
A busz egyre emelkedik. Még mielőtt egy jobbkanyar után megállna, szép kilátás kínálkozik a pesti oldalra. Az esetek nagy részében ellátni a panoráma széléig, valahová Pesten túlra, kb. Gödöllőig. A horizontot megüli a szmog, és csak lassan lassan kúszik elő a füstköd mögül a napkorong erősrózsaszínje. Így érünk a
Felhévízi utcai megállóhoz, ahol a – szerintem potyázó – feketemunkások egy része elhagyja a buszt. Itt korábban egy kiskrapek szállt föl, és alapos kutatásba fogott, míg meg nem nyugodott szeme egy szabad helyen. Azonnal odafurakodott, s elfoglalta. Később – ahogy okosodott az iskolában – előkapta Népsportját és belemerült a szecska olvasásába. Ma már nagy fiú. Lehiggadt, nem is olyan fáradt reggelente. Ritkán látom. Ugyanitt száll föl egy babaarcú lány. Mindig elöl száll fel. A megállónál lévő házban lakik. A ház udvarában egy öregasszony rituális búcsúztatásába kezd. Több plüssállatot forgat, lenget. Csak úgy köröz a farkukkal. Talán műmókusok lehetnek. Azt gondolom, szörnyű snassz dolog a lány számára ez a feltűnő mutatvány. Felszáll itt még egy lány. Általában borús. Mindig hátul száll fel, anyányi gimnazista: hátizsákján kismackó fityeg. Hogy gazdája miért nem tud felnőni, ki tudja?
Eggyel feljebb (Pusztaszeri út 25.) szinte sose áll meg a busz, mert nincs miért, kiért. Pedig KISZ-vezetők számára készültek. Talán már nyugdíjba kerültek azóta, és otthonülőkké lettek. Mindenesetre az egyik ház előkertjében vesztegel egy formás világoskék Opel-Kadett. Először még kihúzta magát. Egyre porosabb lett, megroggyant, összement, a por humusszá vastagodott, a nap, az eső, a fagy, a hó kikezdte. Megrozsdásodott. Ma alig látszik a bozóttól, egyébként is álcázza magát azoktól a növényektől, melyek megtelepedtek rajta.
A Pusztaszeri út 29-nél aztán annál inkább megáll a 29-es. Korábban egy görögös szépségű, komoly viselkedésű tanulólány szállt fel. Azóta alighanem leérettségizett, mert évek óta nem látom. Talán az ellenkező irányban utazik és más időpontban. Utóbb nagyon formás szép hölggyé cseperedett, akin sokak szeme megállt. Olykor egy jó közepes, joviális, öltönyös-diplomatatáskás úr is felszáll. Egy ideig angol nyelvkönyvét szedte elő a még ezen kívül uzsonnát tartalmazó táskából, és a nyelvkönyvet bújta, mint akinek előírták pótolni a szocreál időkbeli mulasztásait. Mostanában már őt se látom. (Még)jobb helyre költözött? Ki tudja.
Az újabb kanyar nagyon érdekes. Az emelkedő itt átmenetileg komollyá válik. Télen a lestrapált futózású autókerék itt pörgött ki a legjobban a friss hóban. Percekig araszoltunk fölfelé. A motorzajból ítélve mehettünk vagy ötvennel, valójában centimétereket haladtunk csak. Még a lélegzetünket is visszafojtottuk az utastérben. Fogadásokat köthettünk volna: vajon visszacsúszunk-e, vagy sikerül a kritikus szakaszon túljutnunk. (Sikerült.) Vagy tíz türelmetlen hóláncos kocsi tülkölt és szitkozódott mögöttünk. Nos, ez az a kanyar, ahol egy kőkereszt állt, majd kiemelték. Nagy örömömre csak húsz méterrel lejjebb kerestek neki helyet, s nem távolították el, mint Lenint a Dózsa György útról (utóbbi is nagy örömömre szolgált). Tették ezt azért, mert egy korszerű dizájnnal készült házat húztak fel, és újra kellett álmodni a térkiképzést. Emlékezetem szerint Finta József terve valósult meg itt. Tábla igazolhatja állításomat. Nos, hogy a Tömörkény-novella szóhasználatával éljek, és a tárgyra szorítkozzak, így jutunk el a Szemlőhegyi barlanghoz. Az ottani megálló – Felső Zöldmáli út – nagy megkönnyebbülés a busznak. Leszállnak a fiatalok … valamelyik környékbeli iskolához igyekezvén. Itt szálltak le egy magánklinika orvosicái és asszisztensei is, amíg működött. Hónapok óta tábla hirdeti, hogy eladó az emeletes ház fügefástul. A nők egyike mindig nagyon csinos volt. Valamelyik amerikai filmsztárra hasonlított, arra, aki a Kaktusz virágában játszott.
Tovább is van, mondjam még?
Zöldmáli lejtőig manőverezni kell a busznak. Parkoló autók és a szembejövő forgalom nehezítik a haladását. Az egy olyan megálló, ahová egy szemüveges lány rendszerint futva érkezik, a buszvezető pedig rendszerint megvárja, felveszi. Ugyanezt eljátssza egy anya is két gyermekével. Drukkolunk nekik, hogy pórul ne járjanak, hoppon ne maradjanak.
Csalit utca. Egy fehérhajú úr ügyeskedik, hogy elsőként szálljon fel, és tovább is ügyeskedik, hogy eredményes legyen vadászata a megüresedett ülőhelyek valamelyikére. Általában sikeres. Jön velünk hármat, aztán már itt sincs.
Zöldkert utca mellett sokáig egy magánvállakozó vitt egy ABC-t. Ez azután megszűnt. Most a japán sushi-kedvelők elégíthetik ki a szigetország konyhájának kiválóságait csipegetve kulináris vágyaikat.
A feljebb lévő megállónál, a Pitypang utca sarkán egy ideig rendőr vigyázott arra, hogy baj ne érje a kisiskolásokat. Ma nem látom őket a sarkon ácsorogni. Vagy nincs veszély, vagy nincs iskola, vagy nem járnak bele gyerekek, vagy kevés a hivatalos közeg.
Most jön a csúcs. A Vérhalom tájékán járunk. Messziről látszik a
Törökvész úti jelzőlámpa fénye. Egyik sofőr olykor az ötödik sebességre kapcsol, hogy még átérjen a zöldön. Beleszól ilyenkor a mikrofonba: Kérem, kapaszkodjanak, mert gyorsítok. A sikeres manőver után még hozzáteszi: Köszönöm. Itt száll le tíz év óta a stüszikalapos nő, itt az évente változó tinédzsernépség a gimnáziumhoz igyekezve. Itt szállt le egy ideig egy műkörmű, kurta bőrszoknyás festettszőke bombázó is. Titkárnő lehetett. Hát nem sokáig járt velünk busszal. Itt szállt le a görögös komoly is.
A legmeredekebb lejtő innen indul lefelé. A holt drága telkeken épült házak-lakások egynémelyikéből japán fejek néznek ki. Itt öltek meg egy postást az általa cipelt pénzéért. Talán az első megálló környékén, a Vöröstorony utcánál. De lehet, hogy lejjebb eggyel: a Nagybányai útnál, a Csalán utca környékén, ahol áll a Bartók-ház. Innen már csak egy megálló a
Pasaréti tér. 
Itt van a ferences-templom. A híres kórusú, az, ahol egyes misék rendre később kezdődnek a meghirdetettnél. M. miséi. Fogadásokat lehetne kötni arra, hogy ma vajon hány perccel később kezdődik a mise. Mintha a késés a liturgia része volna, amitől szép lesz a mise. Ezzel szemben azok, akik nyolctól dolgoznak, bizonytalan idővel később érnek munkahelyükre, avagy otthagyják a misét, amikor lecseng a ráfordítható idejük. Itt lakik a sarki házban DM., aki egy közeli ház lakója volt, és akit elég rövid időszak alatt ötször raboltak ki, mígnem elunva a dolgot biztonságosabb helyre nem cserélte korábbi otthonát. Ő meséli, hogy kiköltözését követően egy hónapon belül hatodszor is betörtek korábbi otthonába.

Évekig araszolva haladtak az autók a Pasaréti tér felé, és a téren át. A Pasaréti út főútvonal volt. A rajta haladó vezetők jóindulatán múlt, hogy meddig tart kereszt irányban átmenni a téren. A reggeli csúcsban mindenki siet. Nos, előttem hasznosságát bizonyította a néhány éve elkészült körforgalom. Aki belekerül a centrifugába, már repül is ki egy másik nyílásán. Megszűnt a dugó. (Mégis okos emberek ezek a franciák, akiknél széltében hosszában alkalmazott módszer ez.)
A Pasaréti téren aztán szinte teljesen kiürül a busz. Ki átszáll az 5-ösre, ki pedig éppen ide tart misére, a MATCH-ba (hol van már a Julius Meinl), egyéb helyekre.
Hogy aztán hová megy tovább a busz, ki tudja. Talán megfürdik az Ördögárokban, hogy frissen ugorjon elő visszafelé jővén, hogy egyesben-kettesben kocogva-szuszogva nekiiramodjék újra a Vérhalomnak, hiszen erős kapaszkodókat kell addig legyőznie, amíg felcsörtet a tetejére.
Na jó, mégse hagyom itt abba. Legyen teljes a lista. Bizony, bizony van tovább is. Nem fürdik meg a busz az Ördögárokban, hanem tovább böcöllézik: a Kelemen László utcán fél perctől akár öt percig is tart a túljutás: a forgalmi dugó nagyságának a függvénye ez. És hogy ott a végén, a Hűvösvölgyi út kereszteződésében kapható 100-ért a Fedél nélkül, ez még rémlik. Aztán átkel a busz a síneken az utakon, és nekiindul egy újabb huroknak, egy újabb kis körnek. A BKV szerint ilyen megállók következnek az Óperencián túl: Bölöni György utca, Szerb Antal utca, Tárogató út, Széher út, Bölöni György utca, Széher út 12., Budenz út, Kelemen László utca 1., v.á.
Nos, az ezekre vonatkozó kalandokat írja meg az, aki erre közlekedik.
CODA
Tudom, visszafelé is jár a busz, visszafelé is utazom rajta. Számos pofa hazafelé úton tart velem (tartok vele). Sokuk kisiskolás, hiszen késő délutáni időszak ez. A teljesség kedvéért csak egy 3 tagú kb. tízéves fiúkból álló csoportot idézek ide.
A hatvanas években a BVSC tanmedencéjéhez rohant egy őrjöngő-ámokfutó tízéves fiúkból álló banda. Az úszómester nagyon ideges lett az ordítozástól. – Kik vagytok ti? – reccsent rájuk.
– Jégkorongozók vagyunk! – kiabálták önérzetesen a gyerekek.
– Ti??? Micsoda??? S…dugaszok vagytok! – förmedt rájuk az úszómester ellentmondást nem tűrő hangon.
Ez jutott eszembe a kis krampuszokról, akiket nem lehet nem észrevenni, mert kiabálnak, grimaszolnak és egymást lökdösik a buszon. Hála Istennek, elég hamar leszállnak.
Most aztán már tényleg Stille und Ruhe ist bis zum Endstation.
VÉGE

Szólj hozzá!


2019.09.07. 11:17 emmausz

Beetetés, leitatás

Az újságárusok rendre terjesztenek valamilyen sorozatokat, amelyeknek a bevezető ára igen kedvező.
Volt már zeneszerzőkkel való beetetés. Az első kötet Bachról bevezető áron kb. 500 .- ért.
Volt mesekönyv-beetető akció, akkor is megvettem az első kötetet.
Volt azután festőművészek sorozata. A sorozatkezdő kötet kb. 500-ért Botticelli. Megvettem.
Van most is egy akció, autóbuszok modelljét tartalmazza. A beetető példányban egy Ikarus 260-as modellje. Mivel rendkívül sokat utaztam vele, nem tudtam ellenállni a kísértésnek.  490 pénzért magamhoz ragadtam. (A következő szám ára már 1400 pénz lesz.)
Nem fogom megvenni.
Annak idején Ikarussal jártam át a hegyen, a 29-essel Rózsadombon át, Törökvészen át le Pasarétre dolgozni. Meg is énekeltem a napi átkeléseket egy részletes úti élmény-beszámolóval. Még talán megvan a blogban: 29-es járat a címe.
A 29-est le is fotóztam egy alkalommal a Kolossy téri megállóban, amikor zuhogott az eső.
Megkeresem a képet, és felteszem a FB-ra.
***
Ma szép nap van. Egyelőre biztosnak látszik, hogy ma senki nem akarja a véremet venni. Végzem a dolgomat, úgyis le vagyok maradva a szöveggondozással.
***
Múltkor szemem elé került egy írás arról, hogy a nők 38%-át zavarja, ha a férfiak felhajtva hagyják dolguk végeztével a vécéülőkét. Ezt onnan tudom, hogy a cikk azt rögzíti, hogy a nők 62%-át nem zavarja.
Engem se zavar, hogy a számítógépem előtt álló forgószékemre rakott ülőpárnát a feleség a háttámlának támasztja, és úgy is hagyja. Egy mozdulattal lefordítom a helyére. És kész.    
***
Egyik munkahely-változtatásom előtt búcsúztattak a kollégák. Kommersz cserkót ittunk, (amiről utóbb kiderült, hogy nem pálinka, csupán szeszes ital). Mivel az érkezés rendjében mindenkivel koccintanom kellett, utóbb nem győztem,  észrevétlenül betároltam a teli pohárkákat íróasztalfiókomba. Másnap örömmel nyitottam ki az asztalt, azt gondolván, hogy jó hangulatomat bebiztosítom néhány pohárka ital felhörpintésével. Nem így lett. Reggelre mindből elillant a szesztartalom, csupán egy ihatatlan lötty maradt a poharakban.
Másodszor is így jártam. A hűtőszekrénybe betárolt, félbevágott sárgadinnyét megnemesítette feleség Napóleon-konyakkal. Mire este hozzáláttam a csemegézéshez, a napcsinak se volt már egy fia szesztartalma se.
Persze. A Napóleon-konyak is csak szeszes ital.  

Szólj hozzá!


2019.09.06. 15:09 emmausz

-tól -ig ... és SZIG

-tól -ig
Kardiológustól háziorvosig
Háziorvostól CT-vizsgálatig
CT-vizsgálattól vérvételig
vérvételtől kontrollvizsgálatig
kontrollvizsgálattól kardiológusig
kardiológustól háziorvosig
háziorvostól önkormányzatig
önkormányzattól laborig
labortól diabétesz-vizsgálatig ismerem előre a kötelező penzumokat.
Nem kérdezem meg, hogy élet ez?
Mondom a feleségemnek, mintha az orvosok azon élvezkednének, hogy időről időre szétszednek és megpróbálnak összerakni.
Csakhogy ismerem a Chaplin-film zaci-jelenetét.
A proletár utolsó kincsét, egy öreg vekkert tesz Chaplin-becsűs pultjára.  Chaplin rázza, felbontja konzervnyitóval, vésővel kotorászik benne, kihúz egy spirálrugót, kiszereli a fogaskerekeket, rázogatja, majd átnyúl a pulton. Leveszi a proli kalapját. Belesöpri kézzel az alkatrészeket, s visszaadja a nincstelennek azzal, hogy az óra nem jó, nem jár.
Vannak ismerőseim, akik nem mennek orvoshoz, okkal-joggal tartván a diagnózistól.
Egy filmbeli öregasszony kifakad, mert az orvos nem gyógyítja meg ízületi kopását, hanem egészségesnek nyilvánítja, mondván, hogy ez a korral jár.
Az öregasszony kifakad: Maga az orvos. Azért jöttem magához, hogy gyógyítson meg.
Az orvos csak mosolyog. Ez a korral jár, asszonyom, erre nincs orvosság, ez az állapotával járó kellemetlenség.
És igaza van az orvosnak. És igaza van az öregasszonynak is.
***
Van pozitív hírem is.
Vidékre költöztek a fiatalok.
Az ottani helyi önkormányzattól tértivevényes boríték érkezett, benne elkallódott SZIG-em.
Ilyesféle megoldásban reménykedtem magam is: Valaki megtalálja és visszajuttatja jogos tulajdonosának,
aki én vagyok.
Ez az igazolvány attól értékes, hogy 2065-ben jár le. Akkor leszek 119 éves.   

Szólj hozzá!


2019.09.05. 09:27 emmausz

Duna-partról dióhéjban

Tegnap saját posztom és az idő kegyessége kikényszerítette, hogy felkeressem a Duna-partot. Rövid sétát tettem a Rómain. A Duna-part (Duna-art) éppen olyan művészies rendezetlenséget, kócosságot mutat, mint mindig az itt eltöltött harminc év során. Számos fotó tanúskodik a víz erodáló hatásáról. A part mindig ugyanaz és mégis mindig más arcával, a kavicsokkal és a szeméttel, uszadékfákkal és a vízi sport kedvelőivel mutatkozik.  Tegnap séta közben egyre tolultak elém az élmények.
Parton ülve hányszor gondolkodtam rajta, hogy ha eltekintek a távvezetékek és a híd látványától, nagyon hasonló vízpartot, szemben meg erdőséget láttak a rómaiak, a kelták, a magyarok, mint én.
A hídon 30 éve áttotyogtam M. fiúval Újpestre, majd visszafelé jöttünkben olyan erős széllel találkoztam, hogy vonatra szálltunk. Nem volt nálam pénz, mert csak sétára indultunk, de nem jött a kalauz se.
A nyolcadikos fiammal versenyeztem a parton.. Ő messzebbre dobta kavicsát mint én. Többé nem versenyeztünk.
De mikor kicsi volt, vízbe esett botját kihalásztam. Mögé dobott kavicsokkal kihajtattam a vízpartra.   
Ifjabb koromban még végig lehetett gyalogolni kisebb vesződségek árán a parton egészen a pünkösdfürdői gátig, majd vissza. Utóbb már elvitettem magam busszal valameddig, s onnan hazasétáltam.
Nagyon rég volt, amikor a téli szürkületben a kihalt parton megtámadott négy kivert kutya. Kezdtek volna körbevenni. Ekkor négykézlábra álltam, jelezve, hogy kész vagyok megütközni. Elkullogtak.
Több vendéggel sétáltunk a parton. Annyira egyedi és romantikus a Római, hogy mindenki szívesen tartott velünk a poros úton (olykor a keményre fagyott hóban, megint máskor a latyakban).
Végigéltük a mobilgát, kontra nyúlgát-építési hercehurcát. Mivel nem vagyok vízügyi szakember, nem alkottam véleményt arról, hogy melyik megoldás a megfelelőbb. Ez szakkérdés. Annyi fogalmazódott meg bennem, hogy egy terjeszkedő város a part rendezettségét előbb-utóbb ki fogja kényszeríteni.
(Elég arra gondolni, hogy minden ellenkezés ellenére a Hármashatár-hegy oldala egyre gazdagabb kacsalábon forgó szerszámkamrákban, miközben alighanem építési tilalom védené a hegyet, az erdőt.)

Mióta itt lakunk, lecserélték a régi vasúti összekötő hidat, és felépült a békásmegyeri híd is. Mindkettő kapcsán vizsgálódás indult a csalások és a ki nem fizetett alvállalkozók ügyében.  Kár. Az utóbbi híd igazi látványosság. Amennyire egy ilyen szerkezet szép lehet, ez a híd teljesíti – maximálisan.
A gátfejlesztés éppen most megindult, Az Aranyhegyi-patak mentén próbagödrökbe botlottam. Itt mobilgát lesz vajon? Eddig nem éltünk meg vízelöntést, de a töltés tövében az aszfalt víz alá került (Pók u.). s „tengert láttam, amint kitekinték” az ablakunkon.   

Szólj hozzá!


2019.09.04. 10:01 emmausz

Információhiánytól az információs dzsungelig

Czakó Gábor sarkalatos gondolatai a publicisztikáról és egyáltalán az írói tevékenységről. Az írás mindennapos gyakorlati mesterség.
Mindennap legalább egy oldalt kell írnia annak, aki a rutinból nem akar kiesni. Ha ez a penzum megvan, az évente 360 oldal, egy-egy kötet évente. Ha jól számolom, idén a 13. kötetnél tartok.
Még azt is megjegyzi, hogy naponta illik valamilyen jó minőségű irodalmat olvasni. Ebben van némi lemaradásom. Viszont agyserkentőként rejtvényfejtéssel múlatom az időt.
Lehetne ennél okosabb is az időkihasználásom, és amint rátalálok, azt fogom követni. Egy mulasztásom kétségtelenül van: a napi séta. Azzal hessentettem el magamtól a gyaloglást, hogy hatalmas a hőség. Kinek van kedve megpörkölődni a kánikulában. Persze nem volt igazam, mert napfelkelte előtt pl. mindennap elfogadható lett volna a léghőmérséklet.

Ilyen alapon sosincs tökéletes idő.  Mondják, hogy a finnek soha nem kirándulnának, ha napos időre várnának. Ott sokat zuhog az eső. Ez nem tartja vissza a derék finneket attól, hogy evezni induljanak vagy gyalogtúrára. Esőköpenyben mennek, bakancsot húznak stb.
***
Olvasom Csókay András beszámolóját az imádkozással kísért operációjukról. A sziámi ikrek szétválasztása csakugyan csodával határos bravúr, ha éppen nem csoda.  Az is olvasom, hogy a százéves Bálint Gyuri bácsi Csókay Andrást javasolja megválasztani az év emberének. Milyen figyelmes gesztus. És mennyire igaz is. Tényleg ő az év embere.
***
Valaki feltette a FB-ra, hogy korábban azt hitték: az emberek az információhiány miatt maradnak buták. Ma ez nem állítható. Információtúltengés van, az emberek mégse lettek intelligensebbek. Hogy is lehetnének, amikor hiteles elmék egymásnak ellentmondó kijelentésekkel bombázzák a kiberteret.
Ember legyen a talpán, aki ezek között a közlések között rátalál az igazságra.
***
Mot abbahagyom a poszt-írást, mert eszembe jutott, hogy kéziratot kellene korrigálnom. 

Szólj hozzá!


2019.09.03. 12:38 emmausz

Megjöttek, majd elmentek

Hogy mik jöttek meg?
Megjött a szél, és kimosta a fülledt meleget.
Megjött az avarrohasztó eső, és megöntözte a csontszáraz talajt.
Megjött a hidegfront, ettől
megjött az életkedvem is.
Megjött a rendelt mosóautomata,
megjött a rendelt kis fregoli, és
megjött a rendelt nagy fregoli.
Megjött a fiatalok egy része is, a gyerekorvos felkeresése céljából (védőoltás).
Nem jött meg a személyi igazolványkártyám felől az értesítés, miszerint valaki megtalálta.
Megjött, aminek meg kellett jönnie, nem jött meg, akinek nem kellett megjönnie.  
A lányok már elmentek, a fiúk csak holnap jönnek, maradt egy kis intervallum, hogy világgá kiáltsam: EZEK SOSE JÖNNEK.
Tudom, öregszem, de még tudatosan írom ide az idők mantráját.
Nem úgy, mint a viccmesélő a szerkesztőségben.
„Nem tudom, hogy meséltem-e már (ajjaj): Egy parasztnak ikrei születtek. Vitte őket keresztelni. Baj van, tisztelendő úr, ikreink vannak, s korábban minden gyerekem annak a szentnek a nevét kapta, akinek napján keresztelődött. Nincs semmi baj – így a pap –, mert ma két iráni szent napja van: Abdon és Szennen napja. Az ikreket megkeresztelték. Egyikük neve Abdon, másikuké Szennen lett.”
Ami nem vicc, hogy ezt a viccet  
hallottuk egyszer, majd
hallottuk évente egyszer, majd
hallottuk évente hatszor,
majd havonta egyszer-kétszer.   
        
 

Szólj hozzá!


2019.09.02. 10:22 emmausz

Címjáték

A színjáték szó áthallása e posztom címe.
Tegnapi posztomnak a címében is szójátékot rejtettem el.
A Napszemle cím a Lapszemle zsurnaliszta kifejezést csempészi a címbe. Ma néhány fotómat akarom ilyen összegző címmel felpakolni: Mínuszos képek. A kifejezés szintén az újságírók tolvajnyelvének egyik terminus technicusa. Nemcsak apróhirdetéseket hoztak a lapok, hanem apró híreket is, amelyek minden kommentártól lecsupaszítva jelentek meg kis terjedelemben. Arról tudósítottak, hogy hol, mikor, mi történt a nagyvilágban. Ezek attól voltak mínuszosok, hogy minden egyes ilyen hírecske előtt gondolatjel (mínuszjel) állt.    
Hogy egy kép mitől mínuszos?
Tán attól, hogy csak jelezni kívánja, hogy mikor, hol, mit látott a fotós.
Én ma itt viszonylagos ürességet, áttervezés előtti állapotokat láttam a szobáinkban. Lesz itt bővülés. Ma hozzák a rendelt mosógépet, valamikor az ősszel festik a lakás egy részét. Utána hurcoljuk a bútorokat máshova.
Apropó.
Kiürített könyvespolcaink várják újabb, arra érdemes kötetekkel való feltöltésüket.
Nem tervezem, hogy sok kötettel gyarapodjon állományunk, de valamennyit még biztosan beszerzek.   
***
Egy év gyorsan elszállt.
Azért írom ezt, mert Levi unoka egy éve indult iskolába, a hátán egy irdatlan nagy táskával. Látszik az akkor készült képen, hogy a fiú nagy igyekezettel cipeli a művelődésére szolgáló súlyos eszközöket. Azóta lelkesedése szordinált, azért ma is elindult, immár új település számára új közegébe, hogy megmártózzon a sokismeretlenes kultúrában.
Isten segítse a rá váró nehézségekben.   

Szólj hozzá!


2019.09.01. 13:04 emmausz

Napszemle

Pater Pio szobra állt a szekrény tetején. Az ő közbenjárását kértem, hogy ne fújjon rá a holter, ami időzített bombaként ketyegett rajtam.  Félóránként rám ijesztett, amikor elkezdett dolgozni. Azt hiszem a közelmúltnak ezt az eseménysorát megírtam korábban. Azt is, hogy kb. 40 mérésből cca 10%-nyi, amikor magasabb tartományba tévedt. A többiben nem. Ez jó jel.
Aktualitása mégis van a visszaemlékezésnek. A holter tartalmának a kiértékelése szeptember 23-án lesz. Ránézek a naptárra: Pietrelcinai Szent Pio emléknapja. Ennyi véletlen nincs. Továbbra is kérem közbenjárását. Miközben éltet a Dér Katalintól hallott szlogen: „Most már minden jól van. És ez igaz, és ez igaz, ez igaz...”
Ha nem volna elég, ideidézhetem a csütörtök délutáni cetli szövegét, amelyet a kocsim szélvédőjén találtam a parkolóban. A többi kocsi szélvédőjén nem láttam semmit.        
A cetli igazából egy félbevágott levelezőlap, amelynek szöveget tartalmazó része került az üvegre. Így szól: „Ne félj, mert én veled vagyok, és megáldalak téged.” Ez nagyjából az ószövetségi Ter 26,24 verse, és Izsák a címzettje. Mi tagadás, jókor jött, mert igen pozitív kicsengésű.
Mi mást kívánhatnék, mint hogy akik a posztot olvassák, vonatkoztassák valamiképpen magukra.
***
A FülesBagoly szeptemberi számában találtam:
- Az ember lehet szélvédő és lehet bogár… (Hát igen, ha jobban meggondolom.)
- Mit csinálnál, ha észrevennéd, hogy ég a ruhád?... Nem venném fel.
- Bankrablás, kétmillió hiányzik. Az igazgató kéri a publicistáktól: Írják azt, hogy ötmillió hiányzik. Így legalább a rablónak jól ellátja a baját a felesége, amiért 3 milliót eltagadott.  
- Éjszaka betörő járt nálunk és pénzt keresett. Felébredtem, és csatlakoztam hozzá.
- Egyszer volt egy csúnya balesetem. Légtornászként pénteken megkértem a társamat, hogy engedjen el korábban!
***
A Vigilia tavalyi 3. számában Rónay László egy értekezése vége felé ilyen mondatokat ír: „Történelmietlen volna Klebelsberg vitathatatlan eredményeit a mába átültetni, hiszen működése óta a kultúra fogalma hihetetlen mértékben gazdagodott, de például az iskoláztatás és az egyetemek területén visszafejlődés érzékelhető, amelynek gyászosak lesznek a következményei. Nem csak az ismeretek és a tudás csökkenésével kell számolni, de a nemzettudat hanyatlásával, az áldozatkészség elsorvadásával is. A pedagóguspálya egyre kevésbé vonzó, a külföldre távozott fiatalok pedig nem is fontolgatják hazatérésüket.”  
Becsülöm a szerzőt, és szívből kívánom, hogy ne legyen igaza.

Szólj hozzá!